Fővárosi Lapok, 1866. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1866-09-11 / 206. szám
így egyik ponton sár lesz, a másik pont szárazon marad. Valódi ronz szakácsok, kik Petőfiként. A sült egy részét nyersen hagyják, S megégetik más oldalát. De ne bolygassuk azt, amit nem lehet megváltoztatni. Buda város hatósága nem tud segitni rajta, s a gümökór és légcsővész megköszönik neki , így több martalékhoz jutnak, még pedig igen könnyen Növeli a bajt a budai nehéz omnibuszok roppant lassúsága. Egy teve hátán gyorsabban érnénk célt, s egy teve jobban is illenék e sárga homoksivatagra. A húsz pesti omnibusz, melyen a dalárda tagjai és vendégei a kapucinusok teréről d. u. egy órakor, és jóval utánunk indultak, könnyű gyorsasággal hagytak el bennünket, kik egy-egy özönvíz előtti bárka tetején rázkódánk. Ezekhez képest nem is társaskocsik azok, hanem röpülő gőzmozdonyok. De mind e bajt hamar elfeledtük a „Fácán“ terraszán, hová 3 órakor érdekes menettel vonultak fel a zászlóval érkezők. E terraszárnyas gesztenye fái alatt voltak fölterítve a hosszú asztalok, s elöl egy díszasztal a vendégek számára. Ennél ültek : a zászlóanya s köztiszteletben álló férje: Lónyay Meny-hért, a dalárda elnöke: Nagy Ágoston , Carina k. a., nővérével, Mosonyi és több zeneszerző , városi főbb , hivatalnokok és vagy tíz hirlapíró. Dacára, hogy több volt 400 terítéknél, minden a legrendesebben ment. Nemcsak a rendezői test (melyen a jobb kéz Madarassy Pál,) tett ki magáért, hanem Ott úr is, a „Fácán“ vendéglőse. Volt bőven — és bizony nem nagy dijért — minden, s ami volt, az elég jó is vola. Zöldben adott lakoma ritkán szokott ily jól sikerülni. Felköszöntök dolgában is példányul szolgálhat e lakoma. Anyi volt, a menyi épen kellett, s mind talpraesett. Legelőször Nagy Ágoston dalárdás elnök állt föl, s azt mondá : mi, a harmónia emberei, tartozunk legelőször is azért üritni poharat, ki közállapotainkba a rég nélkülözött harmóniát létesíteni óhajtja: éljen a király! Szavai után tarackok durrogtak az oldalt fekvő zöld halom tetején, poharak csengtek és éljenek hangoztak. Majd fölállt a dalárda, mozgató lelke : a buzgó, erélyes, magyar vérü Madarassy Pál, s ékes szavakban élteté a budai nőket és legkivált a magas női erényekben diszlő zászlóanyát. Mindenki zajosan élteté. Széki A. pesti ügyvéd a vidéki dalárdák vendégeire, Vajkay Károly (tanácstitkár a hétszemtáblánál) gondolatdús és ékesen előadott beszédében az irodalom és művészet itt lévő képviselőire ürítettek poharat. Ország Sándor budai tanácsnok a dal és dalárdák fontosságát emelé ki. — Valóban erkölcsi súlylyal bir ez, a társulás által, s a közszellemet ébreszti, a művelődést előmozdítja. Érdekes epizód volt, midőn ebéd végeztével a „nemzeti dalkör“ összegyűlve felállott, s Fomann Alajos egyleti jegyzőjük valódi bensőséggel mondott beszéd mellett szalagos babérkoszorút nyújta át a budai dalárdának, barátság és testvériség jelképéül. Ne lássuk ez egyleti ölelkezésekben csupán a dalestélyek mulatságait; lássunk valami magasabbat is; rokonelvű egyének szövetkezését, az erők gyarapodását, s ez által a magyar nemzeties szellem terjedését, amire pedig Pesten és Budán oly nagy szükség van. Íme néhány év előtt a „Langerlugt“ germanizált Budán; most a budai dalárda (kettős nyelvűségét igen tapintatosan használva) buzdító magyar ünnepeket rendez. Lakoma után a zászlóanya —a dalárdát derék és áldozataiból soha ki nem fogyó elnök, Nagy Ágoston karján — nyájasan körüljárta az asztalokat. Átalában Lónyay Menyhértné úrhölgy egész napon át inkább háziasszonya, mint királynője volt ez ünnepnek. Az előkelőség finom modorával oly természetes szívélyességet tanusita mindenki iránt, hogy