Fővárosi Lapok 1871. október (225-250. szám)

1871-10-10 / 232. szám

met csak egy, a tető közepéről alácsüngő lámpa vilá­­gítá meg, mely köröskörű, egyforma, fényes világos­ságot árasztott. A zöld és arany’túlnyomósága — mert még az asztalon lévő üvegek és parcellán is ily szí­nűek voltak — és a kabalistikus alakok kezdetben kellemetlen benyomást gyakoroltak reám; de midőn házigazdám helyet foglalt és engem is megkínált, minden más érzés eltűnt keblemből, és csak a nyuga­lom és kedélyesség érzete szállt meg. Egész nap semmi étvágyam nem volt, most azonban éhes voltam, és a fölhordott ételekhez meg­lehetősen hozzáláttam. A szolga csak akkor mutatta magát, ha tányért kellett váltani vagy étket fölhor­dani, míg a doktor, hogy nagy munkámban ne zavar­jon, csak keveset beszélt. Végre, a bort kivéve, a szol­ga mindent eltakarított. Több fajtájú bor volt föl­adva, s mindenik mellett egy-egy ó­korbeli alakú ke­hely állt. Egy hajtott mivű szép kis flacont is észre­vettem, melynek födelébe nagy smaragd volt foglal­va. E kis palack a doktor jobbján állt és nem volt fölnyitva. A doktor most is oly érdekkel és bűverővel hatott reám, mint rendesen, és mintegy álmodozó gyönyör­rel hallgattam szavait. A bor hatása, a bágyadt vi­lágosság és a falak sajátságosan aranyozott alakjai úgyszólván nyugodt izgalomba hoztak, és szinte kí­vántam, hogy soha se legyen vége. A bársony­füg­göny, mely a szoba egyik részét elfödé, mögöttem volt, és én arccal az öreg felé voltam fordulva, kinek phantastikus spekulációit mély tisztelettel hallgattam. Tökéletesen biztosnak hittem magamat, és azért leg­kevésbé sem ijedtem meg, még­ csak egy izmom sem reszketett, midőn éreztem, hogy a titokteljes illat ismét áthatotta a léget. Szemeim a doktor arcára ta­padtak és észrevettem, hogy mig ő reám nézett, ke­zét kinyújta és a smaragdfedelű üvegcsét megra­gadta, azután gépiesen fölnyitotta, az asztalon át felém tolá és egyszersmind intett, hogy vegyem föl. Úgy tettem, és szemei irányát követve, hátratekinték. A zöld függöny középen szétvált és Minna állott a nyílásban. Hófehér ruha volt rajta, mely elragadó ráncokban folyta törül termetét. Szép aranyhaja kibontva, vállairól szabadon hullott alá majdnem egész a padozatig, míg karjait kitárva, a félelem és aggódás kifejezésével tekintett atyjára. Holthalvány volt, csak lassan és vonakodva haladt előre, és egy vonása sem árulta el, hogy jelenlétemet tudta volna. Midőn ülőhelyemtől már két lépésnyire volt, csak akkor vettem észre, hogy kezében smaragdokkal ki­rakott arany kehelyt tart, mely minden tekintetben mása volt azon flaconnak, mi az én kezemben volt. Halotti csönd állott be. A doktorra tekinték­ Fölemelkedett és néma jel által értésemre adta, hogy a kehelyt, melyet lánya tart, a kezemben lévő flaconból töltsem meg. Szemei szikrázva villogtak fehér szemöldei alól, és a szó szoros értelmében kény­szerítve éreztem magamat fölszólitásának engedel­meskedni. Minnához léptem és a palack tartalmát a kehelybe öntöm. A folyadék színtelen volt s oly tiszta, mint a viz; de a mint öntöm, éreztem, hogy a légben az illat percről-percre erősebb és nyomasz­tóbb lesz. Láttam, a mint a kehelyt ajkához emeli, és szemeink egy pillanatra találkoztak. E percben a szobát keringeni éreztem velem, csodaszerű tündéri zene üte meg füleimet, fejemben hevesen lüktetett az ér, és öntudatlanul lábai