Fővárosi Lapok 1870. október (216-241. szám)

1870-10-22 / 234. szám

234- ik sz. Szombat, október 22. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere 7. szám. Hetedik évfolyam 1870. Előfizetés: dij: Félévre . . . 7 ft­­­kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadó­hivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petit­sor ....................9 kr. Bélyegdíj minden ig­tatáskor 30 kr. Előfizetési felhívásunkat az új évnegyedre ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára fél­­évenkint­ csak egy forinttal több, mint a heti divat­lapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. A nyigu­sztini lipován pap. (Elbeszélés.) László Mihálytól. (Folytatás.) Misii ravasz, goromba kinézéssel a papot várja az isteni­ tiszteletről. A kapu mellé húzta magát, hogy mihelyt belép a pap, rögtön előadhassa fontos titkát. A­mint a pap belépett s Misiit meglátta, intett neki és a kertbe mentek. — Mit tudsz ? Láttál valamit ? — Láttam ám, sokat láttam ! A pap közelebb lépett Misiihez. — A Cibusban láttam őket, Sámson is ott la­kik házikójukban. Mikor a tisztelendő asszonynyal találkoztam, Sámson a völgyből nézett utána, egye­nesen onnan jöhettek Ászjával. A pap mintha mozogna alatta a föld, vagy vi­perákon állna, úgy emelgette lábait, s kezeivel is kezdett hadonászni a feje fölött. Missi azt hitte, az ör­döggel beszél, hogy ilyen mozgást visz véghez. — Jól láttad? — kérdé a pap, haját borzongatva — Mellettük mentem el, úgy láttam őket, mint most a tisztelendő urat. Hanem hát jobb, ha eljön a tisztelendő úr maga is, s elbújunk és meglessük. — Mit lesünk meg ? az asszonyok ma nem mennek! — mondá a pap egész hangjával, hogy Mis­sinek figyelmeztetni kellett őt a csöndre, mert mások is meghallják. — Úgy ? kérem tisztelendő urat, én Sámson­nal beszéltem s kitudtam a dolgot. — Mit tudtál ki ? Hogy ma megint mennek ? — kiálta közbe a pap. — Azt mondtam Sámsonnak, hogy eljövök mint ma délután hozzá, s ő azt mondta: nem ér rá, mert a testvére megy ki ma délután a házikóba. — Így mondta? Nem hazudol ? — Nem kenyerem, kérem szépen, a hazugság! — felelt Misii. — Ma meg fogom tudni: az-e, vagy nem ? Érted, Misii ? Ma együtt megyünk a Cibusba, délután négy órakor nálam légy ! •— Értem, tisztelendő úr ! Misii zsebébe tette a pénzt, mit fáradságáért ka­pott a paptól, s azzal elballagott. A pap háromszor körülsétálta kertjét s gondol­kozott •­ mit tegyen Sámsonnal és nejével, de különö­sen az elsővel ? Ha meggyőződik Misii szavairól, a nő tovább nem élhet; vele legalább nem, sőt a faluban sem maradhat. Azt az élhetetlen csábítót meg kitiltatja a faluból, valamit kitalál ellene! Ha ez nem megy, majd a szószékből lázítja ellene a népet. Az isteni sza­vaknak lesz hatása és eredménye. Vagy mást tesz, cél­szerűbbet, senki ne tudja, csak ő­k eltűnjenek, ne lé­tezzenek. Ezt kísérli meg, s ha nem sikerül, ő vesz el; magát nem tűri meg az élők közt! Betért szobájába, s nejének szóval sem említett semmit. Úgy tett, mintha dolga volna, s lapozgatott, csak hogy ne kelljen beszélnie. Ebédnél panaszko­dott, mennyi írni valója van délután, azért csön­det óhajt, mindnyájan menjenek el hazulról. Jula a legszívesebben ígérte, hogy csöndet