Fővárosi Lapok 1868. szeptember (200-224. szám)
1868-09-19 / 215. szám
közönség élénken kezdett rokonszenvezni Bourcelnéval. De emez, a marquisnéra oly súlyos vallomást megerősítette-e más valaki ? Nem egy a marquisnénak hű embere tevé-e? Jelen volt-e e nő a leírt jeleneteknél ? Elbocsáttatva a marquis által néhány hóval azután, hogy Páriába jöttek, nem lehetett-e gyanítani, hogy a sértődés természetes benyomása alatt szól így ? Anélkül, hogy megszűnt volna őszinte lenni, nem lehetett-e igaztalan ? Ez és más ily érvek fokonként megsemmisíték e vallomás erejét. Az első benyomás igaz és jó volt, de miként történni szokott, a figyelmes vizsgálat levonta azt. A tanuk névsora ki volt merítve. Az ügyvédsegéd fölállott. Halványsága, hevélye, melyet nem iparkodott palástolni, álmatlan éjeket eláruló szemei, csinos hanyagsággal hátravetett haja, kissé megsoványodott arca, rögtön feltűntek a hallgatóság előtt. Nem győző vagy hátráló ügyvédhez hasonlított, de egy költőhöz, ki lelkiismeretének s szivének húrjait akarja rezgésbe hozni az igazság és lelkesültség behatása alatt. A teremben uralgó mély csend közepett csak megjelenése is hatást szült. Florence még nem kezdett beszélni, s máris mindenki hallgatta. — Uraim! — mondá, — hogy részrehajlatlanul mérlegeljük az önök elé hozott válóper igazságosságát, kevésbbé a tényeket, mint inkább az érzelmeket kell behatóan vizsgálni, s kevésbbé a körülményeket, mint inkább a felek szíveit kell megkérdeni. Benső vonzalmuknak tökéletes ismerete az egyedüli fény, mely az ügy homályát egyedül képes megvilágítani. Hogy biztosan lehessen felelni azon nehéz kérdésekre, melyeket a törvény szab önök elé, okvetlenül szükséges, hogy Bourcel marquis és neje önök előtt egészen ismertek legyenek, hogy a Martini szigeteken történt egybekelésük óta lépésenként kövessék őket e végzetes napig, mely egy- behivá önöket hallgatni, engemet fölvilágosítást adni, támadni és védeni, önöket elítélni vagy fölmenteni. Engedjék meg elbeszélnem részletes történetét e két lénynek, kiknek sohasem kellett volna egymást ismerniük, s visszatérnem a dolog kezdetére. De legyen szabad elhallgatnom a titkokat, nem érintenem a sebeket, titkos fájdalmakat, melyek ép oly kevéssé segélnék elő önök előtt a dolog tisztába hozását, mint mennyire zavarnának engem; oly gyógyíthatlan sebek ezek, melyeknek látása csak csüggedést szülne. Tartózkodásomon át tekintsenek önök az ügy belsejébe. Elmondani mindent, mit hisz, hinni mindent, mit elmond, ez az ügyvéd szerepe; ezt akarom követni én is, s remélem, nem tévesztem el szem elől. Emez egyszerű bevezetés után az ifjú a marquisnéra mutatott, az erény eme szilárd és kellemdús képére, az ártatlanság hasonmására, ki atyjának akarata alatt szenvedett, uralva lelkén, szembeállítva a méltóságot, türelmet a gúnynak, mely öt sértetlenül övedze. Lord Basánként halála, Bourcel pazarlásai, viszonyai, vétkei, mindannyian eredetiségteli anyagot, megragadó képeket nyújtottak az ügyvédsegéd beszédéhez. Áttérve aztán a vita terére, állítá, hogy a sérelmek és vétkek súlyát nem viszonosan, de határozottan kell mérlegezni, hogy a felek állását, társadalmi helyzetüket , nevelésüket figyelembe kell venni, s egyenlő színvonal mindkettőjük fölött nem létezik. Kimutatá, hogy Bourcel már rég keresi az alkalmat nejét megsemmisíteni, azt meggyalázni, öreggé tenni, s egyedül azon célból, hogy ő szabadabban mozoghasson erkölcstelen útján, melyet önmagának kijelölt, s melyen ifjúsága óta makacsul halad. Koránkint élesen és szenvedélyesen, hevesen és bátran, higgadtan világitá meg az ügyet, s voná szavai árjába a hallgatóságot. — A botrányok, melyeket bár szánalommal választok ki, — végzé szavait, — s melyeket könnyen szaporíthattam volna, már régen csak védencem bocsánatának rovására történtek; csak azért juttatom azokat ma eszébe, hogy abból erőt merítsen. Nem ő leplezte le azokat előttem. Én csak gyönge viszhangja vagyok a család egy barátjának , egy mindenkitől tisztelt öregnek , a ki sohasem ítél tévesen, ki nem csalódik, s ki a közönséges érzelmektől ment szívvel bír, s oly szájjal, mely sohasem hazudott. Részemről legkisebb nagyítás sem lehet, önök pedig ne mutassanak bizalmatlanságot. Feladatomat bevégeztem, uraim, az önöké most