Fővárosi Lapok, 1864. október (1. évfolyam, 224-249. szám)
1864-10-27 / 246. szám
246-ik SZ. Csütörtök, október 27. mado-hivatal, Pest , barátoktere 17. sz. Első évfolyam 1864 Előfizetési dij : VV A T T H TV Szerkesztői Iroda: FŐVÁROSI LAPOK Megjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . . krpokat kivéve mindennap. ko- . .. Bélyegdíj minden ig-ockint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. tatáskor * • • 30 kr Teljes számú példányokkal folyvást szolgál a kiadó hivatal. Szemere Miklóshoz. — A Tompához irt szüretre hivó levelére. — Habár szemedben olykor köny ragyog: Mely lelkeden örök mosolyban él — Az örök ifjúság dacára. — Miként magad kereszteled : — Öreg! így merlek én szólitni tégedet, Oh szólj , hol vetted az örök mosolyt, S a fényben égő édes könyeket! ? Mi, kik a bánatos jelennek Próbálgatunk találni hangokat: Foltot lelünk a fényes napban is — Nem csak kopott kabátunk ujjain ; S ha élvezünk : a rózsa illatán Megérezzük szúró tövisseit; Borunknak mámoritó csöpjein A fájdalomnak szopjuk emleit; S a lány csókjától bár lobog szivünk : De oly emésztők annak lángjai! Hol vetted od az édes hangokat, Melyek lantodnak zengő húrjain Szivünkhöz szólnak édesen ? !... E kor szülöttje, nem! te nem lehetsz, Vagy nem számláltad soha napjaid, Repült feletted mindig az idő, S a nyom, mit lelkeden hagyott: Boldog napoknak drága záloga, Mint a búvár, a múltnak kincseit Halászod el jövő idők elöl, Hogy ékesitsd a dísztelen jelent. Óh ! csak dalolj, zengj nékünk éneket: Mosolygásod mert jól esik nekünk, S a könny, mely felragyog szemedben, Megfényesíti keblünk éjszakáját. S ha bár szőlőd a borsajtó alatt Fanyar levet csak nyikorgón ereszt: Ha kristály kelyhedben te nyújtod azt, Megédesíti perceinket. „Éltünknek cukrozott epéje11 (Nagy Aranyunk is igy tanitja ezt!) Legyen tartalma serlegednek: Kináld meg véle a halált is, Ha hívatlanul megjelen majd: S hiszem, hogy e komor vén cimborád Mosolyra húzza tőle ajkait, S élesre fent kaszája — Kacagva hull ki csont kezéből. Komócsy József: A BÁRÓ TÖRTÉNETE. — Elbeszélés — Kazár Emiltől. (Vége.) Hazautaztában találkozott vele Gournay, s a vendégkönyvbe jegyzett név mindkettőjüket kölcsönös felfedezésekhez vezette. A báró, Gournay által tudott meg mindent világosan Bányai Endre felöl. Bányai Endre ezalatt utazott, mindig oly helyeken, hol tudta, hogy senki sem ismeri föl. Atyja és és az ifju báró írását utánozva írta a leveleket Magyarországba. Mikor már nem tarthatott, hogy a gyermekkorban távozott bárót fölismerik, visszatért hazájába. Zord, rideg kedélye változatlan maradt; a gyülölség a magas születésűek iránt folyvást élt benne. Soha sem tudta elfeledni, hogy közönséges születéséért nem egyszer megvetették, vagy mellőzték. Most mint fényes című és gazdag főúr valódi zsarnoksággal szerette mutogatni gazdagságát. X. Bányai Endre nem is gyanította, hogy a báró él. Midőn tehát egy ismeretlen férfi szemébe mondta, hogy ámító, és tulajdon nevén szólította, elsápadt és sokáig szólani sem tudott. A báró vonásai hirtelen felelevenültek emlékében, s meggyőződhetett, hogy aki szemközt áll vele, csakugyan az igazi Gyöngyösy Lajos báró. Nagy erőre volt szüksége, hogy az első meglepetés rohama után csak némi nyugodtságot is mutasson. — Rágalom! — kiáltott többször, olykor azonban szenvedélyesebben tört ki : — „Hazugság!