Fővárosi Lapok 1871. január (1-25. szám)
1871-01-26 / 21. szám
21-dik sz. Csütörtök, január 26. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Nyolcadik évfolyam 1871 Előfizetési dij: Félévre ... 7 ft — kr. Negyedére . 8 ft 50 kr. Isigjelent ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Újévi előfizetési felhívásunkat ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára félévenként csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Lapunk mai számához féliv van mellékelve. * * * a Székelyné élete s színművészetünk bölcsőkora. Irta : Jakab Elek. I. Ismeretes tény, hogy a színművészet a közműveltséget legszélesebb körben s leghathatósabban terjeszti ; gyönyörű, de nálunk a művészre nézve háladatlan pálya. A vitéz katona, ha várakat hősileg véd vagy ostromol, ha döntő csatákat nyer s a hon sorsára elhatározó befolyást gyakorol, azonnal a történetírás tárgyává lesz; a tudós könyvekben örökíti nevét, a festő képeiben, a szobrász faragványaiban teszi láthatóvá s munkássá teremtő szellemét, így tovább, minden nagyobb képességet igénylő életpálya kitűnő embere munkája sikerét látható módon s emlékekben képes föntartani; de a színművész munkássága eredményei nem öltenek soha konkrét alakot, nem hagynak maguk után élő emléket, látható nyomokat , hanem teljesen beleolvadnak a nemzeti műveltség összegébe. A legragyogóbb színész-tehetségnek — gyönyörködtessen s oktasson bár évtizedekig egy nemzetet, s az életnap délutánra hajlásával megszűnik egykori elragadó, javító és nemesítő erkölcsi hatása ; egy ideig föllelkesülünk látásán, tapsolunk játékának, virágot hintünk útjára, sírunk vele vagy a menny örömét véljük érezni, s amint a színpadról letűnik, mihelyt szivünket gyönyörben nem ringatja, lelkünket nagy szellemek nagy eszméivel, példányszerü jellemek ragyogó tetteivel, vonzó életével nem élteti s hűbáj ölja, lelkük fénye eloszlik előttünk, mint a szétpattant meteor tüzvilága ; nem rajong többé körülötte az ifjúsági társaságát nem keresik a férfikorbeliek, nyomorát és nélkülözéseit észre sem veszi a vigadó világ, és amikor meghalnak, bennünk is meghal a hozzájuk való régi vonzalom és tiszteletérzés, elfelejtjük nevüket, a múló idővel elmosül szívünkben az emlékezés. Az újabb időben kedvezőbbre alakult át színművészeink iránt a közvélemény, s ez kedvezőbbé tette helyzetüket is. A kifáradt tehetségnek némi nyugdíjt biztosít immár a nemzet, az elhúnytakat emlékkel tiszteli a kegyelet, de csak a második, harmadik nemzedéknek van e szerencséje: az elsők, az úttörők még jobbadán feledve vannak. A magyar színművészet elhúnyt képviselőinek Memnonszobrát a nemzeti kegyelet napsugára ragyogóra festi, de a talapzat, melyen maga a szobor emelkedik, még porban és sötétben van. Kocsi, Kocsiné, Jancsó, Fejér, Sáska, Ernyi, Láng, Eder még mindig feledve vannak, Kántorné és Czelesztin emlékei kisszerűek, Szerdahelyi, Szentpétery, Déryné, Bartha, Udvarhelyi, Egressy, Fáncsy nehéz időkben, önfeláldozólag, példát adva, utat törve többet adtak a nemzetnek, mint a mennyit attól vettek. E szellemi és erkölcsi adósság számlája kiegyenlítésre vár. E sorok célja is egy kiegyenlítetlen erkölcsi tartozás lerovása azon művésznő iránt, akit egykor Kolozsvár bámult, Magyarország szeretett, aki magyar színészet egén a nagy nemzeti ébredést jelző egyik csillag, hazánk büszkesége volt . . Nem szóvirág, hanem valóság, amit mondok, a figyelmes olvasó