Fővárosi Lapok 1868. február (26-50. szám)
1868-02-21 / 43. szám
Ez egész szakasz Nibelungen-féle „ avantiur “-szerű, s csakugyan ilyen a versforma is, azon különbséggel azonban, hogy a Nibelungen-ének négy sora itt nyolcra van szakasztva, s a páratlan számúak is rimesek. Azonban az idő múlik, s már Az égnek kékje tavaszt jelent, kiújul a rétnek zöldje lent; S Frithiof köszönettel búcsút veszen, A tengeren át hazamenni készen. S igy a 12-dik szakasz: Frithiof visszatérte. Oh milyen boldogan, mily édes reménynyel közelit hazája partjaihoz! Köszönti az öblöt hö reménynyel, És épen a szent ligetnél men el, Hol a nyáron anyi sok éjen át Oly boldogan Ingeborghoz szállt. De a lányka kedves alakja nem tűnik föl a liget lombos fái alól. A hős szivében aggodalmak, kétségek támadnak. Gyorsan evez aztán tulajdon birtoka felé, de jaj !, Hol birtoka volt — egy puszta mind, Szél hamvat a sivár partra hint. A gazdag birtok föl van dúlva, leégetve. Bizonyára romboló harc zúgott e vidéken az ő távolléte alatt. S midőn keserves bánattal tépelődnék vesztesége fölött, Imé az egykori nevelő, Ezüst hajú Hilding lép elő. Szomorú tudósítást ad ez a közelmúlt napokban történtekről. Ring csakugyan haddal ütött az országra, de Frithiof birtokát nem az ellenség dúlta föl, hanem boszúállásból és irigységből maga Helge király. A csata elveszett, s ami Frithiofnak a legszívrepesztőbb újság, a királyi testvérek kényszerültek Ingeborgot Ringnek adni hitvesül. Frithiof keservesen kifakad Ingeborg hűtlensége ellen, de Hilding nagyon szépen védi az ártatlan leányt, s elbeszéli szívreható szavakban az egész esküvőt. S nem hallgatja el azt sem, hogy a szomorú ünnepély ez órájában Helge megpillantván Ingeborg karján a Frithioftól ajándékba kapott karperecét, lerántá onnan, s Balder-isten fából faragott szobrára akasztá. Az öreg tudósító előadásának e vonása végkép megszakasztja Frithiof türelmét, s boszút esküszik az álnok Helge ellen. S boszúja kitöltésére az idő csakhamar megérkezik, mert ime, (13-dik szakasz,) Helge ugyanez éjjel áldozatot mutat be az isteneknek. Körben ott papok állanak, Lángot egyre szitva; Mind ezüst szakálú agg, Kezükbe kést szorítva. Koronásan Helge is megjelen, Áldozni díszöltözetben ; Sim! fegyver csörrenik éjjelen Az áldozatligetben. Frithiof háborgó lelkének teljes haragjával jelen meg, számon kérni a királytól cselekedeteit. A pénzes erszényt a király arcába csapja, nem csak, hanem az isten szobrának karán meglátva a tőle lopott karperecét, egész haraggal lerántja ezt is. De a szobor is leomlik; az istenség szent szobra az oltárlángba ! Frithiof tette valóságos szentségtörés volt, s az istenkép mintegy bánatában hanyatlott a tűzbe. Abban a pillanatban magasra csap föl az oltár áldozatlángja, s mielőtt oltani lehetne, a szent liget egy tűztengerben áll. A meggondolatlan vakmerőség, bár ha jogos is, mindig meghozza a maga veszedelmét. Pusztulás és rombolás kel nyomában bizonyosan. Érzi, tudja ezt Frithiof is, de már késő. Hamvad a ház, a berek Hamvad nemsokára. Frithiof búsan megy, és a reggit zokogni látja. Ez elkövetett bűn után Frithiofnak nincs maradhatása honában, s száműzötté lesz. A 14-dik ének távozását írja le. Nyugtalan, gyors távozás ez, s a forma is, melyben előadatik, oly híven visszaadja az egész jelenetben uralkodó hangulatot. Megmentője, birtoka, reménye egyesegyedül gyors hajója. Sárkány hajóm ! Mi vért — tudom — Nem egyszer ontunk, A merre rontunk. Ha zúg a vész, Házam te lesz; Amaz leégett A boszú végett. Légy Éjszakám, Földbirtokom, Amaztól válni Kell, messze szállni. Te légy nekem Gyászhitvesem ; A szőke immár Nem az enyim már. S bár Helge üldözőbe veszi, de azért megmenekszik, szívreható szavakban véve búcsút hazájától, múltja minden édes örömétől s élete boldogságától. A 15-dik szakaszban Frithiof a tengereket járja be, s eljut bolyongásai közt Görögország gyönyörű szigeteihez is. Ah, milyen fájdalmat okoz ezek megpillantása szerető szívének! „Itt lett volna hazánk — s mit lefeste atyám — ott a lomb, sziget és a rom ott. Ezt ígértem, ah ezt — Ingborgnak s a kemény — távol Éjszakán ott maradott!