Fővárosi Lapok 1871. augusztus (174-199. szám)

1871-08-02 / 175. szám

dőn a gőzös fenakadt a két koport közt, leugrott a magasból és segélyért futott a faluba. A hajón pedig sípoltak, fütyöltek, hogy a falu alvó népe meghallja. Végre jöttek is sokan, s kötelet vetvén ki a hajóról, bevonatták éjfél után félháromkor a csatornába. De a „Kisfaludy“ gőzöst e baj igen megrongálta, kor­mánygépezete összetört, s napokba kerül, mig se­beit ki fogják gyógyítani. Addig csak a kis „Gizela“ szállíthatja a vendégeket. — Az ,An­­na -b­á !“ -r­ól , mely fényes volt s negyven­nél több pár táncolt benne, még nem kaptunk tu­dósítást. Levelezőink nagyon jól mulathattak, mert tán még most is alszanak. — Károlyi színtársula­tát eléggé pártolják. Többi közt egy földesúr Szer­dahelyinek egy százast nyújta át, e szavakkal: „Az én beteg családom nem látogathatja a színkört, de hogy eleget tegyek kötelességemnek, kérem ezt át­adni az igazgatónak.“ Szerdahelyi kérdezte nevét, de neki sem mondta meg. ** Vidéki tanintézetekből néhány nyomtat­ványt kaptunk. A k­a­s­s a­i kir. jogakadémiai ifjúság önképző társulata „Évkönyv“-ét küldé,melynek címe: „É­rtekezések a jog és államtudomány­ok köréből.“ E kiadás nagy dicséretére válik az ifjú­ságnak, mely nem kívánja — az átalános szokás sze­rint — a szépirodalmi tért lopni el zsöngéivel, hanem szakmája körében képzi magát, tanulmányainak gyü­mölcseit irodalmi formába és irályba öntve. Vajha e példát minél több intézetben követnék, s vajha a buzgó és tehetséges tanárok jó befolyása mindenütt igy látszanék meg az ifjúság szaktermékein. Hét értekezés van a könyvben, többi közt „Az írói és ki­adói jogról“ Kaczvinszky Gézától, „A börtönrendsze­rekről“ Borovicsényi Lászlótól, „A váltó történetének rövid vázlata“ Somossy Bélától, „Nézetek a polgári házasság ügyében“ Holländer Lajostól, „A csere és kereskedelem elmélete“ Wirth nyomán Gedeon Sán­dortól, s „egy bűneset“ tárgyalása, melyet ekörifjai tárgyaltak, magukból törvényszéket alkotva, továbbá vegyesek, stb. A 145 lapra terjedő kötet ára 1 írt. — A lőcsei m. kir. főreáltanoda idei „Értesitvény“-ét küldé be, mely szerint: ez intézetnek 11 tanára van a lefolyt tanévben mind a három osztályban 101 nö­vendéke volt, 50-cel több, mint az első évben; s a jövő tanévben, mely okt. 1-jén kezdődik, negyedik osztály is nyílik meg. A Hanthó Lajos id. igazgató által szerkesztett értesitvény az egykor Wesselényi nádor és Apaffy fejdelem irodájában szolgált Gosno­­vicer Mátyás becses leveles könyvének vázlatos is­mertetésével kezdődik. — Megkaptuk a premontrei kanonok-rend kassai főgymnáziumának tu­­dósítványát is, közrebocsátó Benedek Ferenc igaz­gató. E jóhírű tanintézetnek 17 tanára van, s az el­múlt tanévben 422 bejegyzett tanulója volt, nyolc osztályban. A tudósítványt két tanár érdekes érteke­zése előzi meg: „A classica óda története és Berzse­nyi“ Agáczy Norberttól, s „A közönséges törtek ta­nítási módszeréhez“ Stöhr Szilárdtól. ** Szatmáriból dr. Tomcsányi Imre orvos úr egy, a „Gyorsposta“ által közölt valótlan hírre, mely röviden lapunkban is említve volt, cáfolatot küldött be. „E közleményben — úgy­mond — valótlanság mellett rágalom is van, melyről a sorscsapás által súj­tott s a világtól e miatt elvonult apa, meglehet, nem tud, de a­melyet azoknak, kik a tényállást ismerik, megcáfolni kötelességük. A tény az, hogy tavaly jú­nius 16-kán a nevelőnő a rábízott három gyermekkel a kert alatt folyó Szamosba ment fürödni. Tehát a gyermekek nem a nevelőnő dacára, hanem annak akaratából fürödtek. Két gyermek e fürdés áldozata lett. Képzelhetni a lesújtott apa lélekállapotát. S vár­jon a ki el tudja képzelni, érzi-e egyszersmind följogo­­sultnak