Fővárosi Lapok 1869. október (224-250. szám)

1869-10-20 / 240. szám

240-ik sz. Szerda, október 20. Kiadó-hivatal: Fest, banttok tere 7. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: Félévre...................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 2. em. HilljartáSi díj: Negyed hasábos petit sor......................7 sr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalom és művészetek pártolóinak figyelmébe. Lapunk ára félévre 8 ft, évnegyedre 4 ft, s az összegek az „Athenaeum“-hoz küldendők. désére, pedig ők lakoznak jól abból, mit a világ jámbor isteneivei adakoznak a zarándokok és szent emlékek őrzőinek. — Bizony jobban tennék, ha egy fillért sem adnának. Hizlalják itt a heréket, kik a világ előtt szentek, de titokban csak úgy tudnak nyájaskodni, mint valami katonatisztek. Vagy tán azok a zarándokok érdemlik meg a segélyt, kik ide vándorolnak csapatostól ? Hisz ezek majd mind korhely mesterlegények, dologkerülő iparlovagok, élhetetlen munkások, proletárok, csalók, tolvajok, elfajult nők, kereszttel kezökben s gonosz mosolylyal ajkukon- Hát ezeknek gyűjtik az alamizsnát ? Inkább ki kellene űzni őket, mint Krisztus tévé a kufárokkal. Hajónkon pompás példányai voltak e mákvirág-fajnak. Egy elrongyollott nő, kit már elhagyott a bűn, s e miatti bújában most zarándok-bottal kezében, olvasóval kötőjén, egy jó nagy kereszttel s örök „dicsértessék a Jézus!“-sal ajakán: ez alamizsna segélyével utazza be minden esztendőben Trieszttől Jaffán át, Jeruzsálemig, s onnan vissza Alexandriába, Rómába e nagy utat ingyen, minden ellátással. Ő maga mondá, hogy hatszor volt már Jeruzsálemben és Rómában. Aztán két mesterlegény, egyik svájci, másik bajor, mindegyik korhely, dologkerülő, beszélgettek egymás között, hogy most úgy sem juthatnának könnyen dologhoz; két hónapot tehát eltöltenek itt a hospitálokban, mennek Jeruzsálembe, Bethlehembe , Szent Jánosba , aztán Suezbe csatorna-mun- kára, hol több pénzt kapnak, mintha mesterségüket otthon űznék. Volt egy lengyel is, ki végig ette a világ minden zeg-zugának emigráns-kenyerét, s most a szent földön kóstolja meg azt; s voltak még többen is, de ki győzné őket mind elősorolni ? Ha az alamizsna megszűnnék, e söpredék elmaradna. És azért mindig akadna utazó, ki a megváltó működési terét igaz kegyelettel szemlélné meg, Jaffától Jeruzsálemig. Kora reggel fölkeltünk, élelemmel láttuk el magunkat az útra a bazárból, s kibérleti szamarainkat délelőtti 8 órára rendeltük. Pontosan meg is jött velük két arab hajzsár, s málháinkat az átalvetőkbe rakva, két állat vitte. A búcsúzáson rövid perc alatt túlestünk, miután a baksisokat kiadtuk a szolgáknak. Az ő hálálkodásaik közben hagytuk el a kolostort, fölnyergett szamaraink a kapu előtt sorakoztak, fölültünk rájuk, s a hajtsárok jó pálmasuhángokkal hátulról biztatva, nyargaltak utánunk. Elhagytuk a várost a bazárvonalon át, s mig a karaván-telepen zabot vett a szolga, mi addig az út melletti parkok természeti szépségeiben, egyes kéjlakok arab modorán, s kétoldalt a fák dombgazdagságában gyönyörködve, haladtunk gyorslábú szamarainkon. Végre elmaradt a város, a kertek s az egyes ültetményes telepek. Kopár, halmos, völgyes