Fővárosi Lapok 1869. január (1-25. szám)

1869-01-26 / 20. szám

nöke sohasem is beszélt hangosan­, mégis úgy figyeltek rá, hogy szavának egy betűjét se tévesztet­ték el. Az órák gyorsan múltak. Magdalena néhány ábrándos darabot játszott Chopintől. A mint a játé­kot elvégezte, és egyik kezével lágyan gördülő futa­mokat tett, hallotta, a mint mrs. Ediston Juliet fü­lébe sugó: — Valóban, ha tudom, hogy ily feltűnést arat, csak egy hangot sem engedtem volna vele énekelni! Ily finom dem­ót csak nem tarthatok szolgálatomban, — ez világos. Hogyan is parancsolhatnék oly egyén­nek, ki azt úgy fogadja, mint egy született herceg­nő ? Ebben fekszik a fekete rabszolgák birtoklásának áldása. Legnagyobb örömömre szolgálna, ha az ő sima hajfürtéi göndörökké s fehér bőre feketévé vál­toznék át. — Mrs Ediston. E hang Roanoke szájából jött, ki tőlük csekély távolságban keresztbe font karokkal állott, s maga elé bámult. Azért sütötte-e le szemeit, mert ezekben oly tűz ragyogott, mely ha fölpillant, elperzseléssel fenyeget — nem tudom; de habár folyton lehúnyva maradtak is azok, mégis néhány sugárnak át kellett törni a szemhéjakon, mert mrs. Ediston megren­dült. Miss Schaffer valami phantasztikus operából ját­szott egy boszorkány­kart. Ujjai alatt a zongora hangzott, búgott, viszhangzott és elhangzott. Azután fölkelt a zongorától. Arca halvány volt, mint a szobrász márványa. Dr. Develinhez lépett, melléje ült és így szólt: — El kell hagynom Roanéket! Develin arca villámgyorsasággal derült ki, mint midőn a napsugarak áttörnek a felhőn. Nem merte kérdezni, hova, s várjon Spray-Rockba-e ? Bárhová,­­ csak el, el innen. Mennél távolabb innen, annál közelebb hozzá! Előre hajolt és figyelt minden szóra. Hallgatá Magdaléna tervét, azután papírt és irónt vett elő, jegyezgetett. Elénk szóváltás, ígéretek, mosolygás, vigasz és tanakodás váltották föl egymást. A két fő egy mellékasztal mellett jó ideig szorgos­kodva hajlott össze. Azután oda hagyták ismét a jövőt, s a jelen pil­­anata még egyszer jogába lépett. Vidám beszélge­tésre tértek át és Magdaléna legyezőjével állott ott, azon legyezővel, melyet Essie ügyes ujjai fűszálak­ból és rizshajtásokból fontak össze. Magdaléna önfeledten azon időbe álmodta vissza magát, midőn a tenger partján és a hegyekben, mint királynő szerepelt. A gyöngéd pkr arcán, a tündöklő szemek, a Roanoke által oly ritkán hallott neve­tés dr. Develinen kívül másokat is körébe vont Elégedett, közlékeny és szép volt. Ismét udvara volt, mint hajdan, és ki sem tá­madta meg ragyogó koronáját. Mily gonosz, évődő szellem vett azonban erőt miss Juliet Develinen, hogy mr Roanoke dúlt sze­meinek látásánál énekelni, s mint virágon röpködő méh zümmögni kezdett egy oly éneket, mely a legfájdalmasabban égő vágyat fejezte ki? Elérkezett az est, s mr Roanoke mit sem tudott volna róla, ha nem bir azon irigylendő tehetséggel, hogy azon irányban is lát, melynek hátat fordított. Végre mindnyájan gyertyát gyújtottak, és lefeküdni készültek. Miss Schaffer a magáé után nyúlt, s a kö­rülötte álló lovagok serege sietett segélyére, azon­ban rögtön mindnyájan visszariadtak, midőn mr Roanoke karbunkulusos kezét nyugodtan kinyújtó, átvette a gyertyát, s egész kényelemmel meggyúj­totta. Midőn már égett, fölemelte azt mr Roanoke Magdaléna szeme elé, mintha ennek lelkébe akarna világítani. — Magdaléna, — mondá, — megértett ön en­gem ma este ? — Igen, mr Roanoke. — S megértettem-e én is önt ? — Igen, mi Roanoke. — Így tehát ő az, ki önt elfogadja, s ki ön és a világ között a választófalat képezi, s kinek meg van engedve önt szerethetni! — kiáltott fel oly ke­serű kifejezéssel, hogy szinte visszaborzadt. — Én szeretem önt, s a világ minden Develinje sem sze­retheti önt jobban. A fölöttünk uralkodó isten ne­vében , vagy el kell önnek holnap hagyni e házat, vagy mint nem maradni benne. De mr Roanokenek büszke és elbizakodott