a dalárda igen meg volt jutalmazva e tapintatos választása által. Már a lakoma alatt megnépesült az egész környék. Az asztalokat diszes közönség állta körül, nézve e vidor látványt, s hallgatva a toásztokat s a katonai és népzenekar változatos előadásait. Öt órakor séta volt a közeli utakon, s hat hét színes léggömb fölbocsátása, melyet a hegyek amphitheatrális pázsitjairól sok ezeren néztek. Hét órakor kezdődött a dalárda énekelőadása. Dacára, hogy az egy napi ünnep fáradsága s a tenorhiány itt ott érezhető volt, a szép dallamok nagy tetszésben részesültek. A terraszt, a vendéglő emeletének verandáit, a lépcsőket s az alanti étkező helyet legalább is kétezer ember foglalá el. Imposant hallgató közönség, s jele, hogy a budai dalárda mily közkedveltségnek örvend. A K na h karmester úr által ügyesen betanított és vezetett dalkör öt dallamot adott elő. Kettőaz első és utólar egészen új volt, ez alkalomra készítve. Egyik Mosonyitól „A budai dalárda indulója“ (Madarassy P. sikerült szövegére) lélekteljes, velős szerzemény. Erély és lendület van benne. Nagyon megtapsolák, s nagy érdemű szerzőjét éltetve, fölkérték, hogy verjen be ő is egy szöget a zászlóba. Azonnal megtette. Huler Károly „A szent honért“ nagy vadász kara (Bulyovszky Gy. szövegére) teli van szép zenei hatásokkal, s anyi változatossággal, amenyit csak egy daleszme egysége megenged. Jelen volt szerzője szintén zajos kitüntetésekben részesült. A dalok tüze után következett a röppentyűk tüze. Jól sikerült tűzjáték volt ez a szemközti hegy oldalán, melyet tömérdeken néztek. Számtalan sustorgó röppentyű hányta az éjben a ragyogó kígyókat és sok színű csillagokat. Voltak fenn forgó csillagok, koronák és egy meglepőleg szép homlokirat, melyen egyszerre vakító csillagokban tűnt föl e két szó: „Éljen Lónyayné.“ A sötétben lévő hegyekről mindenünnen hangzott az éljen. A közönséget nem lehetett látni, csak hallani szavát, mely tiszteletteljes hódolatát fejezte ki a nemes úri hölgy iránt, ki még folyvást jelen volt. E tűzi játék is a dalárda kebléből telt ki. Az egyleti gazda , Brandl Flóris készité, oly sikerülten, mely becsületére vált volna akármelyik ex professo tűzmesternek. E tűzijáték után következett a kedves óra, melyet a bábiasan öltözött leánykák csoportja — mely folyvást szaporodott, — oly régóta várt. A „Fácán“ csinos termében megrendült a csárdások és négyesek dallama, s kezdődött a tánc. Egy kissé meleg volt a teremben, s a társaságnak csak egy töredéke fért bele, de annak, ki táncolni szeret, soha sincs meleg, s ez élvezetért a fiatalság mindig örömest szorong. Sok fiatal, vidám és rózsáktól fénylő női arca volt e rögtönzött bálterem legfőbb dísze. A jó kedv jobban ragyogott, mint a világítás, s nem pazaroltak egyebet, mint a vidámságot, e csodálatos lelki tökét, mely annál jobban nő, minél inkább tékozolják. Azonban e táncmulatság nem volt már az egész nagy társaság vigalma. Folyvást nagy csoportokban mentek lefelé a hegyi úton a Laszlovszky-majorhoz, hogy társas- vagy bérkocsit kapjanak. Ez természetesen nem volt könnyű dolog. Sok rozzant omnibuszt ostromoltak meg oly hévvel, mintha benne egy tündérhelyet hódítottak volna meg. Lassan kint azonban fogyott a zaj, de még éjfélkor is lehetett hallani vidám csoportok csevegését,egy-egy tova gördülő kocsi robaját, zenehangokat, melyeket az éji szellő felülről kapott el, s a hegyoldalakban és gyalogutakon — hol pedig nem világított egyéb, mint a fényében megfogyatkozott szent jános bogár — vig danákat. Így végződött e kellemes, vidám nap, melyet különösen megszépíte a nyárutói nap folytonos fénye és a kitünően ügyes rendezés. Az ezer meg ezer népből, mely jelen volt, aligha ment el