Fővárosi Lapok 1865. október (225-250. szám)

1865-10-18 / 239. szám

239-ik sz. Szerda, október 18. Kiadó hivatal , Pest, barátok­ tere 7. sz. JJaS0­lik évfolyíll­s 1865 Előfizetési dij Félévre . . negyedévre 8 írt. 4 frt. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve mindennap , ko­­ronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI Na­PI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij : negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden ig­tatáskor . . . 30 kr MF" Teljes számú példányokkal folyást szolgálhat a kidó hivatal. Egy ifjú sirján. Oly ifjú volt — és már halott! Fejénél egy sötét kereszt, Jelölvén, hogy ő hamvad ott. Ilyen korán ! ki hitte ezt ? Oh sors ! Ítéleted kemény, Nem várt, nem érdemelt halál .. . Mely által­am, sok szép remény Váratlanul a sirba száll. Szegény ifjú ! letört virág, Ki itt hagyod az életet, Ha tán elitélt a világ , Könyezhet most sirod felett. Mit ér ? minek ? — nem érzi már A köny becsét a hamvadé. Ki még boldog jövőre vár: Csak annak az — vigasztaló. Szegény ifjú ! óh hogy neked Letűnt együtt múlt és jövő ! El lesz feledve majd neved, Őrizze bár bevésve kő. Pár jó barát s nehány rokon Talán kissé megemleget; Aztán — repülő szárnyakon Jön egy-két év, s mind elfeled. De tégedet ne sértsen ez, Alant nyugvó ifjú halott, — S a szellő, mely rád lengedez : Szöjjön szelíd mély álmát ott. S midőn többé nem lesz neved, És sirodon egy zöld level; Szived is, mely hőn étezett: Békén, csöndben hamvadjon el. Nyilas Samu. G­INERRA. Lanka Gusztávtól. (Folytatás.) — Tudja-e Ginerra nagyság, hogy mióta Pesten időzik, a bureaulibani ügymenet lanyhább, a peres felek többet panaszkodnak, a lapok üresebbek, s bi­zonyos keresettebb körök nem birnak alakulni, — szólt Golyóbics, ki arról volt nevezetes, hogy igen költői nyelven tudta magát kifejezni. —• Köszönjék meg dámáim e bókot Golyóbics úrnak, ki midőn nekem hizeleg, igazságot szolgáltat szeretetre méltó barátnéimnak, — válaszolt csintalan mosolylyal Ginerra, s a jelenvolt nők és leányok ke­zét egyenkint megszorongatá. — Oh! oh ! mi régen ismerjük már Golyóbics urat, tudjuk, hogy érzelmeiben, modorában, kifejezé­seiben időszakunk uralkodó eszméit képviseli, s nem­csak alphája minden mulatságnak, hanem éltető lelke is. — Szólt valamenyi helyett egy Josephat-völgyi tulipán, épen az, ki Golyóbicscsal, már régebben szi­vet cserélt, s kit a háladatlan, későbben egy penicil­­lus lábú angol nyakába disputált. Chesbouri későbben csakugyan bele halt a bol­dogságba, de élte utósó percéig nemcsak nem pa­naszkodott, hanem­ oly áldást esdett Golyóbicsra melynek terhe alatt meggörnyedt volna a nemzet gyomrosija is. Gróf Novarodának sikerült azalatt Ginerrát kar­jain egy négyszemközti társalgásig külön vezetni. — Én bámulom nagysádat. —­ Szabad tudnom miért ? — Megmondjam! ? — Igen! — Hogy tudja magát ebben a társaságban föl­találni ! — Az igaz, okleveles egyének, írók, hivatalno­kok, vagy olyanok, kik e három pálya közül későb­ben szabadon választhatnak. — De lássa, kedves gró­fom, mindanyian műveit és szellemdús emberek, ha­ladéktalanul fölismerik, menyit igényelhetnek, s nem hozzák a hozzám hasonló egyéniséget zavarba, bók­nak vegye-e azt, mit ajkaikon kiejtenek, vagy pedig gúnynak ; azután rám nézve sokkal kellemesebb, ha ők forognak körülem, mintha nekem kellene mozgá­saik után alkalmazkodnom. —Oh! én az önök társa­ságában is igen jól találtam magamat, s ha unatkoz­tam, csak­is magamnak köszönhettem, mert nem találtam mulatságosnak egyik vagy másik udvarlóm ürességeit, vagy . . . — Bocsánat . . . tudom már . . nagysád csalat­kozott gróf Burrayban. — Épen ellenkezőleg . . gróf Burray csalatko­zott bennem, ő azt hitte ... na de jobb erről hallgat­nunk ... a grófok is csalatkozhatnak. — Szabad reméljenem . . . holnap a lövöldében­­ leszünk. — Nagyon sajnálom, de a kisded társaság, me­­­­lyet már igen megszoktam, holnap a zugligetben fog találkozni. — Úgy előre bocsánatot kell kérnem báró Új­kori barátom nevében is, hogy nagyság becses társa­ságát nélkülöznünk kell, — igazat szólva, csak is nagysád személye az, a­mi vonz és megszokott társa­ságát élvezhetővé teszi. — Kimaradásukon bizonyosan csak magam fo­­­­gok sajnálkozni. — Oh, oh! — Talán gúnyolódik is Ginerra nagysád? — Épen nem! a vegyes társaságokban bizonyos osztálybeliek még mindig a régi modorban jelentkez­­­nek, az ujabbkori haladás pedig, mely csak a