Fővárosi Lapok, 1866. november (3. évfolyam, 250-274. szám)

1866-11-08 / 255. szám

téveteg napsugár. A tetszetős könnyed kezelés és széles modor, szóval a „kefe munka“ — mint a fran­ciák mondják —­­ sok gyakorlottságra s materiális szorgalomra mutat ; de a­mi e nagy tájkép fölfogását és elrendezését illeti, csaknem azt mernék mondani: megérzik rajta, hogy Brodszky néhány évig csupán a fényírógép camera obscuráján keresztül nézte a világot. Mintha a természet keretéből csak találomra kirántott darabot akarna mutatni , anyira hiányzik művében az értelem és kedély finomabb csiszolata : az egyszerűség, a harmónia. Mindkettő pedig kiváló előnyét képezi ugyancsak Brodsz­ky Sándor egy más művének , a „Dach­stein“ című tájképnek, melyet a társulat tavaly szintén visszanyert, s ez idén újra ki fog sorsolni. A többi tájképek sorában, mint igen magyaros szó, kedves művet, megemlítjük még a L­o­t­z Ká­­rolyét, (tájrészlet juhcsoportozattal) s csupán erélyes jó szinezete miatt a T­h­a­n Mórét : „Tápió-bicskei hid“ címe alatt, mely az 1849 dik évi hadjárat alatt lett nevezetessé. Az állatkép csak gyéren, mindazonáltal egy ki­válóan becses és nagy értékű mű által van képviselve, a „Lóitatás“ című festmény által L­o­t­z Károlytól. Mint látjuk, e nagy tehetségű művész nevével a fes­tészeti műfajok minden ágában találkozunk. A csendélet köréből U­j­h­á­z­y Ferencnek né­­hány igen sikerült műve van a tárlatban. Sódaros csendélete valóban étvágygerjesztő mű, mit a többi­ben a gyümölcs , az arany és ezüstkészletek hason­lókép ízléssel és finom részletezéssel kezelvé­­. Ugyan e fajú műveket állítottak ki még Suszter Lajos és Schaffer Béla. Amannak gyümölcse már kis­sé modoros, ennek konyhai csendélete pedig csupán a prózai színezet által veszt értékéből. Vízfestményeket Than, Barabás és K­­­i­m­k­o­v­i­c­s Béla állítottak ki. Az utóbbinál, „műutazók“ című műve nyomán, humorral rendelke­ző tehetséges kezdőre ismerünk. A plasztikai művek sorában ott találjuk Aradi Zsigmond „Búsongó Rómá“-ját. Igen gondosan ke­zelt szép tanulmányr­, mely a fiatal művésznek min­denkép ajánlatáúl szolgál. Allegoriának,azonban már modern öltözeténél fogva sem illik be. Érdekelni fog­ják továbbá a látogatót .a D­i­n­n­e­r­­ Ferenc és M­i­n­i­c­h József fa­faragványai, Dunaiszky, Szandház és Marsalkó márvány és ter­racotta művei. — Szandház szobrában, maga a márvány keménységű szép fehér anyag is a művész találmánya, mely újonnan föltalált anyag hasznave­he­­tőségéről vegyészi tekintélyeink a legkedvezőbb mo­dorban nyilatkoztak. íme, bevégeztük szemlénket, s midőn gondolat­ban még egyszer végig futunk a látottakon, azon eredményhez jutunk, hogy idei tárlatunkon megérzik bizonyos kimerültség, s hogy a múltakhoz képest a művészeti sikernek inkább csökkenését, mint haladá­sát jelöli. Nincs mit csodálkoznunk rajta, sőt azon kellene csodálkoznunk, ha ellenkezőt tapasztalunk volna. A lefolyt esztendő rendkívüli izgalmai, a közállapot ag­gasztó körülményei, melyek a művészt csak úgy súj­tották, mint bármely polgárát e hazának, nem voltak kedvezők a művészi termékenységre. Hozzá­járult az országos ínség, az anyagi nyomorúság, melynek súlya alatt az országos intézetek csak úgy szenvedtek, mint magán társulatok és egyesek. (Bizonyítja ezt a többi között csak azon egy körülmény is, hogy a kép­zőművészeti társulat műcsarnokából az egész év le­­folyta alatt csak egyetlen egy kép kelt el magán úton.) Ha mégis, mind e szomorú körülmények dacára, melyek kíméletet és elnézést látszanak parancsolni, a