egy is, a ki ne lett volna megelégedve. A vidámság e pezsgő tengerében nem volt egyetlenegy keserű csöpp sem. Egy vár volt ez mai szomorúan pangó társas életünk meddő pusztáján. Köszönet érte a dalárdának, mely szintén a megelégedésben lelheti föl fáradozásainak jutalmát. Sikerült neki az, amit célul tűzött ki : zászlószentelése igazi népünnep volt, ünnep vidorsága, és a népé az által, hogy tömérdeken vettek benne részt, kik sokáig örömest fogják emlegetni. Fővárosi hírek. * A kath. legényegylet gyár utcai helyiségén, az egylet jelszavával („Isten áldd meg a tisztes ipart“) ellátott nemzeti zászló mind a két ünnepnapon át jelezé, hogy ott ünnep volt: a legényegylet munkakiállítása. A két terem valóban sok szép kézi munkával volt teli. Nyolcvannégy iparos körülbelül 200 tárgyat állított ki, mindenféle mesterségből. Aki eljött megnézni, örömét lelhette az iparos ifjak e haladásán, s elismeréssel telt el tiszt. Szabóky Adolf tanár úr iránt, ki nagy buzgalommal és ügyszeretettel vezeti ez egyletet. Ez alkalommal az erkölcsjutalmak a következők kapták : Szepessy Gyula szabó, Bergh Ferenc aranyozó, (evang.), s Heisz József szabó, ki kivagdalt színes posztókból Mátyás királynak egy igen ügyes arcképét is állította ki. Iparjutalmakat nyertek : Ackerl János kőműves, egy góth kápolna igen szép mintájaért, melyet 12,000 maga által gyártott és csiszolt parány-téglából állított össze, (s mely nagyban is ekképp volna kivihető;) a négy ív homlokán négy kis gipszmellszoborral, melyek Széchenyit, gr. Batthyáni Lajost, Kölping Adolfot, a német legényegyletek alapítóját, és Szabóky Adolfot ügyesen ábrázolják ; Kasánczky Demeter (görög n. egy.,) egy diszes piperetükörért, melyet céhmestere azonnal meg akart venni, de készítője azt mondta rá,(s ez szép érzelemről tanúskodik)„anyám számára készítém“; Pólya Gyula (reform.) kettős kerekért ; továbbá több szabómester jutalomban részesité Szepessy Gyulát egy pár diszesen készített öltönydarabért; egy csizmadiamesternek a legjobb csizmáért szánt egy aranyát pedig Gubicza Alajos fénymázas borbül készített csinos munkájának ítélték. A jutalmazottak neve után a felekezetet egy pár helyen annak tanúbizonyságául említettük meg, hogy e kath. egyletben az érdemek jutalmazásánál nem tekintenek felekezetre. Dicséretet nyertek : Szoboszlay Sándor kőműves egy szép atylaház jókora nagy gipsz-mintájáért, Mayer Boldizsár atilláért, Wertmiller János mellényért, Menk Ferenc aranyozott virágtartóért, Zalatnay Samu szücsmunkákért, Ludwig János pompásan kitarkázott viaszgyertyáért , Czier Endre kőművesi rajzért , Fittinger Ferenc ács-rajzért, Brunhuber Ádám szintén rajzért , Ludwig István miseruhákért, Wengerth József egy csinos s eredeti alakú hordócskáért, Kristóf István kovács-munkáért s Novák Ferenc gombkötői övért s óraláncért. — Láttunk a kiállított tárgyak közt háztartási és kertészeti hasznos gépfélék mintáit is. Láttuk továbbá a tanúságos műszer gyűjteményt, mely egyik szekrényben az iparhoz kellő termékeket nyeri, a másikban pedig már kidolgozott állapotukban mutatja. Szabóky úr ezáltal azt eszközli, hogy az iparosok jól megtanulják : az, amivel dolgoznak, hogy és hol terem. Megnéztük az egyleti szállodát is, hol néhány tiszta ágy van vidéki legényegyletek oly tagjai számára, kik Pestre jönek tovább tanulni mesterségüket. Itt öt napig szállást, az első nap pedig — egész vendégszeretőleg — ebédet is kapnak. E kis hajlék valóban jótétemény sok ide vándorló legénynek az első napokban, midőn még egészen ismeretlenek.