Fővárosi Lapok 1870. február (25-40. szám)

1870-02-23 / 36. szám

— így hát kénytelenek leszünk Annát vissza­vinni, kiálta Piet elragadtatva. — Hogyan ? Henrik elmondá a balesetet, s szándékukat, mely a szomszédhoz vezeté. Néhány pillanatnyi csend jön. — Hallgassanak meg, kezdé végre a nőe ; az után, mit a gyermekről hallánk, valószínű, hogy csa­ládja Bergendorpban lakik. Grahamstowni útunk éppen erre vezet. Hagyják velünk Annát, tudako­zódni fogunk rokonairól, s a kicsiny maga is se­gíthet emlékei által, melyeket Bergendorp látása valószínüleg föl fog benne költeni. Hat hónapig ma­radunk Grahamstownbak­, s városi tartózkodásunk alatt nemi oktatásban is részesítendjük kis Anná­tokat. — Ördögbe! kiálta Piet. Mi szüksége van okta­tásra ? Nem elég jó igy ? Én sem olvasni, sem írni nem tudok, Henrik sem, s azért még sem vagyunk roszabbul. — E gyermek nem a tiétek, felelt a noé; csak bizomány ez, melyet a gondviselés rátok bizott s semmit sem szabad elmulasztanotok, hogy őt csa­ládjának visszaadjátok. Ha valaha fölleli szüleit, nem szabad, hogy ezek szemetekre vessék, mikép gyermeküket tudatlanul hagytátok, mint a szol­gálót. — Igaza van, szólt Henrik, bár a hat hónapi elválás gondolata igen bántó. Piet, kevés értelme dacára is fölfogá, hogy Mar­gitnak igaza van, de ellenállt saját meggyőződésé­nek, s a jó nő bölcs szavaira gyermekes ellenvetése­ket ten. Csak mogorván engedett végre s számtalan­szor is m­­ellé: — Menj, szegény Annám, csak én szeretlek té­ged itt. Ha kedvem szerint tehetnék, soha sem hagy­nál el minket. Végre jól roszul beleegyezett, de alig múlt el három hónap Anna távozása után, Piet már min­denféle hanglejtéssel ismétlé: — Soha sem jő vissza, biztos lehetsz róla , ott marad Graham­stownban , kisasszony lesz belőle és boldogtalan! A te hibád ez, mert te akartad, hogy távozzék. Hozzászokva e szemrehányásokhoz, Henrik nyugodtan dolgozott tovább Rondonoley újraépí­tésén. Sokkal több időbe került e munka, mint a két testvér hitte volna. A szükséges anyag bőségben volt a tájékon, de idő kellett, míg megszárad s hasz­nálható lesz. A többi tárgyra nézve pedig várni kellett a tradereket vagy a küldöttek visszatértét, kik az angol gyarmat szélén fekvő városokba men­tek ezek megvételére. Dacára a két testvér lankadatlan munkájának, az építés csaknem nyolc hónapot vett igénybe. Ez­alatt Marydom Bergendorpból levelet írt, melyben tudakozódása eredményéről adott tudósítást. Anna nagybátyja, kinek halálán Piet és Henrik jelén va­­lának, volt utósó rokona, s a szegény gyermek most egyedül állt a világon. — Annál jobb ! kiálta Piet, így legalább min­dig velünk marad. Piet azt akará, hogy azonnal írjanak Mary­­domnak, hogy a gyermeket visszaküldje, de Hen­rik megjegyzi, hogy Anna nagyobb biztosságban lesz a két jó öreggel, mint egy ismeretlen tinderrel, s különben is jobb lesz nevelését teljesen befejezni. Piet, szokása szerint dörmögve engedett, s várták Marydomék visszatérését. Ezek kemény próbára te­vék a szegény Piet türelmét, mert csak teljes tizen­nyolc hónap múlva tértek vissza. A két testvér tü­relmetlenségében egész Kurumanig eléjük ment. Anna, ki Marydom kocsijában ült, messziről megismerő két jóltevőjét. — Itt van Piet és Henrik! — kiábta tapsolva, s kiugorva a kocsiból, feléjök szaladt. Első mozdulata Henrik felé vive, de barátjai mellé érve, hirtelen zavartan megállt. Piet karjaiba ragadta s nyergébe ültető, mint egy tizéves gyermeket. Az­után jól összecsókolva, ismét a földre tevő. Ezalatt Henrik meglepetéssel szemlélte az An­na személyében létrejött vált­ozást. Egy rajongó, többnyire fiúként öltözött gyermek helyett ifjú lányt látott maga előtt, ki annyi kecsesen, mint sze­méremmel viseli neme öltözetét. A gyermekből nő lett. Midőn Henrik kezét nyújta neki, elpirult, s csaknem habozva ölele át ré­gi barátját. Ez is meg volt hatva. Ezalatt mynheer Marydom és neje utólérték az ifjakat. — Nos! kérdő a baas (úr), Annára mutatva, mit szóltok növendékünkhöz ? Sokáig tartok ugyan magunknál, de valljátok meg, hogy hasznára vált. — S