Fővárosi Lapok 1869. február (26-48. szám)
1869-02-14 / 36. szám
36-dik SZ. Vasárnap, február 14. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: Félévre..................8 frt Negyedévre . ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 34. az. 1-a6 em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor.....................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 90 kr. Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. A toronyból. Fönn magasan, itt a toronyban. Elnézek a város felett. A nagy házak épülve sorban, S látom a nyüzsgő életet. Jönnek, mennek késő napestig Az utcákon az emberek — És mind külön célra törekszik E jelszóval: „siessetek !” Siet a nép örülni, élni, Zajgó kedvvel, mint a folyam , Mely nem tud már medrébe férni, És partjain is túl rohan. Oh nép megállj ! figyelj jövödre . . . Tanítson a múlt és jelen — Lelkesedjél! víg arcot öltve, De néha könnyed is legyen. Nincs vége még a szenvedésnek, Csak föltisztúlt a láthatár ; Reád a múlt árnyéki néznek, És a jelen küzdelme vár. Épitni kell még a jövőnek, Fölrakni még sok nagy követ: Ha az idő alkalmi jőnek — Bölcs az, ki szántott földbe vet. Szántás kell még az új ugarnak — Mozdúljatok munkás kezek ! Jól vetnek és sikert aratnak Azok, kik egyetértenek. A múlt réme, a szétvonásnak Árnyéka még köztünk lebeg : Hogy osztályrészt vegyen magának, S jövőnket keserítse meg. Oh nép tanulj ! — a bűnhödésnek Napjait bár átszenvedénk : De még a sebek most is égnek, Melyeket a múltban vevénk. Hozzám ide, föl a magasba A szél hoz még egy-két sóhajt, És a könyet szememre hajtva: Szívem szorong, fél és óhajt . . . S a könyben tán egy sejtelemnek Titkos, intő sugalma van , Hogy az út, melyet már jelölnek, Elvész előttünk nyomtalan! El — ha nem küzdünk egyetértve Együtt, közös zászló alatt , S küzdelminknek nem lesz vezére: Egybeforrt szív, ész, akarat Nyilas Samu. EGY FIATAL EMBER NOVELLÁJA. (Beszély.) Irta: Beregi Jenő. (Folytatás.) — Dezső te! ki az a fiatal ember ? — kérdő Rikhárd. — Adél titkos imádója, kinek útjában állok, s most hihetőleg alkalmat keres, hogy megvívhasson velem. — Halljuk ! Halljuk ! Egy a társaságból szót kért. Aztán felköszönte a legboldogabb embert, Dezsőt, aki még sokkal boldogabb annál a kollegánál is, ki éppen most kitüntetéssel rigorozált. — Úgy látszik, ez az úr nem akar felhagyni hintázásával. Jér haza Rikhárd, kerüljünk ki minden kellemetlenséget. — Dehogy megyek. Sőt inkább nagyon viszketni érzem öklömet. — Csak nem akarsz botrányt! — Ne tarts semmitől! De kérlek, cseréljük át helyeinket, a nélkül azonban, hogy a gyakornok úr észrevenné. Rikhárd elfoglalta Dezső helyét, s midőn a gyakornok, ki egy másik asztalnál ült, háttal Rikhárdhoz, ismét elkezdő hintázását, egy ideig tűrte szép csöndesen, midőn azonban a gyakornok a legerősebben dobta magát hátra, gyorsan elkapta székét, úgy hogy az — egyensúlyt vesztve — egész testével lezuhant. Átalános nevetés hangzott föl a gyakornok rovására. A gyakornok pedig dühtől elképedve ugrott föl a földről, s legkevésbbé vevőn számításba, hogy az előbbi helyen most Rikhárd ül, egyenesen Dezsőhöz rohant s elégtételt követelt. — Én vagyok önnek „lebuktatója“, hiába gúnyosan nevelve Rikhárd, ön téved, uram ! — Az nekem mindegy, — dadogá a megszólított — és én, ha Ajki úr vonakodnék nekem elégtételt szolgáltatni, őt gyávának nevezem. Dezső dühtől reszketve nyújta át látogatójegyét E kellemetlen intermezzó után Dezső nem akart tovább maradni, s sürgetve kérte Rikhárdot, hogy távozzanak. Rikhárd előre küldé Dezsőt, maga pedig hátra- , maradt, s sietve mondá : — Fiuk ! maradjatok itt, a fickót pedig ne bocsássátok el! Aztán Dezső után ment. — Rikhárd, — szólt Dezső otthon, — lásd, milyen nagyon szerencsétlen vagyok, akkor kell meghalnom, midőn már oly közel álltam boldogságomhoz. — Siess vetkőzni Dezsőm ! Holnap korán kell fölkelned. És regelig, ki tudja, mi minden történhetik még. Dezső kérdőleg tekintett Rikhárdra, az pedig nem szólt többet, s gondolkozott, hogyan mentse meg Dezsőt, ki sem karddal, sem pisztolylyal nem tudott bánni. Az a sok különböző érzelem , mi ma Dezső keblén keresztül viharzott, kifárasztá, elzsibbasztott, s dacára még most is tartó