Fővárosi Lapok 1870. december (267-291. szám)
1870-12-03 / 269. szám
— Jó, hát hazugok, hamis vagyok, — mondá a lengyel ágyam szélére ülve, — vagy ez asszony hamis. Kérlek, hagyj egy pillanatig magunkra. Majd meglátjuk ! Julian ránézett, azután reám, és a mellékszobába ment. Amit ekkor arcából olvastam, a legroszabbat setété velem. És mégis elég gyönge voltam, hogy magamat Mezischewski által a megkezdett veszélyes úton tovább engedtem űzetni! — Jöjj csak, kérlek, jöjj ! — kiáltott néhány perc múlva gúnyosan a lengyel. Julian megjelent a küszöbön. — Nos, mondja ! — mondá Mezischewski, míg kezeimet görcsösen összeszoríta és zöldes szemeivel tőkéidesen megdelejezett. — Julian, kérlek, távozz ! - susogtam halkan, szóról-szóra a lengyel után mondva. Julian ajkába harapott. — Mit jelentsen e komédia ? — kérdé haragtól reszkető hagon. — Mindenekelőtt veled ki innen ! — ezzel oly erővel ránta el ágyamtól Mezischewskit, hogy ez a szoba közepére tántorgott. Elég sokáig tűrt, mint csak férfi tűrhet, de most belőle is kitört, és mint valódi férfiú cselekedett. Egy köztem és Mezischewski közt váltott pillantásunkat fölfogta, és hidegen így szólt: — Itt hátam mögött egyetértés létezik. Jaj nektek, ha megcsalatva látom magamat ! Felelj : szereted ez ember? — Szeretem ! — suttogom. — Mennyire jutottak már egymás között ? — kérdé tovább. — Ő szeret, és én tűrtem szerelmét, ez az egész! — Haltám aggodalmasan. — Nem csaltalak meg, esküszöm ! — És engem e szerint nem szeretsz többé ? — mondá Julian oly tekintettel, melynek mély, őszinte fájdalma egész lelkemet meg endité. — Oh ! én még mindig szeretlek ! — kiáltám. — Csalfi asszony ! — mormogj a lengyel. — Hallgass ! — parancsolá Julian, csak fével fordulva feléje. — Csak rám hallgass, — folytatom, — még minden jóra fordulhat , és te . . . már nem tudtam, hogy te még szeretsz! — Hogyan, te nem tudtad ? — Hisz alig voltál már nálam ! ... — És miért ? — kérdé keserűen. — Azért, mert értted dolgoztam, éjjel-nappal. Természetes, ennél sokkal könnyebb cigaretteket faggatni, bókokat és hazugságokat föltálalni ! — Engem értesz ? — riadt föl a lengyel, öklével mellét csapkodva. — Téged, és kit mást ? — viszonzá Julian. — És halold, amit mondok! Melléje lépett és tetőtől-talpig végignézte. — Te barátomnak mutattad magad, és míg én mint idegent és ismeretlent, bizalmammal és pénzzel megajándékoztalak, addig tehátúl ellenem törtél s azon egyetlenben csaltál meg, mely enyém volt, és mit e világon mindennél jobban szeretek. Ez becstelenség ! De ezt is megbocsátom. De nem azt hogy egy szegény, gyönge, balga nőt szemtelen hazugságaiddal körülhálóztál, és rabló életedbe . . . — Hogyan ? — dadogá a lengyel. — Vagy zsebmetszéseidbe, ha így jobban tetszik, bonyolitád, és el akartad választani azon férfiútól, ki róla gondoskodott és ki vérét adta értté, hogy oldaladnál kitedd a véletlennek, szükségnek, éhségnek és talán a gyalázatnak is ! Ez a legnagyobb gazság volt tőled, mit nem bocsátok meg soha ! — Nem tudom, mit akarhatsz ! — mondá a lengyel szemtelenül, és gyanúsan homlokára mutatott. — Hogy én mit akarok ? — pattant föl Julián. — Azt, hogy e nőt itt soha nem fogom egy csalónak, egy kalandornak átengedni ; nem engedhetem, hogy a nő, kit imádtam a mocsárba sülyedjen, és mig szivében irántam a szerelemnek utóló szikrája él, bennem mindig oly emberére talál, ki róla gondoskodni kötelességének tartja ! — Julian ... az istenéi ! ... . mint fog ez végződni ? ! — nyögöm kezeimet tördelve. — Felelj, mit akarsz ? — kiáltott Mezischewski, ki kezdé kényelmetlenül érezni magát. — Akarom, hogy rögtön és örökre elhagyd e házat! — kiállá Julian ; — vagy ha nem teszed, még ma küldd hozzám segédeidet! — Én párbajt vívjak ... veled ? — viszonzá Mezischewski, rögtön megszelídülve és hangjában, magatartásában az a fajta emberek egész gyávaságával. — Hová gondolsz ? Én