Fővárosi Lapok 1870. december (267-291. szám)

1870-12-03 / 269. szám

— Jó, hát hazugok, hamis vagyok, — mondá a lengyel ágy­am szélére ülve, — vagy ez asszony hamis. Kérlek, hagyj egy pillanatig magunkra. Majd meglátjuk ! Julian ránézett, azután reám, és a mellékszo­­bába ment. A­mit ekkor arcából olvastam, a legro­­szabbat se­­­tété velem. És mégis elég gyönge voltam, hogy magamat Mezischewski által a megkezdett veszélyes úton to­vább engedtem űzetni! — Jöjj csak, kérlek, jöjj ! — kiáltott néhány perc múlva gúnyosan a lengyel. Julian megjelent a küszöbön. — Nos, mondja ! — mondá Mezischewski, míg kezeimet görcsösen összeszoríta és zöldes szemeivel tőkéid­esen megdelejezett. — Julian, kérlek, távozz ! - susogtam halkan, szóról-szóra a lengyel után mondva. Julian ajkába harapott. — Mit jelentsen e komédia ? — kérdé harag­tól reszkető h­agon. — Mindenekelőtt veled ki innen ! — ezzel oly erővel ránta el ágyamtól Me­­zischewskit, hogy ez a szoba közepére tántorgott. Elég sokáig tűrt, mint csak férfi tűrhet, de most belőle is kitört, és mint valódi férfiú csele­kedett. Egy köztem és Mezischewski közt váltott pil­lantásunkat fölfogta, és hidegen így szólt: — Itt hátam mögött egyetértés létezik. Jaj nek­tek, ha megcsalatva látom magamat ! Felelj : szere­ted ez emb­er? — Szeretem ! — suttogom. — Mennyire jutottak már egymás között ? — kérdé tovább. — Ő s­zeret, és én tűrtem szerelmét, ez az egész! — H­a­ltám aggodalmasan. — Nem csaltalak meg, es­küszöm ! — És engem e szerint nem szeretsz többé ? — mondá Julian oly tekintettel, melynek mély, őszinte fájdalma egész lelkemet meg endité. — Oh ! én még min­dig szeretlek ! — kiáltám. — Csalfi asszony ! — mormogj a lengyel. — Hallgass ! — parancsolá Julian, csak f­­ével fordulva feléje. — Csak rám hallgass, — folytatom, — még minden jóra fordulhat , és te . . . már nem tudtam, hogy te még szeretsz! — Hogyan, te nem tudtad ? — Hisz alig voltál már nálam ! ... — És miért ? — kérdé keserűen. — Azért, mert értted dolgoztam, éjjel-nappal. Természetes, en­nél sokkal könnyebb cigaretteket faggatni, bókokat és hazugságokat föltálalni ! — Engem értesz ? — riadt föl a lengyel, öklé­vel mellét csapkodva. — Téged, és kit mást ? — viszonzá Julian. — És halold, a­mit mondok! Melléje lépett és tetőtől-talpig végignézte. — Te barátomnak mutattad magad, és míg én mint idegent és ismeretlent, bizalmammal és pénzzel meg­ajándékoztalak, addig te­hátúl ellenem törtél s azon egyetlenben csaltál meg, mely enyém volt, és mit e világon mindennél jobban szeretek. Ez becste­lenség ! De ezt is megbocsátom. De nem azt hogy egy szegény, gyönge, balga nőt szemtelen hazugsá­gaiddal körülhálóztál, és rabló életedbe . . . — Hogyan ? — dadogá a lengyel. — Vagy zsebmetszéseidbe, ha így jobban tet­szik, bonyolitád, és el akartad választani azon fér­fiútól, ki róla gondoskodott és ki vérét adta értté, hogy oldaladnál kitedd a véletlennek, szükségnek, éhségnek és talán a gyalázatnak is ! Ez a legnagyobb gazság volt tőled, mit nem bocsátok meg soha ! — Nem tudom, mit akarhatsz ! — mondá a lengyel szemtelenül, és gyanúsan homlokára mutatott. — Hogy én mit akarok ? — pattant föl Julián. — Azt, hogy e nőt itt soha nem fogom egy csaló­nak, egy kalandornak átengedni ; nem engedhetem, hogy a nő, kit imádtam a mocsárba sülyedjen, és mig szivében irántam a szerelemnek utóló szikrája él, bennem mindig oly emberére talál, ki róla gondos­kodni kötelességének tartja ! — Julian ... az istenéi !