Fővárosi Lapok 1870. október (216-241. szám)
1870-10-22 / 234. szám
234- ik sz. Szombat, október 22. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Hetedik évfolyam 1870. Előfizetés: dij: Félévre . . . 7 ftkr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor 30 kr. Előfizetési felhívásunkat az új évnegyedre ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára félévenkint csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. A nyigusztini lipován pap. (Elbeszélés.) László Mihálytól. (Folytatás.) Misii ravasz, goromba kinézéssel a papot várja az isteni tiszteletről. A kapu mellé húzta magát, hogy mihelyt belép a pap, rögtön előadhassa fontos titkát. Amint a pap belépett s Misiit meglátta, intett neki és a kertbe mentek. — Mit tudsz ? Láttál valamit ? — Láttam ám, sokat láttam ! A pap közelebb lépett Misiihez. — A Cibusban láttam őket, Sámson is ott lakik házikójukban. Mikor a tisztelendő asszonynyal találkoztam, Sámson a völgyből nézett utána, egyenesen onnan jöhettek Ászjával. A pap mintha mozogna alatta a föld, vagy viperákon állna, úgy emelgette lábait, s kezeivel is kezdett hadonászni a feje fölött. Missi azt hitte, az ördöggel beszél, hogy ilyen mozgást visz véghez. — Jól láttad? — kérdé a pap, haját borzongatva — Mellettük mentem el, úgy láttam őket, mint most a tisztelendő urat. Hanem hát jobb, ha eljön a tisztelendő úr maga is, s elbújunk és meglessük. — Mit lesünk meg ? az asszonyok ma nem mennek! — mondá a pap egész hangjával, hogy Missinek figyelmeztetni kellett őt a csöndre, mert mások is meghallják. — Úgy ? kérem tisztelendő urat, én Sámsonnal beszéltem s kitudtam a dolgot. — Mit tudtál ki ? Hogy ma megint mennek ? — kiálta közbe a pap. — Azt mondtam Sámsonnak, hogy eljövök mint ma délután hozzá, s ő azt mondta: nem ér rá, mert a testvére megy ki ma délután a házikóba. — Így mondta? Nem hazudol ? — Nem kenyerem, kérem szépen, a hazugság! — felelt Misii. — Ma meg fogom tudni: az-e, vagy nem ? Érted, Misii ? Ma együtt megyünk a Cibusba, délután négy órakor nálam légy ! •— Értem, tisztelendő úr ! Misii zsebébe tette a pénzt, mit fáradságáért kapott a paptól, s azzal elballagott. A pap háromszor körülsétálta kertjét s gondolkozott • mit tegyen Sámsonnal és nejével, de különösen az elsővel ? Ha meggyőződik Misii szavairól, a nő tovább nem élhet; vele legalább nem, sőt a faluban sem maradhat. Azt az élhetetlen csábítót meg kitiltatja a faluból, valamit kitalál ellene! Ha ez nem megy, majd a szószékből lázítja ellene a népet. Az isteni szavaknak lesz hatása és eredménye. Vagy mást tesz, célszerűbbet, senki ne tudja, csak ők eltűnjenek, ne létezzenek. Ezt kísérli meg, s ha nem sikerül, ő vesz el; magát nem tűri meg az élők közt! Betért szobájába, s nejének szóval sem említett semmit. Úgy tett, mintha dolga volna, s lapozgatott, csak hogy ne kelljen beszélnie. Ebédnél panaszkodott, mennyi írni valója van délután, azért csöndet óhajt, mindnyájan menjenek el hazulról. Jula a legszívesebben ígérte, hogy csöndet csinál, maga is elmegy hazulról, békességben irhat! A pap csakugyan jól számított, neje délután azonnal eltávozott. Azt mondta, egyet sétál a kertek közt vagy a mezőn A pap tudta már, micsoda mező az, ahol neje fogja idejét tölteni. Míg Missi elérkezett, addig százszor is anathémát mondott Sámsonra, s vagy egyszer nejére is. Mikor ezt megunta, visszateremté képzeletével nőtlen korát, s azt találta nagy csodálkozására, hogy akkor sokkal jobb élete volt, mert nem kellett senkit őriznie, féltenie. Bármit könnyebbnek gondolt, akár még a kujabokkal való szembeszállást is, mint egy nőt megőrizni. Missi két órával később jött, mint a pap meghagyta. Már rég felöltözve várta, s azonnal el is mentek. Járatlan utat választottak, hogy valakivel őszsze ne találkozzanak. Missi az ilyen ösvényeket jobban ismerte, mint a közönséges utakat. Az idő az est előpostájánál volt, az ég már szürkés szint kezdett ölteni, de még mindig világos volt. Az út tovább tartott félóránál, mert kerülőt csináltak. Minthogy a hegység közepe felé mentek, annak oldalánál be kellett fordulniok egy mélyedésbe, hogy az ismeretes „törpék“ völgyébe jussanak. Missi ment elöl, mint jártas, a keskeny ösvényen, honnan már sötétesnek látszott a völgy. Még távol voltak, mire a nap lenyugodott. A pap hallgatagon követte a vezetőt, kissé hidegség futott át testén, ha a völgyre gondolt. Missi nyugodtan lépdelt a keskeny ösvényen, menetközben beszélve : — Itt senki nem mer járni, tisztendő úr! — szólalt meg a vezető. A pap hallgatott boszankodva, hogy ennyit kell mászkálnia a felesége után kellemetlen utakon, hol az embert, ha szent is, még akkor is félelem szállja meg. Azonban vigyázott, nehogy