Fővárosi Lapok 1865. szeptember (200-224. szám)
1865-09-19 / 214. szám
214-ik. sz. Kedden, September 19. Kinao-hivatal. pl, baratok-terem?. sz. Második évfolyam 1865 Előfizetési dij: Félévre . . negyedévre 8 Irt. 4 firt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij: negyed hasábos petit sor 5 kr Bályogdij minden igtatáskor . . . 30 kr Előfizetési fölhívás „FŐVÁROSI LAPOK“ október—decemberi folyamára Lapunk nyolcadik évnegyedére nyilván előfizetést, fölösleges volna annak irányáról és törekvéseiről hosszasabban szólni. A tartalom emelése, s nem a pipere és fényűzés terjesztése a célunk. Ha csak e közelebbi évnegyedet tekinti is át az olvasó, meggyőződhetik : menyire minden áron azon vagyunk, hogy változatos, tartalmas közlönyt, mégpedig ujságot adjunk. Törekvésünk a régibb jobb nevű irók közül szépirodalmi lobogónk alá gyűjteni a menyit csak lehet, s egyszersmind utat nyitni minden oly tehetség számára, mely jövőt érdemel. Beszélyeink a mai legjobb nevű novellairók tollából valók. A fordítások közt igyekszünk a kisebb elbeszélések mellett maradandó értékű nagyobb munkákat is adni. Tárcacikkeinkben a könnyű, eleven előadás mellett az ismereteket is terjeszteni kívánjuk, oly ismereteket nevezetesen, miket nőknek s férfiaknak tudniok egyiránt szükség. De az időszakok érdekeire és mozzanataira is kellő súlyt fektetünk. Például most, a lefolyó nyár fürdői idényéből több mint huszonöt eredeti levelet közlünk különböző fürdőkről, Ostendetől Karlsbadig, s Balaton-Füredtől a kis Magyarádig. A főváros életét, nevezetes mozzanatait, mint például közelebb a zenedei ünnepeket, gyors és kimerítő rajzokban ismertetjük olvasóinkkal. A közélet újabb lendülete friss érdeket ad irodalmi és társaséleti ügyeinknek is, s így lapunk elevenségére is kihat. Ha az országgyűlés megnyílik, eredeti leírások, tollrajzok és jellemzések által fogjuk ismertetni a napok hőseit és történeteit, s így élénk szinű képek által mintegy kiegészíteni igyekszünk a politikai lapok komoly értesítéseit. Továbbá a közügyek és intézetek érdekében mindig, mint eddig is, küzdeni fogunk, bátran kimondva a hiányokat és gyarlóságokat sat., s sürgetve a jót és célátvezetőt. Közlemények dolgában a más szépirodalmi közlönyöket folyvást megelőzzük és túlszárnyaljuk, miután napilapunk hatszor jelenik, meg addig, míg azok csak egyszer. Ez okozza, hogy lapunk ára is magasabb. De gondolja meg az olvasó, hogy ép e megjelenés miatt ezer előfizető után a kormánynak hatezer frtot kell fizetnünk bélyeg és postajegyért, míg a hetilapok ugyanenyi után csak ezret űzetnek, s azonnal be fogja látni, hogy előfizetési feltételeink aránylag még jutányosaknak mondhatók. Miután a „Fővárosi Lapok“-at folyvást emelni törekszünk, írói körünket s levelezéseinket pedig minél szélesbbé tenni: kérnünk kell lapunk rendes olvasóit, hogy e vállalatot körükben terjeszteni és ajánlani szíveskedjenek. Nem csupán a mi ügyünk ez, hanem az egész irodalomé, melynek a „Fővárosi Lapok“ — a maga terén — egyetlen napi közlönye. Pest, sept. 9. 1865. VADNAI KÁROLY. TÓTH KÁLMÁN. főmunkatárs, tulajdonos s felelős szerkesztő. KIADÓI SZÓ. —A „Fővárosi Lapok“ ezután is minden nap csinosan nyomva, pontosan küldetik szét. Divatképek is küldetnek a nők számára, s ez évnegyedben is három ily színezett kép-melléklet jelent meg. Az előfizetéseket — nehogy nagy költségbe kerülő fölösleges példányokat kelljen nyomatni, mielőbb beküldetni kérem. Előfizetési föltétel: évnegyedre, vagyis októbertől december végéig — 4 ft. Az előfizetési összegek a „Fővárosi Lapok“ kiadóhivatalába, barátok tere 7. sz. a. küldendők. EMICH GUSZTÁV, akad. nyomdász, s a „F. L.