elé zuhantam. Világos nappal volt már, midőn ájulásomból magamhoz tértem. Nagy nyugágyon feküdtem egy elegánsul bútorozott szobában, melynek két magas francia ablaka szép kertre nézett, s alsó szárnyai nyitva voltak. Az egyik ablaknál íróasztal állott, melyen papír, egy félgömb­ alakú acél csengetyű és egy bedugaszolt apró üvegcsékkel telerakott állvány volt elhelyezve. Szép nap volt, legparányibb felhő sem zavarta az ég kék színét. A távolban a tengert láttam, melyen itt-ott egy-egy vitorla siklott tova, míg a nyári ha­bok csöndes moraja gyöngéden érinté fülemet. A ház előtt rózsa- és jázminbokrok látszottak a magas­ba kúszni, mert az ablakráma mellett egy-egy sark labbimbócskát és egy-egy hófehér csillagot láttam elő-előbukkanni.­ De mindez semmi hatást sem gyakorolt reám,­­ mert az is, hogy hol vagyok, s az is, mint jutottam­­ ide, tökéletesen közönyös volt előttem. Tagjaimban­­ oly bágyadtságot és kimerültséget éreztem, mintha : bankárok kényelmes lakóházai. Az egész eszembe juttatá a mi pesti városligetünk gesztenyefasorát. Csak hogy itt jobban látszik a dúsgazdagság. Láttam egy pár épületet, melyek félmillió dollárnál is többe kerültek, sőt Fargo, az „United-StaatesExpress-Com­­panie“ elnökének palotája egy millió dollárba is be­lekerült, a fölszerelésen kívül. E különben szerény életmódú „citizen“ a mellette fekvő német „Lager- Bier-Salon“ telkét csak azért vette meg 15,000 dol­láron, hogy tőszomszédságában ne sokat lármáz­zanak. A jámbor német ötezer dollárért vette e tel­ket számításból, s mint látszik, nem csalódott számí­tásában. A szomszédság úrrá tette. A Fargo-palota három homlokzatú, környezve pompás angol kerttel. Otthon grófi palotának is fényes lenne, itt Amenká-­­ ban csak „home“-nak (otthonnak) nevezik. A delaware-utcai házbirtokosok most azt a di­vatot kezdik, hogy a szomszédságokat elválasztó, sőt az utcai kerítéseket is kiveszik, s ez által az egész ut­ca némi családias színezetet kap. Egy esti séta ez utcán legszebb képet nyújt az amerikai külső családi életéről. A családtagok a lak erkélyén vagy a kerti lugasban vannak együtt. Az üzlet fáradalmaiból hazatért házigazda a pamlagon olvassa esti lapját, a háziasszony amerikai „rok­­king chair“-ben (hintaszék) hintázza magát, ol­vasva vagy más kézi­munkával foglalkozva. A gyer­mekek a kert gyepén „criket“-et játszanak, mely já­ték itt is épp oly népszerű, mint Angliában. Vagy ha a nagyobb leánykák a szomszéd családnál gyűl­nek össze, a csevegés eltart éjfélig is. Szép, ked­ves családi élet van itt mindenütt, valamennyi ház egy édes „otthon.“ A­mi némileg meglepett, az Buffalo rozzant városháza. A polgárok maguk is azt mondják, hogy ez szégyene a városnak. A terveket ugyan az új „City-Hall“-hoz régen faragták, de építni még nem kezdték el. A várost megnézve, a buffaloi „Board of Trade“ (iparegyesület) titkárát látogattam meg. Mr. Wil­liam Thurstone a neve. Bár ajánló­leveleim nem vol­tak, szívélyesen fogadott. Sokat kellett mesélnem neki Magyarországról, mely — mint mondá — Kos­suth ittléte óta igen megnyerte rokonszenvét. Meg­mutató az egyesület helyiségeit, melynek nagy ter­mében van a gabonabörze is. Ott függ az Egyesült­ Államok nagy földabrosza, melyen ama városok, hol időjelzési irodák léteznek, nagy betűkkel jelölvék meg. Minden ily időjelző hely közepén egy kis sor­hónapokon át lázban feküdtem volna, s