Fővárosi Lapok 1870. október (216-241. szám)
1870-10-18 / 230. szám
A cár kegyence. A. Dueros francia beszélye. (Folytatás.) — Igen, én hiszek, — folytatá, közelebb lépve, — én hiszek a nemes Kioff Alexis gróf szavaiban, és remélem, hogy beváltja ígéretét. — Oh! köszönöm, köszönöm, Alessandra! — kiálta föl a gróf, a lány felé közeledve. — Fogadásomat, ime, megújítom az én jó Petersem előtt; bármi történjék is, én esküszöm, hogy nem leszesz! Alessandra atyjának keblére veté magát, hogy elrejtse izgatottságát. Alexis lábai elé borult a leánykának. Pillanatnyi csönd állott be. Peters törte azt először meg. — Gróf úr! — szólt. — ön megesküdött előttem, isten hallá önnek fogadását. Ha ön azt elfeledné, nekem eszembe fog jutni! VII. Alexis gróf még nehány napot töltött a fogadóban, s midőn elutazott, megigérte, hogy csakhamar ismét visszatér szép jegyeséhez. Alessandra szive repesett az örömtől. Az olvasó azonban nagyon csalódik, ha azt véli, hogy a kielégített becsvágy legcsekélyebb részben osztozott volna az örömben. Nem! Alessandra boldog volt, hogy Alexis gróf őt, a szegény leányt, megszerette. A nemes grófnak gazdagsága és rangja őt egyátalában nem vakita el; nem látott e férfiban mást, mint az ő lelkével összhangzó lelket; boldognak érzé magát tökéletesen — és mit törődött ő egyébbel ? Lement a kis kertbe minden reggel. Ott beszélt először Alexissel. A virágok sokkal kedvesebbekké váltak előtte, mióta az ő kedvese azokon szemét legeltette. Sokkal nagyobb gondot fordított virágaira, mint azelőtt.Úgy tetszett, mintha a leányka e virágokkal az eltávozott kedvesről susogott volna. Azonban e boldogság derűs egére olykor egyegy felhő vonult föl. Ilyenkor az ifjú leány lelke elbénult s aggállyal sóhajtott föl: — Ah! ha nem térne többé vissza! De arca ismét rögtön kiderült, a remény égi mosolya honolt tekintetében, s a gróf arája ezt susogá:ff — Ő fogadást tett, és vissza fog térni! Aztán a boldogság érzetével futott Peters karjai közé, ki őt a falnak támaszkodva szemlélte, s csókjaival árasztá el. VIII. möhben, sőt úgy tetszett, mintha kerülte volna a gyönyörök zaját, mely minden lépését követte. Nem az egykori vidám, kedélyes lovag volt ő már többé! Azt nem mondhatjuk ugyan felőle el, hogy b0r arcot öltött, de nagyon komolyan viselte magát. Ki őt igy látta, azt vélhette, hogy ő, mint afféle államférfi, most is valamely nagy politikai kérdés csomóját igyekszik megoldani. Dús házassági szövetségeket ajánlgattak neki, s ő mindeniket visszautasítá. A világ ekkor természetesen, úgy gondolkozott, hogy ama fényes parthie-kat azért utasítja vissza mert a gróf szerelmes, még pedig utazása közben lett azzá. Az emberek egyre törték fejüket gyanitgatásokkal ; találgatták nevét és rangját ama boldog fiatal hölgynek, ki e fényes lepkét lebilincselé a szerelem láncaival. Váltig faggatták magát Alexist is. Ő azonban csak hallgatott s boszankodott, midőn sejté, hogy szivtitkaiba akarnak behatolni. Az emberek megunták a hasztalan fejtörést, találgatást, és vártak, mig az idő oldja meg a talányt. A grófot azonban komolysága mellett még egyszerre előítéletesség is szállotta meg. Vájjon mi történhetett vele? A kíváncsiság házába is betolakodott, s a gyanitgatások már hangosabban kezdtek nyilatkozni úgy az udvarnál, mint a szalonokban. A gróf tökéletesen élő talánynyá vált. A mi vele történt, azt a következőkben foglaljuk össze. Alessandrától való elválásának első napjaiban az ő szive, szerelmének uralma alatt volt, melyet az újdonság varázsa alatt a legmélyebbnek vélt s arra nem is gondolt, minő következményei lesznek annak, ha ő Alessandrának és atyjának tett fogadását beváltja. Ő ugyan még igy is, higgadtan meggondolva a dolgot, nőül vette volna a fiatal leányt. Csak attól tartott, hogy a fejedelem nem csak nem helyesli ez egybekelést, de még talán beleegyezését sem adja, ámbár lelkesültségében számított a cár kegyes jóindulatára. (Folyt. köv.) A vadászat. (Egy világfi naplójából.