“ — monda és szemei felháborodva villogtak. Végre azonban csillapult és hidegen kérdezte : — Vannak-e önnek bizonyítványai? — E kérdés utógondolatai vigasztalni kezdték. A báró nehezen tudja igazolni állítását, irományai mind kezében voltak. — A bizonyíték saját magam leszek, — felelt a báró, — tiz éves elmúltam, hogy távoztam. Elég sok él emlékezetemben, melyekkel meggyőzhetem azokat, kik akkor éltek és élnek most is. Ezek azonban későbbi teendőim lesznek. Első teendőm, hogy önt számadásra vonjam. Ön legjobban tudhatja, hogy ehez van jogom. — Mit akar ön tenni ? — kérdezte sötéten Bányai. — Kövessen a mellékterembe, — szólt a báró, a kellemetlen jelenetet nem akarván tovább folytatni a magához térő Alice előtt. A három férfi a mellékszobába távozott. — Nem akarom önt a törvény kezébe adni, — mond a báró, — habár kívánatos lenne, hogy ön szoros vizsgálat alá vétessék, és jutalmát megnyerje. Megkímélem önt ez eljárástól neje és tiszteletreméltó boldogult atyja miatt. Átadja irományaimat, és elhagyja az országot. Húszezer forintot engedek át önnek. Lelkemre egyedül atyja emléke kényszerit, hogy igy bánjak önnel, ki egy nyomorult. Ha nem fogadja el ez ajánlatot, kénytelen vagyok a törvény keze alá adni. Válaszszon. — Ez feleletem! — ordított Bányai, s egy pisztolyt rántott ki felöltönye alól. Azonban nem volt ideje a báróra lőhetni. Gournay figyelemmel kisérte minden mozdulatát, s e pillanatban az ő kezében is fegyver volt. A két hölgy a szomszéd szobában csak egy lövést hallott, s mire Alice kínos sejtelemtől űzetve berohant, férjét halva találta. Báró Gyöngyösy maga jelentette föl magát, mint Bányai gyilkosa, elmondva a körülményeket. A törvényes vizsgálat sokáig folyt, míg végre sikerült a bárónak bebizonyítani jogait. Gyöngyösy nem sokára azután megkínálta Alice-t ismét a bárói koronával és kezével, a szép özvegy azonban férje halála után beállt bánatától nem akart megválni. BONAPARTE EGYIPTOMBAN ÉS SYRIÁBAN Thiers A. után franciából. (Folytatás.) XI. Saint-Jean-D’Acre ostroma. A Thaborhegyi csata, april 16. 1799. Bonaparte ezután Saint-Jean-D’Acrebe nyomult, a régi Ptolemaisbe, a Karmel hegy lábánál. Ez volt az egyedüli erősség, mely még őt föltarthatta. Syria övé volt, ha ezt elfoglalhatta. De Djezzar basa ide zárta be magát összes kincseivel s erős őrséggel. Ő Sidney-Smith támogatására számított, ki e vizeken cirkált, és aki mérnököket, tüzéreket és lőszereket szolgáltata neki. Ő másrészt erősen segíttetve leendő a Syriában egyesült török hadsereg által, mely Damaskusból haladt előre, hogy átkeljen a Jordánon. Bonaparte sietett megtámadni ez erődöt, hogy elfoglalja, mint Jaffát, mielőtt az újabb csapatokat kapná erősítésül, és mielőtt az angoloknak ideje lenne annak védelmét tökéletessé tenni. Azonnal megnyiták a futóárkot. Szerencsétlenségre az ostromtüzérséget, melynek tengeren át Auxandriából kelle jönni, Sidney Emith elfogta. Az összes ostrom és tábori tüzérség egy harminckét fontos, négy tizenkét fontos, nyolc kartács és mintegy harminc