Fővárosi Lapok 1865. október (225-250. szám)
1865-10-10 / 232. szám
232-ik sz. Kedden, október 10. Kiadó-hivatal: Pest, baratok tere 7. sz. MiLOCOK évfolyaml 1865 Előfizetési dij: Félévre........................8 Irt. negyedévre ... 4 ITt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda Lipót utca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij : negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden igtatáskor . . . 30 kr Előfizetési tömivket nyilván lapunk nyolcadik évnegyedére, az előfizetések mielőbbi megújítását, s vállalatunk szives terjesztését kérjük. A közönség részvétét folyvást élénk, tartalmas, minden kérdésben szabadelvű irodalmi napilappal kívánjuk viszonozni. Az országgyűlés megnyíltával tollrajzokat és jellemrajzokat is adandunk. Külföldi levelezőink számát folyvást szaporítjuk. Előfizetési ár az okt.—dec. évnegyedre négy forint. Az összegek minél elébb Emich Gusztáv kiadó hivatalába, barátok tere 7. sz. a. küldendők. KŐVÁRI KATALIN. (Történeti beszély.) P. Szathmáry Károlytól. (Folytatás.) IV. Egy szép szóért. Nehány hó telt el, s bár Zólyomi, sergei szaporodtával egyre vakmerőbben lépett fel, Rákóczi nem látszott ellene valamit tenni akarni. Ezt Zólyomi félelemre magyarázta, s elbizottsága egyre nőtt. Kóbor hadai már többször csetepatéba ereszkedtek a fejedelem váradi őrségével, s egy ízben kicsibe múlt, hogy épen véres harcra nem került a dolog. Hogy mozgalmainak mégis némi szint adjon, azt híresztelé, hogy ki akar menni néhány ezer lovassal a svédek mellé, kik épen ez időben indítottak újból hadat a német császár ellen. Ez már magában is megalázó volt Rákóczyra nézve, kinek, míg magát s családját trónján meg nem erősíti, nem látszott tanácsosnak a nagyobbszerű hadviselés. De a politikus ravasz fejedelem hallgatva tűrt és várta a kedvező alkalmat, midőn a fennhéjázó férfiút leültetheti. Ez alkalom nem sokára eljött. Széchy Mária akarata az volt, hogy férje holtteste Gyulafehérvárra, a fejedelmi sirboltba, nagybátyja mellé helyeztessék, s erre engedelmet is nyert a fejedelemtől. A temetésre meghivó eljött Zólyomihoz is, s ebben a szokásos, íródeákok által irt szövegen kívül, magától Máriától egy titkos utóirat. „Nagy örömömre szolgálna — írja Mária, ha szegény néhai uramnak legkedvesebb barátja, s kedves sógora a temetés solennitásának illendőbbé tételére bejöhetne ; de ha kegyelmed ezt, édes sógor uram, egy vagy más oknál fogva nem tartja egészen tanácsosnak , sőt félelmességet találhat benne, akkor csak a buzgó óhajtásnál, s a fájdalmas sóhajtásnál maradok.“ Könnyű belátni, hogy ily meghívás után egy Zólyomi Dávid el nem maradhatott. Férfiúi bátorsága , határtalan hiúsága meg nem engedék, hogy magát tartózkodónak mutassa az előtt, kit imádott. Ha csak az egyszerű meghívó jött volna Székelyhidra, talán le tudta volna hiúságát győzni, s megmaradt volna a tanácsosabbnak mutatkozó bennmaradás mellett, de a szép szavak, melyeket Mária irt, azon kívánság kifejezése, mely az ő jelenlétére vonatkozott, s még inkább azon feltevés, mintha ő, Zólyomi Dávid, Rákóczy haragjától, vagy e földön valakitől félhetne, nem hagyták aludni. Szegény Katalin térden állva esdekelt, gyermeke jövőjére hivatkozva könyörgött, hogy ne kockáztassa életét és szabadságát a ravasz és ellene igen felingerülhetett Rákóczyval szemben, semmit sem ért. Zólyomi kardjára, tekintélyére és Rákóczy gyávaságára hivatkozott. — Nyugtasd meg magad ! — kiáltá. — Oly hatszáz huszárt veszek magam mellé, hogy ha kívánod, körüljárom velek Erdélyt, s utoljára fogva hozom Rákóczyt Székelyhidra. Az ifjú gróf holtteste nagy tisztességgel takaríttaték el nagybátyja, Bethlen Gábor márvány sírboltjába Gyulafehérváron. A fejedelem nagy vendégszeretettel látta el a siralmas vendégeket. Széchy Máriát, a gyászos özvegyet, épen a fejedelmi udvarnál látták el, fejedelemnéhez illő fénynyel és tisztességgel. A nagyszerű tort követő napon végre visszaindulandó volt az özvegy, Zólyomi kíséretében, de Rákóczy nem hagyta magát fölülmúlni az udvariasságban, s kinyilatkoztató, hogy Máriát saját fejedelmi személyében elkíséri Tordáig, miután úgyis szándékában van az igen elszaporodott farkasok miatt a Maros völgyét fel egész Maros-Vásárhelyig meghajtatni. Ez ajánlat csak hízeleghetett a szép özvegynek, s csakugyan amint másnap Mária kocsija, előállottak, ime, megjelent a fejedelem e nagysága is Kékedi Zsigmonddal a fő hopmesterrel (igy hivták akkor az udvarmestert Erdélyi Istvánnal, s híres fizetett kapitányával, az öreg Vallon Péterrel, mindanyian könnyű vadász öltözetben , mente nélkül, s alig száz emberből álló