kezdődik. Önök előtt feltártam szívemet, mindig hű vezetőmet, valahányszor őszintén hallgattam rá. Még nem tudok vitázni, nem tudok az összes érzelmek nevében szólani; gyöngéd és szent érzelmek azok, melyek engem e térre vontak. Jöjjön most az önök határozata! Énbizalommal várom , mert hiszem, hogy bebizonyítandja, miszerint nem csalódhatunk akkor, midőn a valót, igazat és jót védelmezzük. E szavaira tapsvihar tört ki, melyet az elnök is csak nehezen tudott lecsilapítani. A hallgatóság előtt az ügy meg volt nyerve. A marquis ügyvédének elferdítő beszéde s némi közbeszólások után, a királyi ügyvéd tarta zárbeszédét. A sérelmeket és vétkeket igazoló tények hiányában ellentmondott a kért elvárásnak. A törvényszék azonnal visszavonult. A vita hosszan tartása élénken jelezte a bírák zavarát. Midőn végre ismét megjelentek, ezer kérdő tekintet tapadt arcukra, hogy onnan leolvassák a marquisné sorsát. A királyi ügyvéd zárbeszéde fogadtatott el, Bourcelné elutasíttatott kérelmével. Az ítélet felolvasása mély megilletődést szült a tömegnél. Az ügyvédsegéd szemei elhomályosodtak s fülei nem hallottak, meg volt semmisülve. Durosay kézszoritása emlékeztető a pillanat fontosságára. Az idő alkonyodott. A teremből kimenve, Florence Bourcelt látta maga előtt. — Durosay Sophie levele, — mondá győzelmes gúnynyal, — még ma este férje kezében lesz. Florence utálattal fordúlt el. — Az ön napja? — kérdé rá tekintve. — Holnapután. — A hely ? — Mailot-kapu. — Az óra? — Hét. — Párbaj halálig, marquis úr. — Így akarom érteni magam is, ügyvéd úr. (Folyt. köv.) József császárról. (Töredék.*) Beniczky Lajostól. Mély bánat nélkül nem szólhatunk József emlékéről, ki megérdemli, hogy komoly és tartós elmélkedés tárgya legyen. Az újabbkori fejdelmek közül egyikről sem írtak annyit, s hoztak annyi egymástól eltérő ítéletet és véleményt, mint József császárról; mindamellett nem találkozunk oly nézettel, mely a világ szinpadán tanúsított föllépésének valódi okait nyomozná. Uralkodását közönségesen ekkép jellemzik: II. József római-német császár I. Ferenc és Mária Terézia fia. E ritka jellemű és tehetségű fejdelem élete s halála harcias és a birodalom fennállására nézve veszélyteljes időszakba esett. Már gyermekkorában hallott ő sokat háborúkról, hódításokról és a had pusztításairól, és talán e benyomások okozták később Józsefben ama harcias szellemet, mely emberszerető érzéseivel összeférni sehogy sem tudott. Anyjának magatartása is alkalmasint jellemének kifejtésére nagy befolyással volt. Élénk és heves véralkata s anyjának határozott akarata sokszor jöttek ellenkezésbe egymással, amikor József ily esetekben tisztelettel ugyan, de meggyőződés és nem boszankodás nélkül engedelmeskedett. Második nejének halála után József 1764-ben római királynak,és atyjának rögtöni kimúlása után 1765 ben a német birodalom fejévé választatott meg; édesanyja pedig a birodalom kormányzásában őt társul nevezte s a hadsereg igazgatásával bízta meg, mindazonáltal az állam tulajdonképi országlását magának fenntartotta. A hétévi háború alatt Józsefnek alkalma volt az osztrák ház hatalmas ellenét, II. Fridrik porosz királyt megismerni és megbámulni. Ez előképet tartván szeme előtt, lépett magasztos életpályájára. Miután azonban, kivéve a hadügyet, melyen Lascy tábornok segítségével tetemesen javított, kevés teendője volt, az időt utazásokra használta föl, hogy a birodalom viszonyait tapasztalás és hasonlítás útján tanulmányozhassa. Falkenstein gr. álnév alatt a külföldet is bejárta, s meglátogatta II. Frigyest a neisee-i táborban 1768., ki aztán következő évben József császár látogatását Neustadtban (Morvaországban) viszonozta. 1777-ben József Párisba utazott, hat hetet töltvén a francia fővárosban, hol elméje s magaviselete által mindenkit bámulatra ragadott. Midőn ez évnek vége felé a bajor választófejdelem meghalt, kezdődött azután az Ausztria és Poroszország közti úgy nevezett öröködési háború, melynek azonban Mária Terézia, fiának tudta nélkül és akarata ellen, ki hatalmas ellenével nyílt harcmezőn akart szembeszállani, véget vetett. 