­­ ... . mint fog ez végződni ? ! — nyögöm kezeimet tördelve. — Felelj, mit akarsz ? — kiáltott Mezischewski, ki kezdé kényelmetlenül érezni magát. — Akarom, hogy rögtön és örökre elhagyd e házat! — kiállá Julian ; — vagy ha nem teszed, még ma küldd hozzám segédeidet! — Én párbajt vívjak ... veled ? — viszonzá Mezischewski, rögtön megszelídülve és hangjában, magatartásában az a fajta emberek egész gyávaságá­val. — Hová gondolsz ? Én vívjak veled, ki annyi jóval halmozál el, s kit én oly gyalázatosan meg­csaltam, s kinek jóságával úgy visszaéltem. Nem ? ! inkább magamat lövöm főbe, de rád nem lövök ! — Akkor takarodj ! — parancsolá Julián, föllá­zadva e gyávaságon. — Julián, — sikolték, — légy könyörülettel irántam! tudom édes Fiam hogy azt iól tudod, hogy az innen nem származik sem bírónk sem tanad­unk benne, hogy ha igaz volna, de ő minap eleget mentette ma­gát minapi levelében, hogy sí mibe nem vétkes, nem is tartottuk mi ötét olyan embernek lenni, ha let volna is valami, megatta az arat mivelhogy azt irta hogy Martini Mihály Uram jobb k lovat elvett i azért tudom édes Fiam te neked tekénteted leszen reankis, és hertelen sémit sem b­elekszel, noha, nem keveset d­udalkozunk rajta, mint kellet az szegény Szaba­dos Maczkot meg fogatni h rönk nekől, ha azért leigy elszeket a kadbul, úgy hallom, hogy többen is vannak a felek ot, nem csak ő maga, azért kérlek édes Fiam az Leányommal egyet, az ki neked szol­galatjal ajanl­ja, bochatasd ki kar nekel ha mi vét­ke leszen, ezutan is meg tálaltatok nálunk. Tudom édes Fiam szegény Ballogvich halalat értetted, a ki igen hirtelen hala meg, Vram ö kegye anyulya szol­­galatyat, egyéb uj híreink ninehenek, mi is minyajon itten chendersegben vagyunk, ide jöttönk vala Ien­­finé aszonyomhoz, az ő kegye kérésére, némely dol­goknak eligazításáért, ő kegye is Banfiné aszonyom, szeret, gyermekivel egyet ajanlya szolgalattyal. Ezeknek utana az Vr­ennék oltalmába ajanlak Da­tum Regeid die 10 Julii 1644 igaz io akaró anad G. Thurzo Borbála m. k.“ A következő, második levél, melynek írója gr. Csáky Kriszt­­­a, nem eredetiben, hanem csak máso­latban fekszik előttem, s nincs is fiához intézve, ha­nem második részében kizárólag 11 éves kis fiáról beszél, s egy kis bepillantást enged az akkori neve­lési állapotokba. Címe: „Tekentetes es Nigos Monyorokeréky Groff Erdődy Lore urnak, Monoszlónak Grófijának, Nemes Várasd Vármegye Eörökös Feő Ispánnyának és Várasd Várának Eörökös F­­ő Kapitánnyának, Császár és Koronás Király Urunk Eö Felséghe Ta­nátsának Komornikjának es Magyar Országban Feő T írnok Mes­etének s b. mint Urak eő Naghának adassék Becsülettel. Uy Udvaron.“ M" -i n­e vél pedig következő: Kit anya a XVII. századból. A mi'yen homály'födi társadalmi életünk múlt­ját, olyan becsesek azon adatok, legyenek küt­öntsen bármi jelentéktelenek, melyek reá csak némi vilá­gosságot is vetni képesek. E meggyőződés m­ellott az a­­bb következő két levél közlésére. Csak azt bo­csátom még előre, hogy azok a pozsonyi ág. Li­v. evat-g. lyceum­ könyvtárától van­nak véve. Van ugyanis e könyvtárhoz meglehetősen gazdag kézirat­­, illetőleg levéltár is csatolva, mely eddig nagyobb­­részben rendetelen állapotban leven, midőn legalább némi rendezéséhez fogni a­kar­ok, reményiem, még több becses adatra fogok akadni. Az i­lső levél megvan ere­detile­b, s az egész fér­fikéz írása, csi­án az alairás „Gr. Thurzó B­orbá­­léé.“ Cime ez: ,Tekéntetes és Nagyos Magyerokere­ki Gruff Erdődy Gábornak, etc. nekem szerelmes Fiamnak adassek Z »molyán“ (Ma : Sz­omolyán, Nyit­­ra vármegy­ében). A level pedig igy* hangzik: „Köszenetemnek és Anyai szere­tetemnek ajan­­lása után, kívánok Vz Intői minden sokat szerencsé­­sen megadatni. „Édes szerelmes Fiam ez elmúlt napokban vet­tem leveledet, de minth­ogy bizonyos követem ez ideig nem találkozót, balasztanom kellet, eddig vá­laszt tételemet, most szolgánk haza kéredzvén, ez levelem által meg akarlak látogatnom, és egéssé­­gedröl érteke­znem, kérvén mint sz­­el. Fiamat, tu­­dosid­ magad és szerelmes gyermekid egéssége felöl, magam egéssége felöl azt Írhatom én Innék hala, Urammal ő kegy­vel, gyermekeimmel, tűrhető egés­ségben vagyok, engegye In hogy felöletekis minden io kiirt hal­hassak. Az minapi leveledben, az minéme híreket irtat, igen jo névén vettem, de eddig azok jmar meg valtoztanak, kérlek mint szerel. Fiamat,­­ezen szolgám által tudosid­ minden oda való alapo­­toktul irtas vala Niznyanzky felölis minapi leveled­ben, hogy valamit irogatot volna nem tudom hova, az ki ő Fe­sége — avagy* közönséges békesség el­len való volna, és mintha te neved forogna benne, Szeberényi Lajos. 