Fővárosi Lapok, 1864. október (1. évfolyam, 224-249. szám)

1864-10-18 / 238. szám

238-ik sz. Kedden, október 18. madó-hivatal. Pest, bar­á­tok-tere *7. sz. Első évfolyam 1864 /1­0 _____ _____ ^­­ FŐVÁROSI LAPOK "ifr Megjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr. pokat kivéve mindenn­ap. ko- Bélyegdíj minden ig­ronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. tetAskoT • • • 30 kr A BÁRÓ TÖR­TÉNET­E. — Elbeszélés — határ Emiltől. (Folytatás.) A báró végig járt vendégei közt és a termeken. Nem titkolta, hogy keres valakit. Végre az egyik teremben, hol csemegék voltak elhelyezve, arcának egy önkénytelen mozdulata elárulá, hogy a­kit kere­sett, itt föltalálta. Egy szőke, ifjú hölgy ült az egyik pamlagon, háttal fordulva a bárónak. Csak egyedül ült ott a kö­rülötte levőktől elvonulva. A báró hozzá lépett, csön­desen egy széket helyezett mellé, s megszólította ke­resztnevén : — Adél! A szép ifjú hölgy ingerülten tekintett föl, s hát­rább vonta magát a pamlagon. A báró szenvedélyes figyelemmel kisérte minden mozdulatát. — Báró úr, nevem ön számára nem Adél, ha­nem Barkay grófné. A báró ismét használta azt a hideg, sima mo­solyt, mely egész arcának oly gúnyos kifejezést adott. — A grófné ingerült. Bocsánat a bizalmas meg­­szólításért, hevem azonban elragadt. Ön szépsége mindig zavarba hozza nem csak nyelvemet, hanem egész lényemet. — Hizelgése, bókjai terhemre vannak. — Folyvást e hang grófné. Ön jól tudja, meny­nyire szeretem, s mégis egyetlen mosolyt nem tart meg számomra. Valóban azt kell hinnem, hogy férje bűvös eszközökkel tudja magához fűzni, mert meg­bocsát a grófné, ha Barkay grófot épen nem tartom szeretetreméltónak. Ön fiatal, alig 20 éves, a gróf kopasz fejű 60 éves, elhízott, mint a kaktus. Alakja nem kedves tehát. Modora nagyon is öreg uras. Va­lóságos adomakalendán­om, s úgy bánik önnel, mint leányával, nem mint nejével, mert hisz erre képte­len. Ön nem szerelemből ment hozzá, csupán szülői akaratjából, mert Barkay gróf gazdag, s az ön csa­­ládja tönkre jutott. Barkay grófné félbe akarta szakítani. — Bocsánat grófné. Engedje meg számomra azon kegyet, hogy beszélni hagyjon. — Asszonyom, én nem hiszem, hogy szereti férjét, s én fölajánlot­tam szerelmemet. Azt hiszem, tetszetős­ külsőm van, arcom nem a legruttább, s a 60 év még nincs sarkam­ban. Legyen a grófné nem. Én gazdag vagyok, s ezért hatalmas. Néhány hét alatt ép úgy elválasztják önt férjétől, mint engem nőmtől, s mi boldogok leszünk. Soha nem szerettem még nőmet legkevésbbé, önt grófné esztelenül szeretem. Fény, pompa, jólét, a­mit egy nő kívánhat, mind meg lesz körülötte. Mily unal­mas, egyhangú napjai lehetnek önnek egy vén férj oldala mellett, kit a köszvény napokig gyötör, s önnek ápolni kell. A grófné fiatal, szép, s még nem élvezte az ifjúságot, csaknem a nevelőéből lépett egy éltes férj karjai közé, kinek nem annyira neje, mint inkább betegápolója. Grófné, nem esedeztem meg senki előtt, ön lát először esedezni és kérni. Ne ta­szítsa el szerelmemet. A báró hevesen nyúlt keze után. Barkay grófné fölállott s egyedül hagyta. Nehány pillanat múlva azután a tisztes Barkay gróf karján elhagyta az estélyt. II. Mint emlitve volt, Gyöngyösy báró nem régen érkezett külföldről Pestre. A báró, mint alig 10 éves gyermek hagyta el hazáját, s a meleg éghajlatokra utazott, mert utazásának oka betegség volt. Egyet­len gyermek volt, és nagy vagyonú szüleinek féltett kincse. Maga az öreg Gyöngyösy nem követhette fiát, mert az akkoriban mozgalmas politika és erősen fejlődni indult szellemi, élet