csak imént hagyott volna el. Testileg oly gyönge voltam, hogy egy ujjamat sem bírtam mozdítani, a­miért csak egész tehetetlenül a szobában körül és az ablakon kitekintek. Egyedül voltam. Ekkor egyszerre, mint­ha villanyütés ért volna, megviláglott lelkemben azon este, midőn Pwl­duba érkeztem. Egykori hitem, vakbirodalmam, melylyel a doktor iránt viseltettem, e visszaemlékezésre teljesen összeomlott, és szivembe a legkeserűbb gyűlölet és undor költözött. Föl akar­tam kelni, de gyöngeségem nem engedett, és midőn sikerült végre egyik karom segélyével félig fölemel­kednem, annyira kimerültem, hogy aléltan hanyat­lottam vissza a vánkosok közé. — Kilenc óra hosszat fekszik már önkívüli ál­lapotban, ha még öt óráig eltart ez, akkor tudom, hogy terveim sikerülnek. Halál és élet, élet és halál, mi csodás láncolatban vagytok ti egymással! E szavakat hallom halk, de határozott hangon kiejteni, s habár egy árva jelt sem adtam magam­ról, a doktor hangját mégis megismertem legott. Be­hunyt szemekkel figyelni kezdtem. Úgy látszo­tt, hogy egyedül van csak, mert szavaira senki sem vá­laszolt, valamint tollának percegéséből azt is kive­hettem, hogy az íróasztalon nagy sietséggel ír. Imént nagy gyöngeségemről tettem említést, de legnagyobb örömmel kezdtem észrevenni, hogy a míg behúnyt szemekkel feküdtem, lelkem mindegyre erősbödött. Át kezdtem látni, hogy az öreg, előttem ismeretlen oknál fogva, engem ördögi kísérletei egyikének pró­bakövévé tett és állati delejesség befolyása által akaratom ellenére lassan kint annyira vitt, míg telje­sen hatalmába kerített. Erre rögtön azon határozat érett meg lelkemben, hogy minden további szándé­kának határozottan ellenszegülök, egyelőre azonban nyugodtan és észrevétlenül viselendem magam. A dok­tor azon nézetben látszott lenni, hogy még önkívüli állapotban vagyok, s én meg akartam hagyni e hité­ben, miután szerettem volna hallani, vajjon mi céljai lehetnek még az öregnek velem ? (Folyt, köv.Q­ u­e­e­n­ C­i­t­y. (Eredeti tárca Amerikából). (L. P.) Közleményem angol címe annyit jelent, mint „városok királynője.“ így nevezik az ameri­kaiak BufFalot, mely az Erie-tó partján fekszik, s a nyugat és kelet közt kereskedelmi központot képez. Az utazóra kedvező benyomást tesz, bár a vaspálya mellett igen gyorsan épült s leginkább faházakból áll. Különös szeszélye az amerikainak, hogy minden nagyobb városnak melléknevet ad. New-Yorkot „Em-­­pire-City“-nek, Brooklynt „Church-City“-nek (tem­plom-városnak), Philadelphiát „Brother-love“ (testvé­ri szeretet) vagy „Quaker-City“-nek, Baltimoret szob­rairól „Monumental-City“-nek, Bostont „Yankee- City“ vagy „New-Athen“-nek, Buffalot pedig „Queen- City“-nek, vagyis a városok királynőjének. Jobban nevezhették volna a béke városának, miután e ked­ves városka soha semmi más várossal perben vagy civakodásban még nem állott, a­mi pedig az amerikai városoknál nagyon megszokott dolog. Másik neveze­tessége az, hogy az Erie-tó északkeleti sarkán ott fekszik, hol a Niagara-folyó veszi kezdetét, képezve az Erie-tóból való kifolyását az Ontario tavába, s útközben a világhírű Niagara-eséseket formálva, me­lyekért magukért is érdemes Amerikába jönni. To­vábbá Buffalo-nál végződik a már New­ Yorkig kiépí­tett 423 mértföld hosszú Erie-csatorna, melyen nem csak lovak által vontatott hajók, de már gőzösök is szállítják a gabonát, szenet és egyéb