Fővárosi Lapok 1868. október (225-251. szám)
1868-10-27 / 247. szám
247-dik ez. Kedden, október 27. Kiadó-ki Tatai: Pest, barsztok tere 7. au Ötödik évfolyam 1868. Előfizetési díj: Filevre...................8 frt Negyedévre . . . 4 frt, Siegyesen a ünnep utáni alpokat kivéve mindenap, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkeszti iroda: Lipót utca 34. es. l-é-es Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor....................1 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalom kedvelőinek részvételre. Lapunkat az „ Athenaeum“ című társulat adja ki. Az előfizetési ár 4 ft. Különben minden negyedben lehet félévre is előfizetni 8 f jával. AKIK MEGTÖRTÉK EGYMÁST (Novella.) Írta: Kvassay Ede. (Folytatás.) A regényes felföld legelragadóbb vidékén vezetett utunk, barátom oly sebesen hajtott, mintha ellenség üldözte volna. Gyorsan tűntek el szemeink elöl a fenyvkoszorúzott hegyek, a szebbnél szebb kastélyok, ódon és újizlésű angol kerteikkel; elmaradt a bájos Tempevölgy, és a tarka virány, a zöldelő ormok, napsugaras, halmok lefelé csörtető csermelyek és vízeséseikkel; átszálltunk a vadregényes Gerehegyen, elmaradt, eltűnt minden, s mind csak azért, hogy a természet e ritka bájait mind egyszerre, egy ponton bámulhassuk. Előttünk volt a hófoki fürdő. Midőn megérkezünk, a nagy szálloda előtti téren játszani szokott zene hangjai már megszűntek és a fürdővendégek tarka zaja az éttermekbe kezdett gyülekezni. Barátom négy hetet szándékozván e fürdőben tölteni, már előre szobát rendelt magának, melyet, hogy rendbe hozzuk öltözékünket, legott elfoglalánk. Ernő barátom igen kedélyes, víg fiú lévén, engem is igen vidám hangulatba hozott. Átfutva az idegenek lajstromát, melyet neveink bejegyzése végett hozott fel a pincér, özvegy Fourcauld, született Szentkápolnay Adrienne grófnő és gróf Szentkápolnay Miklós neveit olvastam. Meg valók lepetve. De bírtam magamon uralkodni. Azt mondom barátomnak, hogy menjen csak az étterembe; mindjárt utána megyek. Meg nem foghattam, hogy mi jutott eszébe a Szentkápolnay családnak, hogy e bár elragadólag szép fekvésű és ritka kényelemmel berendezett, de mindenesetre csak országos, s nem világnevezetességű fürdőre rándult, mely különben is, a vasúti közlekedés hiánya miatt, a Kő megyéhez közel eső Szentkápolna helységhez ép oly távol esik, mint akármelyik csehországi fürdő. Mindamellett Hőfok még emlékezetes azon keleti fényűzésről, mit néhány évtized előtt több előkelő felvidéki család űzött falai közt. Jelenleg sok porosz, lengyel és morva látogatja. Amint Ernő elhagyta a szobát, rögtön elöcsöngetem a pincért. — Mikor érkezett ide Foucauld grófnő ? — Hétfőn este. — Hol van jelenleg ? — Lemestelsz az étteremben. — Jól van. Melegem volt, szinte szédülést érzek. Felhasználván tehát ez alkalmat, midőn tudtam, hogy nem találkozhatom vele, kimentem a friss levegőre s egy óranegyedig fel s alá sétáltam. Minden harmatcsöppben anyám könyeit láttam, s minden levélrezgésben sóhaját és esdő szavát hallam. — Maradj, fiam, maradj! Nincs szerencsétlenebb, mint egy rangunk fölött álló hölgybe szeretni. Nincs szörnyűbb egy hiú, kacér nőnél. Verd ki fejedből azt a szerelmet! De amint visszafelé sietek, nem messze a kertajtóhoz, néhány lépés távolságra