Fővárosi Lapok 1868. január (1-25. szám)
1868-01-23 / 18. szám
kezes a reggeli és ebéd között, rendesen egy óra körül, egy csomó fiatal embernek és ladynek, s köztük a házi úrnak is bemutattak, s ezzel otthon valók. A ház egyike volt azoknak, mely soha sem volt vendég nélkül, s e vendégeknek két osztályát különböztetem meg ottlétem alatt. Egy részek kocsin vagy lóháton jött ki Edinburghból vagy valamelyik szomszéd faluból, bevárták a legközelebb eső étkezést, egy jó sort beszélgettek, egy kicsit behelyezkedtek, s két három óra múlva mentek tovább. A másik osztály a törzsvendégeké, kik pár napra jöttek, és saját szobáikban otthont rögtönöztek maguknak. Ez utóbbiak közt a közös örülközés és közös mulatságok folytán bizonyos ismerős viszony fejlődik ki, míg az előbbieket látja az ember, hallja nevüket is, talán vált is velük pár szót, de azontúl úgy elfeledik egymást, mint akik sohasem találkoztak. A lányok még mindig az aranyozással voltak elfoglalva. Egy darabig segítettem nekik, aztán átmentem a játékterembe. Magas, boltozatos nagy szoba volt ez, egy csinos erkélylyel emeletnyi magasságban, lobogó tüzű nyílt kandallóval, két vagy három lármás orgonaféle hangszerrel, nagy rakás mindennemű játékkal, és egy még nagyobb rakás férfinéppel, a hat éves kortól fel a huszonöt évesig. Melegében voltak a mulatságnak. Vagy négy-öt piros képű fiú toll-labdaféléket vert föl kifeszített bőrütővel a levegőbe, nagy ügyességgel, de még nagyobb puffogással; egy másik csomó gyerek az erkélyen zajongott, igyekezve elkapkodni a közel járó toll-labdákat; két fiatal gentleman kosaras fogójú fabotokkal viaskodott,mert kardot,a párbaj iránti nagy ellenszenv és az ellene hozott és szigorúan megtartott kemény törvények miatt,nem használnak ilyes gyakorlatoknál sem; egy highlandi zenében telhetetlen fiatalember nekiesett egy olyan verklifélének, s abból tekergetett ki keserves nótákat, míg a kis elkényeztetett Charles, a háziúr hat éves fia, iszonyú visítással ugrált mindenfelé a fiatalság lábai közt. Szóval, a harmónia tökéletes volt. Magam is mentem a többi után, előhúztam egy fakardot, s elkezdtünk viaskodni egy heverőben levő gentlemannel, egész barátságos képpel nagyokat húzkodva egymás karjára. Az angol, illetőleg a skót népnek minden praktikus dolgai közt legpraktikusabb a nevelési rendszere. Az iskolákban, ha nem nagyobb, de anyi gond mindenesetre van fordítva a gyermek testi erejének és ügyességének kifejtésére, mint a szellemire. S így eshetik az meg, amit némely hozzáértő emberek állítanak, hogy a mostani skót nemzedék erőteljesebb, mint a minő valaha csak létezett. Társas mulatságaik is a legnagyobb részt olyanok, melyek a testet edzik és annak ügyességét fejtik. Egész sorozatát tudnám előszámlálni az ily természetű igen ügyes játékoknak, de így is kelleténél hosszadalmask kezdek lenni. S e játékok legnagyobb részét nők és fiatal emberek egyaránt, s a legtöbbször együtt élvezik. Mikor az utósó aranyos dió is fel lön függesztve a magas, szinte a padlást érő „ Christmastreere, “ hárman a fiatal ladyk közül átjöttek a játékterembe. Szép és kedves teremtés volt mind a három, ártatlan gyermeteg kedélylyel. Az egyik annak a dr. Livingstone-nak a leánya, ki ez idő szerint Európa leghíresebb utazója, s akivel épen akkor foglalkoztak legjobban az angol lapok, (részben még most is,) hogy várjon el-e még, vagy megölték utazása közben, oda járván néhány kísérőjével Afrika legveszélyesebb helyein. Három gyermeke ott töltötte az új évet, ahol én, vidáman, derülten, mint gyermekek szokták. A nők odaérkeztével új „game“ kezdődött, a bagatell. Keskeny, de elég hosszú biliárd-asztalt húztunk a terem közepére, s