Fővárosi Lapok, 1866. december (3. évfolyam, 275-297. szám)

1866-12-23 / 293. szám

ki távol a hazától, távol övéitől, más nyelvű, más szokású, más érzelmű emberek közt kényszerül töl­teni napjait! Legkevésbé sem szándékozom a gazdag műso­­rozat minden egyes számát megismertetni; egészben véve az egyéb efele előadásoktól nem sokkal külön­bözött, csak a hely, az idegen ajkú nagyváros, melyben e tősgyökeres magyar mulatság folyt, köl­csönzött neki különös érdeket. Hallottunk és méltán tapsoltunk zongorán és hegedűn mesterileg eljátszott mesteri darabokat, lestük az ének szavát, és át- meg átborzadtunk, midőn a zenehangú Képes „A hon­­oruló“-t, Tóth Kálmán költeményét, ért­eljesen, foko­zatos hévvel, s arca erős kifejezésével oly remekül elszavalta, hogy a magyarul nem értők is, elragadva a mesterileg előadott költeménytől, tán tíz nyelven harsogták azt, mit mi „éljen“-nel fejezünk ki. Vörösmarty „Fóti dala“ fejezte be a hivatalos programmot, s a lelkedés, melyet szült, akkora volt, hogy még a cifra sipkás, nem csekély elbizakodott­ságú német „Burschen“-ek is bevallották, hogy majd fel-felzúgó, gyöngyhabokat szóró, majd mélabúsan sülyedő dallama az ő „Was ist des Deutschen Vater­­­land“-jukon is túltesz. Az ex offo vigalomnak, ime, vége volna. De mindanyian tudjuk, hogy ha ebből kidőltünk, az iga­zi hajrá csak aztán következik. Pezsgett, pezsgett a jó kedv, hogy szinte megrepesztő a mellett, kongtak a poharak, folyt a szőlő nedve, az árpa leve, és meg­eredt a felköszöntések szűnni nem akaró zápora. „A haza bölcse“ volt az első, kire poharat ürítettek. Viharos éljenek közt emelte ki a szóló, hogy akármerre vigyen bennünket a sors, Magyar­­ország nagyjáért csak úgy hevülünk és lángolunk, mintha soha sem távoztunk volna hazánk földéről. Hogy a magyar a „sváb“ nyelvhez is ért, azt A­n­­g­y­a­l bizonyitá be, ki jelesen fogalmazott és velős gondolatokban gazdag, de — sajnos — roszul hang­súlyozott, s inkább elhadart, mint elmondott beszéd­ben érinté az egyetem sokféle nemzetiségei s társu­­latai közt fennálló barátságos egyetértést. Éjszak­­amerikaiak németül, töredezett magyar és folyékony angol nyelven különösen azt emelték ki, hogy a sza­bad hazájukban élő számos magyarok is testvéries összetartásuk által tűnnek ki; társulatokat,egyleteket alakítanak, melyeket — ezernyi mérföldek távolában — a magyar érzület, a magyar öntudat, a magyar szellem forraszt össze. De kell-e hosszabban beszélnem a lelkes to­­asztok sokaságáról ? Beszédes keleti nép képezte a társaság zömét, ifjak voltak mindnyájan ; a huszár húzta, mintha minden hangjegyét bankjegygyel fi­zették volna, a friss ital gondolatot gondolatra szült, az egyik kitett a másikon, a másik az egyiken,­­ szóval : kedden jöttünk, szerdán mentünk. A kör távol barátai is megülték e napot. Üd­vözlő sürgönyök érkeztek Nagy-Kállóból, Nagy-Vá­radról , még Krakóból is. E sorok írója pedig, ki a tollal anyira a menyire csak elbánik, de gyönge szó­noklati tehetsége öntudatában elvileg „eláll“ minden­nemű felköszöntéstől ; e helyen mond tehát meleg köszönetet a szives meghívás és fogadtatásért, vala­mint azon szivemelő és kedélyindító órákért, melye­ket honfitársai körében töltött. Míg csak a hazának ilyen ifjai lesznek, addig a „magyar élni és Buda állni fog!