szenvedélye úgy pattant le, mint hab a sziklás partról; megtört az egy erősebb lélek büszkeségén. Felelet helyett egy jegyet vett elő zsebéből Mag­daléna, melyen csinos betűkkel írva olvasható volt: Miss Magdalena Schaffer. Leánynövelde, *** utca, nr. 7. Charlestonban. Ajánlják: Dr. Charles Develin. W. Gilmore Reeves Esquire O excellentiája Chenevix Buttler. Ez olyforma okirat volt, mint a­milyet a római egyház állít ki, ha valakit átok alá helyez. Mr Roa­noke úgy állott ott, mint a­kit villám sújtott, a jegy reszketett kezében. Miss Schaffer pedig eltávozott H. Miss Schaffer Charlestonban csakhamar di­vatba jött: nem azért, mivel úgy énekelt, mint egy syrén, legkevésbbé pedig azért, mert elöljárónője volt egy kitűnő tanodának, hanem egyszerűen kor­látlan büszkesége által. Magdaléna nem egy könnyen volt megközelít­hető. Azon társaságok, melyeknek díszéül kell vala szolgálnia, céljukhoz csak nagy fáradsággal juthattak. A legtöbbektől visszavonult, barátságos volt, de bi­zalmas kivel sem. Egyrészről mindig szem előtt tar­totta, hogy ő fizetett munkát teljesít, megmutatta, hogy helyzetét­ ismeri, s élénken érezte : ha maga­sabbra vágyik, csak megaláztatásnak tenné ki ma­gát. Másrészről, nem látván maga fölött parancsolót, egészen függetlennek érezte magát, s nem volt nagy kedve az emberekkel azon módon és olyformán érintkezni, mely ezeknek kedves leendő, mert azok közül, kikkel érintkezett a magasabb körök­­­ül, egy sem volt, ki őt magához hasonlónak tekin­tette volna. A szigorú ítész miss Schaffer ezen büszkeségét keresztyéntelennek bélyegezné; pedig a legkedvezőbben ítélve, ez a sors mostohasága elel­leni elkeseredettségből eredt, s egyedüli mentsége volt, hogy megfontolása vérévé vált, melynek, erei­ben csörgedező minden csöppje vele­született jogár­­nak öntudatával lüktetett (Folyt köv.) Magyar régiségek. (Az „1867-diki világtárlat“-ból*). I. A magyar régiségek szekrénye előtt állunk. Ezeket a pesti magyar múzeum küldötte Párisba. A Magyarország címerével diszitett több osztályú fa­szekrény az osztrák régiségek termének keleti fa­lát foglalja el, és a következő felirással van je­lölve: „Magyarország, nemzeti múzeum.“ A régiségek nagy részét Jankovich Miklós gyűj­tötte össze e század kezdetén. A harmadik polcon leg­­hátul vannak oly tárgyak kirakva, melyeket Sáros me­gyében Osztropatakán találtak, mint kő-kalapács sal. ugyanazon helységben talált volt Péchy Antal 1790- ben sok arany- és ezüstneműt, melyet 2.000 forintra becsültek; most a bécsi múzeum bírja. A harmadik polc tartalmát teszik továbbá: ezüst abroncsos és ezüst fülű veres fenyőfa cseber, papucsra való ezüst ékességek, melyekre cynocephalus (anubis) és abracax (mithra) alakjai vannak rá nyomtatva (es­­tampé), csontfésű, melynek tábláit ezüst szegek egyesítik. Nem messze ettől van nőtükörnek való elefántcsont keret, melynek hátulsó részén két szűz a felöltözött nyilait tartó Amor mellett imádkozik. Ugyane polcon van a fal mellett 16 ujjnyi magas, bronz, centaurus alakú, XII-dik századbeli vizes kan­ta. A centaurus lyukas csörgő dobformát tart kezé­ben és hátán fuvolás ül. E régiséget Abaujban lelték 1860-ban, mikor Kassa és Szent­ András közt vasutat építettek. Más kancsó nőfejet ábrázol, forgó fedelén ostort tartó női alak ül, melyet négy más nő környez; ez utasok hihetőleg a négy sarkalatos erényt ábrázolják. Teve, medve és strucmadár-alakú ivó edények is láthatók ugyanott, s egy sor igen ékes kehely, meg billikom. Ez utósok közül igen szép vésetü az, melyen Krisztus keresztelése, szent Antal remete és szent Jeromos vannak ábrázolva. Az utóbbi szent előtt e számok vannak: 1512. B. H. A mellette levő fedeles kelyhet Hunyadi Ferenc és Almási Borbála ajándékozták isten dicsőségére 1731-ben a kolozsvári eklézsiának. Sok alakkal és levelekkel van ékesítve. Azon hat egyforma bilikom, melyet bir a pesti múzeum, aranyozott ezüstből való, egyik három ülő szarvason nyugszik. Mint mondják, Ecsed tavában találták és a Jankovich múzeu­mához tartoztak. E magas billikomra ez van írva: Baranyai Pál Istváné ez a pohár, 1627. Közepén há­rom virágkoszorúban két férfi és egy nőfej látszik. Más billikomra ez van írva: „Hungara de ferro cuprum me reddidit unda, Ne sit consimilis sors tua, nase, cave! Fenekén Jankovich Miklós neve és „1800.