magát: megítélni, hogy fájdalom vagy düh-e ama fölzaklató érzés, mely ily esetben tettlegességre készt valakit az ellen, kire gyermekei sorsát bizta ? A rágalom hegye ama célzatos összeállításban rejlik,mely e történet után egy évvel szellőztetve a hirt, a neve­­lőnő sokkal későbbi halálát annak megveretésével hozza kapcsolatba. A tavalyi bajból a nevelőnő — dr. Kőszeghy szatmári főorvos és a nyilatkozó közre­működése mellett — még ugyanabban a hóban ki­épült s Szatmárról el is távozott. S ha egy év múlva meghalt, annak oka nem a tavalyi bántalom, hanem amaz idült tüdőgümősödés, mely miatt őt már 1869- ben több orvos (köztük a nyilatkozó is) gyógykezelte. Ekkép a „Gy.“ tudósítóját részakarat vezette a két eset szándékos összekapcsolásában.“ ** Vidéki rövid hirek. Albrecht főherceg­­pénteken utazik át Ungváron s Munkácsra megy, b. Piret altábornagy, Stubenrauch ezredes s Klein őr­nagy kíséretében. — A radnai fürdőben Reményi még László József nyugdíjas művészt is rávette, hogy játszék valamit a közönség előtt. — A debre­ceni gazdasági tanintézetet, postát és távirdát Szlávy miniszter a múlt héten nézte meg. — Esztergomban a prímás vasárnap szentelte föl Samassa szepesi püs­pököt. — Gr. Zichy Henrik ezerforintos úrbéri papirt ajándékozott Mosonymegye evang. iskoláinak.—A fü­redi „szeretetház“ hangversenyében Toper ezer 814 Ilka k. a. nagy tetszés mellett éneklé „Fidelio“áriáját s a magyar dalokat. — A pozsonyi honvédzászlószen­­telés vasárnap lesz, s a belga királynét Dobay ezre­des neje fogja képviselni. — A soproni, nagy­szom­bati és pozsonyi egyletek résztvettek a brünni torna­ünnepben, mely kirívó német tüntetés volt. K is­­­f­ö­l­d. *** Jókai Mórról hosszabb elismerő cikk jelent meg a berlini „Magazin“ egyik utóbbi számában, Trauttwein von Belle tollából. írására alkalmat Jókai németre fordított beszélyei szolgáltatott, melyeknek első két füzete, három elbeszélést tartalmazva, nem rég jelent meg Berlinben. Trauttwein von Belle meg­emlékezvén a „hatalmas magyar“-ról: „Petőfiről,a­kit a világirodalom elsőrendű bajnokai közé sorol, cikkét így folytatja: „És Petőfi, az isten kegyelméből való költő, nem áll egyedül honfitársai közt! A Lajthán túl egy, a költészet iránt gazdag érzékkel megáldott nép lakik, melynek gyöngeségei könnyen fölfedez­hetők,de a melynek nagyszerű jellemvonásai még csak kevéssé ismeretesek. E népet — fájdalom! — a bécsi várpalotában gyakran félreértették; gyakran meg­gondolásánál ellenmondásra és ellenállásra ingerel­ték, s hosszabb ideig elszalaszták amaz előnyöket, melyeket Magyarországnak Ausztriával való egy­­akaratú működése nyújthat mindkét résznek. De a magyarok harcai nemzeti önállóságukért és történel­mi jogukért, férfiakat és férfias tulajdonságokat mu­tattak föl, nagy tehetségeket segítettek kifejlődni, s a legszebb szellemi adományokat izmositák meg. A mártyrság, melyet 1849-től 1860-ig az osztrák reactió Magyarországra rótt, egészen eredménynélküli volt; a nemzet bensőleg összeszedte magát, az elesetteket nemeslelkűleg boszálta meg, s a munkás szellemek egész csapatja Európa irodalmaiban tisztelt helyet biztosított a magyar népnek. A magyar, Petőfi Sán­dor után, büszkén említi Jókai Mórt, amaz a lyrá­­ban lett halhatatlanná, ez legkedveltebb regényírója és elbeszélője nemzetének; mindkét költő magában hordja a nép lelkületének csiráját, a pezsgő humort, a meleg életerőt, a kedves életundorságot, de nem ritkán a csodásan búskomoly mélységet is, mely minden valódi népies hangból oly bűvösen tör elő.