két táborra oszolva, elkezdtünk egy itt szokásos biliárdpártit játszani, nők és férfiak vegyest. Nem kellett hozzá sok ügyesség, de ami kellett, aligha nagyobb mértékben meg nem volt a nőkben, mint a férfinép egy részében. Vége lévén a játszmának, más játék következett. S minő sajátságos, hogy a kedély költészetének még az a formája is, amelyben a társasjáték nyilatkozik, menyire egyetemes sokszor, s menyire nem lehet katalógusba szedni, hogy ez ezé vagy amazé a nemzeté. A következő két társasjátékban két régi jó ismerőssel találkozom, akik nekem nem egy kedves órát szereztek otthon , Magyarországon. Mind a kettő olyan ártatlan, gyermekes, s épen azért nagyon kedves. Ki ne ismerné azt a játékot, mikor összefogózva, körbe áll a társaság, középett egyik bekötött szemmel, aztán elkezdenek forogni,a míg a középső azt nem mondja, hogy megállj, s elkezdi tapogatni azt, aki épen keze alá kerül, haját, fülét, orrát, (mintha azokról ismerne rá legjobban,) néha meg is szólaltatja; s ha egyi sok útmutató után kitalálja az illető nevét, olyan vidám kacagás támad, a melynél csak az vidámabb, ha nem találja ki, s tovább is vak ember marad. Vagy azt a még hamisabbat, mikor a két nem két táborra oszlik, az egyik sereget kiküldik, s a másik nagy titokban megosztozkodik a kintlevőkön, akik egyenkint beeregetve hajtják meg magukat képzelt választójuk előtt, örömittas képpel maradva bent, ha jól találtak, s gúnykacaj közt szaladva lel, ha illetéktelen helyen kereskedtek. Százszor eljátszott, százszor megunt kedves bohóságok, de a melyek mégis mindig újak, mig a szívben fiatalság és költészet lakik. Azalatt megérkezett a házinő, sorban kezet szorított vendégeivel, (itteni rendes szokás szerint), s nem sokára elkezdett zöngve zúgni valami alkotmány, jelentve, hogy az asztalon az ebéd. Rendes szokás szerint a házinő csak a maga mellett lévő két helyre kandidál két egyént, s a többi vendég helyet foglal, ahol neki tetszik. Néhol azonban, hol a háziúr kedélyesebb, úgy rendezi be a vendégeket, hogy minden két férfi közé jusson egy lady, „tarkázva“, ahogy mi mondjuk. A mi háziúrunk e kedélyesek közül való volt. Rövid ima, állva mondva el, aztán az étkezés. Az angol konyhának nagy előnye, hogy igen egyszerű és mégis ízletes, s mindenek fölött egésséges. Azonban erről ne többet itt, mindössze is azt a specificus szokást említem meg, hogy a háziúr és házinő az asztal két végén ülnek, kezelve az ételeket, s ők maguk raknak minden ember tányérjára, kinek miből tetszik. Az est hátralévő része a társalgó teremben telt el, csöndes, tréfás beszélgetés közt. Közben theát hordtak szét, némi süteménynyel, amelyet mindenki ott költött el, ahol épen ült, s 11 óra felé következett a házi istentisztelet. A cseléd bibliákat és énekes könyveket hozott be,amelyekből minden csak középosztályú skót családnál is van 15—20 példány), azok a jelenlevők közt kiosztottak, a cselédek egy hosszú padot hoztak be a maguk számára, s ők is mindnyájan begyülve, kezükben bibliával leültek a körben, hogy úr és szolga együtt magasztalja azt, ki előtt nincs különbség a por és a por között. Az istentiszteletet a háziúr vezetése jelölte ki az éneket, melyet mindanyian énekeltek, egyszerűn, a hogy kinek-kinek szive vagy szája képesítve volt rá; azután a bibliának valamely fejezetét olvasta föl, s rá magyarázatot egyik vallásos munkából, s mikor ennek végeztével mindnyájan székeinkre borúlvá letérdelünk, ő volt az, aki fönhangon imádkozott, hosszasan, buzgón, egész lélekből. És ez az ember 6—7 millióval rendelkezik. S ez így van minden reggel és minden este. A család első szava hálaadás, és az utósó is hálaadás. S ez egyetemes szokás a skót