Fővárosi Lapok 1868. február (26-50. szám)

1868-02-21 / 43. szám

Ez egész szakasz Nibelungen-féle „ avan­tiur “-szerű, s csakugyan ilyen a versforma is, azon különb­séggel azonban, hogy a Nibelungen-ének négy sora itt nyolcra van szakasztva, s a páratlan számúak is rimesek. Azonban az idő múlik, s már Az égnek kékje tavaszt jelent, kiújul a rétnek zöldje lent; S Frithiof köszönettel búcsút veszen, A tengeren át hazamenni készen. S igy a 12-dik szakasz: Frithiof visszatérte. Oh milyen boldogan, mily édes reménynyel kö­zelit hazája partjaihoz! Köszönti az öblöt hö reménynyel, És épen a szent ligetnél men el, Hol a nyáron anyi sok éjen át Oly boldogan Ingeborghoz szállt. De a lányka kedves alakja nem tűnik föl a li­get lombos fái alól. A hős szivében aggodalmak, kétségek támadnak. Gyorsan evez aztán tulajdon birtoka felé, de jaj !, Hol birtoka volt — egy puszta mind, Szél hamvat a sivár partra hint. A gazdag birtok föl van dúlva, leégetve. Bi­zonyára romboló harc zúgott e vidéken az ő távol­léte alatt. S midőn keserves bánattal tépelődnék vesztesége fölött, Imé az egykori nevelő, Ezüst hajú Hilding lép elő. Szomorú tudósítást ad ez a közel­múlt napok­ban történtekről. Ring csakugyan haddal ütött az országra, de Frithiof birtokát nem az ellenség dúlta föl, hanem boszúállásból és irigységből maga Helge király. A csata elveszett, s a­mi Frithiofnak a leg­­szívrepesztőbb újság, a királyi testvérek kényszerül­tek Ingeborgot Ringnek adni hitvesül. Frithiof keservesen kifakad Ingeborg hűtlen­sége ellen, de Hilding nagyon szépen védi az ártat­lan leányt, s elbeszéli szívreható szavakban az egész esküvőt. S nem hallgatja el azt sem, hogy a szomorú ünnepély ez órájában Helge megpillantván Inge­borg karján a Frithioftól ajándékba kapott karpere­cét, lerántá onnan, s Balder-isten fából faragott szob­rára akasztá. Az öreg tudósító előadásának e vonása vég­kép megszakasztja Frithiof türelmét, s boszút esküszik az álnok Helge ellen. S boszúja kitöltésére az idő csakhamar megér­kezik, mert ime, (13-dik szakasz,) Helge ugyanez éjjel áldozatot mutat be az isteneknek. Körben ott papok állanak, Lángot egyre szitva; Mind ezüst szakálú agg, Kezükbe kést szorítva. Koronásan Helge is megjelen, Áldozni díszöltözetben ; S­im! fegyver csörrenik éjjelen Az áldozatligetben. Frithiof háborgó lelkének teljes haragjával je­len meg, számon kérni a királytól cselekedeteit. A pénzes erszényt a király arcába csapja, nem csak, hanem az isten szobrának kar­án meglátva a tőle lopott karperecét, egész haraggal lerántja ezt is. De a szobor is leomlik; az istenség szent szobra az ol­tárlángba ! Frithiof tette valóságos szentségtörés volt, s az isten­kép mintegy bánatában hanyatlott a tűzbe. Abban a pillanatban magasra csap föl az oltár áldo­zatlángja, s mielőtt oltani lehetne, a szent liget egy tűztengerben áll. A meggondolatlan vakmerőség, bár ha jogos is, mindig meghozza a maga veszedelmét. Pusztulás és rombolás kel nyomában bizonyosan. Érzi, tudja ezt Frithiof is, de már késő. Hamvad a ház, a berek Hamvad nem­sokára. Frithiof búsan megy, é­s a regg­it zokogni látja. Ez elkövetett bűn után Frithiofnak nincs marad­­hatása honában, s száműzötté lesz. A 14-dik ének távozását írja le. Nyugtalan, gyors távozás ez, s a forma is, melyben előadatik, oly híven visszaadja az egész jelenetben uralkodó hangulatot. Megmentője, birtoka, reménye egyesegyedül gyors hajója. Sárkány hajóm ! Mi vért — tudom — Nem egyszer ontunk, A merre rontunk. Ha zúg a vész, Házam te lesz; Amaz leégett A boszú végett. Légy Éjszakám, Földbirtokom, Amaztól válni Kell, messze szállni. Te légy nekem Gyászhitvesem ; A szőke immár Nem az enyim már. S bár Helge üldözőbe veszi, de azért megme­­nekszik, szívreható szavakban véve búcsút hazájá­tól, múltja minden édes örömétől s élete boldog­ságától. A 15-dik szakaszban Frithiof a tengereket járja be, s eljut bolyongásai közt Görögország gyönyörű szigeteihez is. Ah, milyen fájdalmat okoz ezek meg­pillantása szerető szívének! „Itt lett volna hazánk — s mit lefeste atyám — ott a lomb, sziget és a rom ott. Ezt ígértem, ah ezt — Ingborgnak s a kemény — távol Éjszakán ott maradott!