Fővárosi Lapok 1868. július (149-175. szám)

1868-07-18 / 164. szám

mintázata szerinti domborművekben a görögök nyolc fő szele van jelképes alakokban ábrázolva. E lebegő alakok a szélrózsa irányában követik egymást, észak­ról kezdve következő rendben: Boreas v. i. északi szél, Kaikias, v. i. észak­keleti­, Apeliotás, v. i. ke­leti szél, és így tovább. A két szárny között kissé be­­lebb lépő főhomlokzat fülkéiben szintén a klasszikus ó­kor négy híres szobrának: az úgy nevezett versail­­lesi Diánának, a Giustani Minervának, a capitoliumi Amazonnak és Praxiteles Faunjának szintén Rauch közvetítése folytán készült másolatai vannak föl­állítva. Szóval az egész épület külseje már valami kü­lönöset mutat, s nemcsak a művészet zománcával átalában, hanem az örök­ ifjú görög klassicismus szel­lemével van körülvéve. De lépjünk az épület belsejébe. A főbejárás az épület hátulsó felén van, mely először egy oszlop csarnokzat-féle vestibulumba ve­zet, s ennek ellenkező részén van a kijárás a kertbe. Már ez előcsarnokban némileg előkészíttetünk a gazdag műélvre, mely az épület bensőjében ránk várakozik. Ugyanis a falakat részint a Tegelben levő már­vány művek, részint egyéb idegen eredeti darabok gyász lenyomatai díszítik. E mellett az előcsarnok­ban vannak a nagyobb, és így a szobákban könnyen e­l nem helyezhető szoborművek fölállítva, ezek kö­zött legkitűnőbb az úgy nevezett „Pozzo di S. Calis­­to.“ Ez érdekes régiséget, mely kétségkívül valami római kút diszitéséül szolgált, — a monda szerint e kútba lett volna sz. Calistus keresztelése alkalmával mártva, — maga Humboldt vette Rómában, s elein­tén sok baja volt kihozhatása miatt, de az akkori pá­pa, mint látni fogjuk, Humboldtnak nagy barátja lé­vén, sikerült végre minden nehézséget legyőzni. Ez előcsarnokból balra az ajtó Humboldt dol­gozó­szobájába vezet, mely ismét egyikével a torony­kabineteknek lévén összeköttetésben, mely hálószo­báját szolgált,­­ mindkét szoba egy egészet képez. E lakosztály még egészen abban az állapotban van, melyben a nagy lélek azt elhagyta, s még az ablakon is ugyanazon árnyas fák lombozata tekint be, s terjeszti a szobába a szellemi magába vonult­­ság és lelki béke hangulatát, mely itt annyira otthon volt. A szoba közepén még ugyanazon író asztal áll, mely tanúja volt e szorgalmas tudós ernyedetlen munkásságának, — a falakon ugyanazon képek és domborművek, a szobában székiben ugyanazon szob­rok, melyeket ő annyi ízléssel tudott fölállítani. A művészet e remekeinek társaságában szőtte a nagy tudós mély gondolatainak és eszméinek láncolatát, az örök­­ ifjú költészet mosolya vidította föl a szi­gorú tudomány komolyságát, gondolatainak ezek köl­csönöztek magasabb röptöt, s a szakadatlan mun­ka közbeni kimerültség után ezek öntöttek bele új lelkesültséget. Mindenekelőtt egy kép ötlik szemünkbe, a mű­vészetek hazájának, Róma városának egy rajza, mert e helyen hosszabb időzése alatt tanulta meg Hum­boldt a tudományt a művészettel párosítani; e mellett több rajz, köztük egy nagy ritkaság, Thorwaldsen­­nek fekete krétával rajzolt Bachusa, a­mint Ámort itatja. Az e szobában levő szoborművek közül maga Humboldt a két Vénus társot tartotta a legértékeseb­beknek, melyeket ő valami Antonini nevű műkeres­kedőtül vett. E töredékek Athénben találtattak, s az említett műárushoz Napóleon egyptomi seregeinek egyik tisztje által került. Kétségtelen,hogy a még fenn­­levő igazi antik szobrok között a legjelesbek közé sorozandó, mert alig lehet találni, mely a szigorú női szépségről ily tökéletes fogalmat nyújtana. Engem mégis legjobban meghatott a Victoria dombormű le­nyomata Rauch híres Bülow emlékéről, mert e mű ismét más oldalról emlékeztet Humboldtra, azon még mindig kevéssé