Fővárosi Lapok 1871. április (75-99. szám)
1871-04-20 / 90. szám
Egy meghitt ellenség. (Angol beszély). Cobb Sylvanus-tól. (Vége). Havard csúnya pénzzavarban van ! — mondá egy vásárló, szomszédai egyikének, kivel Gould Dávid ügyszobájában találkozott. — Havard Gilbertről beszél ön ? — kérdé egy másik. — Ő róla ! — Ugyan mi történt vele? Az öreg Piper Samu nem akar semmiről sem hallani és nagyon valószínű, hogy Havard elveszti , birtokából a legszebb részt, mely a folyó mellett nyúlik el. — Mesélje el csak! — szólalt meg egy kiváncsi hang, melynek tulajdonosa előbb még nem volt jelen. — Hisz az igen egyszerű! — folytató az első. — Néhány év előtt Havard, hogy lekötelezze egyik barátját, váltókat vállalt magára. Ezek több ezer dollárról szóltak. Csakhogy a barát elhalt, mielőtt a váltók lejártak volna, Havardnak pedig, hogy eleget tegyen névaláírásának, nem maradt egyéb hátra, mint hitelzálogol átengedni ama birtokot, melyről beszélek. Valahogy az adósságkövetelés az öreg Piper kezei közé jutott, ki most le akarja foglalni az említett birtokot. — A földek tehát sokat érnek. — Azt hiszem! A legszebb kanyargással hasítja át vidékünk folyója. Havard csak a jogért, hogy ott vízvezetéket építsenek,ötezer dollárt kaphatott volna. De ő visszautasította az ajánlatot, mert maga szándékozott selyemfonodát állítani; csak pénze hiányzott, hogy tervét valósítsa, és ím, most meghal barátja. — És mennyire megy a hitelzálog ? — Körülbelül nyolcezer dollárra. Annak idején könnyebb lett volna előteremteni a szükséges összeget, mint most, midőn a pénzt elrejtik; adósai is mind képtelenek a fizetésre, szóval körülményei oly kedvezőtlenek, hogy utalványait nem is meri piacra vinni. Ha csak egy kis időt engednének, minden jól menne. Piper azonban fölhasználja az alkalmat, és annyival kevésbé kíméli adósát, miután a hitelzálogjegyet abban a reményben vette meg, hogy a birtokot megszerzi. Gould Dávid tanúja volt e társalgásnak, melynek következménye lett, hogy gondolatai új irányt vettek. Eszébe jutott ama számtalan alkalom, midőn Hovard Gilbert őt támogatta; továbbá, hogy mennyiszer segítettek egymáson, mit tenni egyikük sem vonakodott csak kevéssel ezelőtt is. — Igen, igen,— mormogta magában hazafelé mézét,— jól tudom, mint veszté el ama tizenegyezer dollárt,a szegény Warden váltóinak kiegyenlítését magára vállalva. Jól tudom azt is, hogy mindent kifizetett, anélkül, hogy kezét rátette volna ama kis birtokra, melyet az elhúnyt hagyott hátra, noha joga volt hozzá. Legalább ezer dollárt ment meg, ha követeli azt, mit az özvegy és az árvák örököltek. De sokkal jobb szive van, semhogy ezt teheti vala! .... Ekközben megpillantja Havard-ot, ki mellette haladt el. Most már megszűnt az ok, hogy Dávid elfordítsa tekintetét. Régi barátja lecsüggesztett fővel, halványan és valamin tépelődve haladt tova, egész lényén mély levertség vett erőt. Először volt, hogy Gould Dávid őt ily szomorúan látta a találkozás, természetesen, csak kínosan hathatott rá. Hazatérve, sokkal szótalanabb volt, mint rendesen ; az estebédnél szórakozottan ült, anynyira, hogy alig adott választ a hozzá