Adriennét pillantom meg, amint egy idősb s egy fiatalabb, magas, barna férfi kíséretében a kert felé sétált. A hold fényesen sütött, s igy a gyönyörű szőke főt, melyhez hasonlót csak a mesterek vásznain lehet látni, égi fénykortól körülövezve teljes pompájában láthattam. Alakja a főhöz méltó volt, és midőn hangját hallom, úgy tetszett, mintha a levelek csöndes rezgése közé szeráfok hangja vegyülne. Vége volt föltett szándékomnak s komoly terveimnek : azt végeztem, hogy maradok. Még az este szobát fogadtam ugyanazon emeleten, melyen Adrienne lakott. Másnap az újonnan megérkezett vendégek sorában e nevet is olvastam : Fedrigotti Livius herceg. Ő volt ama barna férfi, kivel Adrienne azon az este a kertben sétált. VI. E fürdőhely — mint mondám — Felső-Magyarország egyik legszebb pontját képezi. Egy kis paradicsom a nagy paradicsomban. Magas hegyektől félkörben övezett völgyben fekszik, szabad oldalán tág kilátással a zónára, és ezen keresztül a messze magasló hegyek vállain pihenő láthatárra. Sötétebb kék itt az égbolt, zöldebb árnyú a falevél, nappal rózsafelhő aranyköddel játszik, s éjjel a csillagok fényesebben ragyognak, mint bárhol a világon, akkor legalább így gondolom. Most is e helyre szeretnék menni meghalni. Nem annyira a természet bájai és az ásványos viz gyógyhatása, hanem tiz éves szokás inditá Szentkápolnay grófot arra, hogy a nyárnak egy részét csöndesen e fürdőben töltse. Különben is a gróf, mind házi, mind nyilvános életében — szintúgy a társadalom, mint a politika terén — bámulatos csökönösséggel ragaszkodott a régi szokáshoz. Egy volt azok közül, kik a 48-at megelőző években megrögzött kitartással küzdöttek a régi konservatív politika mellett. Gyűlölte az 1848 ki alkotmány teremtőit, s kérlelhetlen ellensége volt azoknak, kik az 1849-diki küzdelmeket átharcolták. Arisztokrata volt tetőtül talpig, és a legnagyobb mértékben büszke. Sokat tartott családjára és ősei dicsőségére , de ép annyit makacsságig következetes múltjára s parlamenti hírnevére. Szerette hazáját, tiszteletreméltó honpolgár volt, csakhogy egy századdal későn született. Valóságos belső titkos tanácsos volt és királyi kamarás. Midőn másnap látogatást tettem Szentkápolnaynál, herceg Fedrigottit találtam nála. Ő a Párisban lakó nagynéne buzdítására jött Adrienne után. A grófnő a terembe lépett, s én egész testemben reszkettem. Hozzám jött, s nagy előzékenység, gól kezet nyújtott. — Mily különös véletlen, hogy találkozunk ! — szólt kezemet tartva. — Nem is hittem, hogy a grófnő még emlékszik rá, miként egyszer már találkozánk, — válaszolók, bátorságot véve nyájas modora által. — Találkozánk ? — kérdé a hölgy. — Igen szerény kifejezés. Különben bocsásson meg, nem az én hibám, hogy ily későn rovom le önnek szivemből jövő őszinte köszönetemet,— szólt Adrienne, újra megszorítva kezemet.!. — Köszönetét meg nem érdemeltem grófnő, — s válaszolok, s attán félre néztem, a herceg csodálkozó , s gyanakvó tekintetével találkoztam, melyet az öreg gróf következő szavakkal iparkodott csilapitani: — Ismerted édes Adrienne már azelőtt is Lón-tay urat ? — Sokkal jobb emlékező tehetségem van, — viszontá a grófnő — mint Lontay úrnak, ki egészen ellátszott feledni azon kérésemet, hogy szíveskednék mielőbb meglátogatni. De