Fővárosi Lapok, 1864. szeptember (1. évfolyam, 199-223. szám)
1864-09-16 / 211. szám
szebb színekben pompázó teljes nyílású virágai fognak rád mosolyogni, mintegy kérdezve: találd ki, hogyan élünk mi itt meg e magasságban, hol a vegetatio már teljesen megszűnt, a törpe fenyőnek nyoma sincs, csupán a moha némely fajai küzdenek még a dermesztő hideggel ? . . . megsúgjuk : a nap nékünk annyi sugarat ad, hogy szineinket fölpompázva, még másnap reggeli megjöttéig melegszünk mellettök. — Körül lévén fogva függőleges kopasz sziklákkal, azok a szelet fölfogják, a nap melege pedig köztök szorul; innen a buja tenyészet. — Amott látod az ős tavat, tengerszemet, ismét amott a szines sárga, veres, fehér, zöld, (fekete nincs) tavakat, melyeknek vizét, ha kristályban fölfogod, szinök elvarázsoltatik, csak vizszint látsz. — De micsoda ez itt ? Jobbról a lomnici , balról a szalóki csúcs, mint 7—8 ezer láb magas oszlopok a tetőn mintegy összehajolva, boltozatot az ég képez, csillár a nap ; kettő közt a közép gerinc (mittelgrat) számtalan, hóval futtatott fényes csúcsaival, mint oltár; hátrább balról a szószék; (Canzel, 40 öl magas) a padozat villám, szél, napsugár és víz, mint a természet örök munkásai által darabokra zúzott s egymásra hányt gránit sziklákból áll, melyek között nagy robajjal zuhog le a tarpatak (kohl-kahlbach) szelidebb s vadabb alakzatu vízeséseket tüntetve elő, s közbe-közben mint keresztvíz medencékben gyűl meg; ez templom, melyben nagyszerű művein tanulod ismerni a nagyhatalmú Alkotót! (Vége köv.) Nyílt köszönet. Pest, September 10-én. A végzetszerü országos csapás, mely a múlt év szomorú emlékezetű aszálya által hazánknak különben legdusabb részeire nehezedett, s véginséggel fenyegette fajunk magvát, hála — az emberek és népek sorsát intéző gondviselésnek, — elvonult vidékeinkről, elvonult úgy, hogy bár fájós nyomai alatt még sokáig nyöghetünk, s bár sokáig kell a magyar gazdának túrni a föld hantjait, hogy pótolva lássa azt, mit egy év lefolyása alatt az idő mirigye elpusztított, de veszteségről, melyet természete helyrehozhatlannak mutatna, és sebekről, melyeket az idő begyógyíthatlanoknak bizonyítna, nem panaszkodhatunk. Nagy megkisértést külde reánk az ég, nehéz és szomorú próbák alá fogta családéletünk minden rétegét, hogy bebizonyítva legyen, miként ha a társadalmi élet egyes kérdései felett, vagy az érdekek elütő értelmezése körül szétválunk is véleményben, tettben, de ott, hol embertársaink legszebb ügye, az élet forog szóban, hol nemzeti létünk jövője lesz a megtámadtatás célpontjául kitűzve, szóval, hol az emésztő bajt csak a szeretet gyógyíthatja, — ott az Írás parabolájának vesszőnyalábja vagyunk, szorosan egymásba fűzve, elválaszthatlanul egymáshoz fogózkodva. Nincs osztály, nincs érdek, nincs család e hazában, mely az 1863-as év könyörtelensége alatt egy vagy más tekintetben nem szenvedő, és mégis mi jól esik bevallanunk, hogy nincs osztály, nincs érdek, nincs ház, sőt tán hiányzanak egyesek is, kik a vészválság óráiban készséggel és önkényt ne hozták volna önmaguktól megvont áldozataikat azok segítésére, kiknél a baj nagyobb, s kiknél az elhullás félelme közelebb volt. Nagyok és gazdagok kerek összegekben, jelentékeny természeti adományokban, a kisebbek és szegényebbek összébb vont háztartásuk megtakarításaival siettek csendesitni a fájdalom rajjait, enyhítni az éhezés kínainak éles gyötrelmeit. Nem hiányzott senki, kit közvetve vagy közvetlenül ott ne láttunk volna az oltárnál, hol a szeretet, mint alamizsnaszedő állott, s