“ kiadója. KÉT BOKRÉTA. Beszély. Báró Podmaniczky Frigyestől. (Folytatás.) Némán hallgatta végig vád-beszédeinket; feleletül mást nem nyerünk, mint e vád-beszédek önmagára való alkalmazását, állítván: menyire hibás volt, elhagyván magát ragadtatni szíve érzeményei által, nem számolva be az élet, a világ, a körülmények követelményeivel. Idővel, látszólag legalább, lecsöndesült, különösen idegenek társaságában ritkán vett erőt rajta lelki tusája; senki sem gondolta volna, ez ifjú keblén mi mélyen ható bánat rágódik; csak mikor esetleg magunkra valánk, távol a világ zajától, lóháton vagy gyalog bebarangolva D . . . festői környékét, nyílt meg lelki fájdalmainak forrása, de csak azért, úgy látszék, hogy megbánva e pillanatnyi visszahanyatlását, ismét magára erőltessen egykedvűséget és közönyt. Egyetlen oly jellemű nyilatkozatára emlékszem, mely némi keserűség nyomait árulta el; a valódi benső szerelem lehangoló viszonyok közötti maradandóságáról lévén szó, ezt mondá : Métát nem tudnám többé oly hőn szeretni, mint szerettem valaha — még akkor sem, ha kettőnk kivételével földünk minden lakója tönkre menne. Azon rezgő hang, melyen e szavakat ejté, s egy, szemében csillámló,fölindulás kicsikarta könycsepp csakhamar az ellenkezőről győzőnek meg. Vázolatom végjelenetei váltig bebizonyítják akkori föltevésem helyes voltát. * * * Az új házaspár viszonyai nem úgy alakultak, amint azt legtöbben hitték. Kevéssel egybekelések után világossá jön , hogy Arthur nem csak nem óhajtja nejének a művészi pályáról való visszaléptés, hanem Métának e pályán aratandó babéraira, mint jövedelmi kútforrásra bizton számit is — vagyoni állása, az egymást ért könnyelmű ötletek következtében, némileg ingadozónak lévén mondható. Métát, férjének e nem tisztán ihlettség eredményezte művészi lelkesedése, csalódás képében kellemetlenül érintő ; azon fő indokok egyike, melyeket álbarátai érvényesíteni igyekezének, mintha megbocsátva Arthurnak, s vele egybekelve, biztosítva volna egyszer már veszélyeztetett polgári állása, most semmivé törpült. Ne feledjük, hogy Némethonban, a tönkre jutott, de még mindig büszke nemesség hazájában történtek mindezek. Ugyanazok, kik azelőtt a barátság álarca alatt Erwin ellen izgatták Métát — most ugyanazon álarc alá bújva, Arthur könnyelműségére, s nejével mitsem gondolást eláruló tetteire tudták intőleg figyelmeztetni azt, ki egyedül férje példás viseletében találhatott volna megnyugvást jövőre nézve. Alig egy év lefolyása alatt kiderült, hogy Méta állása, kötött házassága dacára, mit sem javult, sőt bizonyos tekintetben súlyosodott, amenyiben nem kerülhetvén ki e szerinte alkalmatlan, s állását veszélyeztető körülményeket, balesélyei azontúli jóvátételére vagy elodázására nézve sokkal több s nehezebben elhárítható akadályokkal áll szemben. Erwin ez idő alatt alig néhányszor, s akkor is csak futólagosan találkozott Métával, mely találkozások, a mint tapasztaláta, izgatólag hatottak még mindig sajgó sebére. Megtudta idővel Méta körülményeiről mind azt, miről fentebb említést tevek, s fátyolt borítva a múl-Iak emlékeire, azon volt, hogy