Fővárosi Lapok 1869. augusztus (174-198. szám)
1869-08-07 / 179. szám
gény Rafaelem, — szólt Eusebio, az isteni gondvisel lés őrködött feletted, s te sebeidből nem sokára ismét ki fogsz gyógyulni. — Azok éppen nem jelentékenyek, — szólt Rafael. Én ismét fölkelhetek s tovább mehetek. — Várakozzál még, José origanót ment keresni. Ez egy gyógyfának a neve, melyet összezúzva a sebre helyeznek. — Szerafina ne távozzék el, — szólt Rafael. Vicente és Gaetano még a közelben bolyonghatnak. — Miként sikerült neked Szerafinát elszöktetni ? Rafael már felelni akart Eusebio e kérdésére, midőn a lányka befogta ajkait. — Hadd beszéljek én, — szólt. Mig az ön sebeit be nem kötözik, nincs joga sem mozdulni, sem beszélni. — De Szerafina — azonban kezét ajkára tette s elkezdé beszélni a múlt éj eseményeit. E közben José a gyógy füvet elhozta, a melyet aztán egy peon két kő között öszszezúzott. Kevesebb mint öt perc alatt Rafael sebei be voltak kötözve, úgy hogy felállhatott s tetszése szerint mozoghatott. — Még igen sok dolog nem világos előttem, — szólt Eusebio. Mi történt Vicente és Gaetanóval ? — Igen csodálkozom azon, hogy önök nem találkoztak velök, — felelt Rafael. Egészen önök mellett kellett elmenniök. — Hol van Carlos ? — kérdé a franciskánus, kinek hirtelen valami gondolata támadt. Senki sem felelt. — Föl kell őt keresni, — szólt Eusebio, ha csak e nyomorultak meg nem gyilkolták. — Most csak egy kilátásunk van, — folytatá Eusebio. Ha Vicente és Gaetanonak sikerülne tőlünk megszabadulni, akkor lehetséges, hogy hátralékunk hatalmába kerülnek, de az is lehetséges, hogy minden utat elzárva találván, ismét visszatértek a tetőre. A franciskánus peonokat küldözött szét, hogy a legnagyobb gonddal vizsgálják át a környéket. Egy óra múlva két peon egy borzasztóan megcsonkított hullát hozott. A szerencsétlen Carlos volt. Néhány lépésnyire találták egy medvebarlang előtt, nem messze tőle egy fiatal medve feküdt, machete szúrásoktól leterítve. Most már értette Rafael, hogy mért távozott a medve oly hirtelen első találkozásukkor. Kétségen kívül magzatának segítségére sietett. Szerencsére azonban Carlos a borzasztó állatot halálosan megsebesítő, úgy hogy midőn másodszor rohant Rafaelre, már ereje nem állott arányban az ifjú erejével. Egy szóval, miután a szegény Carlos holttestét elhozták, egy másik peon jelentette, hogy Vicente és Gaetano lovait megtalálta. Öt perccel ezután a csöndet hirtelen lövés szakította meg. — Valamelyik emberünk lőtt! — kiáltott Eusebio. — Ott lenn a hegy tövében történik valami. Három másik puskalövés követte az elsőt. Ezután tíz percig szünet állt be, mire ismét egy negyedik lövés hallatszott, de már sokkal közelebb azon helyhez, hol Eusebio és társai állottak. — Nem bírom felfogni, mit jelenthet ez, — szólt a franciskánus. — Eleintén azt gondoltam, hogy embereink a szökevényekre tüzelnek, de most már ezt nem tartom lehetségesnek. — Talán egy másik medvére akadtak , — jegyzi meg José. — Nem, akkkor valamennyien egyszerre lőttek volna. — Figyeljetek csak a kutyákra , — szólt Rafael. Valverde és Capitana valóban egészen sajátságos módon ugattak, s a peonoknak nagy fáradságukba került őket visszatartani. — Ennek Vicentenek kell lenni, — mormogott José. Három peon azon irányban rohant, a merre a kutyák vezették őket. Alig tűntek el a bokrok közt, midőn egy másik peon lélekzetvesztve sietett elő a sűrűből. — Az indiánok! — kiáltott. — Hányan vannak ? — kérdé Eusebio. — Legalább is kétszázan, padre. — Miféle törzsűek ? — A rumlékéből. — Hadi diszitményeikkel ? — Igen, padre. Öt vagy hat fehér is van velük. — Talán Vicente és Gaetano ? ! — Én egyiket sem láttam ezek közül; sokkal inkább hiszem azt, hogy azok a „San Salvador“ matrózai. — Megtámadtak benneteket ? — Igen. Ők a völgy mélyéből jöttek s