izgatottságának, csakhamar elaludt. Rikhárd, midőn már teljes bizonosságot szerzett magának, hogy alszik, csöndesen felöltözött, s visszament a kollegák közé. Dezső pedig azalatt álmodott, s csak reggel ébredt föl, egy az utcán elrobogó kocsi zajára. A nap már szépen előrehalad útjában. Órájára tekintett, hét volt. Ijedten ugrott ki ágyából, s eszébe jutott kötelessége. A Rikhárd ágya üres volt. Ez teljesen megzavarta. Nem tudta, mit fog tenni, csak öltözött gyorsan, gépszerűleg. Mikor készen volt öltözködésével, izgatottan rohant ki. A kapu alatt szembe jött Rikhárd, mosolygó arccal, kedélyesen fütyörézve. Belebotlott. — Hohó Ajdi úr, hova rohan így ? Dezső csak akkor ocsúdott föl. 1 .. — Az égre, Rikhárd, hol jártál. Nem volt szép ily válságos pillanatban hagyni magamra. És most menjünk. — Hova? — Hiszen tudod. — Vagy úgy ? — De menjünk még elébb vissza. Midőn fölértek a szobába, Rikhárd szó nélkül kezdő magát kényelembe tenni. — Mit teszesz Rikhárd? — Láthatod! — De — de — hát a párbaj ? — Nem megyek! — Igen, de------— Hozass reggelit, mert bizony nagyon éhes vagyok, aztán ülj le, hallgass rám és mindjárt magad is be fogod látni, hogy fölösleges innen kimenni. — De miért ? — Majd arra is rákerül a sor, csak előbb hozass reggelit, mert nemcsak éhes, de igen fáradt is vagyok. Dezső, midőn látta, hogy Rikhárd hajthatlan, maga futott reggeliért. — így köszönöm, — folytatá Rikhárd maga elé helyezvén a csészéket, s dicséretreméltó buzgalommal kezdett a reggelizéshez. — Tehát kedves Dezsőm, tegnap, midőn haza jöttünk, téged annyira aggódni láttalak, föltevém magamban, hogy megvivok helyetted titokban, azonban jól tudtam, hogy te büszkeségből nem engedted volna, hogy én vívjak helyetted, habár a vívásnak még az a-b-c-jét sem ismered. — Kérlek, adj egy pohár vizet. — Köszönöm. — És most még egy szivart. — Így most már mehetünk tovább. — Tehát midőn te elaludtál, én szépen ismét felöltözködtem s visszamentem a kollegákhoz. A gyakornok úr is ott volt, akkor már egy egész falka üveg társaságában. Leültem előbbi helyemre, úgy azonban, hogy éppen háttal legyek ö atklétaságához, s ha székemben hintázni kezdek, a szék feje mindig érintkezésbe jöjjön az ő fejével. Néhány pillanat múlva én is ugyanazon maniére-t kezdem, mit ő azelőtt egy órával,csakhogy sokkal erősebben, s midőn harmadszor hintáztam székemben hátra, a lökés oly erős volt, hogy ő athletaságát székemmel egészen az asztalhoz szoktam, s sorba felállított palackjai oly gyönyörűségesen kezdtek táncolni, mintha csak arra lettek volna teremtve. A gyakornok lármázott, tombolt, hanem nekem nagyon tetszett ez az állás, s jó öt percig tartom a kalodába zárva. — Ejnye de roszúl szelet ez a szivar, inkább török pipára gyújtok. (Folyt. köv.) HAT ÉT EMBEREVŐK KÖZÖTT. Rajz. Dickens „Household Words“-jából. (Vége.) A szigetlakosok színe hasonló némely barnasárga spanyoléhoz. A férfiak és nők középtermetűek, erős testalkatúak. Ruházatjuk egy darab „táppá“ szövetből áll, amelyet derekaik közé kötnek és erre épp oly hiúk és büszkék, mint mi sokkal drágább és finomabb öltönyeinkre. E „tappa“-szövetet a kenyérfa kérgéből készítik, amelyet kemény fasulykokkal addig vernek, míg oly puhák és hajlíthatók nem lesznek a szálacsok, mint a kender. Az így elkészített kérget aztán megmossák és kifehérítik a napon, mint mi a vásznat. Kedélyállapotukat tekintve, a szigetlakosok Dasoh tudósítása után valóságos vadak. Örökös háborúban élnek a szomszéd szigetek lakóival. Országuk tele van hegyek és erdőkkel; az előbbiek igen meredekek, az utóbbiak sürűek. Leginkább a völgyek és tengeröblök vannak benépesedve. Két-két ellenséges törzs között a tér néha csak háromnegyed mértföld. A férfiak különösen szeretik az emberfőket. Alig múlik el egy holdviágos éj, hogy egyikük vagy másikuk fejvadászati kirándulásokra ne menne. Rendszerint ketten, hárman mennek, azonban igen sokszor egyedül is. Mihelyt beesteledik, útra kelnek úgy, hogy a sötétség beállta előtt már a kiszemelt áldozat közelébe jutnak. Ha egyes embert akarnak megtámadni, lesbe állanak, ellenkező esetben bemennek a kunyhóba s ott nyughelyet kérnek vagy tüzet pipáikba. Ha aztán fölnyitják előttük az ajtót, berohannak, ha sikerül a lakókat legyőzniük, meg