Fővárosi Lapok 1865. október (225-250. szám)

1865-10-20 / 241. szám

241-ik sz. Péntek, október 20. Kiadó-hivatal: geet, baratok­ tere 7. sz. MáSOtUli OVfolyam 1865 Előfizetési dij: Félévre........................8 Irt. negyedévre ... 4 írt. Megjelelt az ünnep utáni na­pokat kivéve mindennap, ko­­ronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI Na­PI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij: negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden ig­tatáskor . . . 30 kr MF* Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhat a kiadó hivatal. Itt vagyok ismét ... Itt vagyok ismét zúgó hab fölött, Fehér virágos akácfák alatt; Hisz itt töltöttem anyi évet el, Oh, az idő mint elmegy, elhalad! . . Itt ösmert engem erdő, völgy, berek, Itt nyílt számomra anyi sok virág ; S mert lelkem ifjú, ábrándos vala, Örömben, búban szép volt a világ! Itt, — itt bolyongtam össze a mezőt, Mert az lelkemnek szentegyháza volt! Legszebb imát itt költött ajkamon A sok virág, a fényes égi bolt. . . Itt bámultam a szép természetet, S láttam munkában a nagy alkotót . . . Itt szállt szivünkbe forró szerelem, Itt mondtuk el az örök esküszét. Itt lettem boldog, — itt éreztem én Először ajkad forró ajkamon . Még most is érzem két forró karod , A mint ölelve kebeledre van . . . Mily szép is volt e kis múlt, — mily dicső! Volt benne anyi vágy, bú, szerelem, De hagyjuk ezt! — Most szebb az élet igy, Oh, jel ölembe kicsi gyermekem! Hajnalka. G I N E R R A. Lauka Gusztávtól. (Vége.) Golyóbics tulajdonképen mit sem hitt, s talán épen azért folytonosan remélt; ő még e percben ne mon­dott le a Ginerra szerelméről. Bercsy Győző hacsak szerit tehette a Ginerra közelébe lopódzott, s mit ékesszólásával nem birt, melancholikus pillanataival igyekezett kierőszakolni. — Bercsy úr is ellenségemül szegődött,­­ meg­érdemeltem-e a neheztelést? — kérdezé Ginerra el­bájoló hangjain. Bercsy nem válaszolt, de kényezett. — Mégis kegyetlen a sors a tudományos embe­rek iránt. Miért hogy azokat csak szívvel lehet kielé­gíteni ! Vitorlásy kizárólag Golyóbics lépéseire figyel­­mezett, szemeivel annak mozdulatait, füleivel annak nyilatkozatait kísérte, azon egyszerű okból, mert a kétes jellemű asszonyok irányában szerencsés kópé, elhitette e tengeri fókával, hogy a büszke és hideg Ginerra már szerelmi hálójában érdekel. Az ügyes és szellemdús Ginerra már korábban felismerte emberét, s csak az alkalomra várt, hogy erkölcsileg megsemmisíthesse. Gróf Novaroda is kileste az alkalmat, hogy Gi­­nerrával még egyszer társaloghasson. — Nagysád engem nem akar megérteni ?! — Sőt ellenkezőleg, önök nagyon is érthetően szoktak beszélni. — Talán nem bízik bennem ? — Mi szükség volna ott bizalomra, hol ügyletről vagy üzletről szó sem lehet. — Esküszöm, hogy nőül veszem ! — Én megesküdtem, hogy nem fogok férjhez menni. — Gondolja meg nagysáb . . gróf Novarodához. — Én mindig szivem szerint választottam a fér­jeket, s most is, ha esküm nem kötelezne, nem gróf Novarodát választanám, hanem Bercsy Győzőt. Oh ha e nyilatkozatot gróf Novaroda nem hal­lotta, s’ha Bercsy Győző hallotta volna ! A gróf nem ment, hanem eltűnt a társaságból. — Kedves doctorom, ha még sokáig időzném Pesten, egyedül maradnék lelkem barátjaival; ilyen barátok pedig vajmi kevesen találkoznak. — A fővárosi divaturak csak az olyan társasá­gokat keresik, hol szerelem van, vagy teritett asztal. Dr. Gólya nedélyes ember volt és szeretett tré­fálni. — De r­egkimélik-e azután az ilyen társasá­gokat ? — Addig bizonyosan, mig e céloknak megfelelő jobb társaságokat nem találnak. — Minő kedves emberek, kár hogy azonnal föl nem ismerhetők. — Épen úgy öltözködnek, s úgy viselik mago­kat, mint a társadalom legjolidabb egyénei. — Egy győzelmem mégis van: gróf Novaroda és báró Újkori társaságunkba alázták magukat. — Hol negyvenezer forintos évi jövedelmű par­­tiéröl van szó, ott semmiféle szagtól se iszonyodnak. — De tájékozhatván magokat, azonnal meg is szöktek. — S bizonyosan nem a társaság felett fognak viccelni, hanem nagyság felett. —Inkább vicceljenek felettem, hogy sem vagyono­mat elprédálják, s engem cserben hagyjanak. A társaság percről percre élénkült, már csak Golyóbics maradt, ki szeretett házasság nélkül, és Bercsi, ki nősülni szeretett volna. Pintyőke szavalt a szerelemről és szabadságról. — Golyóbics megint sugdosódott. — Ha már csakugyan el akarnék kárhozni, a pokolba más garde de dame-ot választanék. Ezt oly hangosan mondá Ginerra, hogy mindnyájan figyel­mesekké lőnek. Golyóbics is elkezdett unatkozni. A