darab négy fontos ágyúból állott. Golyókban is hiányt szenvedtek, de elmés módot találtak annak szerzésére. A síkra ugyanis néhány lovast küldöttek ; ezek láttára Sidney Smith összes ütegeiből lövöldöztetett, és a katonák, kik öt soust kaptak egy golyóért, fölszedegették azt a tüzelés alatt, általános kacaj közepette. Az árok március 20-án nyittatott meg. Sanson mérnökkari tábornok egy éji kémjárat alkalmával azt hivén, hogy a sánc aljához érkezett, kijelenté, hogy ott nincsen sem bástya, sem árok. Azt hivék, hogy csak egyszerű rést kell lőni és aztán rohamra menni. Március 25-én rést lőttek, rohamra mentek, de egy árok és partja megállította őket. Azonnal aláásáshoz fogtak. A műtét az összes bástyát lövegek és ama szép tüzértelep tüze alatt hajtatott végre, melyet Sidney Smith tőlünk elvett. Ugyan a Djezzarnak kitűnő angol célzókat s egy régi menekültet, Phelipeaux nevűt adott, ki nagy érdemű mérnöktiszt volt. Az akna föllobbant március 28-án és csupán csak az árok egy részét vitte el. Az ifjú Mailly vezérlete alatt huszonöt gránátos rohamra ment. A törökök látván, amint e bátor tiszt létrát támaszt a bástyának, megijedtek, de Mailly halva rogyott össze. A gránátosok erre bátorságukat vesztették, a törökök visszajöttek ; két zászlóalj, mely az előbbieket követő, rettentő puskatűzzel lön fogadva; vezénylőjük Langier megöletett, és a roham ismét meghiúsult. Szerencsétlenségre az erőd több ezer ember erősítést nyert, nagy számú európai modorban gyakorlott tüzért, és roppant lőszereket. Ez nagy ostrom volt tizenhárom ezer embernek, és csaknem tüzérség nélkül. Újabb aknát kell nyitni, hogy az egész bástyát légbe röpítsék, és újabb utat kezdeni. April elseje volt. Már tíz napot töltöttek az erőd előtt, jelenték a nagy török hadsereg közeledtét, folytatni kelle a munkálatokat és végezni az ostromot, s mindent az expeditió egyedüli seregével. A fővezér megparancsolta, hogy haladéktalanul munkáljanak az új aknákon, és a Kiéber osztályt a Jordán felé küldé ki, hogy a Damaskusból jövő hadat gátolja meg az átkelésben. E hadsereg, a naplusi hegyek népeitől állítva, mintegy huszonötezer emberből állott. Főerejét több mint tizenkétezer lovas képezi. Roppant podgyászt vitt magával. Abdallah, damaskusi basa volt a fővezére. A Jordánon a jakabi hídon, ápril 4-én kelt át. Junot, Kiébernek mintegy ötszáz főből álló előhadával a török előőrsöket a nazarethi után találta, ápril 8-án. Távol attól, hogy hátráljon, bátran szembeszállt az ellenséggel, és szögbe alakulva, holtakkal fedte be a csatatért, s öt zászlót vett el. De kénytelen lévén a többségnek engedni, a Kiéber osztályhoz visszavonult. Ez pedig sietett, hogy Junottal csatlakozzék. Bonaparte, értesülvén az ellenség erejéről, Bon osztályával kiszakíta magát, hogy Kiébert támogassa, és döntő csatát vívjon. Djezzár, ki az őt fölmenteni jött sereggel egyetértett, kirohanást kísértett, de szörnyen lekartácsolva, ostromműveinket holtakkal fedé be. Bonaparte azonnal útnak indult. Kiéber a maga osztályával kivonult a síkra, mely a Thábor hegy lábánál terül el, nem messze Fuli helységtől. Terve volt a török tábort éjjel meglepni, de későn érkezett arra, hogy e szándéka sikerüljön