maga át fogja ezt látni a következőkből. A művészet majdnem egész mezeje parlagban hevert nálunk a múlt század végén s e század elején; festészet, szobrászat, dal- és zeneköltészet csecsemőkorát élte, a színészetet külföldön tanulták ismerni, jobbára csak a fenső körök szülötti. Közművelődési eszközeink összegét az iskola, a templom s némi zenei és irodalmi zsengék, nyelvünk határát házaink küszöbe, néhány vármegye és a Székelyföld népélete képezte; hazaszerte alig volt valami nyoma kivált a nép műveltségének; a szépművészet, a mi volt is, nem önálló s nem magyar — idegen égalji növény volt. A felleges égbolt szivárványaként, a virradó éj hajnalcsillagai gyanánt tűnt föl egy kis bátor és lelkes honfiúi s honleányi sereg, mely magát a magyar nemzeti játékszín megalapítójának, a magyar színészet apostolainak nevezte; céljuk az volt, hogy a nemzeti nyelvet műveljék, színjátszással, dalban és zenével kedveltessék meg azt a különböző osztályokkal, a vígan mulattató és látványos darabokkal földerítsék a nemzet borongó kedélyét, az érzékeny, drámai, hős és tragikus irányú művekkel emeljék az önbizalmat, nemesítsék bánatunkat, jobbítsák az erkölcsöket, szóval, hogy a magyar nemzettel a színművészet lélek- és jellemképzés nemesítő örömeit megismertessék, megszerettessék. Kolozsvár volt első, mely számukra állandó színpadot épített. Itt kezdették legelsőbben szép nyelvünket a nép nagy közönsége előtt nyilván hirdetni Thália papjai s papnői. A nemzeti öröm és bánat közös könyhullatását itt láttuk legelőször „IV. Béla futása, “ „Hunyadi László kivégeztetése,“ „Kemény Simon“ és „Zrínyi Miklós hős halála“ fölött. Múltunk dicső emlékei: Mátyás király, Szapári Péter, Benyovszky, Macskácsi Julia életükben e deszkákon újultak föl lelkünk előtt, a régi boldog magyar idők és királyok nagy alakjai ott jelentek meg, buzdítva példával, tűrni tanítva szenvedéseik által, a nemzeti hitet és reményt föntartva, élesztve, s jobb napok bekövetkeztének hitével éltetve. Derék fiai és leányai a hazának, ki bízta rátok e nagy és szent küldetést ? Mély és igaz hazaszeretetetek. A nemzet középosztályából kerülének ki e csaknem apostoli jellemek, kik hivatva voltak a népnek mintegy váltságára, fölvilágosodva s lelkesülve arra, hogy a hazát a műveit európai népek egy áldásos intézményével ajándékozzák meg. Igen, ti valátok őrei, terjesztői, nemesitői nyelvünknek! Prométheusz — a görög rege szerint — az égből orzott tüzet agyagszobra megelevenítésére: ti saját magatokból fejtettétek ki s teremtettétek meg a magyar színművészet szeretetének és ápolásának égi szikráját, mely lassankint lánggá növekedve, kifejtette a magyar dalt és zenét, színdarabokat, operákat, operette-dallamokat s szövegeket szerzett, irt, fordított, szóval csaknem teremtett; a magyar népben a művelődés ösztönét felköltötte, s a nemzet egyetemét a közművelődés útján magasabbra és messze előre vitte. Tiétek volt, tihonunk jelesei, az úttörők göröngyütése s tövisszúrásai, a lenézetés és gúnykacaj, az előítéletek és ellenszenv, a mivel nagy kezdeményezésteket, szellemi dicső harcotokat a rövidlátás gyakran fogadta; de tiétek lesz majdan az elért cél dicsősége is, virággal hintendi be egykor sírotokat a nemzeti kegyelet s az igazságos történetíró háládatos érzések közt jegyzi föl a halhatatlanság könyvébe érdemes neveteket. E hívek és jelesek egyike az, kinek e sorok élete változó