*) Az őszutó, mely a vadászat idénye, beállott. Ittott a magasabb hegyekben már hó szállinkázik, s rókát, farkast és medvét a völgyekbe kerget, sőt néhol már emberi tanyák közelébe is. A Kárpátoktól az Alpokig készítik a hálókat, ássák a farkas vermeket. Harsog a kürt, pöfög a tülök, dörren a fegyver és hangzik a hajtók zsivaja északtól nyugatig a világ minden nyelvén. Sajátságos varázs rejlik a vadászatban. A természet egyik alkatrésze követeli jogait, és pedig oly erővel, hogy mindenütt látható, minden viszonyok között, minden időkben s a társadalom minden rétegében. Nem csak abban áll a vadászat, hogy fegyverünkkel lesben állunk, állatot állatra uszítunk s vizsgáinkkal vagy agarainkkal kóborlunk a mocsárak közt vagy a mezőkön. Vadásznak a világon mindenütt, és sokan, kiknek nincs vadaskertjük, irigylésreméltóbb vadászati élményekről beszélhetnek, mint akik mértföldekre nyúló erdőkben űzhetik a vadat. Vadász e világon az egész világ, Viktor Emánueltől kezdve a serdülő bajuszú kandúrig, Polától a Jóremény fokáig. Nem a táplálék megszerzése, hanem az elejtés, ölés élvezete, a vágy, egy idegen természetet kényszeríteni, meghódítani, életét fenyegetni, ez a vadászat sajátképpi démoni motívuma, a természet amaz árnyoldalainak egyike, melyek egyúttal vonzanak és nyugtalanítanak ; és a vadság és kegyetlenség e vonását sehol sem látjuk oly éles körvonalakban kifejlődve, mint a nőknél, kikben az számtalan árnyalatokban csillog és fenyeget. Ki ne ismerné hazánkban amaz elhagyott, komor, költészetteljes us'ilakot Kolomen mellett, melynek úrnője az orosz George Sand ? Gyönyörű, csodálatos Olga! Egész lénye oly élénken áll lelkem előtt, mint kedvesemnek arcképe. Látom, amint utószót a nyílt lépcsőházban állott, magas, karcsú termetével, mint egy istennő, csodás, márványarcával, nagy, sötét szemeivel, melyek nevetnek, ha könyük közeledését érzik. Alexis őszintén ígérte, hogy nem sokára visszatér szép jegyeséhez. Ő még maradt volna, de vissza kelle térnie. A székváros felé vette útját, miközben a legédesebb érzelemmel telt lelkében a közeljövőre tervezgetett. Ajka szünetlenül Alessandra nevét susogta. A bájos pórleány arca folyvást szeme előtt lebegett s mint kedves tünemény kísérte őt útjában, hogy annak unalmait előre tovaűzze. És nem csupán látni vélte ő Alessandrát, még szavát is hallá! Sajátos, álomszerű hang volt ez ! Ő pedig válaszolt arra, s karjait terjeszté ki a kedves látomány felé, mely ekkor isteni mosolylyal foszlott szét, hogy pillanatra eltűnjék az igézet alá került utas elöl. Nehány nappal később Alexis megérkezett Szentpétervárra. Megérkezésének hire egész mozgalmat idézett elé. ’ Azt hitték, meghalt, vagy száműzték az udvartól. De midőn látták, hogy ismét visszatért az udvarhoz s elfoglalta fényes állomását; midőn látták, hogy a fejedelmi kegyben még inkább benn van a fiatal gróf, nem okoskodtak többé távollétének indokai fölött, s a legelőbbkelő családok versenyezve fejezték ki örömüket a szép szökevény visszatérte miatt. Nem egy szív kezdett ismét földobogni látására. A gróf érze, hogy nem képes tovább nőtlenségben élni; átlátta, hogy neki mielőbb meg kell házasodnia. Ugyanily véleményben voltak a leányos anyák, kik titkos becsvágyukat látták volna kielégítve az által, ha leányuk a dús és fényes Kioff-családdal került volna rokonsági egybeköttetésbe. Az ünnepélyek egymást érték, és ez ünnepélyek hőse Alexis volt. De a hős nem látszott osztozni az átalános örö-Az őszi szél élesen sípol az eresz alatt, összezavarja fürtjeit, és fölborzolja otthonkája prémszegélyét. Paripámra ülök, még egyszer lehajol s odanyújtja apró, hideg kezét, azután tovaszáguld velem a nemes állat, és fehér kendőjét még sokáig látom lebegni a levegőben. És