intézett kérdésekre. Neje gyöngéden megkérdezte, vájjon nem beteg-e ? — Nem, kedvesem, legkevésbé sem! — viszonzá. — Csak egy csekély ügy vette igénybe figyelmemet, melyet kár volt elhanyagolnom. Különben majd elmesélem e napokban az egész dolgot neked. Midőn Dávid dolgozószobájába tért, oly boldognak érezte magát, mint minőnek hónapok óta nem. A jó szándék volt az, mi szívét fölmelegíté. Régi barátjának szerencsétlensége meghatotta. Már egy órája, hogy gondolataiba merült, anélkül, hogy valaki megzavarná. Most leült karszékébe, majd széleiben-hosszában mérte szobáját, szívében heves csata fejlődött. Az angyal és a sötétség szelleme víttak ott kemény tusát, mindegyik fölényt akart gyakorolni, míg végre is az első jön győztes. A mosoly, mely régóta kerülte ajkait, derültté tette Dávid arcvonásait, és egy köny lopózott szemébe. Leült íróasztala elé, és egy bankárjára szóló utalványt írt tízezer dollárról, aztán sietve még a következő sorokat tette papírra ■ „Hovard Gilbert! E sorokhoz mellékelve találsz egy bankáromra szóló utalványt tízezer dollárról. Megtudtam, hogy szükséged van ez összegre, mi ha áll, úgy rendelkezésedre bocsátom. Csak a már lejáró váltót küldd meg. Ha elfogadod ajánlatomat, úgy kijelented, hogy te is el akarod felejteni a viszályt, mely barátságunkat megzavarta. Régi barátod : Gould Dávid.“ Kora reggel, midőn e röviden hangzó levelet címző, Gould Dávid előszólította egyik szolgáját, kit megbízott, hogy azt átadja, és egyszersmind választ is hozzon. Egy óra múlt el,midőn a küldött — levéllel kezében — visszatért. Dávid sietve feltörte, nem minden félelem nélkül, mert attól tartott, hogy barátja, kinek büszkeségét ismerte, az utalványt visszaküldi. De nem! A levél egy nyugtát tartalmazott, mely tízezer dollárról szólt,— lefizetendő a kamatokkal együtt egy év letelte után, — a következő sorok kíséretében : „Kedves Dávidom! Örömmel fogadom ajánlatodat, mely megment egy eléggé kritikus helyzetből. Hogy az isten áldjon megértte! Barátod: Hovard Gilbert.“ A következő napon Gould Dávid jókor reggel régi barátjához sietett, mert nem tudott megbarátkozni az eszmével, hogy idegenek előtt történjék meg a kibékülés. A két barát csöndesen egymáshoz közeledett, míg a megindulástól reszkettek ajkaik, és könyek gyűltek szemeikbe. — Gilbert! Azt hiszem, hogy egy gonosz álomból ocsúdok föl, mely egy évig tartott. Felébredek, hogy megszorítsam régi barátom kezét! — mondá végre a látogató. — Tekintsük álomnak múltunk e szakát, és legyünk azon, hogy elfelejtsük! És valóban nem is volt szó többé köztük e viszályról. Igaz, hogy nem is beszélhettek volna a felől, anélkül, hogy egy újat ne szítsanak. Három vagy négy évvel később Gilbert és Havard egyesültek, hogy egy gyárat alapítsanak, mely ezer munkáskezet foglaltasson, s ezek fönhangon hirdették, hogy két ily férfiúnak soha sem lett volna szabad viszálykodnia. Előadás a Karácsonyi palotában. — April 17-kén. — (Dés). Tegnapelőtt este a gróf Karácsonyi Guidó budai palotájában fényesen sikerült előadás volt. Színjáték a palota színházában és hangverseny a gyermekmenhely és temesvári vízkárosultak