1194 — Lássa, lássa! — szólt Mezischewski a legvisz­­szataszítóbb édességgel. — És kinek a lakása az, tied e, vagy e nőé ? — Nos, ha éppen tudni akarod, — kiáltott Ju­lian, — e ház, e lakás enyém, és én ajtót mutatok neked. Mezischewski megtorló homlokát és száját, reám nézett, de látva, hogy meg sem mozdulok, távozott. Julian megfogta kezemet. — Igazán szereted ez embert? — Szeretem!­­ — És engem ? — Téged is! — De őt mégis jobban szereted? — Nem, nem! — Köszönöm! — és kalapját vette. — Mi szándékod ? ... Megölsz! — kiáltám utána. — Kiméld őt érettem! — Légy nyugodt, — viszonzá Julian, — még minden jóra fordulhat. Ezzel gyors léptekkel a lengyel után sietett, és csakhamar utol is érte. Mezischewski ijedtében a falhoz támaszkodott. — Küldd hozzám segédeidet! — mond Julian nyugodtan, de szilárd határozottsággal. — Egy óra múlva elvárom őket, még napnyugta előtt végez­nünk kell! Jó ... ha... — Tehát egy óra múlva. — Oh! én oly nyomorért vagyok! — fuldokló Mezischewski. — Eltaláltad, nyomorult vagy ! — Az én szívem nagyon is jó, barátomra nem tudok pi­ztolyt szegezni. — Úgy , de háta mögött boldogságát, életét, sőt többet, mint életét elrabalni, azt tudod ! — Tudom, hogy gyalázatosan viseltem maga­mat, gyalázatosan! — újabb könyár. — De ez asz­­szony is hűtlen hozzád. Julian nem felelt többé, hanem bérkocsiba ült, haza hajtatott és ügyeit, mint ki­halni készül, rendezni iparkodott. Egy óra múlva Blotnizki lépett be Juliánhoz. — Mi, menekültek, mind összegyűltünk tanács­kozni ! — kezdé Blotnizki, egy litvánai földbirtokos fia, tiszta francia nyelven. — Mezischewski helyte­lenül járt el irányodban, elégtételt kell adnia, és ő kész is erre, csakhogy jótállok, a küzdtéren el fogja vetni pisztolyát. A fiatal nemes nevetett. (Folyt. köv.) „Alázatos Solgalatomat ajánlom Ngodnak, Isten minden kivansaga serint sok sokal algia megh Ngo­­dat síből kívánom.“ „Ngod Méltó ágos levelet alázatosan vetem melly­ben mit parancoljon meg ertetem fel keresven azon az leveleket az kiket talaltam ugi mint varasdi leve­leket elköldetem ezen alkalmatosagal Ngodnak de ezek is czak párok nem talalvan sehol az originali­­s sat nem is velem hogi zegem­ istenben el n­agot edes urammal letek volna mivel ezeket hozta volt ide m­ogiorokerekröl ezen módon ösve kötve az mint Ngodn­k oda köldötem hogi mnetmagaval az gyöles­­ben vigie az mint h­ogi az memnrialia is hoza volt kötve az nemetek alapotia felöl kit segem­ ur akart veghez vini es igi ahoz kepest gond­oltam ha it let volna az originális level nem akarta volna iini csak az part magaval az­­ isonci es preni leveleket is fel­kerestem ha nalam lesnek Ngod ne ketelke Igiek be­ne mert bizomiosan el köldöm bizonyos ember által Ngod kezehez az Sandorko arank­a Alázatos Solga­­latiat Ngodnak maga is irt Ngodnak levelet az mint eö tud írni meg nem köldötem oskolában mivel ugi gondolom nem múlta volt ideietmert megh cz ik ka­­raczonban múlt tizen edgi estendős mind az által ha isten ast­agia érni eben az estendőben mar oskolá­ban adom de m­eh most elsőben öli mese nem adom mint Grecz hanem közelebb ugi mint közegre ot is vanak urfiak kik is mint ati fiak mert Drasko­­vicz Miklós uram eo kglmo két fia is ot tanul es segen­ Bottani Pál uram kot fia is eő is azokat ot tanultat egieb erant most sem töti ugian az e­let hia­­ban ideihez kepest mert ithon is tanul Bacz »Hetes papi ember leven melete az ki mint tauitia s mind gondiat viseli töb irasomal Ngodat nem terhelem alanlvan magamat arvaimal egiet az Ngod Graczia­­iabsn kívánom tarcza es eltese isten Ngodat sok es­­tendeigh io egessegben Ngodnak E czeletel Solgal Gri­ff Csáki Krinina. mk. Doromoep Die 4. Februá­ri Anno 16d1.“

Next