Fővárosi Lapok 1871. október (225-250. szám)

1871-10-18 / 239. szám

rosbjai veszik maguknak igénybe. Mondhatná vala­ki, hogy midőn a kormány ekként a hölgyeknek a hirhordás mesterségére iskolát nyit, a halat úszni akarja tanulni. Igen is, ámde ez mind csak hivatal­ból megy, és csak kezdetben. A hivataloshoz mi fér­fiak magunknak több értelmet igénylünk, míg né­mely természetességfélékben viszont a nőnemnek adjuk az elsőséget. Az ipar­i kereskedés tere már ma elég tágas, és évről-évre tágasb lesz, hogy rajta a nők is szabadab­ban mozoghassanak, mint valaha; a tudományok ten­gere ellenben sokkal hosszadalmasb, semhogy sok nőnek kedve­s tizenkét évig kitartása lehetne ezen keresztül az ígéret földére juthatni, s ha néhánynak sikerülne is eljutnia, eljutalmazná-e a nő annyi fára­dalmát a cél, melynek elérése a természet által is mint­egy a férfinak van föntartva ? Ám tartsunk szemlét e pályákon. Ezelőtt száz évvel Udvarhely szék egy Bethlen vagy Teleki özvegy grófnét kérte az erdélyi udvari kancelláriától királybíróul, mert — úgy­mond — ha lehet asszony-király (ekkor Mária Terézia uralko­dott), miért ne lehetne királybíró is ? Az igaz, ha ma is puszta méltóság lenne a főispánság s királybíró­­ság, miként ennek előtte, magam is tudnék néhány főispánnak való asszonyt kommendálni, majd res­taurálnának ezek a vármegyében! De hogy a vá­lasztmányi ülésekben részt vehessenek, részemről kifogást nem tennék. Lám, Szabadkán közel három­ezer forint adóval legelöl egy özvegy Vojnicsné áll, tehát ez egyetlen példa is megdönti a virilis (férfiúi) szavazat latin értelmét. Jól emlékezünk, hogy 1843- ban Nyitrán százharminc özvegy nemes asszony sa­ját zászló alatt szavazott Tarnóczi Kázmér alispán­ra, s mondhatom : jól szavazott. De hogy az asszonyokból prókátor lehessen, megvallom, merő kenyérféltésből tiltakozom. Kivált ha a szóbeliség átalános lesz, előre látom: minden férfi által védett ügy veszve van, mert egy szersza­vas nőprókátorral nem lesz férfi, ki megmérkőzhes­­sék. Demarátus athénei ügyvéd, midőn látná, hogy nővédencét az areopag mindjárt elmarasztalja, en­nek rejtett szépségét föltűntetvén, a bírákat lefegy­verezte. Ellenben bármennyire protestáljon is dr. Skor­­buncius, a gyógyítás üdvös terén a nőket, ha erre képesek, a sebészekkel s orvostudorokkal egyenjo­­gúlag működni óhajtanám. Hisz a példabeszédből, de tapasztalatból is tudjuk, hogy mennyi orvos-asz­­szony van a világon. Elég említeni Dal-Cint. Azután az orvosi szakban is, miként a műegyetemen, speci­alistákat kellene képezni, nem úgy, mint a katonák­nál: „zu allen Feldkriegsdiensten tauglich.“ S ez esetben a nőknek elég külön kör juthatna, s az or­vostudor uraknak is maradna elég. A gyógyszerészeti pályára ellenben kár lenne fáradni hölgyeinknek. A mi magyar hölgyeink a vi­lág első vegyészei, konyhájuk a vegytan legjobb, leggyakorlatibb laboratóriuma, s befőttjük izletesb minden patika dekoktumánál. A föld nem fordul ki tengelyéből, a nap nem változtatja meg futását, ha némely nő „kihág nemé­nek szűk korlátiból, melyekbe zárva tartja vad ne­mem“ (Berzsenyi), bár nem oly értelemben, mint Kisfaludy Sándor vélé: „Gyűlöllek én asszonyférfi, s téged férfiasszony, Herkulest, ha rokkát pörget, Minervát, ha fegyvert zörget.