méltányolt tevékenységére, melylyel hazájának ismétt helyreállításában és az idegen nyomás alóli fölszabadításában neki is nem kevés része volt. A kisebb szobrokat és domborműveket, mint két Vénus szobrot, a melosit és a kapitoliumit, Cars­tens Atroposát, néhány töredéket a Parthenonról sat, nem is említve, térjünk a többi termekbe. E dolgozó szobával szemben a vestibulumból, tehát jobbra, nyílik a följárás az emeletbe. A lépcsőházból először is a vestibulum fölött fekvő s a kerti oldalra néző úgy nevezett kék szo­bába jutunk. Az ajtók széles párkányzatain ismerős alakok fogadnak, Tick Odysseusa, Achillese, Om­­phalia és Iphigeniája, melyeknek eredetijét a berlini királyi várban láttuk. E terem legnagyobb kincse azonban szintén egy ókori szobrocska, az úgy neve­zett Anchyore Nympha, melynek egy életnagyságú utánzása a Louvreban van Párisban. E teremben van most a két nagy testvér , Sán­dor és Vilmos márvány szobra is, ezeket azonban később 1857 ben a rokonok kegyelete állította ide. Ez előteremtéséből nyílik a legérdekesebb szoba, mely a tulajdonképeni műtárlati hely volt. Ugyanis e teremben a kerevetek, székek és asztalokon kivül épen semmi magasabb bútor, mint szekrény vagy efféle nincsen, mely a fal mellé állítva a szabad tért elfogná, s igy mind a négy fal föl van használva szobrok és domborművek fölállítására. E terembe hozta Humboldt a legértékesebb és legszebb műtár­gyakat, részint eredetieket, részint másolatokat, me­lyeket lassanként szerezgetett. Majdnem mind a re­mek a korból valók, mert ennek művészetét kedvelte mindenek fölött. Nekem mindenekelőtt is három oszlopocska­­ tűnt föl, egy a középen magasabb, s mellette két , egyforma kisebb. A középsőn a híres Rondanini­­ Medusa fő másolata van fölállítva, ennek eredetijét Münchenben a Glyptothékában láttam, s nem is ez volt meglepetésem tárgya, hanem mellette a két ki­sebb oszlopon két gyönyörű és igen értékes váza, az úgynevezett giallo antiko-ból ; az oszlopokon pe­dig, melyeken ezek állnak, a Chiarmonti grófi család címere függ. Kérdésemre, hogy mit jelentsen ez, tudtam meg, hogy e vázák VII. Piusnak (a Chiarmonti grófnak) ajándéka, ki ez emlékkel Humboldtnak azon nagy szívességét akarta meghálálni, melyet ez mint porosz követ az által tett a római széknek, hogy a franciák által elrablott művészeti kincsek visszaadatását ha­talmasan támogatta. Fővárosi hírek. * Képviselőház. A tegnapi ülésnek ismét volt oly hőse, a ki nagy­­ vereséget szenvedett. Macellariu Illés ez, ki nevezetességre jutott az ál­tal, hogy másfél év előtt egyik ülésben románul kez­dett beszélni. Fölállt most, hogy a minisztériumot in­terpellálja. Legelőször is azon kezdé, hogy most ma­­gyarul fog beszélni, mert már egy ízben nem enged­ték nemzeti nyelvét használni. De nem érti a ma­gyar nyelvet, tehát a kezében levő írást fogja hasz­nálni. Mindezt elmondta az írás segítsége nélkül jó magyarsággal, s azután sem vette gyakran igénybe a figyelembe ajánlt papirost. Lelkesen mon­­dá, hogy: habár nemzete nyelvéről le is mondott most, nem mond le hazája függetlenségéről. Beszélt még nemzete jogairól, elnyomatásról, stb., úgy hogy az elnök rendre utasítja : maradjon az interpelláció­­tárgyánál. Macellariu ekkor hozzá is kezd nagy ke­rülővel , sokat beszél, sallangós frázisokat pattogtat, s a képviselőház zúg. Elmondja, hogy a brassói „Ga­­zetta Transilvaniei“ szerkesztője ellen sajtópert indí­tottak, mert az ismeretes balázsfalvi majálisról irt, lakásán kobozás történt. Szomorú dolog — mondá­sosan — ha alkotmányos államban nem szabad ki­fejezni a kívánalmakat, melyeket a felség igazságo­saknak s törvényeseknek ismert el. S makacsul állítja, hogy a balázsfalvi dinomdánom határoza­tai közt vannak