“ Devecseri. L. I. Fővárosi hírek. * Karácsony első napján (kedden) d. e. 10 órakor a szerviták templomában Haydn „Teremtés“ című remek miséjét fogják előadni meg­­erősített zenekarral. * Ú­j füzetes vállalat fog a jövő év­ben megjelenni „Világ tükre“ cím alatt, s gróf Lázár Kálmán szerkesztése mellett. Egy évben tíz füzet jelen meg belőle, számos képpel s tudományos ismereteket terjesztő közleményekkel. Azonban mulattató rovatai is lesznek , például György deák verses krónikái. A fölhívás mai számunkhoz van mellékelve, s abból bővebben tájé­kozhatják magukat olvasóink. Mindenesetre támoga­tásra méltó az ily törekvés, mely a gyakorlati hasz­nú ismereteket átalánosítani törekszik. * A budai dalárda e hó végén szán­dékozik megünnepelni alakulási évnapját. Már előbb — dec. 26-dikán d. e. 10 órakor — a Szent Anná­hoz címzett buda - vízivárosi templomban V­o­­­k­­m­a­n­n Róbert egy szép miséjét fogja előadni. Dec. 29-dikén disz-dalestély lesz válogatott műsorral. Az év utósó napján d. u. 5 órakor pedig az évi közgyű­lés, melyben — az alapszabályok értelmében — a választmány tagjait újra választják. * Mit beszélhetett le. Beusz a múlt csütörtökön Deák Ferenccel: ez az a kérdés, melyre most az egész Pest feleletet szeretne kapni. Hanem az ily felelet rendesen csak idő múltán következik a szomjú kérdésekre. Anyit tudunk csak, hogy a külügyminiszter este volt Deáknál, valamint Apponyi György, Cziráky János és Széchen Antal grófoknál. Pénteken a tárnokmesternél volt ebéd, melyre Deák, gr. Andrássy Gyula, bv Eötvös és Ló­­nyai Menyhért is meghivattak. Itt léte alatt b. Beust volt a kaszinóban, az akadémiai palotában, hol az Eszterházy-képcsarnokot is megtekintő. * Fentekeil délben sok nagyúri, címeres fogat állott az angol kisasszonyok zárdája előtt. Egy­más után szálltak ki belőle gr. Apponyi György és neje, gr. Cziráky Jánosné, b. Sennyey Pálné és sok mágnás asszony és kisasszony, kezükben aranyos vágatú, bársony imakönyvvel. A már említett P­i­t­er Raii­er tarta első francia hit beszédét. E malaszt­­ban tehát csak azon distingváltak részesülhettek, kik jól tudnak franciául. E külföldi jezsuita erőteljes, ma­gas alakkal s nyájas kifejezésű arccal bir. Hangjá­ban is van valami vonzerő, a­nélkül,­­hogy ércesség is volna. Előadása buzgó és nyugodt, távol a sziné­­szies pathosztól. Fejtegető, hogy a bölcselem is, ha eltér istentől, mily gyakran okoz rögeszméket és bol­dogtalanságot. Aztán áttért a vallás gyakorlati hatá­sára, mit a történetekből vett bizonyságokkal igye­kezett igazolni. Dacára a jezsuiták ellen mai nap vi­lágszerte uralkodó ellenszenvnek, Páter Rainier ki­váló egyházi szónok színében tűnt föl azok előtt is, kik némi töprengéssel mentek az idegen szerzetest meghallgatni, így írja lapunknak egy jelen volt hall­gató. Tegnap délelőtt is tartott hitbeszédet, sőt ma is fog, szintén d. e. 11-től 12-ig. * Wagner Iickhar­d elismerő, s köszö­nő választ irt Huber K. karnagynak, ki a „Lo­­hengrint“ betanitá. Említi e levélben, hogy ha az igazgatóság meg akarná ismertetni dalművével a pesti közönséget, akkor e célra „R­­­e­n z­i“-jét ajánlaná, mely „a közönség várakozásának mind a belszerkezetre, mind pedig a kiállításra nézve meg­felel.“ Ajánljuk e sorokat mi is az igazgatóság buzgó figyelmébe. * Horváth M­i­h­á­l }' „Huszonöt év Ma­gyarország történelméből“ című munkája német ki­adásából Brockhaus a pesti szerkesztőségeknek is kül­dött egy-egy példányt — megemlítés vé­gett. De Pesten a rendőrség lefoglalta, pedig, (jegyzi meg a „Hon“) a hivatalos Wiener Zig ugyan­ezt a munkát néhány nap előtt dicsérő sorok kísére­tében hirdette. * Beküldetett: „Az egyetemi joghallgatók segély-egylete javára tartandó zártkörű táncvigalom rendező bizottmánya i. é. december 20-án a követke­zőleg alakult meg: elnök lett G­i­c­z­e­y G­y­u­l­a, al­­elnöke