Fővárosi Lapok 1869. május (99-121. szám)
1869-05-26 / 118. szám
118-ik sz. Szerda, május 26 Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési dg. Megjelenés ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Félévre................... frt Negyedévre .... 4 frt. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 2. em. Hirdetési dg: Negyed hasábos petit sor.....................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Halljátok most: Pau-Puk-Keewis, A negédes Yenadizze, Hogyan lendült táncra nyalkán Hiawatha lakodalmán, És a szende Chibiabos, A legédesb arkú dalnok, Hogyan zönge dalra dalt a Szerelemről, epedésről, S Jagoo, a nagy dicsekvő, Párja-ritkító mesélő, Elhirült csodás kalandor, Mi különc regéket monda, Hogy az idő kurtább legyen, Zajosabb s vigabb a lagzi, S elégültebb mind a vendég. Távol országokra szóló Lakomát csapott Nokomis, Hiawatha násza napján. —■ Hársfatörzsből volt a tál mind, Megcsiszolva szép fehérre, Bizon-szarvból a kanál mind, Megcsiszolva szép sötétre. Hírnököt is külde széjjel A falukba fűznyalábbal, Jeléül, hogy mind hivott a Lakodalmi ünnepélyre. S jöttének a nászvendégek, Fényes gazdag öltözékben, Övszoritott zubbonyokban, S prémszegélyezett zekékben, Színben, tokban tarka-barkán, Csillog-villogott a gyöngy, bojt. Megnyitá a nagy ebédet Elsőben a tokhal: Nahma, És a csuka Maskenozha. Fogta s megsüté Nokomis. Aztán Pemicantevének Bivalbika csontvelőjét, Özbakcsikót, bizonbütyköt, Sárga lepényt Mondaminből, S a folyóból vadrizskását. Am a délceg Hiawatha, És az édes „Kacagó viz“ És a gondszorgos Nokomis Egy ételt sem izlelének, Csak a többiekre vártak, Szótlan hordva föl az ételt. És hogy immár éltelének, Gyors Nokomis nagysürögve Öblös vidrabőr zacskóból Sorba megtörné legott a Rőt-agyag békepipákat Délországba’ nőtt dohánynyal, Vörhenyeg fűznek hajával, Illatos levél s füvekkel Megkeverve, összerázva. S azt’ igy szólt: „Oh Pau-Puk-Keewis Járd el nékünk röpke táncid, Járjad el a koldustáncot Örömére mindnyájunknak. Hogy az idő kurtább legyen, Zajosabb s vigabb a lagzi S elégültebb mind a vendég.“ S a negédes Pau Puk-Keewis, Ő a lomha Yenadizze, Ő a fura békebontó, — Kit vihar-bolondnak hiv a Nép, — legott fölkelt helyéből. Hiawatha menyegzője. (Longfellow „Hiawatha-dalából.‘ ‘) Nagy mester volt minden fajta időt ölő mulatságban, Szeletverő szánkatáncban, S lapdával és parittyával. Ismerés kedvelte hévvel A sok fajta kockajátszmát. Pugasaingot: tekével, Kuntassoot: szilvamaggal. Hadfi egy se hívta máskép, Csak is „Fonnyadt szivű“ gyáva Himpellérpőc , Shaugodaya, Lajha, kártyás Yenadizze; Ámde ő kevésbe vette Mind e sértést, gúnyolódást, Mert a lányok s nők szerették A negédes Pau-Puk-Keewist. Dámvadbőrből volt az ing rajt’ Hószin, puha, s nyestszegélylyel, Át s kivarrva gyöngycsigákkal. Harisnyája zergebőr volt, Hermelinnel s tüskeborznak Cimpájával földiszitve. Özbőrből varrt moccasínján Sűrűn csillámlott a gyöngyház. Hattyupehely koszorúzta Homlokát, és sarkain nagy Rókafarkok kunkorodtak. Jobb kezében legyezője, Bal kezében nagy pipája. Vörheny-sárga, kék szikító Skarláttal bepöttyögetve. Sok szint játszott arculatra. Fürtje homlokára omlott, kétfelöl, miként a nőknél, könnyedén gyűrűkbe szedve. Fényben úszott az olajtól, Illatos fabokrozattal Összevissza fonva. És amint az ének és síp Megzendült, s pörgött a dobszó, Ott a fényes vendégkörben, Talpra áll a Pau-Puk-Keewis. Kezdetén kimért modorban, Halkan, móddal lépegetve, Délcegen hajlongva lejtett Koszorúsdit a fényűk közt, Verőfényben mint az árnyban, S mint a párduc óvatosan. Aztán egyre mérgesebben, Körbe pörgve, mint az örvény, Vendégnépet átugorva, Wigwamot körülforogva, Mig körülte még a lomb is Táncra kélt, s a por a széllel Összetűzött és kavargott. Majd föl a hegyháti tónak Homokos szegélyű partján Lejte földult arculattal. Dobbanásin a fövénypor Föllegekben kelt utána, Mig forgószél lett a szélből, S a fövenypor befuratként Elbobitá a vidéket, Dombra dombot torlaszitva Körben ott a part peremjén, Nagow Wudjow oldalában. Ekként járta Pau-Puk-Keewis Vígan el a koldus-táncot, Visszatérve, nagy nevetve Ült a vendégek közé le. Ült s legyezgeté magát Pulykafarktoll legyezővel. Chibiában volt a sor most, Hiawatha jó barátján, E legédesb dalnokon és Páratlan bűvös zenélőn. „Zengj nekünk oh Chibiabos, Dalt a sóvár, méla vágyról, Dalt az édes szellemről. Hogy az idő kurtább legyen, Zajosabb s vigabb a lagzi, S elégültebb mind a vendég!