terményeket New-York felé. A „GrandTrunk Railway,“ a Cen­­tral-Michigan, Pacific és más vaspályák is itt össz­­pontosulnak, mielőtt a távol nyugat felé ismét szét­ágaznának. S mondhatni, kevés városnak van az Egyesült­ Államokban annyi összeköttetése minden irányban, mint Buffalo-nak. Kikötője biztos, kényel­mes. Utcái, mint minden új amerikai v­árosnak, derék­szögben metszik egymást, szélesek és tiszták. Az úgynevezett „Main­ Street“ a fő kereskedelmi utca s gyönyörű épületei, nagyszerű üzletei, bankjai s magán- és nyilvános intézetei bármely európai világ­városnak is díszére válhatnának. Nyilvános sétaterei nem nagyok ugyan, de csinosak. Szép pont a „Nia­gara-Square,a­honnan nyolc utca ágazik szét csillag­alakban, némelyik két-három angol mértföldnyi ku­­szaságban. Köztük a „Delaware­ Street“ a gazdag pol­gárság utcája, melyen pompás házak váltakoznak s négyessorú terebélyes fák zöldelnek ; kétoldalt virá­gos kertek közepén állnak a gazdag kereskedők és gátható nyíl van alkalmazva. Reggel és délután a társulat egyik hivatalnoka az érkezett sürgönyök szerint igazgatja e kis nyílvesszőket, melyek ekkér megmutatják, hogy a szél itt vagy ott mily irány­ban fú. Az Erie-tó hajósaira nézve rendkívül szük­séges ezt tudni, s rendesen itt szokták megtudakolni megindulásuk előtt. Az olvasó­teremben az amerikai és külföldi főbb kereskedelmi lapok állnak a tagok rendelkezésére, s a japáni és khinai angol lapok sem hiányoznak. Az előbbekinél az az érdekes, hogy negyedévi előfizetési díja a mi pénzünk szerint csak 150—160 frt. A szívélyes titkár ajánló­levelet adott Mr. Rich­mond nagykereskedőhöz, kinek pompás „elavator“-a (gabnaraktára) van. E kis, alacsony kövér emberke is igen szívesen fogadott, örülve, hogy Magyarországból is jőnek az amerikai kereskedelmi és iparviszonyo­kat tanulmányozni. Dicsérte a magyar gabonát, melyet a párisi világtárlaton ismert meg, s dicsérte korunkat is, kivált a „heavy-sweet“-et (nehéz édest, mely alkalmasint a tokaji lesz. Aztán egy segédjét mellém adá, hogy kisérjen el az „elevator“-ba. Ezek az Erie-tó partján épített nagy és célszerű épületek. Mellettük csatorna van, hogy a gépek segélyével köny­­nyen lehessen a gabonát ki-­s berakni. Egész csőlabi­­rinth­ez, melynek célszerűsége mutatja az amerikai ész gyakorlatiasság­át. Ez eszközök segélyével köny­­nyen ti­sztítják, osztályozzák, mérik, szárítják s helyezik el a különféle gabnát. Nem kell itt a zsá­kot cipelni, izzadni, bajlódni, mint nálunk a rakodás­nál. Elég minden géphez egy ember, ki a por ellen vízbe mártott szivacsot köt a szája elé, a­mi furcsa látvány ugyan, de egésségi szempontból igen okos szokás. Hogy mennyire gyarapodott, mutatják e szá­mok : 1843-ban 55,000 mérő gabnára volt hely ez „elevátor“-okban, 1863-ban már 5.885.000-re, tavaly pedig 7.415.000-re. Megköszöntem Mr. Richmond­­nak, hogy megismertető velem nagyszerű „elevá­torát, mire ő azt mondá: „Ha magyar ember tanul­­mányozási célból Buffaloba jő, csak küldje ön hoz­zám. Majd én meg önhöz fordulok, ha Magyarországba megyek.“ Majd a város intézeteit néztem meg. Ezek közt érdekes a „Young Men’s Association“ épülete. Városi ifjak alapíták 1836-ban, de új pompás palotájuk csak három éve áll készen. Az első emeleten van a tágas könyvtár, mely mindenki előtt szabadon nyitva áll, középen az állandóan alkalmazott könyvtárnok iroda- 1062

Next