1780-ban József örökös tartományának teljes birtokába lépvén, 40 éves korában, viruló egésségben és tele lelkes akarattal lett 22 millió ember és egy kitűnő hadsereg ura. Az osztrák ház régibb állami elvekkel fölhagyva, ritka erélylyel fogott a kormányhoz; alattvalói imádták őt, csak a birodalombeli nemesség és papság látszott tőle idegenkedni. Intézkedései s szabadelvű rendeletei által, melyek részben csakugyan megérdemelték az elismerést, József az országnagyok és a papság gyűlöletét vonta magára. A sajtó szabadabb mozgását megengedte, a különféle rendek és a római szentszék közti összeköttetést megszüntette, az előbb kiszabott nyugdíjakat pedig alább szállította. Valódi keresztyén türelem által a zsidó nép sanyarú helyzetén segített; a rabszolga jogot megszüntette; úgyszintén több apáca- és barát-zárdát föloszlatott, főleg azokat, melyek tanítással vagy betegápolással, vagy végre szentige hirdetésével foglalkoztak. 1782-dik évben VI. Pius pápa meglátogatván Bécset, itt egyházi szertartásokat gyakorlott és áldást osztogatott. Később József fölkereste a pápát Rómában, dacára annak, hogy ez időben is szüntelen a szerzetesek eloszlatásával foglalkozott, annyira, hogy 8 évnek lefolyta alatt államaiban a szerzetesek száma 63,000- ről 27,000-re szállt alá. A közigazgatás minden ága, a nyilvános tanítás, a rendőrség, azegyházi ügy és földmivelés javításnak örvendett. Újabb törvénykönyv alapján József a halálbüntetést is megszüntette. A Magyarországon célba vett reform Erdélyben az oláh népet forrongásba hozta, melynek csak Hóra , és Kloska nevű főcinkosok kivégzésével vethetett véget. 1784-ben a hollandusokkal keveredett bajba a Schelde vizén való szabad hajókázás miatt, úgyszintén azokon is, hogy Németalföldet Bajorországgal akarta fölcserélni, minek azonban 1785 ben a német fejdelmek szövetsége ellentmondott. 1787-ben ismét gr. Falkenstein név alatt Krímbe utazott, hol Katalin orosz cárnő Chersonban őt fényes ünnepélyekkel tisztelte meg. Visszaérkezése után sok baj érte. A németalföldiek föllázadván, József az újításokat visszavonta, minek folytán a békés nyugalom szinleg visszatért. 1788 febr. 9-én Oroszország unszolására a töröknek háborút üzent. E hadjárat kezdetében a szerencse kedvezett Ausztriának , később azonban annál szerencsétlenebben folytattatott, és szept. 20-kan 1788-ban Lugosnál történt váratlan támadás után a hadsereg visszavonulni volt kénytelen. E hadjárat alkalmával József egéssége is megromlott, a hadsereg pedig az irgalmatlan hőség miatt ez egésségtelen vidéken iszonyú veszteséget szenvedett. József december havában, megtörve és seregének vesztesége által lesújtva, jött vissza Bécsbe. És bár következő évben a hadi szerencse az osztrákoknak kedvezni látszott, és Belgrád Laudon által kézre keríttetett, s az oroszok is szorították a törököt, mégis egész német honi győzelmek ellenében is aggódott a császár élete miatt. Szenvedésének főforrását azonban az 1789-ben hozott adótörvény látszott képezni, mert a parasztság és nemesség egyaránt elégedetlen való kihirdetésével, miáltal a közrendetlenség és zavar jelszava kimondva jön. A németalföldiek kimondván a függetlenséget, a császár seregeit kiűzték a tartományokból, úgy hogy csak Luxemburg maradt a császár hatalmában. József kész volt most engedékenységre, de a németalföldiek minden ajánlatot makacsul visszautasítottak. A magyarok is, kiknél a közelégületlenség csak titokban tovább és tovább forrt, most föllázadtak, és ősi jogaikat, ősi szabadságukat követelték vissza. Mire József egész Európa csodálkozására tanácsosnak tartó, 1790-diki januárban, az uralkodása alatt Magyarországban kibocsátott rendeleteket megszüntetni. Tirol is elégedetlennek mutatkozott, és József itt is mindent a régi állapotba helyezett vissza. Képzelhető mily benyomást okozhatott József szellemére a visszautasithatlan szükség, mely kényszerité ez aláztató lépésekhez fér *) E töredék a jul. 26-ikán oly titkosan eltűnt hazafi „Kálmán király és József császár“ című munkájából van merítve. Abban e korát megelőzött, fölvilágosult két fejdelem szelleme és története igen érdekesen van rajzolva. Tíz év előtt jelenvén meg a Müller E. nyomdájában, mely ma már nem is áll fenn e könyv létezéséről sokan nem tudnak, mások pedig elfeledték. Mi e közléssel emlékeztetni kívántunk arra, hogy Beniczky Lajos titokteljes elvesztésében az irodalomnak is vesztesége van. Szerk. 858