művelt- s­ség korlátait ismeri, örömestebb társalog egy finom modorú, és nagyvilágilag művelt iparossal, mint egy durva és műveletlen gróffal vagy báróval. — Adja az ég, hogy nagysád ne csalatkozzék ! — Nem csalatkozhatom. — Csak művelt embe­rek társaságát fogom keresni, a mely pedig ebbeli óhajaimnak nem fog megfelelni, azt odahagyom. Gróf Novaroda és Ginerra tréfálózva és moso­lyogva közeledtek a társasághoz. A gróf azonban nem birt többé kedvre jönni, s még mielőtt a társaság többi tagjai eloszlottak volna, báró Újkorival eltávozott. — Negyven ezer forint évi jövedelem ! — jegyzé meg a gróf keserűen. — Jó hangzású név és csinos külső! — folytatá a báró, — mi ketten a magasabb régiókban ilyen partrét hiába keresünk. III. Az ősz vége felé hajolt. Csendesebbé jön a ter­mészet, pusztábbá a vidék s a szórakozni szerető kö­rök termeikbe vonultak vissza. Ginerra egyik meghittebb barátnéjával ült dol­gozó szobájában, egyik kis asztalán levelek hevertek szétszórva, ő maga egyet kezeiben forgatott, s gúny­­mosolylyal folytatá : . . . Nemde jellemző édes Adelaidám ... ha kérőim közül okvetlenül választanom kellene, csak Bercsy Győzőt választhatnám. Legcsúfabb és leg­­szegletesebb valamenyi között, de bizonyosan a leg­nemesebb. — Az újabb időben gróf Novarodát és báró Új­korit is gyakrabban szemléltem közelebben, s ha sej­telmem nem csal, komolyabb céluk van a puszta ud­varlásnál. — Oh sokkal komolyabb. — Bizonyosan házasságról is nyilatkoztak ?! — Mind a ketten. Azelőtt a legjobb barátok, titokban ellenséggé lettek miattam. . . oh ha hallanád őket külön külön, minő élénk szinezetü s mulatságos rajzot nyújtottak egymásról, . . . egyben azonban mindkettőnek igaza lehet; t. i. hogy pénzbeli viszo­nyaikat, s vagyoni állásukat szeretnék e házasság által rendezni. — Megtudták hogy gazdag vagy ? — A pesti házasulandó emberek, mindent kipu­hatolnak. — S mit válaszoltál nekik ? — Egyszerűen azt, a­mit az ügyetlen, de becsü­letes Bercsinek, egyszerűen azt, hogy esküvel fogad­tam, miszerint többé nem fogok férjhez menni. — Azóta bizonyosan ritkábban láttad őket, s kevésbbé ostromolnak ajánlataikkal? — Sőt épen ellenkezőleg. A gróf és a báró azóta még határozottabban ostromolnak, s nyilatkozatom­­ban olyan taktikát látnak, melylyel időt kívánok nyer­ni, hogy egyet-mást kifürkészve szerencsésebben vá­laszthassak. — Novaroda gróf gyakrabban ismétli, hogy a legizléstelenebb dolog volna özvegységben maradnom, s ijeszt , hogy elhatározásomat akkor bánnám meg, midőn már nem lehetne rajta segítenem. — Hát az a bizonyos gazdag örökös ? A félig gyermek Várny Theophil ? — Az társaságomban Európát szeretné be­utazni. —• Mint férj, vagy mint utitárs ? — Arról egyetlen szóval se emlékezett. Megle­het, mint útitárs ... Ezek a félmilliomos majmok azt hiszik, hogy az ilyen magamforma özvegy szerencsé­jének tarthatja, ha karjaikon csodálhatja az ipar és művészet remekeit! — Olvasd azonban ezt a levelet, ez valamenyinél mulatságosabb. Adelaide átvette a levelet, s abból következőket olvasott: „Különösen tisztelt nagyságos asszony ! Oda­haza a vidéken, talán meg nem bocsátná a nagyságos asszony e szokatlan eljárást, de mi nagy­városiak a világpolgárosodás utáin haladva, csakha­mar honosítottuk azon modort, mely mig egy részről az érzelemcserét nyűgeitől megszabadítja, másrészről a legkönnyebb módot szolgáltatja szivünk sugallata szerint cselekedni. — Én legkisebb fentartás nélkül kérem meg a nagyságos asszony kezét, nem magam, hanem egyik jó barátom tapasztalatlan és félénk fiá­nak, — Halványi Aladárnak részére. — Halványi Aladár 24 éves, műveit, tanult, és tökéletesen kikép­zett fiatal ember. — Egyetlen fiú, a legjobb erköl­csökkel, a legnemesebb szívvel, s a legmagasztosabb lélekkel felruházva. — A napokban vette át az őt törvényesen illető jószágrészt, mely mindent leszá­mítva 25,000 forint évi jövedelmet biztosit. Hozzá számítva e tiszta jövedelemhez, Nagyságod 40,000 forintnyi évi jövedelmét, — azt kérdem : lehetne­­e szebb és kívánatosabb szövetséget teremteni ? — A legkedvezőbb választ remélve. Nagyságodnak­­ kész alázatos szolgája Körmey István, köz-és váltó-ügyvéd (Folyt. köv.) A FALU ÖRDÖGE. Regény. Irta Friedrich Fr. (Folytatás.) Az öreg földmi­vés egy pillanatra elhallgatott, boszankodva Henrik rövid és elutasító feleletén­yesen járt föl s alá a szobában, s nem volt elhí­va : várjon válaszoljon-e Henriknek vagy se ?!

Next