reszkető kezeit sokszor, sőt többnyire olyanok adományainak elfogadására is nyujtá, kik egyik szemükben testvéreik keserű nyomorát siraták, s a másikban saját nélkülözésük aggodalmainak el nem rejthetett könyvit csillogtaták. Az önmegadóztatásnak meghatóbb, ragyogóbb tényeit alig fedezhetnék fel a közel és régi múltban, és — oltalmazza meg Isten nemzetünket attól, hogy alkalma legyen valaha még a mi tetteinkre, mint hasonlati példára hivatkoznia. A földész földje szegény termésével, a kereskedő fáradsága gyümölcsével áldozott; az iparos tűjét ollóját, a napszámos fejszéjét,kapáját foglalkoztató, az éhezők javára; az író tollával, a művész ecsetje vagy vésőjével, a színész előadásaival állott be önkényt szótlanul ama népes zászlóaljba, melynek láthatlan, s és azért a legveszélyesebb ellenség ellen kelle küzdenie ; — a pap imádkozott a megholtakért, s imádsága diját átadá a konyhának, mely a mindennapi kenyeret dagasztó a megmentendő élők számára; — ki tudná felsorolni azon aggastyánaink számát, kik öregségök tehetlen napjaira tartogatott összegecskéjöket tevék le a segélyezés perselyébe, — s innét, bár vagyonilag szegényen, de öntudatban oly gazdagon és nyugodtan távoztak megszokott nyomorúságukat folytatni, — vagy hivatkozzunk kiskorú gyermekeinkre, kik mulatság, sőt játék s könnyebben nélkülözhető ruhapénzüket hozták el, mint a szeretet ösztönszerü adóját. Mely nemzetben az önfentartásnak nem csak ösztöne, de kiviteli ereje, szívós kitartása, hol kell öntagadása, lemondása és áldozatkészsége ily begyőzött, ily általános, az ki lehet ugyan téve csapásoknak, részeiben szenvedhet nagyszerű károkat is, de elveszni a földszinéről, hogy ott csak neve maradjon emlékül, nem fog soha! És midőn a reánk részvéttel tekintő külföld látta az elszánt küzdelmet,melyet kétségbeejtő helyzetünkben is derült homlokkal, panasz és jajgatás nélkül, csüggedetlenül folytatunk, sietett nyújtani segítő kezét, mintegy súgva, ne csüggedjetek, aki maga magán segít, azon az Isten is segít. És úgy jön, csapás tombolt határaink között. Az Ínség kíméletlenül, s kérlelhetlen mostohasággal telepedett meg házainkon belől és kívül; — de a tudat, hogy a veszély közös, hogy az nemzeti pusztításai elé oly védbástyát emelt, hogy — súlyos, de kettőzött szorgalom által majd elfordítható megszegényedésen kívül tetemes életáldozatokat nem sirathatunk. Alföldünknek nincs fatermése, de a lefolyt tél a legzordonabb hideggel látogató viskóit, melyeknek fűtetlen sárfalai közé éhező csontvázak menekültek. Midőn a fagy alábbszállás helyett éjről-évre magasabban fokozódott, a felzavart aggodalom eleve irtózott az áldozatok sokaságától, melyet szenvedő szerencsétleneink részéről nemsokára jelezni fognak. — Istennek hála, ez nem történt meg, mert a szeretet, lételünk ez őrszelleme, talált módot arra is, hogy az Ínség krónikája az éhező megfagyottak rovatát üresen hagyja. A tél zordonához társultak az elcsigázott test egyéb bajai is, — a súly, a lázak stb. — de bár e betegségek néhol több áldozatot ragadtak el ínségeseink sorából, — ám azért a legnagyobb részt azok képezik, kik attól megóvattak, vagy kik abból kimentettek. Szóval, a lefolyt téli és tavaszi hónapok alatt feladatunk volt nem csak az éhség elűzésére eledelről gondoskodni, de arról is, hogy a fázás miatt szenvedő meleg szobát, s az elruhátlanodott elegendő ruházatot nyerjen. Most a kiállott nehéz tusa utóhatásai alatt egyik legszebb kötelességünknek vélünk megfelelhetni, midőn elismerő szives köszönetünket fejezzük ki azon nemes szivü