“ S végre szerelme anyira erőt vesz rajta, hogy nincs maradása, s vissza óhajt térni hazájába. „Látni a férjet, a kedves arát. Szőke hajára tekintni csak egyszer, Hallani ajkai drága szavát.“ Björn előtt megfoghatlan ez a szerelmi epedés. Ő az asszonyi nemet vajmi kevésre becsüli, s nem is késik azt kimondani Frithiofnak: „Légy eszeden, Frithiof, gyalázat! Enyi panaszra egy asszony költ ? Nőkkel olyanyira telve a föld, Fájdalom j egyre, ha kell, nyersz százat. Hogyha kívánod, ő lombul egész Egy félivel jövök én meg a Délrül, Mind déli arcú, szelíd szivü lesz, S kocka felezze, vagy adsz testvérül.“ De hiába! Frithiofot sem a gúny, sem a jó ta­nács nem képesek visszatartóztatni. S ő megy, még pedig egyenesen Ring király udvarába, hol elválá­suk óta Ingeborg már három esztendőt töltött. (Vége köv.) A romantikusok és epigonjaik. ii. Sand George után Musset Alfrédről sem fe­­j­ledkezünk meg. A geniális költőt nem számíthatjuk ugyan a második császárság drámaírói közé, de nél­küle e korszak tökéletes képét meg sem nyújthatnók. E helyen m­i csupán azért említjük, mivel bluette­­rei, mint „Un caprice“, még mostan is föntartják magukat a francia színpadokon, de azért is, mive­l egyik régibb darabja közelebb került a theatre francais deszkáira. Musset drámáinak fantastikus világítása van, s e világítás gyakran zavarja a kifejlődés tisztaságát. „Andr­a del Sarto“-ban, e félig művészi drámában, félig szivtragoediában, még legtöbb technikai ügyes­ség nyilatkozik. A darab hibája a kettős indok, mely a hős bukását előidézi: szerelme egy nő iránt, ki e szerelemre épen nem érdemes, s a Franciaország ki­rálya által rá bízott pénzek elsikkasztása. Azért issza e ki a méregpohárt, mivel neje és barátja elá­­rulta, vagy mivel a számadás óráját véli közelegni? Ez utóbbi indok különösen hétköznapi, bünfenyítő jelleget ad a darabnak. A homályból előkeresett dráma címe: „Fanta­­sio.“ Minden izében bizarr mű. A darab hőse egy fé­lig blazirt, reflexióiban mély elméjű, világnéz­etében humorgazdag lángelme. A jellem­tanulmány magá­ban véve tetszhetett volna, mivel Musset a hősre saját szelleméből sok jellemző vonást ruházott át, s azt érdekes tünemény­nyé tette, de a cselekvény, melybe e jellemet szőtte, oly ízléstelen, mintha épen Achim von Armin költötte volna. Bűbájos lyrai he­lyek s m­é­zileg rajzolt hangula­tk itt se­m hiány­zanak, de ezek csak részletek s a dráma erős com­­positiot kíván, mi Mussetnél hiányzott. Mu­set Alfred tanítványa , Feuillet Octave, kiről maga Musset mondá, hogy a fürdőkbe utazó hölgyek kegyence. A „szegény ifjú történeteinek írója valóban kedvelt embere a császárnénak, örö­mest látott vendég Compiegneban. Született 1812 aug. 11-én Saint Lo-ban. Seribe helyét az akadémiá­ban 18­52 apr. 3-án foglalá el. Feuillet Oktáv tökéletes epigonja a romantiká­nak ; feloszlási pontját jelezi, hol az egyrészről az érzékeny­ darabokba, más részről a reál-drámába olvadt át. A romantikus irányból a szeszélyes iránti vonzalmat s az elegáns költői irály előszeretetét vette át, mi azonban gyakran oly modorossá és egyhan­gúvá lesz nála, mint a cicomás kokett nők mosolya. Vonzó, szeretetreméltó finomság jellemzi műveit. Bár Feuillet a családi tűzhely csöndes költője, mi­dőn szemeire veték alakjainak gyöngéd, piperkőc magatartását, egy ugrással a realisták táborában ter­mett, s megteremte a második császárság legtörül­­metszettebb alakját: Montjoiet.