külsőleg meglássák, hogy fél, az furcsa lenne, ha pap létére félelmet árulna el. Hanem azért félt, akármilyen bátor arcot mutatott is. — Mindig lehet erre járni, Missi ? — kérdé a pap. — Nem igen, tisztelendő úr ! Volt, aki már fogadásból erre ment éjjel, s többé nem látta a nappalt. De engem soha sem bántott senki, pedig nem is tudom, hányadszor járok itt. — Másfelé vezethettél volna, ez nagyon sokáig tart! — mondá a pap, megunva a menést s a sötétséget. — Nincs messze, tisztelendő úr! Látja amott azt a homályos világosságot ? Az a házikó az, hol Sámson lakik. Vigyázni kell, ha odaértünk, hogy észre ne vegyen Sámson, mert ő a legerősebb ember. Még mindig a keskeny ösvényen haladtak, körültük sötétség és csönd. Az ösvény útját nem látták, deazért el nem téveszthették, mert mind a két oldalról közvetlenül dombok és bokrok voltak. Senkivel nem találkoztak, még csak hangot sem hallhattak. Némi távolságra látszott a fény, melyet Missi említett. Alant volt az a völgyben, s a házikó ablakából derenge ki. A fény felé közelítettek, lassan óvatosan s hallgatva. Missi tanácsolta, hogy minden nesz nélkül menjenek; a pap még inkább került minden hallható lépést, hisz ő csak nem fáradt hiába , nejét meg kell látnia Sámson karjai közt. A völgyet elhagyták, s néhány lépésnyire megálltak a házikótól. A pap a sötétségben kivehető, hogy olyan egyszerű lak az egész, mint azoknak éppen elég, kik igazán szeretik egymást. A falak mellett pár egres csoport terjed el, s a három ablak közül kettő be volt fedve, csak egy volt szabadon hagyva, innen látszott a gyönge fény. A szobában csönd uralkodott, még csak egy hangot sem lehetett kihallani. Missi halkan az ablakhoz lopódzott, s vigyázva betekintett. Aztán magához inte a papot, ki szintén lábujjhegyen ment a földszinti alacsony ablakhoz. — Nézzen be, tisztelendő úr, de vigyázva, mert különben egyikünk itt hal meg ! Lassan, óvatosan pillantott be a pap. Piciny, barátságos szobát látott, a fal fehér volt, mint a has egy kis szekrény állt az ablak mellett, a szoba közepén egyszerű faasztal. Ettől nem messze egy kerevetforma állott, mely csergével volt befödve; ezen Sámson ült, vele szemben Jula, a pap neje, s végre távolabb Ászja, a nővér. Jula kezeit a Sámsonéban tartotta, s hozzáhajolt. Mindezt egy mécs fösvény világánál ki lehetett venni. Senki nem háborgatá a két szerető szív boldogságát; maguk hallgattak, a nővér pedig már szundikált, lehet — készakarva. — A feleségem és Sámson együtt vannak ! — mondá a pap Misiinek, ki bár nem tudta, mi a regényes, mégis nagyon annak találta, és titkos nevetést fojtott el. — Nem hazudtam, úgy-e, tisztelendő úr ? — kérdé Misii. A pap nem felelt — Ki lehet venni Sámsont és a tisztelendő asszonyt! — mondá Misii csönddel. — De nem beszélnek ! — szólt a pap, kinek, úgy látszik, nem tetszett ez a csöndes boldogság. — Ha az ember jól érzi magát, tisztelendő úr? kedvese mellett, miért zavarja a boldogságot még beszéddel is ? Ez a magyarázat dühbe hozta a papot, s villogó szemekkel tekintett Misiire. Ez föl sem vette a pap haragját, utójára is másra magyarázta. „A látvány idézi azt elő benne !“ gondolta. Ezalatt míg a pap dühe még inkább fokozódott, Ászja fölkelt helyéből, s Julát megérintette kezével. (Folyt, köv.) Az elvált nő. (Egy idealista története.) Sacher-Masochtól. (Folytatás.) Minden csöndes. Most egy rigó rikkant a fásban, egy pinty pedig csicsereg. Egészen közel, a fák árnyékában egy cserjebokor áll, mely ezer apró hangon beszél, s melyek együttesen mély és titokteljes zsongássá válnak. Méhek röpködnek föl s alá s lengenek a virágok körül, teleszállanak gondolkozva, s dolgoznak borzas fejecskéjükkel, fürge lábaikkal, melyek közül egy pár már sárga csizmába van bujtatva, az összegyűjtött viasznak miatta. Aranyzöld bogarak fejük búbjával verdesik magukat a földhöz esetlenül. Egy fekete fejű, vörösbarna fickó levél alá búvik. Tücskök cirpelnek, karcsú aranyszárnyú legyek állanak a levegőben, egyszerre szárnyra kelnek, meg ismét csöndesen állanak. Egyik ágtól a másikig vékony fonalat húzott egy mezei pók, valami apró rovar-féle ; gondtalanul himbálja magát benne, mintha függőágyban feküdnék; fehér, fekete-erü lepkék, mások ismét gyászszegélylyel és két sötét szemmel szárnyukon, továbbá apró kék pillangók udvarolnak a virágoknak és plántáknak ; a szecskék nagyokat bukfenceznek, horkolva; míg egy kövér fűszálon fejét fölemelve kúszik a leveli béka, mint fiatal suhanc a létrán. A cseresznyefán egy veréb megvető tekintetet vet a még zöld gyümölcsre; az akácfa nagy, fehér virágú lombjaival illatot áraszt szét. És e barátságos színjáték fölött az ég kék, világos és tiszta, és a nap oly magas, derült és életadó meleg.