legelőn vezetett a gyalog ösvény. Néha egy-egy födött kútra találtunk, mely iránt vallásos kegyelettel viseltetik a mahomedán. Egyébként aztán sivár, kihalt itt az egész természet. Homok boritja a tért, szántásnak hire sincs, csak egy két kaktusz-bokor teng. Madarak röpködtek csoportban a halom-oldalakon, s a syriai fényképész ugyancsak futkározott titánok s lövöldözött is, de hiába, nem voltak azok megsülve, s minden rész lövésre nem esik madár. Az idő elég kellemes volt; meleg, szellőtlen, de a port leverte az éjéli eső. Karavánunk együtt tartott, egyetértő, művelt s jó kedélyű egyénekből állt, kik egymás iránt a legnagyobb előzékenységgel viseltettek. Volt közöttünk két nő és nyolc férfi. A homokhalmok közül egyes sárputrik tűntek elő, melyek — közelről nézve — szabálytalanul egymásba ragasztva , mint méhsejtek vagy fecskefészkek terültek el, közben keskeny utcák a közlekedésre. Alig nyolc holdnyi földön épült ez a telep, vagyis az első falu : Z a r z u r. Olyan, mint nálunk a téglavető-telepen a cigánykunyyhók. Lakosai is olyanok. Putrijok födelén tanyázik a kutya, macska, galamb, tyúk. A falun túl egy kis narancsliget s olajfa-kerek marad el, később egész erdőséget érünk, vadon termő olajfákból, göbös, forradásos, odvas derékkal , majd szántóföldeket látunk, melyeket most munkál az arab, fa ekéivel egy lóval és egy szamárral szántogatva, másik egy tehén és tevével, a mint lehet. Jól szántanak s gondosan mívelik földjeiket. A táj itt eléggé változatos, zöldelő vetések,kaszálók, kaktuszkeritések között konyhavetemények, narancs-, citromfák; egyes olajfák elszórva a mezőségen is, kutak lombdús fák árnyában, üde vizzel. A halomtetőkön egyes őrházak is látszanak, kimért távolságban egymástól. Hajdan ötösével fegyveres őrök voltak benne, kik felügyeltek a zarándok-karavánok biztonságára mert egykor a rabló beduinok számtalanokat legyilkoltak és kiraboltak, most azonban nyugodtan mehet az utazó, nem bántja senki sem. Az őrházak üresen állnak, kósza szellő sóhajt be ajtajukon , aggott varjú pihen meg felettük. Az útfélen balról boltos ívezetű ódon kút áll, rezgő levelű nyárfák vetnek rája árnyat. Túlsó oldalánál egyhangú bánatos zsongás hallatszott. Midőn megkerültük, igen érdekes jelenetet láttunk: nagy csoport nő ült körben, panaszos síri hangon összhangzatos dalolásban sírtak, keseregtek, könyeik hullottak. Nem tudhattam meg, mily csapás érhette a falut, de Dóré Gusztáv festménye jutott eszembe a világtárlatból. Ő rendkívüli hiven ecsetelte az „arab nők kesergését a pusztában.“ A háttérben balról Beydegbe helység gombatetejű pátriai látszanak. Sivár homokhalmok követnek odáig. Jaffától Jeruzsálemig villany-távsürgöny vezet, most pediglen, a mi világ teremtése óta nem volt; olyasvalami készül: csinált út, melyen szekérrel lehessen járni. Mert eddig itt csak teve, ló és szamárháton ment a közlekedés, teherszállítás. A török császár azonban, midőn Párisban járt, hallá, hogy Eugenia császárné a szent földet meg fogja látogatni, mire Abdul Aziz szultán megigérte, hogy akkorára épittet Jaffától Jeruzsálemig utat, hogy Ő Felsége kocsin mehessen. S ime teljesül, mert Palaestina falvai ezrenkint