családoknál, a középosztálynál majdnem kivétel nélkül, s a felső osztályoknál kevés kivétellel. Nem szólva most ennek a szokásnak befolyásáról a család szellemére, azt a megjegyzést lehetetlen elhallgatnom, hogy amíg nálunk átalános (és méltán átalános) a panasz a cselédek roszasága és hűtlensége ellen, addig ezt a betegséget itt nem ismerik. Itt a cseléd némileg a család tagjának érzi magát, minthogy a család is úgy tekint rá, s igyekszik magát úgy viselni, hogy a neki ajándékozott bizalmat megérdemelje. Sok igazság van az adomai öreg hír azon mondásában, hogy a jó cselédek elmentek oda, ahová a jó urak. Ám próbálja meg valaki türelemmel és őszinte szerető lélekkel közelebb emelni magához az arravaló cselédet, némi bizalommal ajándékozni meg azt, s nem tekinteni úgy, mint egyszerű gépet, amelynek egyedüli kötelessége a rideg engedelmeskedés : várjon nem szedi-e gyümölcsét ama szegény, képzetlen teremtés részéről, hűségben, engedelmességben, odaadásban ? Fővárosi hírek. * A lipótvárosi bazilika óriási kupolája tegnap d. u. 3 órakor összeomlott. Még föl sem volt építve egészen, s már is beszélték, hogy falai repedeznek s nem fogja megbirni a súlyos fedélzetet. Egy bizottmányt küldtek ki tehát, mely a falakat elég erőseknek találta. Azonban vagy két hét óta oly jeleket tapasztaltak, hogy a templom körüli munkálatokkal — melyek pénzhiány miatt évek óta csak nagy lassan folytak — fölhagytak. Tegnap d. u. 2 óra körül — mint hallottuk — újra egy építészeti bizottmány tartott szemlét az építkezésen, s,a templom körül levő embereket elparancsolták. És ez nagy szerencse volt, mert egy óra múlva az egész kupola roppant robajjal lezuhant, s így legalább — hála istennek — emberélet nem esett áldozatul. Most csak a puszta négy fal áll, s a bevégzetlen négy torony a sarkokon. A kár százezrekre mehet, nem is említve az időt, mely oly hosszú évek során át csak lassan látta emelkedni e nagyszerűnek tervezett egyházat. E szerencsétlenség mellett még az is nagy szerencse, hogy most történt, s nem később, midőn még több költséggel elkészülvén, s gyönge falak akkor omlottak volna össze. Minden esetre nagy felelősség terheli az építészt, de e felelősség által mit sem fog nyerni a régen épülő bazilika. Egész délután folyton nagy tömeg álldogált a templom körül, melynek kupolája a legmagasb pont volt az egész város fölött, s most ott fekszik téglahalmazokban a templom belsejében. * Az Új drámabíráló bizottság kedden délután alakult meg a nemzeti színháznál. Szigligeti — mint dramaturg — üdvözli a tagokat, (Gyulai P., Szigetit, Tóth Józsefet és Vadnai Károlyt,) reményét fejezve ki, hogy működésük jelentékeny haszonnal lesz drámairodalmunk emelésére, s kérve támogatásukat a dramaturgi teendőkben. Ezután elhatárzák, hogy a bizottság állandó elnöke Szigligeti leend, jegyzőül pedig Vadnai Károlyt kérték föl. Ez alkalommal rögtön megállapíták az eljárási ügyrendet is. A beérkezett színműveket ezután is sorba küldik a tagokhoz, s a mindenik tartozik róla öt nap alatt indokolt véleményt adni, ha ajánlja-e vagy sem —felolvasásra. (Eddig előadásra vagy visszautasításra szólt a bírálat. Ha három tag felolvasásra sem ajánl valamely művet, akkor azt visszaadják a szerzőnek, annak kívánságára mindig közölve vele a visszautasítás bírálati indokait. Az ily mű nem kerül a bizottság elé. Amelyiket ellenben felolvasásra ajánlanak, azt a drámabírálói ülésben (minő minden tíz napban lesz,) felolvassák, s ítéletet hoznak róla, ha előadható-e vagy sem. Ha valamely mű szerkezeti hibái vagy indokolásának gyöngesége kijavíthatók, azok gondosan megjelöltetnek, s a dramaturg érintkezésbe jó a szerzővel, hogy elmondja neki a föltételeket, melyek teljesítése után a mű színre kerülhet. Szóval, a bizottság nem csak kritikai alacopág lesz, hanem egyszersmind a rejlő tehetségek útbaigazítója. Eddig a szerzők sohasem érintkezhettek bírálóikkal. Egy darabot, még ha voltak is jó oldalai, csupán hosszadalmasságáért, vagy egy pár rész jelenete miatt is, visszautasainak mert amit mondaniuk kellett, nem lehetett más, mint „igen“ vagy „nem.