gr. Pencsevich J­ános, pénztárnoka Lits Gyula, ellenőre Petheő János, jegyzői Csávosy Béla és Várady Béla. Bizottmányi tagok: Bárány Károly, gr. Bethlen András, Burg Lajos, I­fg Béla, Feilsifter Pál, Forster Gyula, Ge­­renday ,László, Gyürky Miklós, Jónás Sándor, Mak­­falvay G­za, Makrai Aladár,Noszlopy Gyula, Schreyer Győző, Simon Elek, Steingaszner Ákos,Sztankovics György és Tóth Ernő. * Budapesten mostanában sok házfeltö­rés, tolvajság és fosztogatás fordul elő, melyeknél na­­gyobbára szabadságos katonák sze­repelnek. * A múzeum dísztermét sietve ala­kítják át félkörü­l hátrább mindig emelkedő ülések­kel — a felsőházi ülések számára. Ez a munka azt a reményt ébreszti, hogy az országgyűlés munkálkodá­sa nem fog egyhamar félbe szakadni. * Az Óbudai hajógyár melletti szi­getben nevezetes régiségeket találtak, melyek vajha mielőbb a múzeumba jutnának. Többi közt egy meg­aranyozott kézre, egy bronz ülő szobor egyéb töre­dékeire, egy syrént ábrázoló dombormű maradványai­ra s egy négy fontos ezüst kannára.­­Tudnivaló a házi asszonyoknak. Város­ka­pitányi rendelet szerint: egy öt fa felvágásának díja — a szerint a mint­egy, két vagy három darabra hasábozzák — 1 ft 80 kr, 2 ft 40 kr. és 3 írtban van megállapítva, bele­értve a felvágott fa behordatá­­sát is. V­idék. ** A Szegeden fölállítandó Dugonics­­szobor ügyében alakult bizottmány azt határoz­ta, hogy még most, mikor a közönség áldozatkész­ségét az ínség enyhítése veszi igénybe, nem bocsát ki gyűjtőíveket, de a legelső kedvező alkalmat föl­használja , hogy gyűjtések, műkedvelői előadás s hangversenyek útján legalább 5000 írtig emelje a szobor tőkéjét. Ez összegből bronz szobrot állítanak, s nemsokára fölszólítják a hazai szobrászokat a Du­­gonics-szobor mintarajzának elkészítésére. A pályázni akaróknak megküldik Dugonics fényképezett arcké­pét. Burger Zsigmond szegedi nyomdász azt az aján­latot tette, hogy ha Dugonics rokonai öt a dicsőült összes munkáinak kiadásával megbíznák, 500 írttal kész növelni a szobor alaptőkéjét. Arad, dec. 17. (Sz.) „A kandalló mellől“: ezt a címet lehetne adni jelen levelemnek, mert az igazat bevallva, az ígéret e sárföldén, — hol ha nagy eső van, némely utcában valóságos gondola-partiekat lehetne rendez­ni, s nagy kedvet kap az ember, hogy a kandalló mellett maradjon, s moderne causerie-vel cserélje föl a sétálást az üde levegőn. Sétálni úgyis vajmi keve­seknek lehet, miután meg van mondva a jelenkor társadalmi kátéjában, hogy ezer forint nélkül a zseb­ben, ha rákléptekkel haladnál is, s kaunitzi büszke pillantásokat szórnál is magad körül, mégis rád fog­nak a szőrszálhasogatók, hogy csak járkálsz. S pedig ez ínséges világban, hol csak megyénkben is ötezer család küzd az éhséggel, nagyon kevesek­nek zsebében lézeng ezrével a forint. A baj, a nyo­mor elűzte a boldog napokat, midőn még volt sétáló közönség , most legfölebb csak sétáló emberek tehetnek. Ez ínségről jut eszembe, hogy egy kis föl­­szólítást intézzek azon vidékekhez, hol a múlt évi szá­razság nem hagyott oly mély nyomokat maga után. Kik csöndesen elmélázva üldögélnek a lobogó kandalló mellett, s a világ múlandóságáról gondolkoznak, ve­gyenek kezökbe pár garast, s küldjék ide, hol igazán van ok, nem ugyan a világ, de az élet múlandóságá­ról gondolkozni. Ki egy könyet kiszárít a szeren­csétlenek szeméből: oszlopot, élő oszlopot emel magá­nak egy-egy ember alakjában, kit egy napra ő is megmentett. Társas életünk meglehetős dermedt állapotban van ; a pseudo-arisztokrácia sehol sem oly virágzó, mint itt. Ez, mert