vívjak veled, ki annyi jóval halmozál el, s kit én oly gyalázatosan megcsaltam, s kinek jóságával úgy visszaéltem. Nem ? ! inkább magamat lövöm főbe, de rád nem lövök ! — Akkor takarodj ! — parancsolá Julián, föllázadva e gyávaságon. — Julián, — sikolték, — légy könyörülettel irántam! tudom édes Fiam hogy azt iól tudod, hogy az innen nem származik sem bírónk sem tanadunk benne, hogy ha igaz volna, de ő minap eleget mentette magát minapi levelében, hogy sí mibe nem vétkes, nem is tartottuk mi ötét olyan embernek lenni, ha let volna is valami, megatta az arat mivelhogy azt irta hogy Martini Mihály Uram jobb k lovat elvett i azért tudom édes Fiam te neked tekénteted leszen reankis, és hertelen sémit sem belekszel, noha, nem keveset dudalkozunk rajta, mint kellet az szegény Szabados Maczkot meg fogatni h rönk nekől, ha azért leigy elszeket a kadbul, úgy hallom, hogy többen is vannak a felek ot, nem csak ő maga, azért kérlek édes Fiam az Leányommal egyet, az ki neked szolgalatjal ajanlja, bochatasd ki kar nekel ha mi vétke leszen, ezutan is meg tálaltatok nálunk. Tudom édes Fiam szegény Ballogvich halalat értetted, a ki igen hirtelen hala meg, Vram ö kegye anyulya szolgalatyat, egyéb uj híreink ninehenek, mi is minyajon itten chendersegben vagyunk, ide jöttönk vala Ienfiné aszonyomhoz, az ő kegye kérésére, némely dolgoknak eligazításáért, ő kegye is Banfiné aszonyom, szeret, gyermekivel egyet ajanlya szolgalattyal. Ezeknek utana az Vrennék oltalmába ajanlak Datum Regeid die 10 Julii 1644 igaz io akaró anad G. Thurzo Borbála m. k.“ A következő, második levél, melynek írója gr. Csáky Kriszta, nem eredetiben, hanem csak másolatban fekszik előttem, s nincs is fiához intézve, hanem második részében kizárólag 11 éves kis fiáról beszél, s egy kis bepillantást enged az akkori nevelési állapotokba. Címe: „Tekentetes es Nigos Monyorokeréky Groff Erdődy Lore urnak, Monoszlónak Grófijának, Nemes Várasd Vármegye Eörökös Feő Ispánnyának és Várasd Várának Eörökös Fő Kapitánnyának, Császár és Koronás Király Urunk Eö Felséghe Tanátsának Komornikjának es Magyar Országban Feő T írnok Mesetének s b. mint Urak eő Naghának adassék Becsülettel. Uy Udvaron.“ M" -i ne vél pedig következő: Kit anya a XVII. századból. A mi'yen homály'födi társadalmi életünk múltját, olyan becsesek azon adatok, legyenek kütöntsen bármi jelentéktelenek, melyek reá csak némi világosságot is vetni képesek. E meggyőződés mellott az abb következő két levél közlésére. Csak azt bocsátom még előre, hogy azok a pozsonyi ág. Liv. evat-g. lyceum könyvtárától vannak véve. Van ugyanis e könyvtárhoz meglehetősen gazdag kézirat, illetőleg levéltár is csatolva, mely eddig nagyobbrészben rendetelen állapotban leven, midőn legalább némi rendezéséhez fogni akarok, reményiem, még több becses adatra fogok akadni. Az ilső levél megvan eredetileb, s az egész férfikéz írása, csián az alairás „Gr. Thurzó Borbáléé.“ Cime ez: ,Tekéntetes és Nagyos Magyerokereki Gruff Erdődy Gábornak, etc. nekem szerelmes Fiamnak adassek Z »molyán“ (Ma : Szomolyán, Nyitra vármegyében). A level pedig igy* hangzik: „Köszenetemnek és Anyai szeretetemnek ajanlása után, kívánok Vz Intői minden sokat szerencsésen megadatni. „Édes szerelmes Fiam ez elmúlt napokban vettem leveledet, de minthogy bizonyos követem ez ideig nem találkozót, balasztanom kellet, eddig választ tételemet, most szolgánk haza kéredzvén, ez levelem által meg akarlak látogatnom, és egésségedröl értekeznem, kérvén mint szel. Fiamat, tudosid magad és szerelmes gyermekid egéssége felöl, magam egéssége felöl azt Írhatom én Innék hala, Urammal ő kegyvel, gyermekeimmel, tűrhető egésségben vagyok, engegye In hogy felöletekis minden io kiirt halhassak. Az minapi leveledben, az minéme híreket irtat, igen jo névén vettem, de eddig azok jmar meg valtoztanak, kérlek mint szerel. Fiamat,ezen szolgám által tudosid minden oda való alapotoktul irtas vala Niznyanzky felölis minapi leveledben, hogy valamit irogatot volna nem tudom hova, az ki ő Fesége — avagy* közönséges békesség ellen való volna, és mintha te neved forogna benne, Szeberényi Lajos. 