“ Most máskint lesz. Tudtára adják a szerzőnek, hogy mi az, amit művén javítni kell. Ekkor remélhető, hogy sok fejtő tehetség kap időnkint jó tanácsot, buzdítást, s érintkezés közben saját művei javítgatásán tanulja be a szerkezet és színi hatás titkait. Megszűnik továbbá a panasz, hogy a darabok sokáig hevernek. Legfölebb egy hó alatt minden mű sorsa el lesz döntve, s a lelkiismeretes, gondos eljárás mindenesetre fokozhatni fogja a drámai termékenységet. Az új bizottság legközelebb már megkezdi bírálati működését, nem várva be a színházi új évet, mely aprilban kezdődik. * Gr. Teleki Miksa ezer frtot küldött Jókai Mórhoz, azzal a megbízással, hogy ez összeg felét azonnal ossza ki szükséget szenvedő honvédek közt, (miután az országos alap dacára máig is nyomorognak,) másik felét pedig küldje el a „mentánai gyásznap szenvedőinek.“ Jókai ennélfogva fölhívta a budapesti honvédegylet elöljáróságát, hogy a segélyzésre ajánljon neki négy családos és 15 családtagn honvédet, az összeg másik felét pedig elküldé a florenci ápoló bizottmánynak . A császár fürdőrül , mely nyáron át oly érdekes anyagot szolgáltat az újdondászi rovatnak , télen is van elég följegyezni való, így például a derék bérlők most is egy maláta-fürdőosztály fölállításán működnek, minthogy a Werther-féle maláta-fürdő megszűnt. A budai közúti vaspálya elkészültével császárfürdői bálok is lesznek. Kedvező időjárás mellett a ritka szépségű női uszoda február 15-dikén nyílik meg a férfiak számára, s hogy az ínyenceknek se legyen panaszuk, az eddigi vendéglős helyébe Fuchs úr lép, az „István főherceghez“ címzett fogadó több évi vendéglőse, ki minden igénynek képes lesz megfelelni. Mindezekből látszik, hogy a császárfürdő télen át sem szűkölködik újdonságokban. * A farsang nem csak a bálhirdetésekből, hanem a bolti kirakatokból is mosolyog felénk.Minden divatraktár előtt egy-egy táncterem pipere-tárgyai tűnnek föl: lebegő táncruhák, gallérkák, virágok, ékszerek, legyezők sat. Ez utóbbiak Guggenberger diszmókereskedésében nagy választékban láthatók, s mindenik egy kis darab ízlés. * T a (1 0 m á n y O S statistikai adat. A nemzeti múzeumban levő Széchenyi-országos könyvtár nyilvános olvasótermét, mely, a September elsejétől október 15-dikéig terjedő poroztatási időt kivéve, naponként reggeli 9 órától délutáni 2 óráig a közönségnek nyitva áll, az elmúlt évben 5841 személy látogatta meg. Ezek 884 kötet kéziratot, és 15,456 kötet nyomtatványt használtak. * Az idővel nem lehet dacolni. Ezt a kérlelhetlen igazságot bizonyítja Rogernek újtéri szereplése is. E híres francia tenorista, ki 10 év előtt, mikor a nemzeti színpadon énekelt, még igen érdekes rom volt, ma már szánandó rom. Művészete sem segíthet rajta, mert semmi hangja sincs. * Budán buzgón foglalkoznak a dunapart szabályozásával. E munkálatot mielőbb óhajtanák megkezdeni, s nem csak a partot szabályozzák, hanem két rakpartot is építnek, melyek egymással öszszeköttetésben fognak állani. * A japániak vasárnapi botrányáért sokan Molnár Györgyöt is kárhoztatták. Azonban egészen alaptalanul. Molnár átadta a színházat a „sárkányhad“ igazgatójának s a pénzügyi vezetésben sem volt része. Ellenben az ő határozott föllépésének lehet köszönni, hogy a közönség követeléseit csak