dolgoznak s nagyon eredetileg csinálják az utat. Két felöl vakolattal emelnek kőgátat, azt megtöltik nagy kővel, s reá kavicsot hordanak. Rövid időn roboghatnak rajta a kocsik. A homokhalmok elenyészvén, síkság terül előttünk, mívelt földekkel, legelőkkel, itt-ott lóherés kaszálóval, jobbról terjedelmes olajfa-erdőség, s a távolban terjedelmes város látszik, ahol ma állomást tartunk. Neve Ramlah, hajdan Arimathia. Itt született a Jézus atyja. Eddigi utunk igen kellemes és változatos volt, s csupán a szamaragolás roncsolt meg bennünket. Vagy két emberünk le is szenderült a szamár fején keresztül, de nem történt szerencsétlenség. — Az olajfa-erdőt elhagyva, kaktusz-kerítéses kertek terülnek jobbról, s közülök egy ódon torony látszik egymagában. Majd csavargás kerti útra térünk le a csinált útról, s dombos oldalon ügetünk föl az erős fallal bástyázott convent elé, mely a városon kívül van bejáratával, de hátrésze közvetlenül a város falára van építve. Zörgettünk a nagy kapun, s kinyittatott. (Folyt. köv.) Gyönge kis menyecske. Virágos pamlagon, illatos szobában. Gyönge kicsiny asszony üldögél magában. Két kis tenyerének liliom-gödrére Álmodozva sülyed angyal fejecskéje. Gyönge kis menyecske ! A te lelked vágyik, Vágyik innen messze idegen határig. S mire hévvel gondolsz, kire igy forr lázad, Az bizony nem férjed, és nem a te hazad. Az öledben ringó rózsaszín levélke Csak úgy olvadozik könnyeid hevébe’ ! Van ki elitélne, én meg sem ítéllek. Ártatlan teremtés, szánlak inkább téged! Hisz’ gyarló halandó korlátot hogy irhát Eglehelte lángid, szálló vágyaidnak ? ! De, ki éjjel-nappal, csak te reád gondol, A ki beteg, szintén fojtott fájdalomtól, Ki oltárnál fűzött esküvel magához, — Hívén, hogy szerelmed vissza rá sugároz; A ki gyötrelmek közt érzi, tudja, látja, Hogy övé soh’ se’ volt szived áldó lángja ; Ki egy feldúlt élet kínjával háborog : Oh nem szánandóbb-e, mint te vagy, gondolod ? „Istenem teremtem!“ suttogod magadban „Tudod: erőszak volt, hogy kezemet adtam.“ „Ő is tudta, mondtam, nem egyszer, de százszor, Hogy szivem csak egyért, de nem értté lángol „Mégis oda hurcolt az oltár kövére, S elhangzott az átok háromnak fejére!“ S ime fölvert lelked lázas gondolatja, Kebled patyolatját a mi úgy ringatja, — A mely három közzűl kettőt még megmenthet: Nyílt ösvényén repdes a hü szerelemnek. S bizony nem sokára ott pihegsz a tájon, Hova ragad, kerget e reád gyűlt álom. Hol igaz lángjával, forró két karjával Régi hü szeretőd sirva ölel által. S boldogtalan te!ki majd magad maradtál, S hánytorogsz egy sötét örvény-torkolatnál, Kebeled poklával, melyet nyögve hordasz, Menj a két bánkódó öreghez, és mondd azt: „ Oh! bizony jaj annak, a ki por létére Láncot akar vetni az ég törvényére.“ „Oh,’ hogy ezt akartam, hogy ti akartátok ! Egek büntetése fölöttünk ez átok !“ E. Kovács Gyula: Zarándok Iiss a szent sírhoz. (Eredeti úti rajzok.) Irta : Szél Török János. (Folytatás.) Mióta a szent föld határát átléptem, azóta karöltve haladok a farizeusokkal. Itt a zárdában törülgetem a számat, s a bazárban lakom jól. Mosolyogva szolgál föl egy-egy szolgalélek, hátunk mögött irigy szemekkel lesve kanalunk, késünk s villánk műkö nt.