a hegyre akartak fölmenni. Egyik katonánk észrevette s lármát csapott. Mi útjukat álltuk, mire ők nyilzáporral feleltek. Az egyik katona halva maradt. Az ön parancsa szerint visszavonultunk önökhöz. — Hol vannak társaid ? — Jönnek ők is, padre. De ők nem haladhatnak gyorsan, nehogy szétszóródjanak. Azután időről időre megállnak , hogy fegyvereiket megtöltsék. Egynéhány perc múlva itt fognak lenni az indiánokkal együtt. Amint Eusebio a peon jelentését végig hallgatta, azonnal minden intézkedést megtett kis csapatának védelmére. Egy-két perc múlva emberei együtt voltak, elhatározva életöket drágán eladni. A franciskánus nem győzött eléggé örülni azon intézkedésnek, melyet a kolostor távozta előtt tett. Emberei el voltak látva több napra élelmiszerekkel, fegyverekkel, s kitűnő lőszer-készlettel. — Mindenekelőtt menjünk barátaink segítségére, — szólt Eusebio. — Mihelyt velők egyesültünk, felvonulunk a hegy tetejére, s állásunkat, a mennyire lehet, megerősítjük. Fiaim, — tévé hozzá meghatott s ünnepélyes hangon, — veszélyes helyzetünkben egyedül isten segíthet rajtunk. Könyörögjünk segélyéért. A franciskánus széles kalapját levette s szemeit az ég felé irányozva, egy rövid imát mondott. Eléje térdelve a vaquerok és peonok, ismételték a pap szavait. — Most a fegyverekhez, — szólt Eusebio, miután imáját befejezte. — Ha meghalunk, legalább mint keresztyének halunk meg. XIV. Az ima a missio embereibe új bátorságot és erőt öntött. Eusebio emberei közül négyet azon az úton, a melyen a tartaléknak kellett fellőni, elrejtve elhelyezett, s megparancsolta nekik, hogy abban a pillanatban, midőn társaik mellettök el fognak haladni, jöjjenek. Ez által azt akarta Eusebio elérni, hogy a lövések által az indiánok közt rendetlenség állvon be, a tartalék képes legyen a hegytetőre feljutni, s a főcsapattal egyesülni. A négy rejtekben levő ember pedig, mihelyt fegyverét elsütötte, szintén iparkodjék késedelem nélkül a többi után sietni. A franciskánus alig oszta ki parancsait, midőn körülbelől húsz lépésnyire tőlük két puskadurranás hallatszott. Rögtön erre három katona s egy peon a tartalékból, törtettek elő az erdőből, üldöztetve az indiánoktól, kik iszonyú orditozást vittek végbe. Abban a pillanatban, midőn az indiánok a menekvőket mármár elérték volna, a bokrokban elrejtett férfiak elsütötték fegyvereiket. Két indián elesett, egy harmadik vállán sebesült meg. Ugyanekkor Gutierez Pepe bukkant elő a sűrűből, s azonnal a missió embereihez csatlakozott. Szenvedett veszteségeik, s az európai fegyverektől való félelmek megállásra bírták az indiánokat , hogy mielőtt tovább mennének, tanácskozzanak. (Folyt köv.) Ischl idénye. (Augusztus 1.) Bár az ischli fürdőidény elérte már tetőpontját, mégis igen bajos annak átalános leírását adni, és pedig azon egyszerű okból, mert e fürdő annyira mozaikszerű, s társas élete annyira szétvált, hogy egyszerű áttekintése alig lehetséges. Megmaradok fenebbi állításomnál, hogy t. i. Ischl valóban mesterileg alkotott mozaik, melynek egyes köveit a szép kirándulási helyek, a vidék festői pontjai képezik. Ezek között a halstadti tó méltólag foglalja el a zöld smaragd helyét. Egy oldalon majdnem kopár sziklahegyek szegélyezik, míg a másikon a tenyészet egész színpompája látható. Magáról e tóról külön levelet szándékozom írni, s ezért most visszatérek Ischlhez. Évek óta nem volt e fürdő oly látogatott, mint ez idény alatt. Egész Európa, sőt még Amerika is elküldé ide képviselőit. A vendégek névsora eddig e számokat mutatja : 3028 család, átutazók 5000-en felül. Magyarország s főleg Pest nagy számban van itt képviselve, s különösen ki kell emelnem azt, hogy a múlt keddi reunióban, mindamellett hogy minden nemzetiségből számosan gyűltek össze, a legkitűnőbb jelenség négy szép fiatal magyar lány