Fővárosi Lapok, 1866. december (3. évfolyam, 275-297. szám)
1866-12-23 / 293. szám
ki távol a hazától, távol övéitől, más nyelvű, más szokású, más érzelmű emberek közt kényszerül tölteni napjait! Legkevésbé sem szándékozom a gazdag műsorozat minden egyes számát megismertetni; egészben véve az egyéb efele előadásoktól nem sokkal különbözött, csak a hely, az idegen ajkú nagyváros, melyben e tősgyökeres magyar mulatság folyt, kölcsönzött neki különös érdeket. Hallottunk és méltán tapsoltunk zongorán és hegedűn mesterileg eljátszott mesteri darabokat, lestük az ének szavát, és át- meg átborzadtunk, midőn a zenehangú Képes „A honoruló“-t, Tóth Kálmán költeményét, érteljesen, fokozatos hévvel, s arca erős kifejezésével oly remekül elszavalta, hogy a magyarul nem értők is, elragadva a mesterileg előadott költeménytől, tán tíz nyelven harsogták azt, mit mi „éljen“-nel fejezünk ki. Vörösmarty „Fóti dala“ fejezte be a hivatalos programmot, s a lelkedés, melyet szült, akkora volt, hogy még a cifra sipkás, nem csekély elbizakodottságú német „Burschen“-ek is bevallották, hogy majd fel-felzúgó, gyöngyhabokat szóró, majd mélabúsan sülyedő dallama az ő „Was ist des Deutschen Vaterland“-jukon is túltesz. Az ex offo vigalomnak, ime, vége volna. De mindanyian tudjuk, hogy ha ebből kidőltünk, az igazi hajrá csak aztán következik. Pezsgett, pezsgett a jó kedv, hogy szinte megrepesztő a mellett, kongtak a poharak, folyt a szőlő nedve, az árpa leve, és megeredt a felköszöntések szűnni nem akaró zápora. „A haza bölcse“ volt az első, kire poharat ürítettek. Viharos éljenek közt emelte ki a szóló, hogy akármerre vigyen bennünket a sors, Magyarország nagyjáért csak úgy hevülünk és lángolunk, mintha soha sem távoztunk volna hazánk földéről. Hogy a magyar a „sváb“ nyelvhez is ért, azt Angyal bizonyitá be, ki jelesen fogalmazott és velős gondolatokban gazdag, de — sajnos — roszul hangsúlyozott, s inkább elhadart, mint elmondott beszédben érinté az egyetem sokféle nemzetiségei s társulatai közt fennálló barátságos egyetértést. Éjszakamerikaiak németül, töredezett magyar és folyékony angol nyelven különösen azt emelték ki, hogy a szabad hazájukban élő számos magyarok is testvéries összetartásuk által tűnnek ki; társulatokat,egyleteket alakítanak, melyeket — ezernyi mérföldek távolában — a magyar érzület, a magyar öntudat, a magyar szellem forraszt össze. De kell-e hosszabban beszélnem a lelkes toasztok sokaságáról ? Beszédes keleti nép képezte a társaság zömét, ifjak voltak mindnyájan ; a huszár húzta, mintha minden hangjegyét bankjegygyel fizették volna, a friss ital gondolatot gondolatra szült, az egyik kitett a másikon, a másik az egyiken, szóval : kedden jöttünk, szerdán mentünk. A kör távol barátai is megülték e napot. Üdvözlő sürgönyök érkeztek Nagy-Kállóból, Nagy-Váradról , még Krakóból is. E sorok írója pedig, ki a tollal anyira a menyire csak elbánik, de gyönge szónoklati tehetsége öntudatában elvileg „eláll“ mindennemű felköszöntéstől ; e helyen mond tehát meleg köszönetet a szives meghívás és fogadtatásért, valamint azon szivemelő és kedélyindító órákért, melyeket honfitársai körében töltött. Míg csak a hazának ilyen ifjai lesznek, addig a „magyar élni és Buda állni fog!