Fővárosi Lapok 1868. november (252-276. szám)
1868-11-22 / 270. szám
270-dik 87. Vasárnap, november 22. K^so-Mraui: Pwt, barátok-tar# 7. s*. Ötödik évfolyam 1868. KlófezetÁKil díj: ÍriWrre.................8 írt Negyedévre .... 4 frí. Jregjaim a ünnep utáni napokat kivéve mindenfyp , koronáim kápekkal.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. ÜH3 Szerkesztő ifaáa: Lipótutca 34. sel-aceie Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................7 kr Bélyegdíj minden igtatáskor . . . . 30 kr, Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalom kedvelőinek részvételre. Lapunkat az „Athenaeum“ című társulat adja ki. Az előfizetési ár 4 ft. Különben minden negyedben lehet félévre is előfizetni 8 ftjával. A cseh költészetből. (Jablonszky B. „Salamon“ című tankölteményéből). III. Fiam, szemed vesd az égre, Majd nézz a föld halárára , Benkő szemeddel lelkedbe, És borulj le hő imára ! Bámuld ezt az arany bányát, Mert e kedves és hű szülő, Osztogatva adományát, Gondoskodott mindenkiről. Csillagokat szórt az égre, Földre virágokat hintett, S gyöngyöt a tenger mélyébe, És beléd erényes szívet. IV. Milyen díszes az almafa, Rajta gyümölcs, gazdagon, Mily nyájasan kinálkozik A megrakott ágakon. Jó a durva szívű ember, Botjával sértegeti ; Ő meg kapott sebeiért Gyümölcsét földre veti. Fiam, te is tégy, mint e fa, — Melylyel istened tanit, — Hogy annak, a ki kínozza, Nyújtja ajándékait. V. Zúg a harang, hív imára , Itt egy ember égre néz, Szent ihletben istenéhez Hál’adó sóhajt intéz. Ott egy másik nem imázik, Nem sóhajt, nem térdepel ; Istenkáromló szavával Ég ellen panaszt emel. De isten bő áldásával Árasztja mind a kettőt, S bár hallgatva, ezt kiáltja: „Ember, te is kövesd őt!“ Szeberényi Lajos. EGY SÖTÉT FELHŐ, mely nem okoz annyi kárt, mint aggodalmat. (Elbeszélés). Irta Lauka Gusztáv. (Folytatás.) III. Azon kegyelettel őrzött ősi székben, mely több örömnek mint fájdalomnak volt eddig tanúja, még jóformán el se helyezheté magát a szenvedő, és még gyötrő gondolatait se rendezhető, a mint a férj szokatlan s így megmagyarázhatlan magaviselete által aggodalomba ejtett nő, csöndesen, csaknem észrevétlenül a szobába nyitott. Nyolc évi csöndes és boldog együttlét alatt először érinté kellemetlenül a férjet nejének megjelenése. Hirtelen fölpillantott, csakhamar azonban ismét elüte szemeit. Klotild egészen mellé közeledek, karját vállára nyugaszta, és szelíden szólt: — Ferenc, szemeidből, arcodról szoktam megmegfejteni és leolvasni gondolataidat és érzelmeidet, és tudom, hogy te szenvedsz, vagy testileg, vagy lelkileg! — Igazad van Klotild ! Én beteg vagyok. Napról napra jobban érzem hanyatlani erőmet; csoda-e, ha komolyabban gondolkodom egyetlen szeretett gyermekem jövőjéről! .. . — Tehát csak gyermekedről, . . . anyjáról nem, ki őt jobban szereti életénél ? — kérdé Klotild szomorúan. — Anyjáról hatalmamban állt már életemben gondoskodni; de a vagyon bárminő nagy legyen is, nem biztosit boldog és nyugalmas jövőt, ha a nevelés, a gyermekek egyetlen kincse, nem gondos és nem szerető kezekben marad. — Ferenc, e szavak, e hang, melylyel e szavak kimondvák, olyasmit árulnak el, mintha szíved, érzelmeid irányomban megváltoztak volna. — Nem Klotild. Én mindig szeretlek, de lásd, hamar és könnyen feledik sokszor az élőket is, hát még a holtakat?! — Te kétkedni látszol és anyai szeretetemben ? — Nem! — Női erényeimben ? A férj merően nejére nézett. Egyetlen vonást se árult el ajkain, sem megilletődést, se nyugtalanságot. — Nem! — Miben kétkedel hát? — Magamban és az emberekben ! A nőnek egy gondolat villant meg agyában, mely ha a nő szivét talán egy kissé megvigasztalható is, annál több fájdalmat okozott az anya szivének. Gyakran hallott ő gazdag emberekről, kik önhibájukon kívül, hirtelen szegényekké lettek, s kétségbeestek nem saját, hanem gyermekek jövője miatt. — Ferenc, a mim van, a mim lesz, az mind gyermekemé! A férj azonnal behatolhatott neje lelkébe, de talán éppen azért, hogy gyötrő gondolataival egyedül maradhasson, annak gyötrő gondolatait