Fővárosi Lapok, 1866. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1866-09-26 / 219. szám
Újra fölkérjük lapunk pártolóit, hogy a „Fővárosi Lapok“ okt.—dec. évnegyedére előfizetéseiket megújítani, s vállalatunkat, — ez egyetlen magyar szépirodalmi közlönyt, — ismerőseik körében terjeszteni, ajánlani szíveskedjenek. Egy szépirodalmi napilap minden esetre szükséget pótol nálunk, s így a művelt magyar családok a mai részidőkben sem fogják pártfogásukat megvonni oly közlönytől, mely mindenről tudósitó napi házi barát, költői munkák tárháza s a jó és szabadelvű ügyek kitartó harcosa kíván lenni folyvást. — Tóth K á lm á n felelős szerkesztő, Vadnai Károly lapvezető főmunkatárs. Kiadói szó. A „Fővárosi Lapok“ csinos kiállítását s rendes szétküldését ígérve, kérem az előűzetések mielőbbi megújitását. Előfizetés az oktob. dec. évnegyedre 4 frt. Különben minden évnegyed elején elő lehet üzetni félévre is a forintjával. E mich Gusztáv, akad. nyomdász s a „Föv. L.“ kiadója. A SZERENCSE FIA. (Életkép.) Degré Alajostól. (Folytatás.) A ruhát elébb meg kell szárítai, aztán kitisztogatni; ez fél éjszakát igényel, annál is inkább, mert elébb fűteni kell. A keztyü is oda van ! S vájjon a csizma megszikkad- e anyira, hogy újra lehessen kifényesíteni ? Korlátolt ruhatár soha kétségbeejtőbb zavart nem okozott. A rendező keztyűért rohant, míg a hegyes bajukzú írnok szappannal, kefével, tüzes vassal a tönkre tett pipere helyreállításán fáradozott. A vegyes kereskedés zárva volt. A rendező úr kézzel lábbal zörgetett. Ferdinánd nyugodtan ült a padon. A rendező úr megpillantátt, hirtelen feléje rohant, hogy megfojtsa, de igy —gondolá — nem juthat keztyühöz, erőt vett indulatán s kérő hangon szólt: — Ferdinánd úr! két pár keztyüt kérek. — De nem adok. — Kétszeresen űzetem. — Én tízszeres árt ajánlottam egy jegyért. — Az nem állt hatalmamban. — Épen úgy, mint nekem nem áll. — Kényszeritni fogom. — Kisértse meg. — De az árakon felül belépti jegyet is adok. — Add ide vele. — Nincs nálam, de ha haza kisér. — Hogy kilöhessen ? abból semmi sem lesz. Tessék a jegyet elhozni. A rendező szaladt haza. Ferdinánd úr pedig szobájába tért, a meggazdálkodott keztjükből két párt kiválaszta s visszament iménti helyére. Nem sokáig kellett várakoznia, s a rendező lelkendezve eljött, átadá a jegyet, s a keztjüket zsebre rakta. Ekkor torkon ragadá Ferdinándot, addig rázta, hogy a lélek majd kirepült belőle, s aztán a falhoz dobta, e szókkal: — Gazember! Csínyedért ez csak felpénz. Majd megtanulak én a pallót fölbilenteni. Ferdinánd metsző fájdalmat érzett arcán. Mind a két kezével oda kapott. Kezeit meleg nedvesség lepte el. Szobájába sietett, tükörbe pillantott s rémülettel tántorga vissza; fél arcáról az egész bőr lesurlódott, homlokán tojás nagyságú daganat emelkedett, orra félre volt lapítva, s szeme körül kék folt, vörössel zománcozva. — Hát meny és föld mind szerencsém ellen esküdött ? Most itt volna a jegy, de nincs hozzá arc ! Ezt csak nem vihetem bálba. Átkozott járdataposó ! ezt megboszúlom. És sötét gondolatok közt a még sötétebb sarokból csákányt von elő, magasra emelő, ünnepélyesen , mondván : agyon ütöm, ki így szétdúlta ifjúságomat, s aztán meghalok. Ezzel kirohant, egyenesen a bálhelyre, hol a kapu mellé vonta magát, onnan lesendő áldozatát. A közönség gyűlt, az utcákat túlvilági élet tette elevenné, vagyis hasonlított oly színpadi mutatványhoz, mikor sötétben lidérceket sétáltatnak,mi nem más, hanem sodronyra alkalmazott gyapot, szeszbe mártva, meggyújtva, s ide s tova rángatva; szóval minden utcából, minden fordulónál, házak mellett és utcán át kis lángokat lehetett látni, melyek mind egy irány felé mozogtak. Egy kis képzelemmel azt lehetne mondani:" csillagok, melyek a tündérek útait világítják, de valóságban egy egy ordas szolgáló volt,ki lámpáját a bálba siető kisasszony előtt hordozá. A lépcsőhöz érve, mint valami rabszolga térdelt le úrnője előtt a sok világosságterjesztő, lehúzta a sárcipőt, a vállról levette a köpenyt, s ott maradt ácsorogni. Samstag Borbála kisasszony is megérkezett, sárcipő hiányában atyjának csizmáit rázta le szép lábairól, s az újdonatúj fehér cipőt itt húzta föl. A műtét sokáig tartott, s Ferdinánd szíve sokáig dobbogött. Időnkint még egy-egy lámpavilág metszi át az utcai sötétséget, s ez mindig gyérebben fordult elő, míg végre egészen megszűnt. A zene leharsogott. Ferdinándnak minden hang tűzszikraként cikázta át ereit. A moraj, a tombolás lázba hozták idegeit. Rettenetes kint