hazafiak, kis keblű honleányok iránt, kik most egy éve kibocsátott bizalmas felhívásunk szavait megértve, áldozatkészségükkel törekvéseinknek oly sikert biztosítottak, hogy a különféle helyeken mutatkozott Ínség enyhítésére közkonyhák által, 19.147 frt 22 frt, s készpénzben az ínséges helységek közti kiosztásra 40.602 frtot fordíthatunk. Az természetes, hogy egyletünk csekély tagszámát a viszontagságok által követelt áldozatok ily nagysága túlhaladó; nekünk csak akaratunk, vállalkozási elszánt kitartásunk volt küzdeni a válság ellen, s buzdítni, ösztönözni mindenkit e nemes kötelességre ; a kivívott erkölcsi diadal magát a haza polgárai és polgárnői összeségét illeti; mi csak kezdeményezők, csüggedni nem tudó kezelők voltunk, — az áldozatok sok és nagy halmaza azon milliók kezeiből került ki, kik e szóban nemzet találják legméltóbb megnevezésöket. Köszönjük ismételve, és őszintén a haza és szenvedőink nevében a nemzet minden rendje és osztályának, hogy a szív nemes sugalmát követve velünk társultak, hogy buzgóságunkat gyümölcsözővé tették. Édes megelégedéssel ismerjük el és valljuk be, hogy hozzájuk intézett szavunk nem volt a pusztában elhangzott szó; — termékeny földbe esett mag lett annak minden betűje, mely csirájában ínséget szüntetett meg, s mely gyümölcsében egyetértést, szeretetet fejleszt, s nemzeti jólétet ápol. Köszönjük hölgyeinknek a nálunk ekkorig szokatlan erőfeszítéseket, az erkölcsi és anyagi áldozatokat. A haza leend ezekért hálás, s történelmünk, ha fájdalommal is, de mindig emelkedett önérzettel mutat a lapra, midőn az előkelő úrnő egy árusné, vagy főzőné fárasztó szerepére vállalkozott, beült a bazárnak nevezett hideg boltba, vagy főzőkanállal kezében forgolódott a füstös konyhában, hogy segélyt szedegessen annak, kit ínsége kiélt küszöbén belül éhhalálra kárhoztatott — s hogy meleg étellel enyhítse fájdalmát annak, kit nyomorúsága a jónak már tán képzeletétől is megfosztott. Midőn hálánk és elismerésünk e szavait mindenki irányában ismételjük, nem nyomhatjuk el keblünk amaz őszinte, igaz óhajtását, hogy oltalmazza meg Isten népünket a nyomorúság ily kemény iskolájától mindenkorra. A Magyar Gazdasszonyok Egyesülete. Fővárosi hírek. * A „Budapesti szemle“ — e folyvást kitünően szerkesztett tudományos folyóirat, —mint halljuk — csakugyan meg fog szűnni. Jeles szerkesztője Csengery Antal eddig is csak áldozattal tartható fenn, remélve, hogy a jó mag, melyet évekig hintett, mindig nagyobb és nagyobb körben fog gyökeret verni. Azonban a nagy közönség közönye nem engedi e vállalat tovább folytatását, mely minden nagyobb műveltségű magyar embernek méltán büszkesége lehetett volna. Mikor megszűnik, kétségkívül ezeren meg ezeren fogják sajnálni, de míg élt, alig pártolták egy pár százan. A gondolkodó ember valóban elszomorodhatik e baljelenség fölött, látva, hogy a magyar közönség ma már az egyetlen és mindig jelesül szerkesztett tudományos folyóiratot sem kívánja folyvást fentartani. * Esküvő. Tegnapelőtt délben a plébániatemplomban érdekes esküvő történt. Jeszenicei Jankovics Béla úr vezető oltárhoz Balogh Adél kisasszonyt, Balogh István királyi tanácsos úr fiatal szép leányát. Áldás és szerencse e szép frigyre! * A magyar gazdasszonyok jövő havi kiállítása körül nagy előkészületek folynak. Mondják, hogy még érdekesb lesz, mint a múlt évbeliek. Mindenfelől küldik a gazdasszonyi és házi ipar százféle cikkeit. Nagy-Váradról többi közt egy 12 éves kislány (Békeffy Anna) és szép anyja együtt küldtek be saját készítésű munkákat. * A nemzeti színház most kitűzött játékrendje igen érdekes. Ma a „Csapodárt“ adják, Sardou Viktornak e Párisban is tetszéssel fogadott vígjátékot. Holnapra Verdi „Álarcos bálja“ van kitűzve. Vasárnapra „III. Richard“ Shakspearetől, a címszerepet Tóth József ábrázolja. A jövő héten pedig: 19-én : „Csapodár“ ; 20-án : „A windsoori víg nők“ Nicolastól; 21-én „Stuart Mária“, Schillertől; 22-én Boieldieu „Fehér nője;“ 23-án Moliere „Fösvény"-je, új betanulással először, a címszerep Tóth József kezében. 