volt, közülök kettő a keresett táncosnők között első helyet foglalt el, míg a másik kettő — családi gyász miatt — csak a nézők között foglalt helyet. Az előbb kettő a két Majthényi kisasszony volt, az utóbbiak pedig a két Keglevics grófkisasszony. A többi jelen volt magyar hölgyek közül még Harsányi-Erdey Rózát említhetem meg. Az idegenek között Ginetti hercegnő tűnt ki, meghódítva mindenkit bájos mosolyával és igazi francia finomságával. (különben is született francia marquise.)Bár csak sétaöltönyben, kalappal fején jelent meg, mégis ez öltözékben is táncolt egy négyest, egyik legkedveltebb fürdőorvossal, dr. Hirschfelddel. Öltözékénél fogva leginkább feltűnt egy oláhországi hercegnő, ki az „Esplanade“ sétányon naponként oly fényben jelenik meg, mely mindenkit bámulatra ragad. Bájos táncánál fogva pedig az elsőség egy orosz hölgyet illet meg, ki — tán mivel igen szép lábacskái vannak — nagyon rövid ruhában jelent meg. „On dit“ szerint: e csinos hölgy még nem rég a pétervári ballet tagja volt, míg jelenleg egy magasrangú orosz hivatalnok neje. A reunió oly fényes, látogatott és kedves volt, minőre itt évek óta nem emlékeznek. Van itt egy nevezetes vendég most, kinek egészségére Ischl éghajlata káros befolyással volt. A híres Lucca kisasszony — a berlini dalszínház primadonnája — ez, ki pár hét óta időzik itten, s azzal a szándékkal jött, hogy itt néhány hangversenyt rendez. De — mint átalánosan beszélik — hangját itt majdnem elvesztő. Az „Actien-hotel“ magas falai ugyan sokszor viszhangozzák most is az ő mesterséges trilláit, de a hangverseny mégis csak elmarad, s ezért folyvást hiszik, hogy a balhitben kell lenni valaminek. Lucca kisasszony különben igen igénytelen külsejű, alacsony növésű hölgy, ki minden este egyszerű fekete ruhában jelenik meg az Esplanade-on. Tisztelői persze más szemmel nézik őt, mert megérkezése estéjén pompás tűzijátékot rendeztek tiszteletére, melyben — az Actien-hotel magas fekvésénél fogva — az egész Ischl gyönyörködhetett. Időjárásunk folytonosan szép, s csak ritkán zavarja meg a kirándulásokat egy-egy sebes fergeteg, mely itt megfoghatóan gyorsan támad. Legelőször egy alig észrevehető kis fellegecske mutatkozik a legmagasabb hegycsúcson, s ez oly váratlanul jön mindig, mint a szerelem; s még abban is hasonlít hozzá, mivel nem lehet tudni, honnan vette eredetét. Lágyan simul a sziklacsúcsra, majd köd karjait kiterjeszti körülre; aztán habruhájának átlátszó redőivel körülfolyja, s végre hosszú uszályával igyekszik azt egészen beborítani. De mintha valóban női természettel bírna e felleg, nemsokára kezd kacérkodni a szomszéd hegyekkel is; átlátszó koronát illeszt ezek fejére, sűrű fátyollal vonja be őket, s ennek oltalma alatt majdan köblökre simul, s mintha aztán megbánta volna kacérságait, sűrű záporkönnyeket hullat a szegény kirándulók ártatlan fejére. Ischlt inkább csak divatfürdőnek tartja a világ, s azért szinte csodálkozva nézzük korán reggel a tömérdek beteget, kik a savót és ásványvizet oly buzgón fogyasztják a „Cursalon“-ban, bár kinézésük átalában nem igen beteges. A „Cursalon“ a fürdővendégek reggeli gyűlhelye, s pompás épület, világos üvegfalaival s karcsú boltíveivel. Szép időben a Rudolf-kertben gyűlnek össze a sétálók, s ott zeneszó mellett végzik el reggeli sétájukat, míg borús időben a tágas „Cursalon“ pótolja ennek a helyét. Az idegenek többnyire a „Casinóban“ szokták elkölteni reggelijöket, s azért ott mindig is előkelő társaságot találunk. A „Casinó“ két nagy teremből áll, melyet üvegfal választ el egymástól. Egyik a férfiaké, másik kizárólag a hölgyeké. A terasse, mely a világos zöld színben diszlő Traun folyó partján festőileg van építve, s karcsú oszlopai buja repkénynyel dúsan benőve, közös tér, a mennyiben itt mind a két nem együtt reggeliz. 714