pontok, melyeket ő Felsége igaz­á­gosnak ismer. A kormány föllépését az erdélyi .. .pá-­ nokra nézve erőszakoskodásnak nevezi. Képzelhető a zaj, melyet e kihívó beszéd keltett. Az elnök ismét­­ rendre utasítja Macellariut, s figyelmezteti, hogy ha a kifejezéseit nem válogatja, kénytelen lesz fölkérni a házat, hogy a szót megvonja tőle. Ekkor aztán Ma­cellariu kisüá az interpellációt: tudja ő a kormány, hogy üldözik azokat, kik a Balázsfalván tartott ma­jális határozatait aláírták, vagy magukévá tették, és szándékozik-e ez üldöztetések ellen intézkedni ? Hor­váth Boldizsár igazságügy­ér felelt. A kérdésre hatá­rozott választ nem adhatott, mert épen tegnap kapta meg az ide vonatkozó iratokat. A kormány nem tett semmi lépést előleges megvizsgálás nélkül, de ha a vizsgálatból ki fog tűnni, hogy a balázsfalvi határo­zatok csakugyan olyanok, milyeneknek eddig tud­va van, a kormány mulasztást követne el a ha­­­za biztonsága ellen, ha a dolgot elnéz­i. Min­denkit, ki a magyar korona egységét megtámadni merné, a kormány úgy fognak tekinteni, mint fegyve­res ellenséget. Az igazságügyér csengő hangon, lel­kesen és erélylyel szólott. Minden oldalról éljenez­ték. Midőn mondá, hogy az interpelláló Ő Felsége iránti tisztelet és hódolat köpenye alá bújt, nem on­datva meg, hogy Ő Felsége ellen nagyobb sértést nem lehet elkövetni, mint föltenni azt, hogy azon tör­vényeket, melyeknek megtartására isten szabad ege alatt megesküdött, megtartani nem akarná, — akkor a tetszés zaja több percig tartott. Válasza végén is volt még egy erélyes visszautasítás. Macellariu vá­dolta a kormányt, hogy erőszakoskodást követ el a román nemzetiség ellen. Erre azt felelte : a kormány békülékenységének nem adhatta világosabb jelét,mint midőn az erdélyi kormányszék a királyi tábla tagjai között oly egyéneket tűr, vagy tűrt legalább eddig, kik ilyen hangon mernek nyilatkozni. — Szavait hosszan tartó éljenek követek, s a tetszés nagy zaja után Mocsonyi Sándor kelt föl, hogy védje Macella­riut, s kijelentse, hogy a békülési hajlam nemcsak abból áll, mikép bizonyos egyének hivatalban ma­radjanak. — Ezek után tért a ház a napirendre, Ti­sza Kálmán és Zichy Nándor módosítványaira, mi­ket az adók behajtására nézve tettek. * D­e­á­k Ferenc szívélyesen fogadta a nála tegnapelőtt tisztelgett távirdai vendégeket. Fest Imre államtitkár és Brunner úr mutatta be őket egyenként. Deák kifejezte azon való örömét, hogy hazánk fő­városát is meglátogatták, mindegyik vendéggel ke­zet szorított, s többekkel pedig szívélyesen beszél­getett.­­ Kál­lay Benő belgrádi konzul tegnapelőtt megküldte a városkapitányságnak a belgrádi tör­vényszék idézését, melyben herceg Karagyorgye­­vics Sándor a megjelenésre hivatik föl, mint kit a me­rénylet bünrészességében nagy gyanú terhel. Teg­napelőtt d. u. tehát egy városkapitánysági tisztviselő elment a herceg lakására, hogy az idézetet átadja. A herceg kinyilvánitá, hogy őt erőszakosan foszták meg trónjától, kiűzték Szerbiából, s később is hiába igyekezett oda útlevelet kapni, mindig elutasíták; ekkér a szerb alattvalói kötelékből kitaszítva érzi magát, s a belgrádi tövényszék idézetét nem fogad­hatja el. Midamellett gondolkozási időt kért tegnap d. e. 10 óráig, fölhiván a tisztviselőt, hogy akkor még hozzá menni szíveskedjék. Tegnap délelőtt aztán a herceg átvette az idézést, az átvételt aláírta, de egyszersmind kinyilvánitá, hogy a belgrádi tör­vényszék illetékességét nem ismeri el. * A részvényvállalatok száma folyvást szaporodik. Az újabbak közül első helyen kell meg­említenünk a házépítőtársulatot, mely fővá­­­rosunk ismeretes!) iparosaiból alakult a végre, hogy nagy házakat építtessen iparosok számára. Egy 3300 négyszög­ölnyi telken 16 három