hazájához kötötték. Az ifjú Gyöngyösy Lajos egy szigorú nevelő kíséretében, ki a távolban a szülői gondoskodás és orvos szerepét is játszotta, indult meg. Kik ismerték a vézna, sápadt gyermeket, kinek az utósó menhely gyanánt volt ajánlva Olaszország és Egyiptom rége, nem hitték, hogy megérje a 20 ik évet. Szülei aggódó­­ remények közt bocsátották el a tisztes Bányaival, ki­­ az ifjú báró mellé magával vitte 12 éves fiát is, a­ki különben egész családját képezte, s az idegen földön Lajosnak előre is nélkü­lözhetlennek tetszett. Gyöngyösy Lajos nem látta többé szüleit. Alig két év múlva anyja, ezután pedig nem sokára atyja­­ is meghalt. Anyja bátyja, ki már előre haladt kort­ ért meg, sürgette az ifjú báró visszatértét. Bányái azonban úgy írta, hogy ez helytelen lenne, miután Lajos még folyvást beteges, s a hosszas szárazföldi­­ és tengeri utat ki nem állaná. Úgy látszott, nagy­bátyja, ki család nélkül állott, nem kevesbbé szerette­­ jobban Lajost, mint elhunyt szülei. Szorgalmas leve­­­­lezésben állott Bányaival, s minden alkalommal erő­sen meghagyta, hogy mihelyt Lajos egészsége meg­­­­engedi, hagyják el Egyiptomt és térjenek haza. Tíz éve múlt, hogy Lajos elhagyta hazáját, s így 20 dik évét betöltötte már, a­nélkül , hogy nevelője valami kecsegtetőt irt volna növeltje egész­­­­ségéről. A nagybátya ismerte jól Bányait, ezt a szi­­­­goru, őszinte öreg urat, ki bizonyára nem késnék egy pillanatra sem a visszatéréssel, ha jónak látná. Tel­jesen megnyugodott abban, mit az öreg úr ott a­­ messze földön határozott. Bányai egy ízben levert kedélylyel irta, hogy őt i­s súlyos csapás érte. Az ifjú báró egészsége ugyan­­ egyszerre kedvező fordulatot vett, de saját fiát a leg-­­­közelebbi járvány elragadta. A járvány az egész kör­­­­nyéken dühöng még folyvást, így jónak látja e vidé­­­­két és fia sírját elhagyni, s kissé dél felé utazni. A legközelebbi levél már más vidékről érkezett, s a nagybátya másfél évig oda címezte a pénzkülde­­­­ményeket. Másfél év múlva meghalt, összes birtokait­­ báró Gyöngyösy Lajosra hagyva. Lajos báró, kinek !­­­anyja is dús hozománynyal növelte a Gyöngyösyek­­ javait, most egyszerre két millió forint évi jövedelem­­­ára lett. Nagybátyja jó rendben hagyott mindent, s­­ minthogy közelebbi rokonai nem voltak, egyik­­ barátját , Barkay grófot nevezte ki unokaöcscse­­ gyámjául. Lajos báró több ízben irta gyámjának, hogy­ egészsége tökéletesen helyreállt, de mindazáltal még néhány évig külföldön akar tartózkodni, s minthogy­­ , legfőbb szenvedélye az utazás, utazni akar. Hogy a­­ báró szorgalmasan utazik, bizonyitották levelei, me­­l­­­lyek majd Indiából, majd Amerikából, később pedig Európa nyugati részeiből érkeztek. Vele utazott Bá­nyai is mindenütt, ki a levélírás tisztjét most már­­ csak ritkán vitte, s kit a báró igen megtört, elaggott férfinak irt, kiben az életet csak azon szórakozások tartják még fenn, melyeket az utazás nyújt. Egyszer az öreg Bányai haláláról tudósította Lajos gyámját. Az elaggott férfi elhalt valahol Ame­rikában, s a báró most egyedül állt. Különben nagy­­­­koruságát már elérte, s igy gyámja nem aggódott az I­­fjún, kit boldogult Bányai mindig eszes, derék fiatal embernek mondott. A báró fölkérte gyámját, maradjon továbbá is birtokainak felügyelője. A gróf elvállalta, és gondolta magában, hogy Gyöngyösy ép oly kényelmü gon­­dolkozásu four, mint sokan, kik nagy jövedelmöket külföldön fecsérlik el. Hogy kényelmü, eléggé bizo­nyította, hogy fejedelmi jövedelmét évenkint rende­sen el szokta költeni. (Folytatása követk.) BONAPARTE