javára. Mintha csak valami fényes táncestély lett volna a palotában, a nagy bemenet egészen ki volt világítva, s a paszomántos és gallonirozott cselédség ha nem is oly nagy számmal, mint a téli estélyeken, de szintén teljes díszben fogadá a vendégeket. A színház mellett három szalon s egy pár mellékhelyiség volt nyitva a közönség számára. Az egymás után gyorsan érkező fényes közönséget Aczél Péter és gróf Szapáry Imre — mint jegyszedők és rendezők — vezették a csinos kis színházba, mely teljesen négyszögü, és háromszáz nézőnek adhat kényelmes helyet. Földszintből és karzatból, vagyis erkélyből áll, mely utóbbi kétsoros üléseivel mind a három oldalt körülfogja s kargyertyatartókat hordó szobraival igen díszes látványt képez, kivált ha így tele van. Az erkély és földszint, ide számítva a zenekarhelyiséget is, tegnapelőtt este a legdiszesebb közönséggel telt meg. Úrhölgyek és urak egyenlő számban, s összesen mintegy 196-an voltak. A nők közül gr. Andrássy Gyuláné, gr. Csekonics Jánosné, b. Orczy Istvánná, gr. Pejacsevicsné, h. Eszterházy Pálné, Majláth Györgyné, Hollán Ernőné, Braunná, Menter Zsófia k. a., b. Üchtriczné, gr. Forgácsné, b. Révayné, gr. Königssegné, gr. Festetich Leóné, gr. Károlyi Viktorné, gr. Csekonics Endréné, gr. Károlyi Pistáné, b. Orczy Bódogné, b. Lipthay Béláné, özv. Fáy Alajosné, gr. Széchenyi Imréné, Rossi Mária grófné, Herzfelderné, Janina Olga, Matlekovicsné-Szuk Róza, b. Prónayné, Rudics Nella bárónő, gr. Pejacsevics Tinka, gr. Mikó Anna, Majláth és Fáy Karola kisasszonyok, b. Prónay Rózsa, stb. úrhölgyek voltak együtt. Az urak közül: gr. Andrássy Gyula, Szlávy József és Tóth Vilmos miniszterek, gróf Károlyi György koronaőr, Majláth György, gróf Szapáry Antal, gr. Széchenyi Imre, hg Eszterházy Pál, Tisza Lajos, gr. Szapáry Gyula, gr. Károlyi Ede, Wodianer bajor konzul, Éber Nándor, gróf Zichy Jenő és Viktor, Gyömrőy Vilmos, gr. Csekonics Endre, Károlyi Pista, Fuchs, Czapkay bukareszti amerikai konzul, Missak effendi, a török konzulátus egy tagja, s egy angol vendég: Sir Morton-Pete. A katonaságból : K. Gablenz hadparancsnok, Ghyczy Béla és Joelson ezredesek, s még nehány honvédtiszt. A vendégek élénk tarkaságban foglaltak helyet. A piros függöny felgördült s egy zárdás kertben, a padocskán előttünk ült le. Orczy Bódogné szül. gr. Wass Emma, mint már kiröpülni készülő, zárdás galamb. Öltözéke „chaste-blanche,jégszínkék szalagokkal. Bár nyitott könyvet tart kezében s olvasni próbál, az esze künn jár a falon kívül s az édes othonnal és a jövendővel álmodozik. A falon át hirtelen levelet dobnak lábaihoz, mely ugyan nem neki szól, de elolvassa és egy társnőjétől kért légyotton maga marad ottan. A levél írója nem sokára megjelen, a ki nem más, mint gróf Károlyi Pista, vagy jobban mondva: Tristán. Ekkor egy valóban sok komikai elemmel fűszerezett párbeszéd kezdődik, melynek vége az, hogy Tristán elhagyja Marit, kinek a levelet írta s örök szerelemre lobban az őt elfogadó Gabriele iránt, ki nem más, mint 12 év óta nem látott unokahúga. Mind b. Orczyné, mind gróf Károlyi P. teljes nyugalommal, minden lámpaláz nélkül és sok ügyességgel játsztak. Kellem, pajzánság, komikus komolyság, és a derűit kedély finom árnyalatai egymást válták föl előadásukban. Jan ezredes azt mondá: „Én egy szót sem tudok magyarul, de ezt a játékot mégis megértettem.