szokottnál nyíltabban mondtuk ki véleményünket szemlénk folytában egy és más mű vagy művész fö­lött : eljárásunk igazolására akárhány okot lehetne fölhoznunk. Mindenekelőtt azért tettük, mert elérkezettnek hisszük az időt arra, hogy hazai képzőművészetünk termékeire is ugyanazon mértéket alkalmazzuk, mi­lyet külföldön szokás alkalmazni. Hogy csak azt mondjuk „szépnek“, a­mit az értelmes külföldi is szépnek mondana, s merjük valahára kimondani kár­hoztató ítéletünket az oly művekre, melyek föltét­­len magasztalását itthon közönynyel hallgatni már megszoktuk ugyan, de melyek védelmét az élesebb szemű és elfogulatlan külföld irányában a világért sem mernék elvállalni. Szükséggé vált immár az élesebben körültekintő bírálat az úgy nevezett „fiatal tehetségekkel“ szem­közt, kiknek ismét fiatal újdondászok a nemzeti di­csőség kincstárából évről évre hosszabbodó hitelrova­tot nyitottak ; és szükséggé vált a szigorúbb ellenőr­zés azon régibb művészekkel szemben is, kik — noha jobb művek alkotására képesek volnának — a köz­figyelem és bírálat hiánya által elringatva, lassan­­kint megfeledkeznek azon tiszteletről, melylyel a közönség irányában minden körülmény között tar­toznak. De valóságos kötelesség alakját ölti föl a szi­gorú ítészet azon jelesebb művészeink irányában, kik a közrészvétlenség szülte lehangolás dacára keblük nemes ösztönét fáradhatlanul követik, s szem előtt tartván az eszményt, kitűnő művek által becsületet és elismerést szereznek a magyar művészetnek. Az igazság és a közérdek egyaránt követelik, hogy időn­­kint legalább jelét vegyék annak, mikép a közönség különbséget tud tenni az ő műveik s azon silányabb termékek között, melyek napról napra kényelmeseb­ben terjeszkednek, mint a burján; mert nemcsak hogy irtó kezek nem ritkítják soraikat, de sőt egyenlő sze­retettel öntözik és ápolják azokat is, mint máshol csak a nemesebb fajú csemetéket szokás. Fölszólalásom és bírálati cikkeimmel minda­mellett még más célt is tűztem magam elé, melynek elérésére, ha a dolog természetével összeférne, az ár­tatlan reclame minden mesterfogásaival közreműköd­ni nem tartanám helytelennek.*) Föl akarom ugyanis éleszteni a közfigyelmet a képzőművészeti társulat iránt, azon intézet iránt, mely mostanában egyedül foglalkozik a hazai képző­művészet érdekeivel. E szónak „egyedül“ — siralmas jelentősé­ge van oly országban, melynek területe ötezer négy­szög mértföld s lakóinak száma tíz millió. S még siralmasabb lesz a dolog, ha megtudjuk, hogy ezen egyetlen művészi közintézetünk is, mely példás buzgalommal törekszik eljárni hivatásában, s mely a sikeres működés minden föltételeit magában foglalja: e szép és tőle senki által el nem vitatott té­ren csak azért nem tud kifejteni nagyobb tevékeny­séget, mert mindenfelé meg van kötve a keze az anyagi gyámolítás elégtelensége által. Az évi műkisorsolás, melytől a társulat legna­gyobb jövedelmét várta, két ízben már jelentékeny anyagi vesztességgel lön végrehajtva. A folyó év végnapjaira kitűzött sorsolással m­o­st harmadszor kísérli meg szerencséjét, s a sorsjegyek szétküldése — mint tudjuk, — az imént már kezdetét vette. Ha mindezek után oly szomorúan komoly nem volna, hát bízvást tréfásnak lehetne mondani ama jó tanácsot, illetőleg kérelmet, melylyel sorainkat be­fejezzük . Tisztelt közönség! ha netalán pár­­t­o­l­n­i ó­h­a­j­t­a­n­á­d a magyarországi művé­szetet, tedd azt, a mire a művészet sehol rá nem szorul, csak édes hazánk­ban: — végy sorsjegyeket! Keleti Gusztáv. — 1047 — Fővárosi hírek. * „Lohengrin“ első