se eloszlatni nem igyekezett, se meg nem világító. Ki tudhatá a jövőt, nem volt-e rá nézve üdvös ez eszmével is megbarátkozni ? Klotild szólani akart, de nem tudott, nehéz könycseppek gördültek alá arcain. — Ugye lehetetlen hinned, hogy a legigazabb, legszentebb érzés, a legforróbb szeretet szól szavaimban ? Esküszöm gyermekem nyugalmára és boldogságára, hogy senki nálamnál jobban nem szeretett, s nem fog szeretni. — És én esküszöm, — kezdé a nő emelkedett hangon, de a szenvedő férj útját ajkaira helyező. — Hiszek neked s bízom benned Klotild! Helyzetemben csak gyötrelmemet növelnéd esküddel majd máskor, későbben. . . — Midőn a szerető férjnek nem lesz titka a szerető nő előtt! — Mindent meg fogsz tudni rövid idő múlva. — Kérlek, ne hagyj soká aggodalomban! A fiacska nyitott a szobába. — Jer fiacskám, jer, vigasztald meg atyádat. A gyermek gondolatokba sülyedt atyja nyaka körül foná karjait. Klotild termébe vonult imádkozni. — Uram! istenem! ha úgy akarod, vedd el mindenét, csak szivét és szeretetét őrizd meg számomra ! A gyermek atyja térdein játszott, az pedig fölidézte lelkében az egyházi jelenet minden legkissebb részleteit, megkezdé azokat az ész serpenyőjén mérlegelni, anélkül, hogy a múltba vigasztalólag, a jövőbe elszomorítólag vissza és előre gondolt volna. A levél ? . . . Az csak figyelmeztetés volt minden részletek és adatok nélkül. —Nőmet ise ismertem. Magános, külön, elrejtett helyen ült az egyházban. Kik igaz és nem tiltott ügyekben járnak, azok nem félnek az emberektől és a közvéleménytől. Levelet adott át egy rongyos koldus asszonynak, s annak ebbeli szívességét megjutalmazta. Kivel levelezhetik egy tisztes nő, egy rongyos koldús asszony útján? A koldús asszonynak rendesen alamizsnát nyújtanak, s még akkor is, ha valaki az érintkezést észre venné, egy tisztes nő ellenében aligha gondolhatna egyébre. A koldús titoktartását legkönynyebb megfizetni. Egy ismeretlen férfi átvette a koldus asszonytól a levelet, és egy másikat hagyott hátra. — Kik levelezhetnek titokban ? Óh Klotild! Klotild! Akarom, hogy feltűnés és botrány nélkül maga vallja be hűtlenségét és gyalázatát, hogy legalább a magam, s ártatlan gyermekem becsületét a világ előtt megmenthessem. De hátha mégis ártatlan! ? Akkor visszaszereztem nyugalmamat, anélkül, hogy nem szennytelen nevét pellengérre állítottam, s a botrányokat kedvelő közönségnek martalékul oda dobtam volna. Nagy isten lehet-e ilyen szelíd arccal, ilyen szemekkel színlelni és hazudni ? Egy régi latin bölcs állítá, hogy az arc és szemek gyakran hazudnak, a szavak pedig még gyakrabban. És ha mégis bűnös, mi lehet büntetése ? Műveit és nemeslelkű férjeknél, csak botrány és látványosság nélküli megvetés. Magát gyalázza meg, ki nejét meggyalázza, s megérdemli sorsát a férj, ki másodkéz után fogadja el a hitszegett nő szerelmét. Szintésből ismét rokonszenvet tanúsíthat egy nő oly férfi iránt, kinek szemébe mondta, hogy gyűlöli és utálja, de szeretni többé nem fogja soha. Vissza koldulnom azt, ami az enyém volt, gyalázat lenne. Csak rablóti tárgyakon lehet megosztozni. Ha ártatlan, bírni fogom őt osztatlanul. Ha bűnös, még emlékét is kitörlöm szívemből ... És az ártatlan gyermek elaludt e vihar közepett is. Atyja gyöngéden térdéről karjaiba emelő, csöndes léptekkel több szobán át anyja szobájába vivé, s ott e szavakkal nyújtá át a mély és nehéz gondolatokból fölriadt anyának: — Klotild, kérjük az istent, hogy ily nyugodtan alhassunk! A nő gyermeke ajkaiba fojtá sóhaját. (Folyt. köv.) AZ ÉRDEMI HEGYEK KISÉRTETEI Schnicking Livin beszélye. (Folytatás.) — Ördög és pokol! — kiáltott föl meglepetésében, — most már csakugyan nem kísértetekkel lesz a dolgom! Visszarohant a szalonba, vele szemközt feküdt a betört ajtó. Pál egy pillanatig merőn nézett az épp oly váratlan, mint meglepő látványra: francia tisztiruhában egy hosszú, véres szakállú férfi állt előtte. ■ amint felhevült arccal és kivont karddal a küszöbben átlépett, az ajtón át egész tömegkatonaság tolongott köréje. A katonák azonnal Pálra szegezték puskáikat.