történeteit, ragyogását és elfeledtetését, hozsánna-kiáltás közt nyújtott koszorús boldogítás élte végnapjaiban segélyért esdő szava szivmardosó érzéseit terjesztik az olvasó elé. Székelyné, Ungár Anna 1790-ben ápril 10 -én született Kapnik-Bányán; atyja pozsonyi Ungár Ferenc, leányanagy , anyja kolozsvári Kolozsvári Mária, Kolozsvári András főbíró leánya, kik egymással ezen városban egy kormányzói bálban ismerkedtekeg, hová a tekintélyespolgári és hivatali állású atya és leányai, úgy a hivatalos küldetéssel Erdélyben járt bányahivatalnok is meg voltak híva. Az atyának 1796 ban az év vége felé hirtelen történt halála kényszeritette az egyedül maradt özvegyet, hogy szülőföldére visszajőjön, hol azután négy gyermekével kevés nyugdijából éldegélt. Ez időben Erdély iskolavégzett néhány nemes ifjú és műveit érzésű leánya Kocsis P. János vezetése alatt színjátszó társaságot alkotott; pártfogóul idősb báró Wesselényi Miklóst nyerték meg, az ország rendei a hazafiak költségén állandó színház építését határozták, az igazgatást vivő Kocsi, a társulat pártfogója buzdítására és segélyezése mellett, a nyelvekből, színi szavalásból, színpadi és arcjátéktanból a kezdőknek oktatást adott. E férfihoz járván német nyelvtanulás végett a kis Ungár Anikó is, részint itteni hallomásai, Koronka Borbála Sáska Jánosnénak, mint azon időbeli egyik kitűnő színésznőnek előadások alkalmával a fésülködésben és öltözésben segédkezvén, itt észlelt ingert keltő látásai, mindenekfölött pedig a roppant szini elméleti és nyelvismereténél fogva nagy tekintélyben állott s valóban kitűnő színigazgató beszédeinek rá való befolyása, részint ama körülmény folytán,hogy anyja figyelme elől olykor eltűnvén, a színházi előadásokon is meg-megjelent . Annánk lelkében a színészet iránti hajlam fölébredt, s anyja rászólása dacára nem sokára oly előre fejlődött, hogy ellene állani vagy elfojtani képes nem volt. (Folyt. köv.) A jótékony játékos, Millechail beszélve. A bécsi kongresszus idejében történt, midőn Európa négy legfőbb kormánya egybegyűlt a legfontosabb kérdés tárgyalására, mely korunkat izgalombozá. Soha Ausztria fővárosa nem volt oly ragyogó, oly élénk. A mindenféle mulatságok mintegy varázslatra követték egymást; nem lehetett mást látni, mint bálokat, színdarabokat, kivilágításokat, versenyeket, vadászatokat, szóval mindent, mit a képzelem gyönyör és élvezetre teremthet. Egy napon a schönbrunni erdő hemzsegett a számos lovagtól, kik megjelentek résztvenni vagy legalább szemlélni azon hajtóvadászatot, melyet a császár adott. A meghívottak között volt egy angol is, ki nevezetessé lön mérhetlen gazdagsága, különcségei és játékszenvedélye által. Sir Rikhard Haight — ez volt neve — már többször vett közelében egy előkelően öltözött ifjút észre, ki pompás paripán nyargalt, s minden látszat szerint azon igyekezett, hogy figyelmét magára vonja. Kifáradva végre az üldözés által s kielégitni óhajtván kíváncsiságát, sir Rikhard az idegen felé forditá lova fejét. Ez azonnal előre sietett s zavartan megszókitá: — Uram, már volt szerencsém önnel találkozni ! — Valóban, — viszontá az angol, — arca nem ismeretlen előttem, de nevét tökéletesen elfeledtem — Nem is hiszem, hogy valaha tudta volna. Nem láttam önt másutt mint nyilvános helyeken, többek közt az angol vendéglőben Moszkvában. S mivel ismeretségünk csak ennyire szorítkozik, visei letemet kétségkívül furcsának és fesztelennek fogja