EGYIPTOMBAN ÉS SYRIÁBAN. Thiers A. után franciából. (Folytatás.) A kiöntést csatornák jobban kiterjeszthetnék, a mellett, hogy a víznek sebességét mérsékelnék, a vízállásokat tartósabbakká tennék, és a puszta rová­sára a termékenységet kiterjesztenék. Sehol az em­beri munka üdvösebb hatású nem lehetne , sehol a polgárosultság kívánatosabb nem volna. Egyiptom­ban a Nílus és a puszta harcolnak egymással, és a pol­gárosultság adná meg a Nílusnak az eszközt, legyőz­ni a pusztát és azt használhatóvá tenni. Mondják, hogy Egyiptom egykor húsz millió lakost táplált, a római­akat nem számítva. Midőn a franciák bevonultak, alig vola képes három milliót táplálni. A kiöntés körülbelül septemberben végződik. Ekkor kezdődik a toezei munka. October, november, december, január, február hónapokban Egyiptom vi­déke a termékenység s üdeség elbűvölő tekintetével bír. Dús képek borítják, virágokkal van kirakva, s tömérdek nyáj legeli. Márciusban kezdődik a hő­ség; a föld oly mélyen megrepedez, hogy némelykor a ló sem járhatja veszély nélkül. A mezei munkának akkor vége van. Az egyiptomiak az év minden gaz­dagságát betakarították. A gabonán kívül Egyiptom termi a legjobb rizst, a legszebb főzeléket,cukrot, indi­gót, szennát, széksavat, lent, kendert, gyapjút,mindezt csodás bőségben. Olaja nincs, de azt átellenben Gö­rögországban talál; hiányzik dohánya és kávéja, de azt mellette, Syriában és Arábiában találja. Azonkép fája sincs, mert nagyobb növényzet nem tenyészhe­­tik ez évenkinti iszapban, melyet a Nílus a homok­­virányon rak le. Néhány sycomor és pálma képezik Egyiptom fatenyészetét. A lakosság fa hiányában tő­zeget éget. Egyiptom számtalan nyájat tenyészt. Min­dennemű szárnyas állat csak úgy rajzik ott. Idevalók azon bámulatos lovak, melyek oly híresek a világon szépségük, elevenségük és gazdájukkal, bizalmassá­guknál fogva, és ama hasznos teve,­­mely több napra képes enni és inni, melynek lába ki nem fárad a re­pülő homokban, és a mely élő hajóként vonul át a sövény tengeren. Kairóba évenkint számtalan karaván érkezik, melyek mint a hullámok özönlik el a puszta két ol­dalát. Egyik Syriából és Arábiából jön, a másik Af­rikából és Barbaria széleiről. Ezek mindent hoznak, a­mi csak terem a nap országában : aranyat, ébent, tollakat, az utánozhatlan kendőket, illatszereket, méz­gát, mindennemű zamatnövényt, kávét, dohányt, fát és rabszolgákat. Kairó a földgömb leg­szebb termé­keinek nagyszerű raktárává lesz, azoké, melyeket a nyugatiak oly hatalmas szelleme soha sem képes utá­nozni,­­mert a nap teremti ezeket) és kiknek kényes ízlése mindig kiváncsiakká teszi őket. India keres­kedelme az egyedüli, melynek a népek műveltsége soha véget nem vet. Nem szükséges tehát Egyiptom­ból egy katonai állomást csinálni, hogy az angolok kereskedelme erőszakosan legyen tönkre téve. Ele­gendő ott egy raktárt állitni, európai biztonsággal, törvények s kényelemmel, hogy a világ kincsei oda vonassanak. Az Egyiptomot elfoglaló lakosság, mint a felüle­tén levő városok romjai több nemzet maradékának csoportjából áll. Kophták, Egyiptom régi lakói, ara­bok, a kophták hóditói, törökök, az arabok hóditói, im ezek a fajok, melyek nyomorognak oly földön, melyre nem érdemesek. Midőn a franciák bevonultak, a kophták száma legfölebb kétszázezer volt. Megve­tettek s szegények lévén, mint minden kitagadott faj, a legraéltatlanabb dolgokra alkalmaztattak. Az ara­bok csaknem a lakosság egész tömegét képezék^^^^»v Mahomet társaitól származtak. Állásuk végtelte^L. t kölömböző volt; némely magas születésűek, kik\i^f.#'i!.’svi.

Next