— Végül, mielőtt e jó célú és szép sikerű egylettől ezúttal búcsút vennénk, megemlítjük, hogy e helyiségben ma este hét órakor dr. Kátay Gábor népszerű előadást tart a koleráról s annak óvszereiről. Ez előadásra minden tisztességes embert szívesen látnak, s a tárgy égető alkalmiassága folytán remélhetőleg nagy közönség fog megjelenni. * Pulszky Ferenc ismét elhagyta hazánk földét. Mint hallottuk, tegnap már elindult Bécs felé. Barátai, kik még oly számosan vannak, s tisztelői,kiknek száma majdnem anyi, mint az ország műveit lakossága, ezúttal nem örvendhettek visszontlátásának. Oly mély gyász környezet, mely nem engedett semmi örömet. Ő maga is aligha tapasztalá azt is, hogy 18 év óta Budapest menyit emelkedett. Ily viszontlátást soha nem óhajthattunk ! A temetés gyászáról már a múlt szombaton szóltunk, de — bármily szomorú — visszatérünk ahoz. Székács József, ki a sírnál beszélt, kiemeli: „okulnunk kell a halottak és koporsók által, hogy e földi élet nem maradó városunk, —a jövendőt kell keresnünk.“ Meghatóbb sírbeszédet nem hallánk, mint ez volt. A jeles szónok hangja sokszor ellágyult s könyezett. Azzal kezdé : „hogy a veszteség nagyságát s a fájdalom mélységét, melyet e két koporsó látása mindenkiben előidéz, rajzoljam, elég anyit mondani, hogy e meghalt nő férje s e meghalt leány atyja honának szent mezőit 18 évi száműzetés után örömtől dobogó szív helyett könyerő szemekkel üdvözlé.“ Elénk idézte aztán a magas szellemű nő képét, ki nagy eszmék szolgálatában állva, mindig kész volt azokért szenvedni s áldozatokat hozni. Bár nem e honban született, mégis a legforróbban szerette e hazát, mely férje által lett övé. A száműzetés éveiben ő a hűség példányképe volt. Majd jött egy jobb idő, midőn az Uralkodó kegye visszaadta neki magyarországi vagyonát. E jótétemény is fájdalommal volt összekötve; meg kellett válnia férjétől, bármint szereté is őt, hogy gyermekeinek rendbe hozza a visszanyert vagyont. Egyengető az utat férje hazajövetelére is. De nem láthatták többé egymást viszont. Vajha a férj fájdalmát leginkább enyhitné az, — fejezé be beszédét a jeles egyházi szónok, — hogy majdan rövid idő alatt, vissza lenne adva ismét honának. — Mindazok, kik a nyitott sírboltot körül állták, szívük mélyéből oszták e forró óhajtást. Nagyon szomorú jelenet volt ez. Az anya barna érckoporsója, örökzöld koszorúval, s a leányé fehér ércből, friss virágokkal, mindenkit megdöbbentettek. Pulszky Ferenc egy a falnál álló lajtorja mögött állt, rá támaszkodva, és arcát elrejtve. Két fia (Ágost és Gábor) némán lesújtva álltak mellette. Nagy fájdalmuknak nem volt kénye; úgy álltak , mint a csapástól megkövült élő szobrok. Ott voltak Eötvös, Bartal, Percel Béla, több képviselő, író, gyászruhás nő és igen sok nép. A három legkisebb árva (Károly,Polyxena és Garibaldo) nem voltak jelen. Némelyike még nem érzi e roppant vesztés súlyát. — Meg akarjuk még jegyezni, hogy Pulszkyné az anyai szeretet áldozata lett. Leányát ápolva, kórágyánál virasztva, tört meg ereje. A kedves Harriet 12 napig volt beteg, édesanyja ötig. Az 16 éves volt, ez 48. Pulszkyt 22 éven át boldogítá a szó legteljesebb értelmében. Ha e sokat küzdött férfi nem tört meg erejében, oka egyedül az volt, hogy családi életének örömei enyhíték közéleti veszteségeit. Ez összhangzó családéletnek irodalmunkban is megvan egy szép emléke, a mesekönyv, melyet Pulszky Ferenc, Teréz, (az anya,) és Ágost, (a legidősb fiú), együtt írtak. Vajha ne kellett volna ily korán elszakadniok. A kitűnő férfi tisztelői számára megjegyezzük, hogy Pulszky Ferenc oly hosszú távollét után sem öregedett meg külsejében. Telt arca, melyen az erély, jellem és eszesség oly nemesen van kifejezve, egésségre mutat. Szemeiben, melyek ki voltak sírva, életerő ragyog. Hosszan viselt fekete haja dús, s hegyes ajkszakálla és bajusza igen érdekessé teszik megjelenő.