régebben táplált, de meghiúsult reményeinket a d .. . i udvari színház énekesnői állomását illetőleg, újból fölelevenítse. E tekintetben, nem tartván célszerűnek személyes föllépését, én váltam személyesítőjévé s közbenjáróvá. Amit az emberek ügyekezete elérni nem birt, azt a körülmények hatalma valósítá. Ez időtájban ugyanis, a fejedelmi ház hercegnői egyikének férjhez menetele alkalmával, nagyszerű ünnepélyek rendeztettek D . . . ban. Ez ünnepélyek egy részét, az akkor uralkodó Meyerbeer ház természetes kifolyásaként, a „Hugenották“ előadása képező, — a hírneves maestro személyesen vállalván el műve igazgatását. Néhány nappal ez ünnepélyek megkezdése előtt, az első énekesnő hirtelen történt elrekedése nagy zavarba ejte az udvari színház főfelügyelőjét. Értesittetvén ez esemény felöl, azonnali nagyméltóságánál termettem, s egy órával azután Erwin társaságában a távirdai hivatalba indultam, a főfelügyelő nevében hívandó meg Métát, Valentine szerepének átvételére. Következő nap elérkezett Méta — Erwin nagy s őszinte örömére, ki már is élvezte ama diadalok kéj mámorát, melyeket az általa oly bensőleg szeretett s dícsőített művésznő aratni fog. Ugyanaz nap délután, egy Métával szorosabb barátságban élő asszonyságnál tevénk látogatást; a bekövetkező ünnepélyekről lévén szó, s azok egyes részleteit taglalgatván — e szavakkal fordul barátomhoz a nevezett asszonyság . — A többek között Erwin, majd elfeledém mondani, a múlt napok egyikén W . . . ban mulatván, mi nagy panaszt hallottam kegyed ellen emelni. — Ugyan minemű oknál fogva érhetne épen engem vád, ki oly visszavonultan a világ zajától, élem napjaimat, — viszonzá a költő. — Méta elpanaszlá nekem, menyire fájlalja kegyed iránta nyilvánuló közönyét; nem is gondol már régi barátaival, megfeledkezik a figyelem mindazon, talán csekély, de mégis kellemes jeleiről, melyek fölmerülése fűszerezi s kellemessé varázsolja az életet. — Nem emlékszem — mondá Erwin zavartan s elfogultan, — hogy Méta irányában bármikor megfeledkeztem volna az illem szabályairól. — Ki beszél az illem szabályairól — vága közbe az asszonyság — kegyed barátsága az, mit Méta megszokott, s minek hiánya zokon esik neki. E pillanatban, tapasztalván barátom megindulását, jónak véltem közbeszólás által véget vetni e cserebeszédnek, melynek minden egyes szava, mint ugyananyi kéjitalba kevert méregcsepp hatott Erwin kedélyére, fölelevenítvén hajdan táplált reményeit, melyekről lemondani kényszerült, a Harz vidékén történt találkozás alkalmával tapasztaltak után. Tehát lehetséges, sőt való — mondá utóbb nekem, — hogy az, kit imádok, föl tudja fogni, sőt szükségét érzi azon részvétteljes vonzalomra alapított baráti viszonynak, mely az élet legboldogabb, valamint legkomolyabb perceiben, kellemes s müveit közlékenységet, vigaszt s támaszt nyújt, — szóval, megajándékoz mindazon kincsekkel, melyekkel az élet egyedül valódi Nábobja, a kedély megajándékozni képes. Ilyen érzelmektől fölvillanyozva vett részt a költő ama teendőkben,melyek a művésznő közel bekövetkezendő föllépését megelőzék.Mórának Erwin iránti viseletében újból ama habozást véltem észlelhetni, mely már ismeretségek első szakában is föltűnt előttem ; majd öröm a rég nem látott jelenléte és érdekeltségén, s majd ismét rettegést s zavart eláruló viszszavonultság s tartózkodás váltakoztak a szép nő arcán s viseletében. (Folyt. köv.)