tengerész fennszóval kacagott. — Ginerra nagyság! meddig élvezhetjük még Pesten becses társaságát ? — kérdé a hivatalnok vá­­gyólag, s az egekre tekintett. — Négy nap múlva elutazom ! kik társaságom­ban jól találták magokat, falusi magányomban is szí­vesen látott vendégeim lesznek, s mindent el fogo­k követni, hogy ne unatkozzanak. — Özvegy ne falun! lehet , ennél unalmasabb valami! — Bercsy Győző örült, hogy Jean Paulnak ez alaptételét érvényesíthette. — Egyetlen egy dolog lehet unalmasabb ! Nő egy unalmas férjjel oldalánál. Hogy a társaság Bercsyn ne mulasson, Ginerra folytatá: — Ne higyjék uraim, mintha csak a nagyvárosi társasélet nyújtana szórakozást és változatosságot. Falun is találkoznak igen kedves és szellemdús em­berek, kik lelket, és élénkséget kölcsönöznek a leg­­klassztabb társaságnak is, a­nélkül, hogy a nőket szerelmi vallomásaikkal és házassági ajánlataikkal folytonosan gyötörnek , s ha több jogokat igényelnek is mint a nők, anyit a nőknek is megengednek, hogy ha özvegyen akar­nak maradni, özvegyen maradhas­sanak, s ha nem akarnak szeretni, ne szeressenek. Golyóbics és Bercsy sokat hallottak és tapasz­taltak, de az első azt nem bírta megfogni, hogy ma­radhat egy nő ha férjei emlékéhez, a második pedig azt, hogy lehet egy tudós és becsületes ember házas­sági ajánlatát visszautasítani. A mulatók Pesten váltak el egymástól, Ginervát a solid dr. Gólya kisérte szállására. V. Már a következő napokban tapasztalhatta Gi­nerra, hogy a sértett hiúság és kijátszott kalmárszá­­mítás megkezdették boszorokat. Bercsy egy novellában úgy fedte Ginerrát, mint szívtelen gőgös asszonyt, ki csak cím, rang és gazdagság után vágyakodik. Gróf Novaroda épen ellenkezőleg azt híresz­­telé, hogy Ginerra a legközönségesebb társaságok­ban is jól találja magát, ha személyének tömjéneznek, s az udvarlást és szerelmi vallomásokat a legkétesebb jellemű emberektől is örömest elfogadja. Báró Újkori kipuhatolta, hogy Ginerra va­gyona s jövedelme nem fedezik adósságait, s hogy esküje ellenére is férjhez ment volna, ha egy millio­mos akadt volna. Az ügyvéd mint hős mutatta be magát, kinek sikerült barátja tapasztalatlan fiát, e routinirt nő kör­meiből megmenteni. Golyóbics egekig magasztalta, de midőn erényeit emlegették, mosolygott, s kifordította medaillonát, melybe ki tudja, kinek fürtéit rejtette el. Ginerra azért igen jó hangulatban maradt, s a búcsúestélyen igen kedélyesen mulatott barátai és barátnéival. — Kedves orvosom, hallotta, s olvasta ön, a mit egykori jó barátaim rólam írtak és beszéltek ? — Remélem, hogy azért nem leend embergyű­­lölő, s nem fog meghasonlani páratlan kedélyében. — Dehogy­nem ! — Ha ismét Pestre jövök, be­zárkózom és nőbarátnéimat sem eresztem magam elé. — válaszolt Ginerra mosolyogva, s kezét nyújta az orvosnak. — Ha szemtelenek nem volnának, nem örülhet­nénk a nemeslelküeknek! — S ha ellenségeink nem volnának, szerezhet­nének e boldogságot jó barátaink ? — A főváros nyújt legtöbb gyöngyöt és szemetet, s csöndes fa­­lusi magányaink csak azt az előnyt nyújtják, hogy ott könnyebb azokat meg- és kiválasztani. — A fő­városban sokat adnak, de sokat is kívánnak, ott so­kat, sőt mindent örömest tesznek, számítás és érdek nélkül. — Egyetlen embert mégis sajnálok ! — Kit? — A tudós Bercsyt! — Azt kell pedig legkevésbé sajnálnia. A tu­dós emberek hamar találnak vigaszt az írás szavai­ban. Sajnálatra méltóbb lények Novaroda gróf és Újkori báró, azok a nagyság évi jövedelme nélkül okvetlenül tönkre mennek. Az orvos a pályafőig kísérte Ginerrát. Ott voltak Golyóbics és Vitorlásy is. Golyóbics benső indulattal emelé Ginerra kezeit ajkaihoz. Ginerra gúnymosoly közt szólít Vitorlásyhoz: — Ön nyert Vitorlásy! Ha szivemet elejteném, előbb engedném meg, hogy inasom vegye föl, mint ez ember. Golyóbics még ezután is mosolygott. Midőn a vonat elrobogott, komoly arccal jegyze meg dr. Gólya­s Vitorlásy előtt: — Mi lett volna e nőből Párisban ! — Mi lett volna belőled! —­ válaszolt Gólya megvetéssel, s odább állt. A FALU ÖRDÖGE. Regény. Irta Friedrich Fr. (Folytatás.) E győzelem valóban nagy figyelmet gerjesztett, valamint Henrik, úgy a lovak is közbeszéd tárgyai lettek a vásárban. Százanként jöttek a lovakat bá­­mulni. A földmives pillanatra sem távozott mellő­lök, s ha valaki azt a kérdést intézi hozzá: „El­adók-e a lovak? — kevélyen válaszoló: „Ötezer tal­lérért sem adom, különben nem is használhatnátok őket, mert Henriken kivül senki sem képes velök bánni, és senkinek sem engedelmeskednek. Az öregnek minden szava fokozá György

Next