­ Mint dramatikus messze túlszárnyalta mesterét, Musset Alfrédet. Hol ez csak vázlatokat nyújt, Feuillet marquiit alakok­kal lép elő, de a költészet ama kedves illata, mely egykor az udvari hölgyeket anyira elragadta, utóbbi művén nem érezhető. Anyit azonban be kell valla­nunk, hogy Feuillet kellemmel sir. A kendők is, me­lyekkel könyeit letörle, finom arabeszkekkel van­nak kimelve. Azok még a könyeket is elfeledtetik. Feuillet első , hatásosabb és nagyobb műve az „Egy szegény, ifjú története“ volt. A darabot szerző saját regénye után dolgozo­tt. E regénynek sok elő­nyös oldala van ; mesterileg színezi azon szegénysé­get és nélkülözéseket, melyeknek az ifjú nemes a fővárosban kitéve van, s finom lélektani fejlesztést ad Margit jellemében. Hogy e regény drámai át­alakításra min alkalmas, csak oly szerzőnek tűnhe­tett föl, ki, hogy munkáját kétszeresen értékesíthes­se, a dráma és regény közti lényeges különbségek­ről örömest megfeledkezik. — Feuillet darabjának hősében nincs meg a szabad önelhatározás ereje; kí­vülről jövő események intézik sorsát. Ez regényben mehet, de drámában nem. A toronyjelenet, melynek a regényben hatása van, drámába épen nem illő. Vé­letlen helyzet ez, melyből a drámai indokkal együtt a drámai hatás is hiányzik. A toronyból leugrás fi­nom, lovagias jellemre mutat — enyi nemességnek a szemek és zsebkendők ellenállani nem képesek. De mit használna mindez, ha a szegény nemes vé­gül gazdag örökséghez nem jutna, és kedvesét oltár elé nem vezethetné ? A demi-monde drámához „Redemption“-jában (1866) tért át. Ennek hősnője egy szép,szellemdús, ün-­ nepész, de blazilt színésznő Madeleine. Egyszer épen­­ adakozó kedvében van, s 500 frankot visz a szegények , számára. A pap, kinek átadja, azt jósolja, hogy bla­­zirtságának ,gyógyszere csak a tiszta, igazi szere­­telem lehet. És úgy is történik. Egy ifjú, ki nem ud­varolt neki, sőt meg is sérti, meghódítja szívét, de előbb mérgezési kísérleten kell átesnie, hogy ő is meghódíthassa az övét. A valódi szerelem általi megtisztulás — „Marion Delorme“ thémája — van itt a morális udvari író által variálva. Feuillet rendesen megtéríti a vétkezőket. Hogy azonban ez a makacsabb példányoknál nem könnyű feladat, „M o n t j­o i e“-ja (1863) mutatja. Montjoie rideg egoista, magasabb hatványa Balzac „Merca­­det“-jének, csaló, ki tönkre juttatja üzlettársát, míg maga meggazdagszik. Nejét régebben elszökteté, már 30 év óta lakik vele, a­nélkül, hogy egybekeltek volna . Inkább azt akarja, hogy gyermekei bastar­­de-ok maradjanak, mintsem hogy családi kötelékek feszélyezzék. Ifjú kori barátjában, Saladinban, keres segítséget a választási mozgalmak alkalmával, tönk­re jutott üzlettársának fiát pedig házánál nevelteti, hogy a világ szemét bekösse. De az egoismus épü­lete nemsokára roskadozni kezd. A nő nem akar többé ily kétes állásban maradni s az ifjú Soros György, kinek Montjoie leányát kellene elvenni, megtudja, hogy atyját ki dönti veszélybe. Montjoie és az ifjú között párbajra kerül a sor; Montjoie mene­kül leánya fájdalma elöl. A jellem eddig következetes; Montjoie cinikus, nem szenvedélyből vétkezik, a férfiasság lényegét a a sivár egoismusban keresi. Feuillet azonban meg­téríti, de megtérése anyival inkább indokolatlan, mivel az író nem szenvedélyes embert, hanem hi­deg, számító főt rajzolt, a természetes logika hirde­tőjét. Hasonló modorban van tartva „Az erdő szépe“ is. Tárgya: az arisztokratia és polgárság, vár és gyár küzdelme, melyben magának Amor isten­nek is nem csekély szerep jut. A romantikus iskola epigonjai közül még há­rom költőt kell kiemelnünk: Bouilhet Lajost, Vac­­querie-t és Banville Tódort. Bouilhet 1824-ben Cany­­ban született, a roueni collegiumban orvosi tudó- 170

Next