24-én „Ördög Róbert“ Meyerbeer e gyönyörű regényes dalműve, melyet oly rég nem volt alkalmunk hallani. * Pest városa — mint közelebb irtuk — megkapván a fensőbb engedélyt félmiliónyi kölcsön fölvételére, melyet a redout-épületre és a dunai kopartra szánt, a „P. N.“ újdondásza reméli, hogy most már nem sokára hozzá foghatnak a tervezett falfestvények s különösen Than Mór nagybecsű „Atilla lakomájáénak kifestéséhez. A hazai művészet érdekében óhajtjuk, hogy e szép reményében ne csalatkozzék. * Klelmnsiczky Ilon e név többször fordult már elő a lapokban, mindig kitűnő jótékonyságok jó hírével. Ez egy 12 éves kis leány neve, (Bihar megyében, Petriből,aki már is legfőbb örömét leli abban, ha másokkal jót tehet. Közelebb a szalárdi fürdőben gyűjtött 102 ftot az erdélyi szűkölködők számára. Múlt ősz óta pedig körülbelől 400 ftot gyűjtött össze alföldi szegényeknek s egyéb jótékony célokra. Mily kitűnő magyar nő válik egykor e kis leányból, kit áldott anyja az emberszeretet legszebb erényeiben nevel! Ugyan e leányka áll élén a Remellay által alakított „jószívü leánykák“ kedves csapatának. * Huszonöt úrnő — mint halljuk — elhatározta, hogy a Remellay által szerkesztett „Ifjúság lapját“ falusi kislányok számára több példányban fogja járatni. Helyesen. Művelődésünk érdekében szükséges, hogy az utánunk jövő nemzedékek jobban lelkesüljenek szép ügyeinkért, mint a mai világ. * Az „Angol királynő“ vendéglőbe e napokban érdekes külföldi utazók szálltak. Többi közt Khalil pasa, pétervári török követ, két bey, egy effendi, s Nowikoff orosz államtanácsos Konstantinápolyból. * A redout-épület számára tervezett falfestvényeket (Than és Lotztól.) Rahl Károly, a bécsi tekintély bírálata alá bocsáták, ki már el is küldi válaszát Feszlhez, a munkavezető építészhez. „ Azt hiszem — írja többi közt, — hogy Magyarország művészei közt Than és Lotznál nem igen találhatnának derekabbakat, kik művészi képzettségük, tehetségök sat folytán jobban hivatva lehetnének e feladat megoldására. Ők egykor több mint nyolcvan tanítványom közül tűntek ki adományaik, az igaz iránti lelkesülések és fáradatlan tevékenységek által. Fogamzataik, melyeknek fényképeit láttam, e nézetemben még inkább megerősítettek, s azt hiszem az ön koszorújának legszebb levelei közé fognak tartozni azok, melyek e művészek választásából erednek. Egész szívemből óhajtom, hogy e dolog mielőbb életbe lépjen, sat.“ * A „Komló“ daltársulatának most már az eső sem árt. Tegnapelőtt is — noha egész áldott nap esett — mégis az egész vacsoráló helyiség megtelt, s az öreg „Cigány“ a „Házaló zsidó“ és „Francia divatárusnő“ élénk tapsok közt szerepeltek, mintha csak ma született újdonságok lettek volna. Az újabb énekek közt különösen tetszik a „szerb kar,“ melyet igen öszhangzatosan énekelnek, s a „ Csikós “-ból vett népies jelenet, melyben Szűcs mindig kellemesen énekli tősgyökeres népdalainkat. * Kétezer forintért becses okmánygyűjteményt szerezhet a nemzeti vagy erdélyi múzeum. Nevezetesen Schratt János bécsi antiquarius 1550 ere* 879 .