“ S végre szerelme anyira erőt vesz rajta, hogy nincs maradása, s vissza óhajt térni hazájába. „Látni a férjet, a kedves arát. Szőke hajára tekintni csak egyszer, Hallani ajkai drága szavát.“ Björn előtt megfoghatlan ez a szerelmi epedés. Ő az asszonyi nemet vajmi kevésre becsüli, s nem is késik azt kimondani Frithiofnak: „Légy eszeden, Frithiof, gyalázat! Enyi panaszra egy asszony költ ? Nőkkel olyanyira telve a föld, Fájdalom j egyre, ha kell, nyersz százat. Hogyha kívánod, ő lombul egész Egy félivel jövök én meg a Délrül, Mind déli arcú, szelíd szivü lesz, S kocka felezze, vagy adsz testvérül.“ De hiába! Frithiofot sem a gúny, sem a jó tanács nem képesek visszatartóztatni. S ő megy, még pedig egyenesen Ring király udvarába, hol elválásuk óta Ingeborg már három esztendőt töltött. (Vége köv.) A romantikusok és epigonjaik. ii. Sand George után Musset Alfrédről sem fejledkezünk meg. A geniális költőt nem számíthatjuk ugyan a második császárság drámaírói közé, de nélküle e korszak tökéletes képét meg sem nyújthatnók. E helyen mi csupán azért említjük, mivel bluetterei, mint „Un caprice“, még mostan is föntartják magukat a francia színpadokon, de azért is, mivel egyik régibb darabja közelebb került a theatre francais deszkáira. Musset drámáinak fantastikus világítása van, s e világítás gyakran zavarja a kifejlődés tisztaságát. „Andra del Sarto“-ban, e félig művészi drámában, félig szivtragoediában, még legtöbb technikai ügyesség nyilatkozik. A darab hibája a kettős indok, mely a hős bukását előidézi: szerelme egy nő iránt, ki e szerelemre épen nem érdemes, s a Franciaország királya által rá bízott pénzek elsikkasztása. Azért issza e ki a méregpohárt, mivel neje és barátja elárulta, vagy mivel a számadás óráját véli közelegni? Ez utóbbi indok különösen hétköznapi, bünfenyítő jelleget ad a darabnak. A homályból előkeresett dráma címe: „Fantasio.“ Minden izében bizarr mű. A darab hőse egy félig blazirt, reflexióiban mély elméjű, világnézetében humorgazdag lángelme. A jellemtanulmány magában véve tetszhetett volna, mivel Musset a hősre saját szelleméből sok jellemző vonást ruházott át, s azt érdekes tüneménynyé tette, de a cselekvény, melybe e jellemet szőtte, oly ízléstelen, mintha épen Achim von Armin költötte volna. Bűbájos lyrai helyek s mézileg rajzolt hangulatk itt sem hiányzanak, de ezek csak részletek s a dráma erős compositiot kíván, mi Mussetnél hiányzott. Muset Alfred tanítványa , Feuillet Octave, kiről maga Musset mondá, hogy a fürdőkbe utazó hölgyek kegyence. A „szegény ifjú történeteinek írója valóban kedvelt embere a császárnénak, örömest látott vendég Compiegneban. Született 1812 aug. 11-én Saint Lo-ban. Seribe helyét az akadémiában 1852 apr. 3-án foglalá el. Feuillet Oktáv tökéletes epigonja a romantikának ; feloszlási pontját jelezi, hol az egyrészről az érzékeny darabokba, más részről a reál-drámába olvadt át. A romantikus irányból a szeszélyes iránti vonzalmat s az elegáns költői irály előszeretetét vette át, mi azonban gyakran oly modorossá és egyhangúvá lesz nála, mint a cicomás kokett nők mosolya. Vonzó, szeretetreméltó finomság jellemzi műveit. Bár Feuillet a családi tűzhely csöndes költője, midőn szemeire veték alakjainak gyöngéd, piperkőc magatartását, egy ugrással a realisták táborában termett, s megteremte a második császárság