emeletes házat akar­nak építeni, többnyire egy, két és három szobás laká­sokkal. (Mint mondják: a Rókus-kórházi Schuster­­féle telket veszik meg.) A lakásokat pedig mind ipa­rosoknak adnák ki jutányos áron. E ház­tömegben nagyban volna képviselve minden iparág, s így a megrendelő közönség együtt találhatna ott mindent, mire koronként szüksége van. Kettős haszon lenne tehát belőle : az iparosoknak célszerű és jutányos la­kások, a közönségnek pedig az a kényelem, hogy bármilyen iparosra lenne szüksége, ott találhatna eleget. Mészárszékeket, gőzmosószobát és sütőhelyi­ségeket is terveznek ez épületben. Egyelőre kétezer db 200 ftos részvényt bocsátanak ki, melynek felét azonban az alapítók tartják meg. Egy másik vállal­kozás a „t­e­m­et k ez­és­i egylet“, melyre Korcsák József, Schön József és Veszi József polgárok kértek engedélyt, azon célból, hogy a temetkezést olcsóbban tegyék.­­ Arra is alakulóban van egy társulat, hogy a főváros és svábhegy között társaskocsikkal rendes közlekedést létesítsen. Mind a három vállalkozás igen életrevaló, s ezért mielőbbi létesülésüket óhaj­tanunk kell. Az utóbbi azonban az idénre már kissé megkésett, s így létrejövetele valószínűleg csak a jö­vő tavaszszal várható. * A népszínház színpadján folyton tart az élénkség, ellenben nézőtere legtöbbször üres. Min­den héten adnak újdonságot, s minden este tarkaság van az előadásban : vígjáték, operette, táncegyveleg. A közreműködőknél is folyvást meg­van az igyeke­zet és jókedv, a­mit pedig sokszor elveszthetnének a közönséggel szemközt. A kiállítások rendesen dísze­sek. A közönségnek alig lehet más kivánni valója, mint egy jó operett-énekesnő, s jobb zenekar, hogy a zenerészeket is élvezhesse. Valóban óhajtandó volna, hogy e kivánni valója legközelebb teljesüljön, s az előkészületekre kitűzött operettek első nő­szere­­peit már ügyes és jó hangú soubrette-énekesnek ad­ják elő, mert e nélkül nem lehet háborútlan élvezet. Most Offenbach több operettejére készülnek; ezek nem lesznek egészen újdonságok, mert ismeretesek már, de igen kedves ismerősök, mint az „Eljegyzés lámpafénynél“ és „Fortunio dala.“ Nagyban készül­nek egy harcias nézőjátékra is, mely az 1848-diki hadjáratból való, s „Béni apó“ is szerepel benne. A díszleteket, öltözékeket már készítik hozzá, s néhány hét múlva fog színre kerülni. Ha e látványossággal teli darabot Molnár a nyári színkörben adhatná, meg­lepőn tudná kiállítani. Akkor abban a monstre lát­ványban is gyönyörködhetnék a közönség, hogy a Gellérthegyen gyújtott tűzjátékot a színpad fölnyitott­­ hátterén át láthatná. Szóval Molnár és társulata nem­­ csüggednek,s a komité is buzgólkodik. Az újdonságok közt e héten ódonság is volt : a „Notre-damei haran­gozó“, melyre azonban elég közönség jelent meg. Eszmeraldát Jászai Mari játszotta, ki az utóbbi idő­ben több nagyobb szerepben mutatta be tehetségét. Jó alak, jó orgánummal, de a kifejezések titkát még nem birja, s mozdulataiban is nehézkes. Az utóbbi előadásokból megemlítjük még az „Az erdő lányát,“ melyben Boér Emma k. a. egy világtól elzárva ne­velt lányka szerepét szokta játszani, sok h°lyt siker­rel, de néhol oly természetien hanghordozással, hogy erről le kell szoknia, mert könnyen modorúsággá válhat, s akkor akadályozni fogja haladását, s a kö­zönség rokonszenvét is csökkenti, a­mire pedig a naiv szerepeknek okvetlen szükségök van.— Tegnapelőtt pedig Zaitz két operettesét adták elő: „A mekkai barát“, és „A matrózokat.“ Mindkettőnek oly kelle­mes zenéje van, hogy sokkal jobb szöveget érdemel­tek volna. Tímár, Szentgyörgyi, Kassai játszák a főbb szerepeket dicséretesen. * Az újpesti­ sziget érdekes ünnepélyére holnap két után juthat a közönség. Reggel nyolc óra­ — 655

Next