Fővárosi Lapok 1865. szeptember (200-224. szám)
1865-09-21 / 216. szám
dett, hogy a szemközti házak tetején át benézhetett a rektor első két szobájába azon az ablakon, melyen át éjjel a holdvilág nézett be, aludva találta mindkettőjöket. De sugarait addig küldözgette be, mig a lecsukott szemhéjakat fölfeszíté. A legátus azonnal a fali órára tekintett, mely oly hatalmasan ketyegett, hogy az éjjel néhányszor nem legszelídebben gondolt arra, ki oly zajos szerszámmal látta el, hogy alig tudott elaludni zajától. Ea ime, már elmúlt hét óra! Gyorsan felöltözött, oldal zsebéből előkereste a mai napra szánt szent beszédet, melyet a templomban fog elmondani. Lement a gyümölcsös kertbe, s a szilvafák alatt többször átolvasta az egészet. Azután elmondta magában. Igen jól tudta eleitől végig. Derülten gondolt az ájtatosság órájára, mikor a híveknek el fogja mondani. Épületes, derék szent beszéd volt az, melylyel bizonyára dicséretet fog aratni. Eljött a kilenc óra is. Hóna alá vette a bibliát, a templomba ment, ott leült a tiszteletes úr mellé, várva a rövid ima bevégzését, hogy a szószékre lépjen. Néhányszor végig futott tekintete az egybegyűlteken, mintha keresett volna valakit, de ismét könyvébe nézett, olyanforma arckifejezéssel, mintha azt, akit keresett, nem találná. Végre föllépett a szószékre, s hozzá kezdett a beszédhez. Még csak keveset mondott, mikor a templom ajtaján Bokor Ilus lépett be apjával és anyjával. A legátus szeme oda tapadt. Ilus szüleivel együtt csöndesen végig ment a templomon, s épen a szószékkel szemközt foglaltak helyet. A legátus szeme követte minden lépésüket. Egy vagy két perc telt el ezalatt, s egyszerre még azok is a szószékre tekintettek, kik eddig szemlesütve hallgatták a beszédet, kissé hosszalván a szünetet. Látta mindenik, hogy a prédikáló arca lángveres. (Folyt. köv.) EGY OROSZ MÓR KÁROLY. — Puskinbeszélte. — (Folytatás.) XIII. A tél beállt, és elmúlt, a nélkül, hogy valami nevezetesebb esemény történt volna; tavasz kezdetével azonban nagy és nevezetes változások következtek Troikuroff családi életében. Körülbelöl harminc versenyire jószágától lakott az öreg Wereitzki herceg. Hosszas szolgálat után, melyet mint követ, külföldön töltött, visszatért terjedek meg birtokaira, és szomszédjaival ismeretséget kötött. Társaságos élethez szokva, nem tudta elviselni a magányosságot, s igy majd ide, majd oda utazott, vagy magánál gyűjte össze a környék előkelőbbjeit; egy szóval, elevenséget hozott a vidékbe. A herceg körülbelöl 50 éves volt, hanem idősebbnek látszott. Mindennemű kicsapongások aláásták egésségét és eltörülhetlen nyomaikat hagyták hátra vonásain. Mindemellett megjelenése kellemes volt, és világban forgottsága bizonyos előszeretetet szerzett számára, különösen a hölgyek részéről. Mindig újabb szórakozások után sóvárgott, mert folytonosan unta magát. Troikuroff nagy örömmel fogadta a herceg látogatását, mert kitüntetésnek vette a jeles férfiú részéről, aki a világot ismeré. Szokása szerint megmutogatta neki egész jószágát és épületeit, s a mutogatást a híres kutya ólon kezdé. A herceg majd megfulladt a kellemetlen szagú jégben, parfümös zsebkendőt tartogatott orra alá, és igyekezett az ólat elhagyni. A kert, melybe aztán vezették, nagy kiterjedésű gyümölcsösével és bokraival, szintén kevéssé nyerte meg tetszését. Átalában nem volt érzéke a természet szépségei iránt. Mindent nagy lelkesedéssel magasztalt, de igen megörült, midőn az inas jelenté, hogy tálalva van. A fáradtságtól halálos bágyadtan, szinte megbánta látogatásán melytől némi kis szórakozást remélt , midőn az étteremben Máriával találkozván, egyszerre visszavonta magában megbánását. Troikuroff leánya mellett jelölt helyet nagyrabecsült vendégének, s ez a szép hölgy jelenléte