csinál, maga is elmegy hazulról, békességben irhat! A pap csakugyan jól számított, neje délután azonnal eltávozott. Azt mondta, egyet sétál a kertek közt vagy a mezőn A pap tudta már, micsoda mező az, a­hol neje fogja idejét tölteni. Míg Missi elérkezett, addig százszor is anathémát mondott Sámsonra, s vagy egyszer nejére is. Mikor ezt megunta, visszateremté képzeletével nőtlen korát, s azt találta nagy csodálkozására, hogy akkor sok­kal jobb élete volt, mert nem kellett senkit őriznie, féltenie. Bármit könnyebbnek gondolt, akár még a k­ujabokkal való szembeszállást is, mint egy nőt megőrizni. Missi két órával később jött, mint a pap meg­hagyta. Már rég felöltözve várta, s azonnal el is men­tek. Járatlan utat választottak, hogy valakivel ősz­­sze ne találkozzanak. Missi az ilyen ösvényeket jobban ismerte, mint a közönséges utakat. Az idő az est előpostájánál volt, az ég már szürkés szint kezdett ölteni, de még mindig világos volt. Az út tovább tartott félóránál, mert kerülőt csináltak. Minthogy a hegység közepe felé mentek, annak oldalánál be kellett fo­rdulniok egy mélyedésbe, hogy az ismeretes „törpék“ völgyébe jussanak. Missi ment elöl, mint jártas, a keskeny ösvényen, honnan már sötétesnek látszott a völgy. Még távol voltak, mire a nap lenyugodott. A pap hallgatagon követte a vezetőt, kissé hidegség futott át testén, ha a völgyre gondolt. Missi nyugod­tan lépdelt a keskeny ös­vényen, menetközben be­szélve : — Itt senki nem mer járni, tisztendő úr! — szólalt meg a vezető. A pap hallgatott boszankodva, hogy ennyit kell mászkálnia a felesége után kellemetlen utakon, hol az embert, ha szent is, még akkor is félelem szállj­a meg. Azonban vigyázott, nehogy külsőleg meglássák, hogy fél, az furcsa lenne, ha pap létére félelmet árulna el. Hanem azért félt, akármilyen bátor arcot mutatott is. — Mindig lehet erre járni, Missi ? — kérdé a pap. — Nem igen, tisztelendő úr ! Volt, a­ki már fogadásból erre ment éjjel, s többé nem látta a nap­palt. De engem soha sem bántott senki, pedig nem is tudom, hányadszor járok itt. — Másfelé vezethettél volna, ez nagyon sokáig tart! — mondá a pap, megunva a menést s a sötét­séget. — Nincs messze, tisztelendő úr! Látja amott azt a homályos világosságot ? Az a házikó az, hol Sám­son lakik. Vigyázni kell, ha odaértünk, hogy észre ne vegyen Sámson, mert ő a legerősebb ember. Még mindig a keskeny ösvényen haladtak, kö­­rültük sötétség és csönd. Az ösvény útját nem lát­ták, de­­azért el nem téveszthették, mert mind a két oldalról közvetlenül dombok és bokrok voltak. Senkivel nem találkoztak, még csak hangot sem hallhattak. Némi távolságra látszott a fény, melyet Missi említett. Alant volt az a völgyben, s a házikó ablakából derenge ki. A fény felé közelítettek, lassan­ óvatosan s hallgatva. Missi tanácsolta, hogy minden nesz nélkül menjenek; a pap még inkább került minden hallható lépést, hisz ő csak nem fáradt hiába , nejét meg kell látnia Sámson karjai közt. A völgyet elhagyták, s néhány lépésnyire meg­álltak a házikótól. A pap a sötétségben kivehető, hogy olyan egyszerű lak az egész, mint azoknak ép­pen elég, kik igazán szeretik egymást. A falak mel­lett pár egres­ csoport terjed el, s a három ablak kö­zül kettő be