legtörülmetszettebb alakját: Montjoiet. Mint dramatikus messze túlszárnyalta mesterét, Musset Alfrédet. Hol ez csak vázlatokat nyújt, Feuillet marquiit alakokkal lép elő, de a költészet ama kedves illata, mely egykor az udvari hölgyeket anyira elragadta, utóbbi művén nem érezhető. Anyit azonban be kell vallanunk, hogy Feuillet kellemmel sir. A kendők is, melyekkel könyeit letörle, finom arabeszkekkel vannak kimelve. Azok még a könyeket is elfeledtetik. Feuillet első , hatásosabb és nagyobb műve az „Egy szegény, ifjú története“ volt. A darabot szerző saját regénye után dolgozott. E regénynek sok előnyös oldala van ; mesterileg színezi azon szegénységet és nélkülözéseket, melyeknek az ifjú nemes a fővárosban kitéve van, s finom lélektani fejlesztést ad Margit jellemében. Hogy e regény drámai átalakításra min alkalmas, csak oly szerzőnek tűnhetett föl, ki, hogy munkáját kétszeresen értékesíthesse, a dráma és regény közti lényeges különbségekről örömest megfeledkezik. — Feuillet darabjának hősében nincs meg a szabad önelhatározás ereje; kívülről jövő események intézik sorsát. Ez regényben mehet, de drámában nem. A toronyjelenet, melynek a regényben hatása van, drámába épen nem illő. Véletlen helyzet ez, melyből a drámai indokkal együtt a drámai hatás is hiányzik. A toronyból leugrás finom, lovagias jellemre mutat — enyi nemességnek a szemek és zsebkendők ellenállani nem képesek. De mit használna mindez, ha a szegény nemes végül gazdag örökséghez nem jutna, és kedvesét oltár elé nem vezethetné ? A demi-monde drámához „Redemption“-jában (1866) tért át. Ennek hősnője egy szép,szellemdús, ün- nepész, de blazilt színésznő Madeleine. Egyszer épen adakozó kedvében van, s 500 frankot visz a szegények , számára. A pap, kinek átadja, azt jósolja, hogy blazirtságának ,gyógyszere csak a tiszta, igazi szeretelem lehet. És úgy is történik. Egy ifjú, ki nem udvarolt neki, sőt meg is sérti, meghódítja szívét, de előbb mérgezési kísérleten kell átesnie, hogy ő is meghódíthassa az övét. A valódi szerelem általi megtisztulás — „Marion Delorme“ thémája — van itt a morális udvari író által variálva. Feuillet rendesen megtéríti a vétkezőket. Hogy azonban ez a makacsabb példányoknál nem könnyű feladat, „M o n t jo i e“-ja (1863) mutatja. Montjoie rideg egoista, magasabb hatványa Balzac „Mercadet“-jének, csaló, ki tönkre juttatja üzlettársát, míg maga meggazdagszik. Nejét régebben elszökteté, már 30 év óta lakik vele, anélkül, hogy egybekeltek volna . Inkább azt akarja, hogy gyermekei bastarde-ok maradjanak, mintsem hogy családi kötelékek feszélyezzék. Ifjú kori barátjában, Saladinban, keres segítséget a választási mozgalmak alkalmával, tönkre jutott üzlettársának fiát pedig házánál nevelteti, hogy a világ szemét bekösse. De az egoismus épülete nemsokára roskadozni kezd. A nő nem akar többé ily kétes állásban maradni s az ifjú Soros György, kinek Montjoie leányát kellene elvenni, megtudja, hogy atyját ki dönti veszélybe. Montjoie és az ifjú között párbajra kerül a sor; Montjoie menekül leánya fájdalma elöl. A jellem eddig következetes; Montjoie cinikus, nem szenvedélyből vétkezik, a férfiasság lényegét a a sivár egoismusban keresi. Feuillet azonban megtéríti, de megtérése anyival inkább indokolatlan, mivel az író nem szenvedélyes embert, hanem hideg, számító főt rajzolt, a természetes logika hirdetőjét. Hasonló modorban van tartva „Az erdő szépe“ is. Tárgya: az arisztokratia és polgárság, vár és gyár küzdelme, melyben magának Amor istennek is nem csekély szerep jut. A romantikus iskola epigonjai közül még három költőt kell kiemelnünk: Bouilhet Lajost, Vacquerie-t és Banville Tódort. Bouilhet 1824-ben Canyban született, a roueni collegiumban orvosi tudó- 170