“ Trauttwein von Belle ezután Jókai életének neveze­tesebb mozzanataival ismerteti meg a német olvasót, s miután munkásságát egész terjedelmében bemu­tatta, így ír: „E sajátságos ember a hatalmas magyar népgénuisz túl gazdag természeti erejének típusa. Va­lóban a magyar költők fejéből és szívéből örökké üde természet tör elő; nincs bennük semmi mester­kélt , pedáns iskolai kényszer s a szabály nyűge nem korlátozza ez erőteljes szellemek pályáját s Petőfi, Jókai, Arany, Jósika, mind rokonságban állnak egy­mással ! De kivált a két első ! Jókai beszélyeinek né­met gyűjteménye, melyből két füzet fekszik előttünk, legjobban bizonyítja ezt. Jókai Mór pompás vázlata: a „Sylvester-éj“ emlékjel, melyet a magyar novella­­író tíz hazai költő és különösen ifjúkori bizalmas ba­rátja , Petőfi Sándor emlékének állított. Ha valaki csak e kis vázlatot olvassa is át, érezni fogja, hogy e két szellem : Petőfi és Jókai rokon volt. Petőfi ver­sei, melyek bele vannak szőve, úgy illenek az egész­be, mintha a költeményeket és elbeszélést egy költő irta volna. Ő, a magyar költők fejedelme, költemé­nyeinek szivvérével mint vörös fonállal vonul végig Jókai egyszerű, cicomanélküli leírásán; fájdalom lep meg, ha elgondoljuk, hogy a költészet e fejedelme keblét inge alá rejtett költeményeinek kéziratával melengette: a papír, tudvalevőleg, rész melegveze­­tő ! “ Trauttwein von Belle hasonló elismeréssel szól a gyűjtemény más két darabjáról,s cikkét ekkép rekesz­ti be: „E beszélyek tételről-tételre visszatükrözik a szülőföldet. Petőfi melancholikus dalaihoz hasonló­­lag a pusztának szabad gyermekei, embereket mu­tatnak föl, kik értenek ahhoz, mint kell a természet­tel élni, s még nem fordultak el az egyszerűtől és ős­eredetitől, melynek csodás magvait a teremtő az if­júság-üde szivekbe hullató; virágfoltjai egy örökös tavasznak, s a szív melege által szentesített népköl­tészet verőfényes tavaszi illata leng fölöttük.“ Zürichben közelebb egy orosz születésű nő, Bokova asszony fényes sikerrel végezte orvosi ta­nulmányait, s kitüntetések mellett nyert doktori címet.­­ 1842-ben Pétervárott született, 1863-ban tette le az érettségi vizsgálatot s miután két évet töl­tött a szent-pétervári egyetemen, Zürichben negyedfél évig hallgatta az orvosi tudományokat. Bokova asz­­szony egy orosz orvos neje, s férjét szándékozik se­gíteni orvosi gyakorlatában. A doktori cím elnyeré­sére megkívántató vitatkozást lehetőleg szűk körben kívánta tartani, de mégis sok hallgatója volt, s csu­pán nő mintegy harminc jelent meg, köztük W­o­k­e­r és Atkins asszonyok. Bokowa asszony a szemgyó­gyászat köréből tartott értekezést, s oly alapossággal és élénkséggel védelmezte tételeit, hogy az opponen­sek kénytelenek voltak meghajolni előtte. A vitatko­zás egy negyedóráig tartott s a promoter kijelenté, hogy Bokowa asszony bir mindama kellékekkel, melyek a doktori cím elnyeréséhez szükségesek. Ezután szerencsét kívánt neki, s ezt tették a jelen­volt tanárok is. A zürichi egyetemen most Miss Du­­nnock készül az orvosi szigorlatokra. Ő már a harma­dik női orvos lesz, kit a zürichi egyetemen promov­­­álnak. A brazíliai császár—egy Rio-Janeiróból érke­ző tudósí­tás szerint — birodalmi minisztere által jelen­­tett ki a kamarában, hogy kilátásba helyezett hosszabb utazása alatt nem veszi igénybe az állam segélyét, miután saját költségén kíván utazni. Nejével „Pedro de Alcantara és neje“ név alatt indul útnak, s még azt sem kívánja, hogy a gőzösön számára külön te­rítsenek. A trónörökösnő, ki a császári pár távolléte alatt az állam ügyeit vezeti, a régensség tartamára fölajánlott nagyobb tartásdíjat visszautasította. A r­o­janeirói püspök a templomi könyörgésekbe imát szőtt a császári pár szerencsés utazásáért.