“ És a szende Chibiabos Zönge lágyan, olvadóan, Zönge mélyen meghatóan, Dalt a sóvár méla vágyról, Dalt az édes szerelemről. Hiawathán csüngve mindig, És a szende Minnehahan, Zönge lágyan, zönge ekkép : „Onaway ! Ébredj szerelmem ! Te az erdők vadvirága ! Te a rétek vadgalambja! Szende őzike-szemekkel! Csak egy pillantásod érjen : S boldog vagyok, nagyon boldog, Mint a mezők liliomja, Ha érzi a harmat gyöngyét. Leheleted édes, mint a Vadvirág illatja reggel S holdvilágos fényes este, Midőn hullong a fa lombja. Nem-e pezsdül minden vérem, Ah eléd és ah feléd csak! Mint a forrás csörgő habja, Nap fényében és az éjnek Holdsugáriban rezegve. Ébredj ! Oh ha jöni látlak, Szivem örömében ujjong, Zeng, sóhajt, mint holdsütötte Galagonya lombozatja. Bánatod ha van, szerelmem Bús, sötét a szivem akkor, A hogy elborul a fényes Tó, ha fellegár esik rá. Ha mosolygasz, oh szerelmem ! Dúlt szivem kifényesül, mint Napsugáritól a hűvös Szellőborzogatta hullám! Mosolyg a föld, mosolyg a viz, S a felhőtlen ég fölöttünk, Oh de eltün e mosoly mind, Ha te nem vagy oldalamnál! Én vagyok! Tekints reám, ók! Verő szivem érvelése, Ébredj, ébredj édesem hát, Onaway, ébredj szerelmem! “ Ekkép zenge Chibiabos Dalt a sóvár, méla vágyról, Dalt az édes szerelemről. S Jagoo, a nagy dicsekvő, Párja-ritkító mesélő, Nokomisnak is barátja, Irigy szívvel hallgatá a Tetszészajt, mit nyert a dalnok. 8 látva már a vendégeknek Arcán és tekintetében Hogy örömmel, kész örömmel, Csüngenének most meséin Borzadalmas füllentésin. Fennen kérkedett Jagoo, Sohse mondhatott ki sem még Oly kalandot el, a melynél Át ne élt venne különbet. Sohse hallott oly merészet, Mely fölért van’ az övével. Sohse oly csodás regét még, Hogy ne állott volna rögtön Egy csodásabbal elő. S hogy ha hallgattak reája S hitelt adjanak szavának : Senki messzebb és magasbra, Mint ő, nem lőtt még tegezzel, Senki nem halásza annyit, Senki nem lőtt annyi gimet, Senki tőrrel annyi hódat, Nála gyorsabb senki nem volt, Senki messzebb nem úszott még, Senki nem merült le jobban, Senki nem tett annyi útat, S nem látott annyi csodát, mint Jagov, a csodatévő, Párja-ritkító mesélet, így lett neve csúfolódó közmondás az emberek közt. A vadász, ha kérkedőleg Kissé elveté a sulykot, S ha a hadfi visszatérve Szörnyű nagyra volt magával, Rögtön ott a hallgatóság így kiálta föl: „Jagoo! Jagoo ül ma közöttünk.“ Ő volt, a ki Hiawatha Bölcsőjét faragta egykor, Rácsozatját gyönge harsból jól megkötve szarvasinnal, ki később megtanitá Ivet és nyilat faragni, Hamvas kőrisfából ivet A nyilat meg tölgyfatörzsből így ült teljesen középett, Ott a vendégek körében, Hiawatha lakadalmán, Az elvénült rút Jagoo, Párja-ritkitó mesélő. Szóltak aztán: „Jó Jagoo, Oh beszélj csodás regét és Soha nem hallott kalandot, Hogy az idő kurtább legyen, Zajosabb, vigabb a lagzi S elégültebb mind a vendég.“ És Jagov szóla ekként: „Egy regét mondok legott el, Soha nem hallott kalandot Osseoról, a bűvészről, A kit szült az esti csillag.“ Csukássi József: EGY NAGY SZERELEM VÉGE. (Orosz elbeszélés.) Herceg Odojewskyrel. (Folytatás.) Radetzkynek a hercegnővel való társalgása nem kis szeget ütött Wladimir fejébe. Arcán ugyan a legcsekélyebb változás sem volt észrevehető, de a kártyánál pár játszmát elveszített, mi nála még soha sem történt. Nem csoda, ő feszült figyelemmel hallgatott a fiatalok beszédére. Csak néhány szó juthatott el füléig, de e szavak után ő azt következtette, hogy a dolog komolylyá kezd válni. Hogy társalgásukat félbeszakítsa, gondolta ki a ma a Radetzky által is érintett fogást, mi neki teljesen sikerült. A hercegnőt Radetzky utóbbi szavai, melyekben esetleg e hölgynek helyzetét ecsetelte, erősen megrázkódtaták, s folytonosan fülében csengtek e szavak: „tiltott szenvedély, kötelmek megsértése!“ Kétségbeesve vonult szobájába vissza. Ez nem kerülte el az éles tekintetű diplomatának figyelmét, de ő csak a hercegnőnek izgatottságát vette észre, és mivel ennek valódi okát nem találta el, azt a Radetzky irányában ébredező vonzalomnak tulajdon