Fővárosi Lapok, 1864. október (1. évfolyam, 224-249. szám)

1864-10-23 / 243. szám

243-ik SZ. Vasárnap, október 23. Kiadó-hivatal: Fest, barátok­­tere '7. sz. Első évfolyam 1864 ______ / _____ ^ FŐVÁROSI LAPOK. Megjelen as ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr. pokat kivéve mindenn­ap; ko- Bélyegdíj minden ig­ronbint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. tatálkor • • • k' 3^­ Teljes számú példányokkal folyvást szolgál a kiadó hivatal. Töprengés. Mily zavar, mily zűrös élet! Diszlopelben mennyi gaz! Szenvedés, mely újra éled, Bánat, melyre nincs vigasz. 4 Mennyi eltiport remény vár Üdvözítő szózatot! Földnek, égnek üdve sincs már, Köd borítja a napot. Mit hitetve épit a ma, Bűvösek bár tüköri, Azt a holnap zord hatalma Gúnykacajjal széttöri. Szent imánk a légbe téved, Hév könyünk a porba hull . . . így foly e rövidke élet Egyre változatlanul. S hiában omolna véred, Érzeted hiába vív; Vágyad itt még el nem éred, Küzdve küzdő balga szív ! Itt körülted sűrű árnyak S nem mozduló durva rög . . . Szellemek kisértve járnak, Völgy, halom sóhajtva nyög. S melyik felleg szárnya rejti Titkon a te csillagod ? Nem tudom, de lelkem sejti, Hogy az mégis ott van, ott! A sötétség ajka súgja : E törődés véget ér, Mosoly lesz a gond borúja' S fénysugár a pályabér ! Lévay József A BÁRÓ TÖ­RTÉNETE. — Elbeszélés — Kazár Emiltől. (Folytatás.) Kiáltozásaira senki sem jött. — Ne vesződjünk tovább. Kérem grófné, fo­gadja el karomat, a lépcső meredek és nagyság gyönge. A lépcsőkön karján vezette föl, és nem sokára egy barna, kétfelé nyíló tölgyfaajtó előtt állott meg. Mielőtt csak érintette volna a kilincset, az ajtó föl­tárult. — Gournay ! — kiáltott boszantó meglepetéssel a báró. VII. Gournay, nagybátyja volt Gyöngyösy nejének. Becsületes, mogorva 40 éves férfi, ki életéből 12 évet mint vadász az algíri hadseregben töltött, s mint őrmester tért vissza. Rokonai nem lévén Alice-on ki­vid, elhatározta unokahúgától meg nem válni. A báró titoknokává tette, s bizalommal viselte­tett hozzá sok tekintetben. Gournay szerette húgát, s csakhamar észrevette, hogy nem boldog. Könnyű volt kitalálni, hogy a báró nem szereti nejét. Gyöngyösy épen nem titkolta sem a világ, sem Alice előtt. Gournay nem egyszer találta könyek közt húgát. A becsületes katona szívét éget­ték e könyek. Nem sokára sejteni kezdte, merre fordult a báró csapongó szenvedélye. Gyöngyösy legtöbbet megfor­dult Barkay gróféknál. Gournay, ki tudta, hogy a bárót barátság senkihez sem köti, hogy idegen min­denkihez, s bár a gróf irányában, mint gyámjához, több kötelék fűzi mint bárkihez, éles szemmel vi­gyázta e látogatásokat. A báró nem kereste a nők társaságát, de ha Barkay grófné jelen volt, mindig közelében lehetett látni. Gournay előtt a boldogult Barkay gróf zavart vagyoni körülménye sem volt egészen titok. A báró ügyeit rendesen ő szokta végezni, s így könnyen né­mi fogalma lehetett róla. A gróf halála után szóba sem jött ez ügy. Gournay azt gondolta, szerelmi aján­dék lett a grófné számára. A grófnéról nem tudta mi­ként vélekedjék. Adél várt a báró által tett nagylelkű ajánlat visszautasításával. Nagyravágyó, fényelgő szüleit lassan kint akarta előkészíteni a szegénységé­hez. A báróvali érintkezés is késleltette. Gournay azonban nem sokára megtudta, hogy a grófné gyűlöli a bárót. Hogy mindenről értesítve le­gyen, a­mi a grófné körül történik, igyekezett a cse­lédség egyik részét megnyerni. A grófné komornája adta a kellő felvilágosítást. Az sem kerülte ki figyelmét, hogy Gyöngyösy legmeghittebb cselédjét Barkay grófnak engedte át. A gróf halála után Gyöngyösy, nejével együtt tanácsosnak látta elhagyni az országot, s rövid időre Schweizba húzódni. Gournay gyorsan elintézte a báró által intézetlenül hagyott ügyeket, s néhány nap múlva utána utazott. Húgát nem akarta egyedül hagyni. Megérkezte kellemetlen meglepetés volt önma­gára. Egy gyöngédtelen jelenetet volt kénytelen vé­gig nézni. A báró tudtára adta nejének, hogy válni akar tőle. A szegény nő, ki egész rajongással szerette fér­jét, keserű szemrehányásokkal felelt neki. Gournay az ajtóból hallgatta, hol észrevétlenül jelent meg. Gyöngyösy ingerült volt. Megszokta nejét tehet­­len gépszerű lénynek tekinteni, s most Alice heves kifakadásokkal illette. A bárót e kifakadások, Gour­­nayt a nő könyei ingerelték föl. — Válni fogunk, — szólt hevesen a báró, —­ én nem szerettem önt soha. A legszebb leánynak talál­tam, kit csak láttam valaha, s egy bohó pillanatban kezet