ismét látom a szép asszonyt beteg szivével, gyöngéd, lángoló lelkével, büszkén ülve a nyeregben, úrlovarok és vadászoktól környezve, amint űzi, hajtja gyilkos, vidám szemekkel a nyulat és a rókát; és hallom félig nyílt ajka nevetését, ha agarai a halálos félelemben reszkető szegény állatot fölhajítják a levegőbe. És azon szenvedélyek, melyek a társadalmat aláássák, a játék a tőzsdén, a zöld asztalnál, a sakktáblán folytatott ártatlan küzdelmek, a dominózás, a házias becsületes mariage-a a vén kisasszonyoknak, más valami-e, mint a vadászat élvezete ? Ki ne ismerné azon irgalmat nem ismerő üzéreket, kik kiválóan a nőnemből toborozzák össze magukat, kik a nyelvágyon kívül még mások megsemmisítésére is törnek, kik sajátságos élvezetet találnak, ha áldozatjukat, mint a vadászok, bekeríthetik, kétségbeejthetik, s kegyelmet es főleg lábaik előtt láthatják ? Ismerek egy blazirt delnőt, ki lázas élvezettel hallgatta a hírt, hogy az igazság büntető keze elől egy gyilkos nagykiterjedésű vadaskertjébe menekült. Még azon pillanatban megparancsolta embereinek, hogy üldözésére induljanak; maga is lóra ült és nem nyugodott addig, mig a szerencsétlen reszketve, hátrakötött kezekkel lábai előtt nem feküdt. Sőt behajtásit a városba, hogy jelen legyen kivégeztetésén, mert hiszen az elitélt az ő vadászati zsákmánya. E különös passió gyakran igen komikus formákban nyilatkozik, így van nekem három gyönyörű macskám, melyeknek anyja valamelyik éjjeli szerelmi excursió alkalmával megöletett, s melyeket a család, talált gyermekek módjára, tejjel fölnevelt. El lehet gondolni, hogy a példás nevelés következtében igen ritka macskaműveltségre tettek szert, a szobából soha sem távoztak, az egérről pedig azt sem tudták, mi fán terem , de időről-időre föltámadt bennük a vadászat ördöge, s ilyenkor mennyei türelemmel lestek egy-egy dongóra, melyet ha megkaparitniok sikerült, mint valami delicatessel, irigylendő élvezettel költöttek el. A nők sajátképei vadaskertjük a szerelem, és mi valljuk meg őszintén: többé vagy kevésbé, mind az ő vadjaik vagyunk. Legtöbbnyire csak tőrbe ejtés a cél, vagy hogy láncot rakjanak kezeinkre, de nem ritkán komoly a vadászat és azzal végződik, hogy a zaklatott és gyötrött vad vadásznője lábainál leheli ki lelkét. Ki ne találkozott volna életében ily nőkkel, kik nem érik be a hódolattal, szenvedélylyel,kik véres áldozatot követelnek, vadjukat hosszú kegyetlenséggel ölik meg, vagy mint a zergét, meredélyes sziklaoromra űzik, honnét az kétségbeesetten bukik alá , vagy végre áldozatjaikat, mint gladiátorokat a cirkusban, szembeállítják egymással, s ha — mint a vesztaszűzek — döntő szóval bírnak az élet és halál kérdésében, mindig ez utóbbira adják szavazatjukat. Halál, öngyilkosság, párbaj jelöli útjukat, vérrel vannak befecskendezve tetőtől-talpig, és mégis nevetve sétálnak odébb, mintha viráglevelen járnának. Fokozza a vadászat ingerét a veszély. Azon élvezet, melyet egy jó vadász érez, ha a védtelen foglyokat leszedi a levegőből, korántsem hasonlítható össze egy medvevadászattal, melynek már komoly háttere is lehet. — Saját veszélyeztetésünk fokozza a vadászat ingerét ! — mondá nekem évek előtt egy kacér szép asszony. Épp egy férfival ismerkedett meg, ki, mint ő, hideg vérmérsékkel bírt, s kinek szivét az élet már kissé megkeményítette, s kinek szépsége, impozáns jelleme s ragyogó szellemi tehetsége oly hatással voltak reá, hogy elhatározta hálójába keríteni. Isteni színjáték volt e kettőt látni, kik már az első pillanattól kezdve lázas érdekeltséggel csüngtek egymáson, s kik közül mindenik igyekezett kicsalni a másikat biztos rejtekéből, hogy megsebezhesse, legyőzhesse. — Kinevetem, ha belémszeret! — mondá a szép asszony. — És pedig nem kerüli el. És a férfi ? — Főbe lövöm magam, ha beleszeretek, s pe- *) Sacher Masoch egyik legújabb művéből. 1028 —