Fővárosi Lapok 1865. november (251-275. szám)
1865-11-08 / 256. szám
EGY ISMERETLEN VÉRTANÚ. Igorigfeflow-ról. (Folytatás.) — De minthogy uj postalegényünk még nem tudja az utat, ime magam jöttem. Levelet is hoztam, tudod azokból a boszorkányosokból, melyek titkos írója állhatatosan emlegeti még titkosabb rokona költészeti zsengéit. Elhoztam, hogy együtt olvassuk el, és beszélgessünk róla, mert igazán meg kell vallanom, hogy megsokaltam a dolgot, s valamiképen véget akarom vetni. — Mily boldog lehetsz, hogy anyian szeretnek ! — Már az igaz. Épen hogy ide jöttem, ott állt a titkon imádó költő az utcaszögleten, és fejét lehajtotta, így ni... Cecilia tréfás komolysággal utánozta Hawkins állását, mire mindkét leány jóízűn kacagott. — Hát aztán csak képzeld, mit csinált. Amint észrevette, hogy erre jövök, megindult, és egész az utca végéig oldalvást, csaknem háttal, folyvást rám nézve jött előttem. Igazán nem tudtam: nevessek-e, vagy boszankodjam ? — Tegnap én is láttam őt. Valami csekélységért mentem boltjába. „Látta-e kegyed tegnap este a nap lementét ? — kérdé tőlem, áruasztalán keresztül hajolva. — Magasztos látvány! A fák és növények olyanok voltak, mint a legszebb schweinfurti zöld.“ Új kacagás. — Szóval, kedvesem, én most azért jöttem hozzád, hogy felkérjelek : Írnál néhány sort Márta Amália kisasszonynak, e levelek szerzőjének. Tudasd vele őszintén, hogy célját soha sem fogja elérni, és legokosabban tesz, ha fölhagy ez unalmas levelek írásával. — Még ma írok neki. Remélem, hogy nem háborgat többé. — Most pedig lássunk egy kettőt a magasztos levelek közül. Azonban alig vette elő Cecilia a levélcsomagot, és kezdett abból egyet keresetlenül olvasni, egyszerre megállóit, mintha valamire figyelne, mi az utcán történik. Az utcán lépteket lehetett hallani. — Tiszteletes Kavanagh úr — szólt Alice önkénytelenül. A két leány kinézett az ablakon, raig csak látták a lelkészt. Magyar tud. akadémia. Közép-Ázsiáról. — Egy kis polémia s Müller Miksa nyelvészeti felolvasásai. — A finn és persa eposzok. — Nyelvtörténeti szótár. — Az akadémia palotájának megnyitása. — Bugát Pálné adománya. — Jeszenszky-könyvtár. — Köszönő felirat V. Ferdinand király ő Felségéhez. (U. L.) A nyelv és széptud. osztályok tegnapi ülésében, Vámbéry Ármin a török-tatár fajok földirati osztályozásáról tartott felolvasást, kivonatilag s fővonásokban ismertetvén e tárgyú nagyobb munkáját, melyen most dolgozik. A törökséget orosz, ozmánli és középázsiaira osztályozván, részletesebben szólt a legutóbbiról, melyet saját tapasztlása után ismer. Előadását nagy érdekeltséggel hallgatták végig, s az akadémia készségesen ígérte meg a segélyadást, melyet értekező e munka megírására kikért. Utána Hunfalvy Pál folytatá Müller Miksa oxfordi tanár felolvasásai bírálati ismertetését, melyet még 1863-ban kezdett meg. Értekező ez alkalmat egyszersmind felhasználta oldalkanyarodásra Vámbéry ellen, ki Birminghamban tartott beszédében, melyet az „Új korszak“ is közölt, szerencsésnek nyavánntá magát, hogy nem tudós, s kikelt különösen a nehézkes tudományos előadási alak ellen. Ez értekezések befejeztével, az ülést a nyelvtudó bizottság több igen érdekes előterjesztésre használta fel, így jelentetett, hogy a Calevala finn eposz fordítása Barna Ferdinándtól igen sikerültnek találtatott, s örömmel hallottuk, hogy Firduzit Szilády Áron fordítja. A nagy szótárnak mintegy kiegészítését képező nyelvtörténeti szótár szükségessége előadatván,a bizottság evvel Mátyás Flóriánt indítványozza megbizatni,ki a régi hazai nyelvemlékek körüli búvárkodásáról igen dicséretesen ismeretes. Ennek eszközlésére a bizottmány azt javasolja, hogy a jelenleg vidéken lakó Mátyás Ft. Pestre hivassák meg, s miután az akadémiai könyvtárban úgyis szükséges még egy egyén alkalmazása, neveztessék ki Mátyás másod alkönyvtárnoknak, a szótár szerkesztéséért bizonyos külön évdijjal elláttatván. A nyelvtörténeti szótár így körülbelül 3 év múlva jelenhetne meg. Az indítvány elfogadtatott. Az elnökség jelenti, hogy az akadémia palotájának ünnepélyes megnyitására, az országgyűlés megnyitása utáni nap, dec. 11-dike tűzetett