­­ Ugyan­csak Rio-Janeiróból az arsenál leégéséről tudósíta­nak. A raktárakon és gépgyárakon kívül több ha­diszer, s ezek közt mintegy 30,000 fegyver lett a lángok martalékává. Az angol és észak-amerikai hadi­hajók legénységének csak hat órai erős küzde­lem után sikerült a lángok pusztítása elé gátat vet­ni. A kárt mintegy 3 millió tallérra teszik. 1.­ A tübingai egyetemi könyvtár közelebb igen érdemes művek birtokába jutott, Uhland német költő özvegyének szívességéből. Uhland könyvgyűj­teménye leginkább philológiai, irodalomtörténeti mű­vekből, s a legjelesebb költők műveinek kiadásából állt, s a költő özvegye e könyvtárt az egyetemnek ajándékozá. Torinus­ban múlt hó 21-dikén hármas gyilkosságot követtek el, s a gyilkos végül magát is megölte. Bizonyos Gratien nevű embert akartak el­fogni, s ez elfogatásának esetében gyilkolással fenye­getőzött, sőt szándékát rögtön véghez is vitte. Elő­ször a törvényszéki szolgát lőtte agyon, ki el akarta fogni, azután pedig a rendőrt, ki a zajra odasietett. Erre a gyilkost, ki több fegyverrel volt ellátva, egész csoport vette körül, de nem mertek hozzá­nyúlni, miután folyvást löv­öldözött. Egy nemzetőr áldozatául is esett a golyóknak. Midőn azonban hely­zete fenyegetővé vált s a menekülés reményét el­vesztette, utósó golyóját saját fejébe röpítette. Az általa lelőtt három ember családapa volt, s több gyer­meket hagytak hátra. Nagy vasúti szerencsétlenség történt Ten­­nessee-ben, az Egyesült­ Államokban. Juli 3-bán éjjel a Harpeth-folyó fölött levő híd, Nashville-től 18 mértföldnyi távolságra, egy Hickmann felé robogó személ­y­szállító vonat terhe alatt leszakadt. Tizenöt ember meghalt s 23 nagyobb sérüléseket szenvedett. A vonat a szó szoros értelmében összezúzódott. A vasút, melyen e szerencsétlenség történt, igen roszul volt építve, s a hidat már előbb veszélyesnek tar­tották. *** Külföldi rövid hirek. Thiers, mint írják, elfogadá Favre külügyér lemondását. — Flo­­renci hir szerint: Viktor Emánuel király a pápának vissza akarja engedni a Quirinált. — Egy francia lap írja egy szónokról: csodálatos ember, ő álmodik, holott hallgatói alszanak. — Munkácsy Mihály, kit közelebb Londonban halmoztak el sok kitüntetéssel, a múlt évben 75,000 tallérnyi megrendelést kapott, s jelenleg Düsseldorfban a „Siralomház“ nagyban le­festett alakjai láthatók tőle. — Egy new-yorki gőzös robbanásától 150 ember veszett el. — A bajor ki­rály őszszel Berlinbe készül. — Róma syndicusa megküldé Garibaldinak az örök­ város fölszabadítá­sára vert arany érmet. — A cár hétfőn elutazott Varsóból; gr. Gyulai­ Edelsheim lovas-tábornok a diszebédre hivatalos volt. — Tilmos császárt ma várják Gasteinba. Szerkesztői üzenetek. — A győri jogászok műkedvelői előadásából meg­kaptuk a hozzánk intézett 350 forintot, átadásának azon­ban akadálya lévén , Melba K. és Pomper Imre jogász uraknak levelet írtunk, melyre még nem kaptunk választ. Kérjük mielőbb ! „Borúra derű.“ Ez mind tartalmában, mind kifeje­zéseiben gyöngébb, halványabb, mint a nem rég kétszer is beküldött költemény, melyet azért nem közölhetünk, mert nincs terünk annyinak kiadására, mint a mennyi elfogad­hatót beküldenek. Nem kaphatnánk öntől koronkint leve­leket a idei életről s jelentékenyebb eseményekről ? „A holló.“ Sajnos, hogy a Poe Edgar remek „hold­jának benyomása alatt ily sületlen karrikatúra születhetett. Az aláírt álnévre csak annyit: „Homér“ nevét hiába föl ne vedd­ Ámornak. Beszélyekkel bőven el vagyunk látva. A „Társadalom kínzó eszközei“-ről szóló angol tárcában nem átalánvéve a gyermekekről, hanem csak a roszul nevelt gyermekekről van szó. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. Tulajdonos: Tóth Kálmán, nyomatja és kiadja az „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvénytársulat, 1871.

Next