“ olvas­ható. Magyarországban Herrengrundban van az a forrás, mely vasedényt rézzé változtat. Domborműves aranyozott ezüst edényt szemlé­lünk a billikomok mellett, melynek oszlopok által elválasztott négy osztályában a tékozló fiú története van ábrázolva. Gombját egy buzogányt tartó és karon ülő sas képezi, fülét pedig kihajló nő, mely lábát régi főre teszi. Német modor. Aranyozott ezüst kancsó, fedelén Zápolya címere látszik és 1565. Gyönyörű smaragddal és gyöngygyel ékesített láda mellett, melyre domborfők és virágot tartó Ámor vannak vésve,áll három imádságos könyv,karbunkulus (égő piros rubin, almandine) és violakő, meg más drá­gakövekkel ékesített­ ezüst filigrán borítékban. A középsőn két jáspisból faragott domborkép, az egyik Jézus feltámadását, a másik megvesszőztetését ábrá­zolja. Az utason 116 törökre, 122 gránát és 24 viola­követ számlálhatni. A második polcon vannak az Erdélyben talált zo­­máncos kapocsgombok. Fésű és e körül barbár mun­kájú nyaklánc, melynek vége arany­ sodronynyal van körül tekerve. Mellette egy régi bronz ollódarab. Két barbár munkájú karperec, melyet Szabolcsban leltek, kapocs gyanánt csigamódra összetekert ke­rekségekkel van ellátva. A mellette levő, mesterei­gesen kinyiló két karperec gránát szivekkel és fél­holddal van ékesitve. Ehhez hasonló nyaklánc is van. Érdekes az a Nyitrában lelt byzanti korona, mely mindössze hét részből áll, s a pesti múzeum az előttünk levő kettőt küldte csak föl a világtárlatra; e két darab finom zománc képei arany földön Constan­tin császárt és táncosnőt ábrázolnak; a festék kivé­sett lyukacskákba van helyezve. E mozaik-darab az 1032-ben épült székes­fejérvári templomból való. Gyönyörű zománcozást látunk még e görög ke­reszt alakú és kerek végű, mellre való ékszeren. E bronz­ korona liliom virágokkal, 28 gránát, 2 violakő és 38 gyöngygyel van ékesítve. Budán és Székesfej­érvárt lelték azt a négy, talán Nürnbergben készült püspöki ékességet , ruha­kapcsot, mely törökre és gyöngygyel van ékesitve. E 12 hajba való bogláros tű közül némelyik zománc tulipánnal van ékesitve, más teke alakú, más gömbforma, mindenik filigrán munka, és gyöngy, meg drágakő díszítésű. Három ezüst filigrán virággal bevont aranyos pléh lap képezi azt a női övét, mely táblái közepén zománc virág és égő piros rubinnal (carbunculus) van ékesítve. Egyes részeit négy soros arany lánc köti össze. A láncoknak minden szeme, melyet kis rovatos karika egyesít, négy levelű virágot képez féle­dényes gombbal közepén. Magyar munka. Azt a szép mentekötő három zománcos virágú filigrán rózsából áll, melyet ezüst gyűrűből font hár­mas lánc egyesit. Sas-lábból emelkedő szív, melyen három páp­­rágylevél és három kígyózó ezüst sugár van, ké­pezi azt az ezüst forgót, mely zománc, smaragd, tö­rökle, sötét piros rubin és gyöngygyel van ékesitve. Ennek zománca is magyar munkára mutat. Tizenhárom nagyobb és tizenkét kisebb gomb­­szemből álló férfi öv, melynek két végén levő levelei ívei oroszlánt képező csatba végződnek, 168 gyöngy, 67 törökre és 104 gránáttal ékesitve. Ez is ma­gyar mű. *) De Grerandoné született Teleki Emma grófnő ily című munkájának első kötetéből van e cikk véve. Ez első kötet 544 lapon, tiz világtárlati metszvénnynyel jelent meg, s aranyos, kemény kötésben 2 ft 50 krön kapható. A cikk, melyet belőle itt közlünk, érdekes ránk nézve, mert múzeumunk ereklyéiről szól, melyeket — midőn a ré­giségtár nyitva áll, — mindenki megtekinthet. Szerk. 76

Next