“ Devecseri. L. I. Fővárosi hírek. * Karácsony első napján (kedden) d. e. 10 órakor a szerviták templomában Haydn „Teremtés“ című remek miséjét fogják előadni megerősített zenekarral. * Új füzetes vállalat fog a jövő évben megjelenni „Világ tükre“ cím alatt, s gróf Lázár Kálmán szerkesztése mellett. Egy évben tíz füzet jelen meg belőle, számos képpel s tudományos ismereteket terjesztő közleményekkel. Azonban mulattató rovatai is lesznek , például György deák verses krónikái. A fölhívás mai számunkhoz van mellékelve, s abból bővebben tájékozhatják magukat olvasóink. Mindenesetre támogatásra méltó az ily törekvés, mely a gyakorlati hasznú ismereteket átalánosítani törekszik. * A budai dalárda e hó végén szándékozik megünnepelni alakulási évnapját. Már előbb — dec. 26-dikán d. e. 10 órakor — a Szent Annához címzett buda - vízivárosi templomban Vokmann Róbert egy szép miséjét fogja előadni. Dec. 29-dikén disz-dalestély lesz válogatott műsorral. Az év utósó napján d. u. 5 órakor pedig az évi közgyűlés, melyben — az alapszabályok értelmében — a választmány tagjait újra választják. * Mit beszélhetett le. Beusz a múlt csütörtökön Deák Ferenccel: ez az a kérdés, melyre most az egész Pest feleletet szeretne kapni. Hanem az ily felelet rendesen csak idő múltán következik a szomjú kérdésekre. Anyit tudunk csak, hogy a külügyminiszter este volt Deáknál, valamint Apponyi György, Cziráky János és Széchen Antal grófoknál. Pénteken a tárnokmesternél volt ebéd, melyre Deák, gr. Andrássy Gyula, bv Eötvös és Lónyai Menyhért is meghivattak. Itt léte alatt b. Beust volt a kaszinóban, az akadémiai palotában, hol az Eszterházy-képcsarnokot is megtekintő. * Fentekeil délben sok nagyúri, címeres fogat állott az angol kisasszonyok zárdája előtt. Egymás után szálltak ki belőle gr. Apponyi György és neje, gr. Cziráky Jánosné, b. Sennyey Pálné és sok mágnás asszony és kisasszony, kezükben aranyos vágatú, bársony imakönyvvel. A már említett Piter Raiier tarta első francia hit beszédét. E malasztban tehát csak azon distingváltak részesülhettek, kik jól tudnak franciául. E külföldi jezsuita erőteljes, magas alakkal s nyájas kifejezésű arccal bir. Hangjában is van valami vonzerő, anélkül,hogy ércesség is volna. Előadása buzgó és nyugodt, távol a szinészies pathosztól. Fejtegető, hogy a bölcselem is, ha eltér istentől, mily gyakran okoz rögeszméket és boldogtalanságot. Aztán áttért a vallás gyakorlati hatására, mit a történetekből vett bizonyságokkal igyekezett igazolni. Dacára a jezsuiták ellen mai nap világszerte uralkodó ellenszenvnek, Páter Rainier kiváló egyházi szónok színében tűnt föl azok előtt is, kik némi töprengéssel mentek az idegen szerzetest meghallgatni, így írja lapunknak egy jelen volt hallgató. Tegnap délelőtt is tartott hitbeszédet, sőt ma is fog, szintén d. e. 11-től 12-ig. * Wagner Iickhard elismerő, s köszönő választ irt Huber K. karnagynak, ki a „Lohengrint“ betanitá. Említi e levélben, hogy ha az igazgatóság meg akarná ismertetni dalművével a pesti közönséget, akkor e célra „Ren zi“-jét ajánlaná, mely „a közönség várakozásának mind a belszerkezetre, mind pedig a kiállításra nézve megfelel.“ Ajánljuk e sorokat mi is az igazgatóság buzgó figyelmébe. * Horváth Mihál }' „Huszonöt év Magyarország történelméből“ című munkája német kiadásából Brockhaus a pesti szerkesztőségeknek is küldött egy-egy példányt — megemlítés végett. De Pesten a rendőrség lefoglalta, pedig, (jegyzi meg a „Hon“) a hivatalos Wiener Zig ugyanezt a munkát néhány nap előtt dicsérő sorok kíséretében hirdette. * Beküldetett: „Az egyetemi joghallgatók segély-egylete javára tartandó zártkörű táncvigalom rendező bizottmánya i. é. december 20-án a következőleg alakult meg: elnök lett Giczey Gyula, alelnöke