két előadását f. hó 24 és 25 dikén (szombat és vasárnapon) szándékoznak megtartani, fölemelt helyárakkal. Az előjegyzések már e napokban megkezdetnek. Pár hét múlva egy új vígjátékot is fogunk látni: Benedix „Gyöngéd ro­konok“ című színművét, melyet Radnótfáy S. úr for­dított le. Az elsőrendű színésznők — Jókainát kivéve — mind játszani fognak benne. * A háznagyi hivatal fölkéri a kép­viselőket, hogy megérkezésük után azonnal jelentsék be az országház irodájában lakásaikat. Ugyanott a város által följegyzett lakások jegyzéke is meg­nézhető. * Ludassy Mór (alias Gans) kinyilatkoz­tatja, hogy a „M. Világ" vezetésétől visszalép. Tud­­tunkkal nem is vezető soha, hanem tulajdonosa volt e lapnak; nyerészkedett rajta, s könnyelmű élcelődé­sekkel teljes cikkeket írogatott bele, melyek e lap hitelének sokat ártottak. Átalában Ludassy úr pesti journalistikai vendégszereplése Pesten nem igen ha­gyott maga után kellemes emlékeket. Ennélfogva örömest átengedhetjük őt egészen és kizárólag a bécsi journalistikának. * De Rongé (Baráthiné) asszony tervezett hangversenyét egy párszor megemlítettük már. Mivel a nevezett asszonyság megbetegült, s e matt segély­­forrásai is kiapadtak , fölsegélésére Pauliné asszony, Carina kisasszony, Pauli és Herzka urak jövő vasár­nap hangversenyt fognak rendezni az „Európában.“ *Pulszky Ferencet — mint halljuk — követjelöltül tűzték ki Szeged városában. * A Kisfaludytársaság közelebbi üléséről részletes leirást adván, a titkári jelentésből csak azon részeket vesszük át, melyek amabban em­lítve nem voltak. Nevezetesen a könyvtárt szapori­­ták: id. K­u­b­i­n­y­i Ferenc úr Zipser életrajzával egy magyar és egy német példányban; a budai fö­­gymnásiumi Önképző egylet , 1866 diki évkönyvé­vel ; W­e­n­z­e­l Gusztáv az egyetemben f. évi jun. 25 én mondott beszéde 30 példányával; C­z­e­i­d­e­r Márton a „Missiói lapok“ sept.okt. füzetével; a „Matica Srbska“ a „Letopis“ három utósó füzetével és Kosztics L. „Maxim Prhojevics“ című szomorú­­játékával, mint cserepéldányokkal. Vadászy Dániel úr 150 példányt bocsátott a társaság rendelkezése alá „Költői képek“ című munkájából, mely Eggen­­berger könyvárus által kapható. Megjegyezzük még, hogy a Shakspeare vállalat megjelent hét kötete kü­­lön-külön is kapható Ráth Mórnál, s általa minden hazai könyvárusnál. * A nemzeti színház emberszerető igazgatója 50 frtot gyűjtött azon fiatal táncosnő (Ta­­raszovics k. a.) számára, ki az „Afrikai nő“-ben tör­tént baleset folytán több égési sebet kapott. Ugyan­akkor segítségére siető anyja is megégető kezét. * A vásár nehezen gyűlik és több bódé ma­rad bezárva, üresen. Távol lakó kereskedők most, úgy látszik, nem mind mernek eljöni kolera-hirbe ke­vert testünkre. Újólag megerősítve hallottuk az ör­vendetes hírt, hogy e ronda bódék a kerepesi és or­szágúton ezúttal csúfoskodnak utószor. Nagyon ör­vendenénk rajta, de nem merünk előre. A városta­nács sokat gondol és nem mindent visz ki. Ekkor majd csak lementén (vagyis a legközelebbi vásár után) fogjuk dicsérni a napot. * Hymen. Almássy Edmund úr, Heves megye egyik nagyobb földbirtokosa, közelebb kelt össze Gyürky Lilla kisasszonynyal. * Több iparos azon óhajtást fejezé ki, hogy a párisi kiállításra készítendő művek beküldési határideje (a Köztelekre) jan. 1- től február végéig hosszabbittatnék meg. Sok iparmű elkészítése hosz­­szabb időt igényelvén, óhajtandó, hogy e kívánat — ha csak lehet — figyelembe vétessék. A fődolog úgy is az, hogy e világversenyben minél több hazai erő, s minél jobb munkákkal vegyen