Párisban az ember könynyen megfeledkezik. — Adrienne azután elbeszélte az egész esetet, s azt tapasztalom, hogy merész föllépésem a zubbonyosok irányában, mélyebb nyomot hagyott emlékezetében. — Valóban csodálkozom, hogy a grófnő rám ismert és az egész csekélységet el nem feledte. — Ön egy emberi élet megmentését csekélységnek nevezi? — Csak kötelesség volt, amit tettem, s megvallom, hogy csekély fáradságomba került. Különben — tevém hozzá akaratlanul , jelentő hangnyomattal — néha egy emberélet csekélység ! A herceg villogó tekintete , mit rám vetett, szintén azt látszott mondani: — Egy emberélet csekélység ! E perctől egy új szenvedély vert gyökeret bennem. — Önnek bátorsága és lélekjelenléte nélkül — folytatá a grófnő kitérőleg, atyja mellett a pamlagon helyet foglalva — örökké egy akaratlanul elkövetett gyilkosság nyomná lelkemet. Igen kellemesen lepett meg tehát ma reggel vett látogatójegye, melyre neve alá rejtélyesen, de mégis elég érthetően azt írta: „Pária, — sétakocsizás, — fehér rózsa.“ Nem is hittem, hogy hofitársam volt, ki e feledhetlen szolgálatot tette nekem. A kis virág, mit önnek nyújtok, a legkisebb köszönet volt, amit mondhattam. — De mindenesetre elég, hogy legvakmerőbb tettekre kevüljünk érte. Alig fejezhetem be szavaimat, midőn a herceg, Adriennéhez fordulva, félbeszakított. — Úgy látszik, egész életében senki sem érdemelt meg jobban egy virágot a grófnőtől, mint Lontay úr, — jegyző meg csípősen Fedrigotti, kinek egy piros szegfű volt gomblyukába tűzve. — Igaza van herceg, — válaszolt a grófnő félvállról. Fedrigotti kivette gomblyukából a vörös szegfűt s az asztalra tette. Én pedig azt gondoltam : mily boldog, s mily bolond ez az olasz, és ereim lázasan lüktettek. Szentkápolnayerintő tekintetet vetett Adrien nere. Boldog voltam, hogy beszélhettem vele. Másra nem is gondoltam. Volt azonban egy pillanat, midőn sajnáltam, hogy okot szolgáltattam a fellobanásra. Alig hogy szobámba érkezem, megjelent a grófnő komornyikja, s másnap ebédre hitt meg. A herceg is jelen volt ez ebéden. Ezt igen természetesnek találtam, de mégsem tetszett nekem. A herceg igen kedvetlennek látszott. Adrienne még nyájasabb volt irántam, mint tegnap. Délután nagyobb társaságban a másfél órára fekvő Darvasra kocsiztunk, mely falu, hegyen fekvő régi várromjáról s azon nagyszerű kilátásról, melyet nyújt, országos nevezetesség. Fedrigotti, főfájást adván okai, nem vett részt e kirándulásban. A HAMIS ESKÜ. Wilkie Collins után. (Folytatás.) Másnap lehető sietséggel visszautaztunk. Úrnőm, miután a névtelen levél tartalmának kezdettül fogva hitelt adott, nyugodtan, legalább látszólag nyugodtan hallgatta végig elbeszélésünket, és nem kis csodálkozásba ejtette, és nem csekély keserűségű csalatkozással töltötte el mr. Darkot, kijelentvén, hogy nem szándékozik tovább nyomozni a dolgot, sőt ellenkezőleg, lehető titokban kívánja azt tartani. Ismeretségünk kezdete óta most láttam legelőször levertnek mr. Darket, hallván, hogy nincs több teendő, és jólehet fáradsága gazdagon meg lett jutalmazva, elégedetlenül távozott a kastélyból. — Ily dicső eset, — mondá búcsúzáskor kezemet megszorítva, ily rendkívül csinos eset! Égbekiáltó kár a félúton megállapodni! — Ön nem tudja, — válaszolom, mily baj