ki. Özv. Bugát Pálné az akadémiának ajándékozza férje hátrahagyott kéziratait s finn könyveit. Jeszenszky Ignác cs. kir. kamarás, az akadémiának földteherm. kötelezvényekben 500 frtot hagyományozott. Az elhunyt testvére, Jeszenszky János nyug. hétszemélynök pedig, az akadémiának kívánja adományozni 8 szekrényből álló könyvtárát, de azon feltétellel , hogy az mint Jeszenszky-könyvtár egészben meghagyassék. Miután ily kikötés, a nagyobb könyvtárak rendszeres kezeltetését felelte nehezíti, az adományozó attól remélhetőleg el fog állani. A 29.000 kötetből álló Teleky-könyvtárnál is hasonló feltétel volt kikötve, de az alapító család attól az akadémia kérelmére elállt. Az adományozó nevét, az illető könyvekre ragasztandó kis nyomtatvány által eléggé szembe lehet tüntetni, anélkül, hogy külön kis fiók-könyvtárak felállítása által az egész könyvtár rendje megzavartassék. Jeszenszky úr különben kikérte, hogy az akadémia tekintetné meg könyvtárát, mit az egyik könyvtárnok közelebb fog megtenni. E sorokat az akadémia azon ünnepélyes határzatának felemlítésével fejezzük be, hogy V. Ferdikánd király s neje ő felségeik adományáért, külön feliratban fejezi ki legmélyebb köszönetét. „Vörösmarty életrajza.“ III. (Z. I.) Vörösmarty 1822 novemberében elhagyta a Perczel családot, s Tolnamegye egyik alispánjához ment törvénygyakorlatra; e napok ifjúságának legszebb napjai közé tartoznak. Ezek a szabadság édes órái voltak. Itteni juratus-társaival a legzavartalanabb, pajtáskodó életet folytatta, amiből látszik, hogy nem volt kevély természetű, s nem csak azt nézte embernek, aki öt ész vagy miveltség tekintetében megközelíti. Az Aurorába és Koszorúba egy pár költeményt küldött, de a szerkesztők nem találták közölhetőknek. De ez nem bántotta Vörösmartyt: egy nagyobbszerű eszme lelkét csordultig megtöltötte. Az ifjú költő törekvését elősegítették a nemzeti mozgalmak is. A magyar akkor kezdett mély álmából ébredezni, s az égiek követének, az angyalnak harsány trombitáját Vörösmarty fúrta meg. Zrínyi Miklóst és Mikes Kelement olvasta, kik a nemzet szellemét önkedélyükben, mint a gyúüveg úgy koncentrálták. „Zalán futása“ a kétségbeesés és remény, honfiúi lelkesülés és fájdalom ön szivéből kiomló folyama. E rövid vázlatban sem szabad megfeledkeznünk Aranyosrákosi Székely Sándorról, ki egy négy énekes éposz által Vörösmarty ködös törekvésének határozott irányt adott. És most itt az ideje költészetének másik alkotásáról, első szerelméről szólanunk. Nevezetes mozzanat ez, mert Vörösmarty első ideáljának emléke évtizedeken keresztül átleng minden költeményén. A déli Hajna, a szöghajú nyájas Etelke, szép Zenede, szelid Enikő, bús Ida, mind a költő kedvesének eszményítései. E szerelem miatt nem tud elbeszélő költeményeiben sem menekedni bizonyos lyrai subjectivitástól. 1842-ig e szerelem viszhangzik minden dalában; ekkor aztán felkéi szivében a második szerelem ; az a „kesergő“, ez a „boldog“ szerelem. Első eszményképét Ételkének hívták, s viszonya 1821—22-ben veszi eredetét. A körülményekről nagyon kevés adat maradt fenn s elég az, hogy a leány gazdag volt, s így Vörösmarty ifjúsága alig áll egyébből, mint érzelme visszafojtásának hasztalan küzdelméből. Érzését sohasem vallotta meg , de azt tudjuk, hogy minden érzelmet e lány fejtett ki szívében. Eleinte csak Ábránd volt ez, de magányában szenvedélylyé tornyosult. Azt sem tudjuk, szerette ő őt a leány; anyi azonban bizonyos, hogy egyik sem nyilatkozott soha. Vörösmarty is csak négy év múlva nyilatkozók legjobb barátjainak. 1825-ben, hosszas távollét után Vörösmarty ismét le akart menni Tolna megyébe, s Zádor kérdésére, hogy várjon lemegy-e, azt írja : „Nem barátom, itt maradok sept 8-áig, s azután sem sietek igen, mert nincs nekem ott számomra semmi is. Ha a sötétség országába mennék, nem esnék nehezen, mert mondhatnám : uram, te sötétnek teremtetted ezt, és szép nem is volt soha, de én láttam a déli völgy világát, s most ő nincsen ott. Nem is kérdeztem meddig marad el, vagy visszajő-e ? 