vadászkisérettel. Máriát magas nagysága emelte kocsijába, s a mély gyászba öltözött szép menyecske mellett folytonosan beszélgetve haladt nemes paripáján a vár aljait,hol Zólyomi már egész bandériumával készen állt; itt még egynéhány Bethlen és Kemény urfi is csatlakozott, részint a szép asszony iránti udvariasságból , részint a rég hiresztelt fejedelmi vadászatra. Most Zólyomi előre bocsátott vagy kétszáz huszárt; ezek után Mária kocsii mentek, safejedelmi vadászok ; a sort újra Zólyomi katonái rekeszték be. A fejedelem a kocsi jobbján, Zólyomi bal felől lovagolt, s élénk beszédbe eredve, haladtak fel az örökszép Marosvölgyön. Nem vola érdektelen csoportozat. Elöl a kócsagforgós, kacagányos huszárok, ugrándozó eleven lovaikon , közből a dinyealaku diszhintó, benne a gyönyörü gyászos hölgygyel, ki mellett a fejedelem gazdagon aranyozott vörös anglia-posztó öltözetben, — túl Zólyomi zöld bársony mentésen, megy szin dolmányosan, gyönyörű arab szürkéjén. Azután az egymással versengő daliás erdélyi urfiak, s végül Zólyomi „csikós huszárai“ , ritka ügyességű lovasok, kiknek hófehér lobogós ingüket és gatyájokat vezérek meghagyó, meg kerek kalapjokat is , a hajlongó árvalányhajjal. Midőn a Keresztesmezőre felértek, honnan a felséges tordai hasadék , s jobbra a szép Aranyos völgy panorámája föltárult előttök, a fejedelem fürkészően tekintett végig azon halmok ormain, melyeknek oldalában egy ezüst esik, ma „Ördög utjának“ nevezett, vonul keresztül, s miután mindenütt kis füstfellegeket látott flőemelkedni, visszafordulva udvarmesteréhez, odakiáltott neki: — Hallod-e Kékedi, úgy látszik, hajtóink pontosan kiálltak; az idő kedvező , pompás vadászatunk fog lenni. — Legalább sikeres, azt hiszem, — mond szemeivel egyet vágva Kékedi. Ezalatt Zólyomi Máriához hajolt s felsúgva mondá: — Lám, mily ok nélkül félt Katalin bejöve, teremtől. Pedig megmondám neki, hogy ha kívánja, Rákóczyt pereputyostól kiviszem Biharba, még ezt a nyulszemü hopmestert Kékedit, s ezeket a kényes urficskákat is. . . Nem igaz, hogy most mindez egy szemhunyorításomba kerülne ? — Nem lenne jó — mond Mária. Az embernek hazájával nem lehet tréfálni. — Nem is azért mondom. Lesz annak más módja, fejezi be hirtelen Zólyomi, mert a fejedelem már újra a kocsi ajtajánál volt. — Csak azt sajnálom kedves hugomasszony, hogy nem fogja meglátni kegyelmed ezt a derék vadászatot; egész Maros- és Aranyosszék ki van rendelve, s legkevesebb száz farkas esni fog. — Én igazán szeretném látni nagyságos bátyám uram; de nem tudom, sógoromnak nincs-e sürgetősebb dolga. Rajtam nem múlnék; én igen szeretem a férfias mulatságokat. — Zólyomi öcsémet hagyjuk menni, ha sürgetős dolgok várják Székelyhidon. Különben is a bihariak csak lesben szoktak vadászni. Rókát, nyulat könnyű lóháton kergetni, de a farkas lovast és lovat egyaránt próbára tesz. — No hisz, ami azt illeti, az én bárómnak egyetlen sem hág nyomába, fogadni merek nagyságoddal. Miután a rakamazi sáncot bevettük , négyezer lovas közül egy sem vállalkozott, hogy a földhányásról a teli árkot átszöktesse, csak egy magam. — Ejd, itt nem szökés kell, hanem ló és lovagnál hideg vér. A farkas, ha megszorítják, rendesen szembe száll. (Folyt. köv.) A FALU ÖRDÖGE. Regény. Irta Friedrich Fr. (Folytatás.) Ha ekkor Margit szemeibe pillanta, azokból kiolvashatta volna, hogy mégis van szív, mely hozzá hű, sőt bensőleg szereti. E pillanattól talán egész élete más fordulatot vesz ? Azonban ő az ablakhoz lépett, s azon kinézett. Most Margit önmagával küzdött, várjon megmondja-e neki, hogy őt menyire szereti ? Mondhatja-e ö ezt ? Teheti-e ö ezt a lépést ? Hiszen észre kellett már vennie, hogy mily odaadólag függ rajta szívével ? S azután ha Henrik őt igazán szeretné, lehetlen volna anyira kétkedni az ő szeretetéről? — Ily,s hasonló gondolatokkal küzdött Margit. — Most Henrik hirtelen megfordult, a szobát elhagyandó. — Hová akarsz menni ? — kérdé Margit aggodalommal. — Szokott dolgaim után — válaszoló.— Te már azt igen jól tudod. És azután sok ideig is mulattam. Ez éjjel fontos és igen nagy teendőnk van. Hidd meg, csak éjjel, a hegyek között, azon gondolattal, hogy a határőrök minden percben meglephetnek, akkor érzem jól magamat, és szinte könnyebb a szívem ! — Henrik! ez éjjel ne vegy részt semmiben, kéré őt Margit. — És miért nem ? — kérdé. — Hát nem hallottad, hogy a csempészek engem vezetőjükül választottak ? Miért és ez éjjel nem ? — A határ- és rendőrök már tudják szándéktokat. Már minden felfedezve és elárulva előttük. Henrik meglepetve hátrált, — majd ismét összeszedte magát. — Azt mondod, elárulva ? — kiáltá. — Elárulva ?!