bár ifjú, már több férjet kaphatott volna, ha akar, teve hozzá a noe. — Akkor nem láthattuk volna többé, kiáltá Piet, összevonva sűrű szemöldeit. — Mindig a régi, szólt Marydom nevetve. Rajta. Piet és ön Henrik, jöjjenek a kocsihoz , a noe kávét fog készíteni. Tegnap egy bakkecskét lőttem, melynek combja kitűnő pecsenye lesz ; azután oly brandyval szolgálok, minőt soha sem ittatok, s me­lyet egy angol kapitánytól vettem. Egy óra múlva öt emberünk a kifogott kocsi köré települve, keményen hozzálátott a noe élelmi­szereihez. A lakoma után az ökröket ismét befogták, s a kocsi útnak indult. Marydom Margit, ki igen megszerette Annát, kedvetlenül nézte távozását, hogy ezentúl a két ifjú fedele alatt lakjék. Régi tapasztalata előre mutatá mindazon kellemetlenségeket, melyek innen szár­mazhatnak, de első megjegyzései e pont fölött, oly vihart idéztek elő Piet mesternél, hogy a jó nő nem mert többet szólni. Hozzátehetjük, hogy a távolabbi gyarmatokban gyakran laknak ifjú lányok fiatal férfiaknál s ott nem oly föltűnő ez, mint nálunk. Nagy örömmel vezető a két testvér Annát a számára készített szobába, melyet mindenki tehet­sége szerint földiszített. Meghatva e gyöngéd és élénk vonzalom által, az ifjú lány nem tudá, mint adjon hálát barátainak. A ház szolgái is lelkesül­ten fogadák. Piet hálából annyi húst, hydromelt és sört osztott ki köztük, hogy estére minden beh­olla­­na a legmélyebb részegségbe volt merülve. (Folyt. köv.) Az akadémiában. Február 21. (Hercegi ajándék. — Hoffmann Pál. .— A római színház és törvényszék. — Horváth Mihály csörgetyüje.) (Bay Zs.) A második osztály mai ülése után elmondhatta Thaly Kálmán, hogy ez az ő napja volt! És még milyen napja! Látogatói érkeztek az akadémiának, mind a fejedelem és vezérei, kik­nek „magyarjuk gyászban ült.“ A confoederált ku­ruc rendek rukkoltak be szép sorjában, címereikkel, bársonyköntösben az akadémiába; az igaz, hogy csak a papiroson, így is csoda! Hisz elmúlt már másfélszáz esztendeje, hogy utósat dördült az ágyú a munkácsi várfokon. A­miről emlékeztünk, az Cartom­szki Lászlónak valóban hercegi ajándéka. Lónyai Menyhért mutatá be az ülés elején a nagybecsű adományt. Ama con­­foederátió okmánya ez, melyet Rákóczi és a rendek 1705-ben alkottak, s mely a Rákóczi-háború egyik hadakozó felének nevet adott a diplomácia előtt. Az okmány szövegét számtalan aláirás és pecsét követi. Elől a fejedelem ismeretes hosszas, vékony betűi, utána a többiek Az egész bársonyba van kötve, és aranyozott cifrázatokkal ékesítve. Hogy mikép ke­rült especces okmány londoni és párisi antiquáriusok kezére ? nem tudni. Pulszky beszélgetés közben je­gyezte meg, hogy neki is kínálták ugyanezt Lon­donban 100 font sterlingért, de akkoriban a ma­gyar emigráció egy tagjának sem igen állott mód­jában ennyi pénzt adni ki. A herceg, mint hallottuk, 3000 frankon vette. Az akadémia köszönetét Horváth Mihály, a má­sodik osztály elnöke fogja Cartoriszki hercegnek ki­fejezni, aki akadémiánk iránt ily bőkezű részvétet ta­núsít. Ő adományozott alig egy hónapja ezer forin­tot is egy pályakérdés jutalmazására. Értekezést Hoffmann Pál tartott, ily címmel : „Cicero civilistikai beszéde pro Roscio comoedo.“ Hoffmann azon tudósaink közé tartozik, kik valódi népszerűségnek örvendenek. És e népszerűségre igazi, belső értéküknél fogva érdemesek is. Hazánk­nak mindenesetre első romanistája ő. És a­ki ismeri a római jognak, a jogtudomány e kiapadhatatlan aranybányájának, roppant értékét és fontosságát egy codificálni készülő nemzetnél, minő mi vagyunk őszintén örülhet, hogy Gaiusnak oly kitűnő magya­rázója van joghallgató fiatalságunk előtt, kinek Jus­­tinianus máris becsesebb valamit ajándékozott a „honores“-nél: a közbizodalmat és népszerűséget. Az egyetemi ifjúság ma is nagy számmal volt kép­viselve a hallgatóság között. Alig éreztük a strike kellemetlenségét jobban, mint ez alkalommal. Beszélnünk kell geológiáról, szemsenyvekről, bárányhimlőről, árkádiai szarvas­­marhákról, japáni kukoricaszárító masináról, min­denféléről et de quibusdam