1194 — Lássa, lássa! — szólt Mezischewski a legviszszataszítóbb édességgel. — És kinek a lakása az, tied e, vagy e nőé ? — Nos, ha éppen tudni akarod, — kiáltott Julian, — e ház, e lakás enyém, és én ajtót mutatok neked. Mezischewski megtorló homlokát és száját, reám nézett, de látva, hogy meg sem mozdulok, távozott. Julian megfogta kezemet. — Igazán szereted ez embert? — Szeretem! — És engem ? — Téged is! — De őt mégis jobban szereted? — Nem, nem! — Köszönöm! — és kalapját vette. — Mi szándékod ? ... Megölsz! — kiáltám utána. — Kiméld őt érettem! — Légy nyugodt, — viszonzá Julian, — még minden jóra fordulhat. Ezzel gyors léptekkel a lengyel után sietett, és csakhamar utol is érte. Mezischewski ijedtében a falhoz támaszkodott. — Küldd hozzám segédeidet! — mond Julian nyugodtan, de szilárd határozottsággal. — Egy óra múlva elvárom őket, még napnyugta előtt végeznünk kell! Jó ... ha... — Tehát egy óra múlva. — Oh! én oly nyomorért vagyok! — fuldokló Mezischewski. — Eltaláltad, nyomorult vagy ! — Az én szívem nagyon is jó, barátomra nem tudok piztolyt szegezni. — Úgy , de háta mögött boldogságát, életét, sőt többet, mint életét elrabalni, azt tudod ! — Tudom, hogy gyalázatosan viseltem magamat, gyalázatosan! — újabb könyár. — De ez aszszony is hűtlen hozzád. Julian nem felelt többé, hanem bérkocsiba ült, haza hajtatott és ügyeit, mint kihalni készül, rendezni iparkodott. Egy óra múlva Blotnizki lépett be Juliánhoz. — Mi, menekültek, mind összegyűltünk tanácskozni ! — kezdé Blotnizki, egy litvánai földbirtokos fia, tiszta francia nyelven. — Mezischewski helytelenül járt el irányodban, elégtételt kell adnia, és ő kész is erre, csakhogy jótállok, a küzdtéren el fogja vetni pisztolyát. A fiatal nemes nevetett. (Folyt. köv.) „Alázatos Solgalatomat ajánlom Ngodnak, Isten minden kivansaga serint sok sokal algia megh Ngodat síből kívánom.“ „Ngod Méltó ágos levelet alázatosan vetem mellyben mit parancoljon meg ertetem fel keresven azon az leveleket az kiket talaltam ugi mint varasdi leveleket elköldetem ezen alkalmatosagal Ngodnak de ezek is czak párok nem talalvan sehol az originalis sat nem is velem hogi zegem istenben el nagot edes urammal letek volna mivel ezeket hozta volt ide mogiorokerekröl ezen módon ösve kötve az mint Ngodnk oda köldötem hogi mnetmagaval az gyölesben vigie az mint hogi az memnrialia is hoza volt kötve az nemetek alapotia felöl kit segem ur akart veghez vini es igi ahoz kepest gondoltam ha it let volna az originális level nem akarta volna iini csak az part magaval az isonci es preni leveleket is felkerestem ha nalam lesnek Ngod ne ketelke Igiek bene mert bizomiosan el köldöm bizonyos ember által Ngod kezehez az Sandorko aranka Alázatos Solgalatiat Ngodnak maga is irt Ngodnak levelet az mint eö tud írni meg nem köldötem oskolában mivel ugi gondolom nem múlta volt ideietmert megh cz ik karaczonban múlt tizen edgi estendős mind az által ha isten astagia érni eben az estendőben mar oskolában adom de meh most elsőben öli mese nem adom mint Grecz hanem közelebb ugi mint közegre ot is vanak urfiak kik is mint ati fiak mert Draskovicz Miklós uram eo kglmo két fia is ot tanul es segen Bottani Pál uram kot fia is eő is azokat ot tanultat egieb erant most sem töti ugian az elet hiaban ideihez kepest mert ithon is tanul Bacz »Hetes papi ember leven melete az ki mint tauitia s mind gondiat viseli töb irasomal Ngodat nem terhelem alanlvan magamat arvaimal egiet az Ngod Gracziaiabsn kívánom tarcza es eltese isten Ngodat sok estendeigh io egessegben Ngodnak E czeletel Solgal Griff Csáki Krinina. mk. Doromoep Die 4. Februári Anno 16d1.“