“ A darabban, melynek francia címe : „Au pied de mur,“ s melyet magyarúl igy lehetne legjobban visszaadni: „A zárda kertjében,“ egy harmadik személy is szerepel — némán. Ez a kertész, kit gr. Batthyány Elemér oly ügyes maszkkal személyesített, hogy senki sem ismert rá. Nem szól semmit, s csak lassan és rendezgetve megy át a színpadon. Ábrázolója úgy álcázta magát mind arcban, mind járásában és mozgásában, hogy méltán megérdemli a tapsok őt illető részét. E vígjáték után Liszt és Janina Olga grófnő zongoráztál a Liszt „Művészi diszmenet“-ét. Rossi Mária grófné több dalt énekelt: Schubert „Wohin ?“jét, Rossini „La Promessa“-ját, gr. Széchenyi Imre egy románcát, Schumann „Mondnacht“-ját és Liszt „Fischerknabe“-ját. Matlekovicsné Szuck Róza aszszony gordonkázott , pótolva Kralovánszky Kiss Etelka úrhölgy elmaradt énekét. Janina Olga grófnő Lisztnek egyik magyar rhapsódiáját sok erővel és tűzzel játstá. Da az estély fénypontját az képezte, hogy Liszt egyedül is zongorázott. Saját „Soirées de Vienne“ című geniális zongoradarabját játszotta. Ez aztán ritka és fenséges élvezet volt, s feledhetlenné teszi e nemes mulatságot. Szünetek alatt a szomszéd szalonokban érdekes csoportozatok képződtek; a szolgák frissítőket, édességeket, fagylaltot, theát hordoztak körül, mintha az egész társaság csak úgy családias időtöltésre gyűlt volna össze. Tizenegy órakor indult meg a kocsik sora, viszszarobogva az alagúton. Az előadást tegnap leeresztett árakkal (körszék 10 frt, zártszék 5 frt s állóhely 3 frt) ismételték, sikerrel, mint a minőnek az első előadást örvendett. — 406 Akadémiai levelek. April 17. *) ] (Bevezetésül egy kis paprika. — Leöblítjük artézi kútvizsei. — Az esztergommegyei bárányrétegek. — Nehány szó nehány tengeri moszat nehány különösségéről. — Mathematikai zárszó. (B—y). Kezdjük egy kis kanapé-processzuson ! Azt tudjuk, hogy akadémikusaink magas méltóságukban nagyon megkövetelik a hírlapoktól, hogy becses értekezésüknek hű és bő kivonatát hozzák; de azért igen kevés méltányosságot tanúsítanak a hírlapirodalom iránt, melynek zajából nem egy emelkedett közülök elnémulásának jelen fokára. Az akadémia üléseiről értesítést hoz rendesen és tudósítót küld oda nyolc magyar és két német, tehát összesen tíz lap. Hosszú időkön keresztül e tíz férfiú számára — kik, bármily közmondásos a magyar irodalom sovány kosztja,mégsem férnek el hárman-négyen egy széken, —három, mondd, három széket rendelt. Helyük is lehető távol esett a fölolvasótól, de annál közelebb a nyughatatlan vérű hallgatósághoz, melynek diskurzusából sokszor többet hallottunk, mint egyegy csöndes szavú akadémikus fölolvasásából. Ily körülmények között a tudósítók közül egynehányan, kiknek kötelességük van lapjuk és ennek közönsége irányában, nem tehettek egyebet, mint megvonulni tudományunk választottainak számára rendeltetett. *) Tegnapról tárgyhalmaz miatt maradt mára. Szerk.