által igazi lelkesedésbe jutva, érdekes társalgás közt sokat beszélt mindenről, amit hosszú utazásai alkalmával tapasztalt. Délután a házigazda sétalovaglást ajánlott, a herceg azonban tréfálkozva mutatott bársony cipőire, és magában köszvényére gondolt. Inkább sétakocsizást indítványozott, nem mulasztva el kijelenteni, hogy azon esetben nem lesz megfosztva bájos szomszédnője társaságától sem. Az indítvány elfogadtatott, a két férfi kikocsizott az ifjú hölgygyel, miközben Troikuroff a gyeplőket kezelte és leányát a herceggel a hátsó ülésben szabad társalgásra hagyta. A szellemdús társalgó egy percre se akadt meg, s Mária még eddig nem érzett élvezettel hallgató a világban járt sima férfi eleven előadását, szikrázó élőéit és felületes bókjait. A hercegnek egyszerre az út mellett levő égett rommaradványok tűntek föl, mire kérdést intézett azok felöl Troikuroffhoz. Troikuroff összeredőzte homlokát. Emlékei, melyek e helyhez kötve voltak, nem volának kellemesek. Visszaemlékezett egykori barátjára, kivel csekély ok miatt oly halálos ellenségeskedésbe jött; emlékezett a megbánásra, melylyel bocsánatot akart kérni, s melyért magát most, ama feledhetlen bajtárs fiának durva visszautasítása után, szégyenlő; emlékezett a fiúra, a ki házánál két hetet töltött mint nevelő, s mindnyájok szeretetében részesült. Röviden felelt a kérdésre, hogy az a birtok most az övé, s előbb Dubrowskié volt. — Dubrowskié? — ismétlé a herceg, — azé a hires rablóé ? — Atyjáé, — felelt kedvetlenül Troikuroff. — Különben az sem volt kisebb rabló fiánál. — És mi történt az újkori Rinaldoval? —– kérdezte tovább a herceg. — Megfogták és felakasztották, vagy még most is él? — Él és garázdálkodik. Apropos herceg ! igaz, hogy az ön jószágán is volt? — Volt a múlt évben. Azt hiszem felgyújtott, vagy ellopott valamit. Nem volna érdekes, kedves kisasszony, ily kitűnő regényhőssel megismerkedni ? — Érdekes? az ördögbe ! — nevetett föl Troikuroff. — Különben ismeri. Két hétig vett tőle énekleckéket. Hála istennek! semmit sem vitt el tiszteletdíjul. Erre Troikuroff hosszasan elbeszélte az ál francia nevelő történetét. Mária izzó parázson ült. A herceg nagy érdekeltséggel hallgatta a történetet, azonban amint Mária izgatottságát észrevette, elég tapintatos volt más tárgyra vinni át a beszélgetést. Mária nagy hálával ismerte el előzékenységét. Hazaérkezve, a herceg rögtön befogatott és bármenyire maraszta is a szives házigazda, nem maradt éjszakára. Mielőtt elbújtatott volna, meghívta Troikurdffot, hogy látogassa meg őt kedves kisasszonyával. A gőgös tábornok hajlongva ígérte meg, mert a herceget teljesen magához hasonlónak tartá, a milyen embert eddig nem talált a környékben. (Folyt, köv.) A nyelvmester. (Párisi naplómból.) Ha valaki nagy könyveket hurcol hóna alatt, a Mazarin könyvtárban ebédel, ha minden harmadik embert üdvözöl, ha valaki omnibus után fut, serdülő ifjakkal kezet szerít, ha minduntalan zsebóráját nézi: ez bizonyosan nyelvmester , zongoramester, énekmester, vivómester sat. Ezrek között megismerném őt, mert oly uralkodó tekintettel nem birnak fejedelmek. Felsőbb lény, mint mi, mert minden ház titkaiba félig beavatva lévén, tudja, menyit ér az ember pongyolában és diszköntösben ; menyit ér a nő a pipereasztal előtt, ki nyelvtani órákban zárja ki egész közönyösséggel szépsége csáóbit cikkeit. Ő mindenesetre sokat tud, de nem könyvekből, mert azokat soha sem forgatja, hanem az életből. Valóságos George Dandin. Mit X . . . nél hall, elmondja 12 helyen tizenkét kiadásban, de ugyanegy kenetességgel mindig elhallgatva a nevet, mint illik jó házi baráthoz. Ha valami jellemzi őt, ez az örökös mosoly, mely ajkain játszadozik, hirdetve a világnak, menyire boldog ? ! A botrányt ő bocsátja ki markából, nem oly lelkiismeretességgel, mint Fontenelle az igazságot. „Harminc óra alatt tökéletes angol lehet minden ember !