aliis. És most, mikor jön valami, a­miről kedvünk lenne beszélni, most még mindig tart a strike. Azért csak röviden. Bocsásson meg nekünk Papinianus szelleme ! A pör tárgya, melyben a magát „adolescens“ -nek nevező Cicero allegált következő:Roscius,a híres római színész és Fannius egy üzletember közösen vesznek egy rabszolgát. Ezt Fannius kikötéssel engedi át Ros­­ciusnak, hogy használja és képezze ki színészszé s majd akkor osztozzanak a közös rabszolga fizetésén. Az ó­kori conservatóriumi növendék kiköp­­őse annyira haladt, hogy már szerződtették egy idényre százezer szeszterciusért, körülbelül 10,000 forint), midőn valaki Thalia eme fiatal papját megölte. Rosci­us s Fannius port támasztottak a gyilkos ellen, a rab­szolga által szerzendő nyeremények kárpótlása vé­gett. A per folyamában azonban Roscius kiegyezett ellenfelükkel, ki neki egy mezei lakot engedett át. Fannius folytatta a gyilkos ellen a v­ört s Roscius ellen is támasztott egyet, a nyert érték felét követel­vén tőle. E pör­nek megint egy­esség vetett véget, melyben Roscius 50,000 sestertiust adott Fanniusnak képviseleti működése jutalmául; a gyilkos elleni kö­zös pörben is 50,000 et ígért, ha Fannius még be nem végzett első pöréből szerzendő nyereményének felét szintén átengedi neki. E második 50,000­ért pörölte be Fannius Rosciust, kinek orátora e pörben Cicero. Fannius nagy veszélyt vett fejére, minthogy a legszigorúbb pörnemet, a condictiót választotta, melyben a legkisebb túlkövetelés is pörvesztést vont maga után, s ez még a perérték egyharmadának elvesztésével járt. Cicero sok gyönge érvet halmo­zott össze védence mellett, kinek azonban mégis igaza volt. Fölhozta még azt is, hogy Fanniusnak már külső alakja is visszataszító. Hasonlít a korcs­­mároshoz, kit Roscius oly mesterileg ábrázol. Hogy Piso, a kirendelt esküdtbiró, mikép ítélt a pörben, nem tudjuk , de valószinüleg Rosciusé volt a győ­zelem. i i ——aBirnwii 'iiipn iiiiiiii 'i.ni— Mig a pör tartott, olykor oly élénken diskurál­­tak a tudós urak, hogy Horváth Mihály már csen­­getyűjéhez is folyamodott. A folyó ügyek közt nem volt érdekes. A jövő ülés tárgyai lesznek : Pólya Jó­zsef értekezése hazánk földrengéseinek okáról, és Szabó József geológiai utazásának rajza Olaszor­szágban. — 155 - Karnevál naplója. (A budai tornaegylet bálja, a protestáns bál, „Charivári“ s a zenekedvelők táncestélye.) (M.) A farsang naplójának ezek már az utósó lapjai közé tartoznak. Még egy pár álmatlan éj, még egy pár önfeledt füzértánc, még egy csomó báli em­lék, — szép, mint a többi, —­a aztán „hamvat hint­hetünk bús fejünkre,“ a­mi a mai világ szokása sze­rint nem jelent többet, mint hogy a tánc folytatása a magán­termek parketjén következik. Múlt szombaton két díszes zárt körű bál volt. Egyik a budai országházban, másik a pesti evang.­iskola ter­mében. Amatt a budai tornaegylet rendező, s jel­mezbál volt annyiban, hogy a nők közül számosan jelentek meg costume-ökben. A nagyobb rész azonban azt a kiváltságot vette igénybe, mely szerint jelmez nél­kül is meg lehetett jelenni. A jelmezek ízlésesek voltak. Heinrich Adél k. a. a világkiállítást ábrázolta; fehér ruháját alól hímzett rózsák díszítők, fölötte selyemcsikokban lebegtek a különféle népek nemzeti színei, végül a nemzetek fölirataival, fején a Mercur jelvénye; a Thoma kisasszonyok érdekes rococo-ruhákban je­lentek meg ; Hofhauser Tini k. a., mint Satanella; Fischer k. a. mint lengyel nő; a Kis nővérek, Nagy Ottilia és Stéger Antónia k. a. mint virágárusnők; Brunner Antónia mint kártyakirályné; Vitái Szidó­nia k. a. mint pásztorleány; Boksárné, mint szerb nő ; a Karner-nővérek rózsákkal gazdagon diszített ruháikben a májust ábrázolták; Leifert k. a. pedig a csillagos éjszakát: arany pettyes fekete tüll ruhá­ban, alja tele csillagokkal. Két szép jelmez az ara­tást jelképezte : zöld selyem ruha arany kalászokkal. A férfi vendégek közt senki sem jelent meg valami feltűnőbb jelmezben. Volt több dominó és álarcos is. A terem nem volt tömve, de a bál annál vigab­­ban folyt.

Next