részt. * A Zenei lap közelebb megrótt egy hír­lapírót azért, mert párhuzamot vont bizonyos dalmai szerep két előadója közt. Nézetünk szerint : a sze­replők párhuzamozása átalában véve nem tartozik a meg nem engedhető eljárások közé. Inkább az ro­vandó meg, hogy a kérdéses párhuzamozás ez eset­ben helytelen és méltánytalan volt, miután Pauline asszony az „Afrikai nőt“ — mint a lapok akkor is említék — csupán áldozatkészségből vállalta el,hogy e jövedelmes dalművet mielőbb elő lehessen adni, s azonnal örömest átengedte e szerepet, mihelyt arra oly alkalmas hang találkozott, mint a minő a M­á­­nyik Ernesztina kisasszonyé. Ennélfogva illőbb lett volna megköszönni szívességét, melyet a színház anyagi érdekében és a közönség élvezetei­nek szaporítása végett tett, mintsem helyén kívüli kritika alá vonni buzgalmáért. De mit várhatunk az oly fölfogástól, mely illetékesnek tartja magát arra is, hogy a képviselők magán­szórako­zásaira nézve praeseribáljon! Mulatságos olvasni, midőn valaki azon hírre, hogy Privorszkynál a kép­viselők köre újra megnyílik, ezt a megjegy­zést teszi: „a képviselő urak egyébiránt a színház­ban is találandnak hozzájok méltó elszóródását, mely rájok nézve is kettős előnynyel bír, miután mint tör­vényhozóknak a színházi viszonyokat is kell ismer­niük.“ Sajátszerű praeceptoroskodás a képviselőkkel szemben, kik bizonyára igen jól tudják, hogy hol és mint töltsék idejüket magán óráikban , melyekhez a nyilvánosságnak semmi köze. *) Ajánljuk e pontokat a művészet és művelődés min­den barátjának melegebb figyelmébe. Egy kis egymás buz­dításával tán a mai időkben is lehetne segíteni e nem kis fontosságú bajon, a közrészvétlenségen, melynek ha a hazai képzőművészet ügye áldozatul esik, az a legszomorúbb veszteségek egyike lesz. Szerk. V­idék. * A­r­a­d­r­ó­l Írja egy tudósítónk, hogy F­o 11 i­n u s társaságának oly nagy bérlete volt mindjárt kezdetben, hogy ily részvétben 5 év óta egy társulat sem részesült Aradon. Levelező a tagokról sok jót mond, a részletes ismertetést azonban nem közölhet­jük, mivel nem rég közöltünk ép e tárgyról egy hosz­­szabb aradi levelet. Azt említjük meg csak belőle, hogy Follinus is igyekszik a francia színirodalom újabb termékeit minél nagyobb számban ismertetni meg. Azonban nem mindenik tetszik az aradiaknak. Nem tetszett a Párisban zajt csinált „Egy nő vétke“ sem. Az „Erdő szépe“ jó hatású volt, valamint több francia színmű is. Az operai személyzet a legnagyobb operákkal is megpróbálkozik, minek a „Hugenották“ és „Hunyadi László.“ Most a „Faust“-ra és „Bánk­­bán“-ra is készülnek. Természetes, hogy ily nagyobb operákat és drámákat vidéken nem szabad azon igé­nyekkel nézni és hallgatni, mint a nagyvárosok gaz­dagon subvencionált színházaiban. Az operettek közt „A nőnövelde“, „Pajkos deákok“, „A georgiai nők“ , „Delfis úr és neje“ mulattaták a közönséget leg­jobban. Az igazgató a „Szép Helénát“ is ígéri, a­mit azonban bátran elhagyhat. —Ugyane levélből olvas­suk, hogy Aradon a sept. 13 óta okt. 31-ig terjedő hét hét alatt 761 kolera-beteg volt, melyből 423 meg­­gyógyult, 327 meghalt, s e hó elején gyógykezelés alatt maradt — csak 11 beteg. — E hó elején a him­­lőkórnak is volt egy áldozata, a mindenki által becsült s még alig 30 éves 111 é­v­­­c­s György ügyvéd, ki­nek korai halálát mindenki fájlalja. — Újdonsá­gok még Aradról, hogy a jelenlegi vásár a nagyke­reskedőkre igen kedvező, s a többiekre sem rész, azonban többet vártak mégis. — A kaszinó f. hó 11-én tartja közgyűlését. •— A hordárintézet, melyet

Next