“ E hirdetmény vonz magára figyelmem a Pressében, és azonnal elhatárzom, hogy a csuda nyelvmestert fölkeresem. Fölkerestem. Mily kaliforniai aknát nyitok számomra e tudományos ismeretség által. Hozzá utasítok mindenkit, kinek sok aranya van.. . . Mi volt? skót, angol, izlandi, elzászi? nem tudom , de anyi áll, hogy nyelvmesternek született. — Jó reggelt, uram. — Jó reggelt. Nos, hogy megy a nyelvtan? nemde könnyebben? Nekem biztos reményem van, hogy ön félév múlva angol író lesz. Itt pápaszemét levevén, elkezdő kendőjével sine fine törölgetni. — Nos, hogy aludt? nincs főfájása ? Nekem borzasztó migrainem van. Ki nem jöttem volna a világért, de a kötelesség! — Igaz ! A görög ügyekről nem olvasott semmit? Palmerston csakugyan miniszternek született, kártyáit senki se látja, Viktória is csak akkor, mikor már kiadta. . . Jöjjön! olvassuk együtt a legújabb híreket. Itt egy csomó lapot vont ki zsebéből, körülbelül tizet, ide nem számítva azokat, melyek kalapjából hullottak ki, így ment egy negyedig az eszmecsere. Pápaszem tisztogatás: 10 perc; társalgási bevezetés : 10 p.; politika 20 p.; migraine 10 p.; 5, privát levél olvasásra; — végre 5 perc angol nyelvtan. Summa summárum : 1 arany. Midőn az óra megvolt, szedte sebtében az esernyőt, a sok nyelvtant —és aranyat, és futott máshová — új leckét adni. Boldog Isten ! Mexico nem terem soha elég aranyat az ily csoda fürge philologok számára. Különben példás türelmű férfiú volt, mint minden nyelvmester. Orra hegyes, mondhatnám pikánt, mi komolyságának egy kissé ártott. Thea volt fő élménye, mit rendes tanítványainál szokott inni. Erkölcsi tulajdonai közt egyik legkitűnőbb a krónikási tulajdon. Amint az első findzsa theát szolgálják : uraim! mond, D. . . marquis elvált nejétől; kiálthatlan pikánt kis nő , kit az egész világ ismer, de én legjobban — igaz, hogy 20,000 frank évi jövedelmet hozott a házba, de cserében ugyananyi udvarlót. A marquis, kinél áldottabb ember, lovagiasabb férj nincs a világon , egynéhányat megölt párbajban, az is igaz, de azért a szám nem fogyott. Múlt héten, — figyelmet kérek hölgyeim ! — a marquis, hogy végre tiszta meggyőződést szerezzen, jónak látta Tartuffe egyik jelenetét ismételni az asztal alatt, és hallott és látott. — Affreux! — Nem parancsol második findzsát? szól a megbotránkozott háziasszony. Miután az ily történetek thea mellett általán kedvesek, a nyelvmester, ki minden szóért jól áll, a második findzsát rendesen uj történetkével szokta felfrissíteni, és igy tovább. Szükséges bútor a zártkörű estélyeken, hol szabad a szó. Még egy findzsát kérek ! — Uj történet, sokkal több bravourral előadva. 11 l’a bien éreinté ! mondják utána. Tulajdonkép senki sem tiszteli, mégis mindenütt nélkülözhetlen ; anyira tud holmi apróságokat regélni, bizományokat végezni, másokat ócsárolni sat. Valóságos villámhárító a házi életben. Mondok felebb , hogy örökké mosoly ül ajkán , s a mosolyhoz közel áll a nevetés. Midőn felnevet, az egész társaság megdöbben, egy őrült kezét érezvén nyaka körül. Udvariassága kifogyhatlan , mint szivartáskája, melyet minduntalan körülhordoz — azok közt, kik nem szivaroznak. Harminc óra alatt ígérte, hogy megtanít angolul: csak 18-at vettem, de ezalatt meggyőződén , hogy ily kézből 30 év alatt sem olvasom Shakespearet. Mi ebből a tanúság? Ím ez : ne menjünk soha hírlapi felhívások után, és ha valamely nyelvet komolyan meg akarunk tanulni , tanuljuk meg mester nélkül. Egyébiránt, az igazság érdekében meg kell vallanunk, hogy tanítványait imádta. Midőn elváltunk, ily szókkal vigasztalt: ha még harminc leckét vett volna, fejemmel jót állok, tökéletes angol. Hiador. — 852 —