volt fedve, csak egy volt szabadon hagyva, innen látszott a gyönge fény. A szobában csönd uralkodott, még csak egy hangot sem lehetett kihallani. Missi halkan az ablakhoz lopódzott, s vigyázva betekintett. Aztán magához inte a papot, ki szintén lábujjhegyen ment a földszinti alacsony ablakhoz. — Nézzen be, tisztelendő úr, de vigyázva, mert különben egyikünk itt hal meg ! Lassan, óvatosan pillantott be a pap. Piciny, barátságos szobát látott, a fal fehér volt, mint a has egy kis szekrény állt az ablak mellett, a szoba kö­zepén egyszerű faasztal. Ettől nem messze egy ke­­revetforma állott, mely csergével volt befödve; ezen Sámson ült, vele szemben Jula, a pap neje, s végre távolabb Ászja, a nővér. Jula kezeit a Sámsonéban tartotta, s hozzáhajolt. Mindezt egy mécs fösvény világánál ki lehetett venni. Senki nem háborgatá a két szerető szív boldogságát; maguk hallgattak, a nővér pedig már szundikált, lehet — készakarva. — A feleségem és Sámson együtt vannak ! — mondá a pap Misiinek, ki bár nem tudta, mi a regé­nyes, mégis nagyon annak találta, és titkos nevetést fojtott el. — Nem hazudtam, úgy-e, tisztelendő úr ? — kérdé Misii. A pap nem felelt — Ki lehet venni Sámsont és a tisztelendő as­­­szonyt! — mondá Misii csönddel. — De nem beszélnek ! — szólt a pap, kinek, úgy látszik, nem tetszett ez a csöndes boldogság. — Ha az ember jól érzi magát, tisztelendő úr? kedvese mellett, miért zavarja a boldogságot még beszéddel is ? Ez a magyarázat dühbe hozta a papot, s villogó szemekkel tekintett Misiire. Ez föl sem vette a pap haragját, utójára is másra magyarázta. „A látvány idézi azt elő benne !“ gondolta. Ezalatt míg a pap dühe még inkább fokozódott, Ászja fölkelt helyéből, s Julát megérintette ke­zével. (Folyt, köv.) Az elvált nő. (Egy idealista története.) Sacher-Masochtól. (Folytatás.) Minden csöndes. Most egy rigó rikkant a fás­ban, egy pinty pedig csicsereg. Egészen közel, a fák árnyékában egy cserjebokor áll, mely ezer apró hangon beszél, s melyek együttesen mély és titoktel­jes zsongássá válnak. Méhek röpködnek föl s alá s lengenek a virágok körül, te­leszállanak gondolkoz­va, s dolgoznak borzas fejecskéjükkel, fürge lábaik­kal, melyek közül egy pár már sárga csizmába van bujtatva, az összegyűjtött viasznak miatta. Arany­zöld bogarak fejük búbjával verdesik magukat a földhöz esetlenül. Egy fekete fejű, vörös­barna fickó levél alá búvik. Tücskök cirpelnek, karcsú arany­szárnyú legyek állanak a levegőben, egyszerre szárnyra kelnek, meg ismét csöndesen állanak. Egyik ágtól a másikig vékony fonalat húzott egy mezei pók, valami apró rovar-féle ; gondtalanul him­bálja magát benne, mintha függő­ágyban feküdnék; fehér, fekete-erü lepkék, mások ismét gyászszegély­­lyel és két sötét szemmel szárnyukon, továbbá apró kék pillangók udvarolnak a virágoknak és plánták­nak ; a szecskék nagyokat bukfenceznek, horkolva; míg egy kövér fűszálon fejét fölemelve kúszik a le­veli béka, mint fiatal suhanc a létrán. A cseresz­nyefán egy veréb megvető tekintetet vet a még zöld gyümölcsre; az akácfa nagy, fehér virágú lombjai­val illatot áraszt szét. És e barátságos színjáték fölött az ég kék, világos és tiszta, és a nap oly ma­gas, derült és életadó meleg.

Next