ily közel lenni az édenhez, hol az angyalok hangja hallható, birni a módot oda eljuthatni, s egy dagadt homlok, meg bezúzott orr által akadályoztatni a menyei élvezetben! E gondolat még dühösebbé tette s mint tigris leste áldozatát. Egyik óra folyt a másik után, s a jámbor boltossegéd át meg átfázott, de a rendező még sem jött. A szünóra is eltelt, s Ferdinánd hinni kezdé, hogy észrevétlenül surrant be az, kinek ha nem is élete, de ép csontjai ellen esküdött. Megunta helyzetét, s a hidegtől félig dermedten tért haza. Alig néhány perce, hogy távozott, s a két hős tisztára kefélve megérkezett. Jó csillaguk tartóztatá oly sokáig vissza, mert ha Ferdinándot helyén találják , szárazon és botrány nélkül bizonyára nem jutottak volna az élvezet menyországába, hol elmaradásuk máris oly nagy feltűnést okozott. Mentsék magukat, amint tudják, minket Ferdinánd állapota érdekel. Ferdinánd haza érkezvén, újra tükör elé állt. Szörnyen csúffá volt téve s még boszút sem állhatott. Holnap már késő, mert legalább tiz napig kellend a szobát őriznie, s akkor is,ki tudja, lesz-e emberi képe? főkép oly csinos, mint eddig — aligha. Vájjon helyre jön-e az orra ? Kissé mozdutgatott is rajta, de miután összedagadt, már, szörnyen fájt a kísérlet. Arcán a forradások nyomai sokáig, vagy tán örökre látszani fognak, pedig oly szép arcbőre volt, hogy beszédes szakácsnők a boltban nem győzték mondani: „az úrfi arca tej és rózsa.“ Szemeit dicsérni senkinek sem jutott eszébe, mert parányik és fénytelenek valának, pilla nélkül és hófehér övvel. Mély bánatba merült, minek eredménye egy Borbálához szóló levél lett. A levél kilátásokról, forró szerelemről tett tanúságot s a befejezés házassági ajánlatokból állt. Noha késő éj volt, ez nem gátolta őt terve kivitelében. Elment, fölvette Samstagék szolgálóját, s egy marok édesség s néhány darab rézpénz mellett kézbesítés végett a levelet átadá, aztán enyhült lélekkel haza tért. Nem tudta szegény, mily szerencsétlenül választá az időt e lépéshez. Kivilágos- kivirradtkor a mulató közönség oszlani kezdett. Samstag úr igen kedvetlen kedélyállapotban vezeté haza leányát. Mi szülte lehangoltságát ? Tán hogy Ferdinánd hiányzott? A világért sem. Vagy a bál nem volt elég fényes ? Minden vágyát, reményét és képzelő tehetségét felülmúlta. Tán a fáradtság bágyasztá el? Oly üde,hogy akár újra kezdhetné az egészet.Hát mi lelte ? Az, mi egy fiatal lány előtt a bált rettenetessé teszi : nem táncolt. Nem, mert az első táncokra a hegyes , bajszú írnokkal foglalkozott, de az Írnokot balesete visszatartó. Borbála várt, egyik táncot a másik után végig várta, de a várt lovag csak nem jött, de eljött helyette az éjfél, meghozván a szünórát, és Borbála még egy lépést sem táncolt. Szünóra után bűnbánó képpel jelent meg előtte az Írnok, mentségére érthetlenségeket dadogott, s Borbálát táncra kérte, de ez most duzzogott s szégyelte is,hogy eddig — műkifejezéssel élve — petrezselymet árult, s megkosarazó lovagját. Ezt az írnok nem bírta elviselni, s bármenyire föltették magukban, sőt meg is ígérték a rendezővel egymásnak, hogy elhallgatják kalandjukat, nehogy nevetség tárgyai legyenek, őszintén bevallott Borbálának mindent, nem hallgatván el azt sem, hogy kit terhel gyanújuk a csíny elkövetésében. — Ferdinánd ? kiálta fel Borbála. — Bizonyosan ő volt a gonosz lélek. — Csodálom, hogy ki nem kaparta tengeri nyúl szemeit. E szavakat ép az utca ajtóban ejté,mert az Írnok haza kisérte, s útközben tette vallomásait. Tele ingerültséggel tért szobájába Borbála, s itt adá át titokszerűen a szél.. • Ferdinánd levelét. Elmúlt idők hü képe ... (Heine.) Elmúlt idők hü képe Száll sírjából felém, S mutatja, hogy körében Egykor mint éltem én. Nappal, mint alvajáró, Szédelgve járdalék, A nép ámulva bámult: Ki e bús, néma lény ? Éjjel már jobb világ nyílt, Az utcán pusztaság, Csak árnyam volt kísérőm, E néma, ha barát. Léptem viszhangos zajjal Dobog a híd fölött, S a hold kibújt a ködből, S komolyan üdvözölt. Lakod előtt álltam meg, És mozdulatlanul Néztem föl ablakodra, Mig szivem elszorúlt. S te gyakran ablakodból Alá nézvén, a hold Fényében állni láttál Egy hallgatag szobort. Dobsa Lajos. £ 219-ik sz. Szerda, szept. 26, r**«*TM*, barátok tere * «■ Harmadik évfolyam 1866, prívÁpn^T T.APrin Negyedévre. . . 4 frt f * NI Iff Jr\ j 1 I i ■ m \ I II |\ _ Hirdetési díj: kft«ekn az ünnep utáni “ ^ Negyed hasábos petit napokat kivéve minden- R ,8.or ... • • ■ • 5 k*1 cap . koronkini képekkel. IRODALMI NAFIKÖZLÖNY. Skor minden % kr