gr. Pencsevich János, pénztárnoka Lits Gyula, ellenőre Petheő János, jegyzői Csávosy Béla és Várady Béla. Bizottmányi tagok: Bárány Károly, gr. Bethlen András, Burg Lajos, Ifg Béla, Feilsifter Pál, Forster Gyula, Gerenday ,László, Gyürky Miklós, Jónás Sándor, Makfalvay Gza, Makrai Aladár,Noszlopy Gyula, Schreyer Győző, Simon Elek, Steingaszner Ákos,Sztankovics György és Tóth Ernő. * Budapesten mostanában sok házfeltörés, tolvajság és fosztogatás fordul elő, melyeknél nagyobbára szabadságos katonák szerepelnek. * A múzeum dísztermét sietve alakítják át félkörül hátrább mindig emelkedő ülésekkel — a felsőházi ülések számára. Ez a munka azt a reményt ébreszti, hogy az országgyűlés munkálkodása nem fog egyhamar félbe szakadni. * Az Óbudai hajógyár melletti szigetben nevezetes régiségeket találtak, melyek vajha mielőbb a múzeumba jutnának. Többi közt egy megaranyozott kézre, egy bronz ülő szobor egyéb töredékeire, egy syrént ábrázoló dombormű maradványaira s egy négy fontos ezüst kannára.Tudnivaló a házi asszonyoknak. Városkapitányi rendelet szerint: egy öt fa felvágásának díja — a szerint a mintegy, két vagy három darabra hasábozzák — 1 ft 80 kr, 2 ft 40 kr. és 3 írtban van megállapítva, beleértve a felvágott fa behordatását is. Vidék. ** A Szegeden fölállítandó Dugonicsszobor ügyében alakult bizottmány azt határozta, hogy még most, mikor a közönség áldozatkészségét az ínség enyhítése veszi igénybe, nem bocsát ki gyűjtőíveket, de a legelső kedvező alkalmat fölhasználja , hogy gyűjtések, műkedvelői előadás s hangversenyek útján legalább 5000 írtig emelje a szobor tőkéjét. Ez összegből bronz szobrot állítanak, s nemsokára fölszólítják a hazai szobrászokat a Dugonics-szobor mintarajzának elkészítésére. A pályázni akaróknak megküldik Dugonics fényképezett arcképét. Burger Zsigmond szegedi nyomdász azt az ajánlatot tette, hogy ha Dugonics rokonai öt a dicsőült összes munkáinak kiadásával megbíznák, 500 írttal kész növelni a szobor alaptőkéjét. Arad, dec. 17. (Sz.) „A kandalló mellől“: ezt a címet lehetne adni jelen levelemnek, mert az igazat bevallva, az ígéret e sárföldén, — hol ha nagy eső van, némely utcában valóságos gondola-partiekat lehetne rendezni, s nagy kedvet kap az ember, hogy a kandalló mellett maradjon, s moderne causerie-vel cserélje föl a sétálást az üde levegőn. Sétálni úgyis vajmi keveseknek lehet, miután meg van mondva a jelenkor társadalmi kátéjában, hogy ezer forint nélkül a zsebben, ha rákléptekkel haladnál is, s kaunitzi büszke pillantásokat szórnál is magad körül, mégis rád fognak a szőrszálhasogatók, hogy csak járkálsz. S pedig ez ínséges világban, hol csak megyénkben is ötezer család küzd az éhséggel, nagyon keveseknek zsebében lézeng ezrével a forint. A baj, a nyomor elűzte a boldog napokat, midőn még volt sétáló közönség , most legfölebb csak sétáló emberek tehetnek. Ez ínségről jut eszembe, hogy egy kis fölszólítást intézzek azon vidékekhez, hol a múlt évi szárazság nem hagyott oly mély nyomokat maga után. Kik csöndesen elmélázva üldögélnek a lobogó kandalló mellett, s a világ múlandóságáról gondolkoznak, vegyenek kezökbe pár garast, s küldjék ide, hol igazán van ok, nem ugyan a világ, de az élet múlandóságáról gondolkozni. Ki egy könyet kiszárít a szerencsétlenek szeméből: oszlopot, élő oszlopot emel magának egy-egy ember alakjában, kit egy napra ő is megmentett. Társas életünk meglehetős dermedt állapotban van ; a pseudo-arisztokrácia sehol sem oly virágzó, mint itt. Ez, mert százezre