1014 — Mily szép! — szólt Alice félhangon. — Valóban csinos ember. — Viszonzó Cecilia. E pillanatban a lelkész fölnézett. Alice rögtön, neki pirult arccal ugrott vissza, de barátnője folyvást merészen nézett ki. Néhány perc múlva Kavanagh ur elhaladt. A két barátnő egy ideig hallgatva ült egymás mellett. Anyár. Egy hét múlva tiszt. Kavanagh ur beköltözött a toronyban rögtönzött tanulószobájába. Egy hét múlva a szelíd galamb megkezdte vándorlásait, egyik barátnőtől a másikhoz. Egy hét múlva Márta Amália k. a. levelei és költői fivérére pazarolt dicsőítései, mindenkorra megszűntek. A nyár gyorsan közelgett, minek legfőbb bizonysága a következő falragasz : „Alólírott tisztelettel értesíti a Fairmeadowban és vidékén lakó hölgyeket és urakat, hogy fürdőintézetét megnyitotta, és szives figyelmükbe ajánlja ezen, már a hajdani görögök és rómaiak előtt oly fontos egészségfenntartó eszközt. — Minden szerda kizárólag hölgyek számára szenteltetik. Ilyenkor fehér zászló lesz kitűzve. A hölgyek biztosak lehetnek, hogy a leglelkiismeretesb vigyázat és figyelemmel találkozandnak----Dimple Eduárd.“ Azonfelül egymásután következő látványok élénkítették a falut: 1. Wharton Eliz története és Salamon ítélete viaszból. Belső embereknek családostul ingyen bemenet; 2. egy kitömött cápa, mely a lyoni öbölben mostani tulajdonosának édesapját felfalta; 3. egy állatsereglel, oroszlánbőgéssel és török muzsikával ; 4. egy lovarda, tömérdek aranyfuttatással, egy öreg Colombinával és egy sánta bohóccal ; 5. végre egy klassicus színésztársulat, melyben az volt a legnevezetesb, hogy Evans úr, mint hajdan a híres spanyol Bululu, egyedül vitte a férfiszerepeket, s a „Velencei szerecsenben“ egyik arcát feketére festve, a másikat fehéren hagyva, mikor a mór jelenetét adta, a fekete, mikor pedig Jágót szavalta, fehér arcával fordult a közönség felé. De legtöbb izgatottságot szült a vasút megnyitása. Némely lakosok Fairmeadow végveszedelmét látták ez újításban, de a többség szívből üdvözölte. — Több nő azt állította, hogy Fairmeadow, szerencsés helyzeténél fogva rövid idő alatt metropolissá növi ki magát a vasút által, sőt Wilmerdings asszony, ki — mellesleg mondva — idült fejgörcsökben szenvedett, közel látta az időt, melyben a falu melletti tengeri öbölben fog mostoha fia egy hadi gőzösön kikötni. Erdők és mezők egészen más jeleit mutatták a beállott nyárnak, azt, hogy a lombok sötétzöldek lettek, a vetések pedig sárgulni kezdtek. A böngészleányok lassan kint előszedték kötényeiket, a varjak pedig sóvárogva lesték a vázak eltűnését és a kereplő elhallgatását. Kavanagh tiszteletes úr már bevégezte bemutató látogatásait előkelőbb híveinél. Volt a Vaughan kastélyban, Archerék, Hawkinsék, Wilmerdingsék és másoknál. Churchill úrral benső barátságot kötött, mint az hasonló két egyén közt előre képzelhető volt. Délutánonkint együtt sétálgattak, a hosszú nyári alkonyt együtt élvezték, és sokat vitáztak egymással, irodalmi, erkölcsi és vallási kérdések fölött. A toronybeli tanulószoba kedvence lett az ifjú apostolnak. Ott merengett kötelességei és életcélja fölött, mely abból állott, hogy a lelki gondviselésére bízott községből minden előítéletet, minden hamisságot és egyenetlenkedést eltávolitson. Nem akarjuk azonban állítani, hogy ennél világiabb gondolatok soha sem fordultak meg agyában s hogy a feje fölött zugó harangok párját ritkító öszhangzatából, olykor eféle hangokat is nem képzelt kihallani: „Nősülj — csin, csilling, nősülj! — bim, bam.“ — Hogy is lehetett volna az, hogy oly érzékenységgel megáldott ember mint ő, egykedvűleg nézhesse a magasból a falu népének örökös együtt mozgását, a vidám ifjúságot, a fürge gyermekeket! Egy délben, midőn épen toronyszobájának tojásdad ablakában a fris levegőt élvezné, könnyű porjelleg vonta figyelmét magára, melyből aztán egy fehér ló, egy sajátságos ószerű kocsi, és abban ülő két egyéniség bontakozott ki. Az egészben legjobban meglepte őt a fehér gebe, mely megvetőleg szórta a port lábaival hátra felé. Pár perc múlva a különös útiszerszám eltűnt a falu utcáiban, és a lelkész valószínűleg hamar elfelejtette volna , ha délután Churchill barátjához menvén látogatóba, ennek kapuja előtt újra nem találkozik vele. (Folyt, köv.)