százezre van, nagyon büszke ; leánya már nem is néz arra, kinek csak 99 ezere van. Hol lehet így elégedettség, hol összetartás? A szent célnál senki nem akar második lenni, de első sem, s a cél? — megbukik. Az Egressy Gábor szobra javára létesülő mű­kedvelői előadáson többen fáradoznak. Sikerül-e? Kérdés. Kötelesség volna, hogy mi is tegyünk pár téglát az alaphoz, melyen a művész szobra fog emelkedni. Mulatságaink adventben sem gyérülnek, volta­­kép ez és a böjt a házi mulatságok ideje. A leánykák, kik már-már fölserdültek, de még bálokban részt nem vehetnek, csak oly dobogó szívvel várják egy ily es­te megérkeztét, mint később a fényes vigalmakat. Mulatságaink jelleme, ha a nők öltözetét vesszük : franciás, ha a férfiakét: magyaros, ha a táncot: né­­metes, ha a szellemet : péle-méle. A kedélyes mulat­ságok véget értek. Reggelig időzünk, merő szokás­ból , hogy másoknak mondhassuk, mily jól mu­lattunk. Dalárestélyeink ismét kezdenek élénkülni. Az utason, a rész­idő dacára, szép közönség gyűlt egybe, s a programm változatos tartalmú volt. Az itt műkö­dő dzsidás-ezred zenekara és a szintársulat egy pár derék tagja is közreműködött. Miskovics Tíma k. a. és Tóthfalusi érzésteli énekeik jó hatással voltak a közön­ségre, nem különben Kovács Gyula drámai tag sza­valata, ki Tolnai Lajos „Régi szeretőm“ című költe­ményét érzéssel és helyes hanghordozással szavalta. A programm végezte után reggelig tartó tánc követ­kezett. A dalárda hanyatlani kezdett, mert megfeled­kezett arról, hogy egylet. Az egyletnek erkölcsi kö­telességében áll méltóságát megőrizni. A magán­tár­­sulat sokat megtehet, mit az egyletnek rész néven vehetnek. Például magántársaság elmehet, ha akar, boldog, boldogtalannak ablaka alá, hogy énekeljen, az egyletnek ellenben meg kell válogatnia az abla­kokat. A dalegylet e mellett nagyon értette a mottót: dalban és borban istenség van ! s ez istenség majd­nem elfátyolozta a szép hangokat, melyek Pesten és Pécsen diadalt nyertek. Újat nem tanultak, a régit feledték. De hála istennek ! a zsibbadtság elmúlt, a dalárda életre ébredt, s meg fogja, s meg kell mutat­nia, hogy nemcsak kezdetben lelkesítette ifjúi tűz és buzgalom, mint sok ily egyletünket, hanem jövője még szebb lesz. Pár nap előtt mi is láthattuk az elhíresült „Be­noiton család“-ot. A Párisban száznál többször ada­tott darab mi nálunk is megtette hatását. Csak azt nem tudnám megmondani, hogy várjon a szép toilet­­teket, vagy pedig a morális frázisokat tapsolták-e meg ? A darab közvetve javíthat, de közvetlenül ront. Szép, drága ruháktól akar elijeszteni s kedvet költ a szép ruhák iránt. Ugyan hányan vannak, kik igazán tanulságot merítenek ? Nem többen mondják-e el, mily szép volt N. színésznő vörös Vagy kék toilette­­je, mint hogy mily igazságot foglal a darab, s mily félszegséget ostoroz. A daltársaság első tagja, Dale, beteg lévén, az opera meg van akadva. A jövő hóban „Romeo és Julia“ fog előadatni Boér Emma jutal­mára. E fiatal színésznő alkalmasint e mottót választ­ja : magasról bukni is dicső! Roszul teszik vezetői, ha el akarják vele hitetni, hogy a természetben ugrás létezhet. Bár hosszú lesz farsangunk, még­sem leend sok nyilvános bál. Egy kórházi táncvigalom,­ egy polgár­bál, az ifjú urak és szegények bálja és a Follinusz igazgató által rendezendő álarcos vigalom a farsang alfája s ómegája. ** A „Kolozsvári Közlöny“ szerin ismét sok érdekes hazai régiség vándorolt ki külföldi­re, mert tulajdonosuk nem remélt idehaza jó alkut köthetni. A régiségek nagy része ezüst edényekből * — 1199

Next