van, nagyon büszke ; leánya már nem is néz arra, kinek csak 99 ezere van. Hol lehet így elégedettség, hol összetartás? A szent célnál senki nem akar második lenni, de első sem, s a cél? — megbukik. Az Egressy Gábor szobra javára létesülő műkedvelői előadáson többen fáradoznak. Sikerül-e? Kérdés. Kötelesség volna, hogy mi is tegyünk pár téglát az alaphoz, melyen a művész szobra fog emelkedni. Mulatságaink adventben sem gyérülnek, voltakép ez és a böjt a házi mulatságok ideje. A leánykák, kik már-már fölserdültek, de még bálokban részt nem vehetnek, csak oly dobogó szívvel várják egy ily este megérkeztét, mint később a fényes vigalmakat. Mulatságaink jelleme, ha a nők öltözetét vesszük : franciás, ha a férfiakét: magyaros, ha a táncot: németes, ha a szellemet : péle-méle. A kedélyes mulatságok véget értek. Reggelig időzünk, merő szokásból , hogy másoknak mondhassuk, mily jól mulattunk. Dalárestélyeink ismét kezdenek élénkülni. Az utason, a részidő dacára, szép közönség gyűlt egybe, s a programm változatos tartalmú volt. Az itt működő dzsidás-ezred zenekara és a szintársulat egy pár derék tagja is közreműködött. Miskovics Tíma k. a. és Tóthfalusi érzésteli énekeik jó hatással voltak a közönségre, nem különben Kovács Gyula drámai tag szavalata, ki Tolnai Lajos „Régi szeretőm“ című költeményét érzéssel és helyes hanghordozással szavalta. A programm végezte után reggelig tartó tánc következett. A dalárda hanyatlani kezdett, mert megfeledkezett arról, hogy egylet. Az egyletnek erkölcsi kötelességében áll méltóságát megőrizni. A magántársulat sokat megtehet, mit az egyletnek rész néven vehetnek. Például magántársaság elmehet, ha akar, boldog, boldogtalannak ablaka alá, hogy énekeljen, az egyletnek ellenben meg kell válogatnia az ablakokat. A dalegylet e mellett nagyon értette a mottót: dalban és borban istenség van ! s ez istenség majdnem elfátyolozta a szép hangokat, melyek Pesten és Pécsen diadalt nyertek. Újat nem tanultak, a régit feledték. De hála istennek ! a zsibbadtság elmúlt, a dalárda életre ébredt, s meg fogja, s meg kell mutatnia, hogy nemcsak kezdetben lelkesítette ifjúi tűz és buzgalom, mint sok ily egyletünket, hanem jövője még szebb lesz. Pár nap előtt mi is láthattuk az elhíresült „Benoiton család“-ot. A Párisban száznál többször adatott darab mi nálunk is megtette hatását. Csak azt nem tudnám megmondani, hogy várjon a szép toiletteket, vagy pedig a morális frázisokat tapsolták-e meg ? A darab közvetve javíthat, de közvetlenül ront. Szép, drága ruháktól akar elijeszteni s kedvet költ a szép ruhák iránt. Ugyan hányan vannak, kik igazán tanulságot merítenek ? Nem többen mondják-e el, mily szép volt N. színésznő vörös Vagy kék toiletteje, mint hogy mily igazságot foglal a darab, s mily félszegséget ostoroz. A daltársaság első tagja, Dale, beteg lévén, az opera meg van akadva. A jövő hóban „Romeo és Julia“ fog előadatni Boér Emma jutalmára. E fiatal színésznő alkalmasint e mottót választja : magasról bukni is dicső! Roszul teszik vezetői, ha el akarják vele hitetni, hogy a természetben ugrás létezhet. Bár hosszú lesz farsangunk, mégsem leend sok nyilvános bál. Egy kórházi táncvigalom, egy polgárbál, az ifjú urak és szegények bálja és a Follinusz igazgató által rendezendő álarcos vigalom a farsang alfája s ómegája. ** A „Kolozsvári Közlöny“ szerin ismét sok érdekes hazai régiség vándorolt ki külföldire, mert tulajdonosuk nem remélt idehaza jó alkut köthetni. A régiségek nagy része ezüst edényekből * — 1199