kértem. Most szerelemből akarok nőt venni. Ha úgy tetszik asszonyom, megtarthatja nevemet is, mint Gyöngyösy báróné elég jó hangzású nevet és címet irathat látogatójegyére. Én csinos összeget adok ön­nek, melyből fényes háztartást vihet. Visszamehet aztán Párisba, vagy oda, a­hol nem ismerik, s jó há­zasságot köthet. Lelkemre­ szépségéből mit sem vet­tem el. Szemeivel és termetével egy herceget is el­­bolondíthat. Gournay közbe szólt. — Báró úr, meglehet, hogy húgom szépsége mit sem vesztett, de nevével és pénzével nem fogja ön visszaadni szive nyugalmát. Alicenak erre van szüksége. Gournay kérte húgát, hagyja egyedül őket. — Uram, szólt azután mikor egyedül voltak,— ha ön Barkay grófnét akarja nőül venni, előre meg­mondhatom, hogy a grófné gyűlöli önt. — Esh mr Gournay, ön nagyon be van avatva titkaimba. — Titoknoka vagyok báró úr, — jegyzé meg mr Gournay. — Valóban titoknokom, oly ember, kit fizetek, felelt szokott nyerseséggel Gyöngyösy. — E szerint szabad kérdeznem, mért van ön itt ? — Báró úr, én nejének bátyja is vagyok, s mond­hatom, mint az utóbbi állok itt. Féltettem öntől Alicet, s azért jöttem. — Én meguntam az ön húgát s válni akarok tőle! — kiáltott szenvedélyesen a báró s gyorsan el­távozott. Azonban a báró e tárgyat nem hozta elő. Hideg­ségét, közönyét megtartotta neje iránt, de a válást nem említette. Gournay gyakran azt gondolta, talán fölhagyott szándékával, vagy kihűlt a grófné iránti szenvedélye. Gournay még mindig hitte, hogy húga szépségével megnyeri férje vonzalmát. Tíz hó múlt így el. Fölhagyott a báró csakugyan válási szándéká­val, vagy oly erősnek hitte magát, hogy azt végre­hajthatja, mihelyt ideje elérkezik ? Gyöngyösy még sejteni sem engedte. — Egyik alkalommal, midőn Gournay a báró leveleit vette át, a többi közt igen feltűnt egy otromba irása. Ha egyéb nem is, a gyakorlatlan kéz írása a borítékon feltűnővé tette. A levél Magyarországból jött, s a postabélyeg­­ről azon állomás nevét olvasta, melyhez közel tudo­mása szerint, Barkay grófné tartózkodott. Több ízben letette és ismét fölvette a levelet. Végre sok habozás után elhatározta, hogy fölnyitja és elolvassa. Egy vékony melegített késsel félig fölvágta a pecsétet, hogy a boríték egyik szárnyát a viasz alól kihúzhassa. Ekkor könnyű volt már a levelet is ki­venni. A levél rövid tartalmú volt. „Báró úr! A grófné a sz.-illési kastélyban tar­tózkodik folyvást. Egy év óta el nem hagyta. Anyján és öcscsén kívül senki sincs vele. Úgy látszik, már megvigasztalódott. Nem tudom miért, a grófné nincs megelégedve szolgálatommal, s ma kiadta utamat. Egy hó múlva elhagyom. Ha nagyságod tenni akar valamit, e hó alatt kell megtörténnie. Péter:“ Gournay igen keveset tudott magyarul, s ha jól érti is e nyelvet, a rosz helyesirású levél megértése mégis sok fáradságába kerül. Egyedül az aláírt Péter név volt, melyet megértett. Ez azon cseléd volt, ki a bárótól ment Barkay szolgálatába. Lemásolta betűről betűre a levelet, azután a meleg kés segélyével ismét visszaragasztotta a boríték szár­nyát, s a többi levelek közé tette. Eszébe jutott, hogy az egyik kávéházban látott magyar lapot. Most egyenesen a kávéházba ment, s várta míg valaki felveszi a lapot és olvasni fogja.Nem sokára egy koros férfi lépett az olvasóasztalhoz, s a magyar lap után nyúlt. A kis Schweizban sok ma­gyar megfordul és sokan is laknak ott. Gournay ar­cából látta, hogy magyar, s csak annyit kérdezett tő­le, ha tud-e franciául. Az idegen franciául válaszolt neki. Ekkor kérte, fordítsa le a levelet, melyből a neveket már jó előre kihagyta. A magyar nem kis fáradság után le is fordította a roszul fogalmazott levelet. Negyed nap múlva a báró igy szólott Gour­­nayhoz: — A reggeli vonattal utazni fogok. — Hova? — Magyarországba. Gournay nem válaszolt semmit. De Alice-nak azt mondta: — Az esteli vonattal utazni fogunk. — Hogyan ? kérdezte meglepetve a nő. — Ily váratlanul, és miért ? — Mert a báró szintén utazik. Neked, mint ne­jének nem szabad tőle távol lenned. Gyöngyösy csakugyan elutazott a reggeli vo­nattal. Gournay Alice-val az esteli vonaton követték. Gournay jól tudta,hol találkozhatik a báróval ha akar. A vasúton útitársuk egy halvány, elsoványult férfi volt, ki szótlanul ült velük szemközt a pamla­­gon, és zavaros tekintettel bámult a gyorsan elmaradó tájakra. Korát nehéz lett volna meghatározni. Úgy látszott,hogy a kopaszuló homlok és sápadt arc redőr, a sűrűn fehérle ősz hajszálak, koraiak még, s nem az évek számát jelentik. (Folytatása követk.)

Next