“ Részemről én is távol szeretném tartani hölgyeinket minden politikai, jobb- és balpárti tusáktól, de nem lehet, hogy az idők je­len ferde viszonyában, egy esetben hölgyeinket saját érdekükben is pártállást fogni, s egymás és az em­beriség érdekében saját zászló alá sorakozni föl ne hívjam. Magyarországban legalább is hatezer, az egész világon pedig hatszázezer plébános felebará­tunk nyög a nőtlenség súlya alatt, melyet a kegyet­len VII. Gergely pápa éppen nyolcszáz év előtt ve­tett nyakukba, míg a többi protestáns, keleti hitű és zsidó pap családnak örvend. Ezt a súlyt egy hierar­chia nevű, nálunk jelenleg tizennégyfejű sárkány őrzi. (Értjük azt a tizennégy püspököt, kik a csalhat­­lanságot elismerék). A fölvilágosodás férfiai eddig hiába küzdöttek e természetlenség ellen, talán ha a nők hozzálátnának, megtörhetnék a coelibátus ko­pár szikláját is. főbb ítélőszék nyug­­rendes bírája a Lipót-rend lo­­vagkeresztj­ét kapta. Zivanovics Miklós eszé­ki polgármester a harmadosztályú vaskoronarendet; báró Zornberg Lénárd, a horvát-szlavón kor­mányszék építészeti osztályának főnöke, ötven évi hű szolgálatainak elismeréséül, a Ferenc József-rend lovagkeresztjét; Weisz Bernát pedig, mint már teg­nap említettük, királyi tanácsosi címet nyert. Ugyane számban olvassuk az elsőfolyamodású törvényszé­kekhez alkalmazandó ügyészek kineveztetését. A hosszú sorból megemlítjük, hogy a pesti törvényszék­hez Sztrokay Boldizsárt, a budaihoz Torny­ik Bélát, a pestvidékihez pedig Tus­elmer Ágostont (ki eddig a sajtóügynél volt igen derék vizsgálóbíró) nevezték ki. * Sl­éger, ki most Budán időz, hat vendégszerep­ben fog föllépni a nemzeti színpadon. Először „Bánk­­bán“ címszerepét énekli e hó 28-kán.[Azontúl szomba­­tonkint lép föl, s „Tannhäuser“ és „Zampa“ címsze­repeit s Raoul-t a „Hugenották“-ban szintén fogja énekelni. * A színház látogatóit bátrak vagyunk saját érdekünkben figyelmeztetni, hogy (a­mi különben­ min­­dig igen helyén volna) ma különösen szíveskedjenek elég korán menni a színházba, mert „Lear király“ előtt Berlioz hatalmas Lear-nyitányát fogják ját­szani, melynél alig van egy-egy geniálisabb zene­kari költemény. Későn jőve, maguk is veszteséget szenvednek, de másokat is háborítnak élvezetükben. * Egy országos képviselőtől a következő soro­kat kaptuk: „A „Reform“ után a „Fővárosi Lapok“ is fölemlíté azt a kedélyes ötletet, hogy a képviselők, kik októberben mindössze három-négy napig ülésez­nek, adják oda diurnumukat a népszínház javára. Bocsánat, ha nem ezen indítványnak egy kis „interna­tionale“ szaga van, s engedelmet, ha a „petróleum­­bombáknak“ a képviselők zsebére irányzott ilyen alkalmazása ellen tiltakozunk. Először: a képviselők egy része többféle bizottságban most is dolgozik, s különösen a pénzügyi bizottság tagjai naponként hat­nyolc órát is üléseznek; másodszor: a képviselők egy része oly távolságban lakik, hogy szeptemberben történt elutazásuk s most októberben leendő vissza­­jövetelük költségei bizonyára fölemésztik az e havi képviselői diurnumot; s végre harmadszor: az egész képviselői fizetés gyakran annyira sem megy, mennyit egy kis miniszteri titkárocska kap, s demokratikus gondolkozásés embernek egyátalában nem a képvise­lői diurnumok eldividálásán, hanem fölemelésén kel­lene gondolkozni, nehogy maholnap a népképviselet elvállalhatása is a „viruitási“ előnyöktől tétessék függővé. Hanem ha a „Reform“ ily úton akarja a népszínház tőkéjét gyarapítani, mondunk mi neki mást. Ajánlja azt, hogy azok a képviselők, kik egy­szersmind előkelő államhivatalnokok, bírjanak annyi szerénységgel, hogy miután lakpénzüket mint hiva­talnokok fölvették, azt a lakpénzt, mely őket mint képviselőket illetné, miután úgyis csak egy lakást tartanak, ne érintsék, hanem ajándékozzák a népszín­­­háznak. Vagy indítványozza azt, hogy azok az elő­kelő államhivatalnokok, kik hat-hét ezer forint fize­tést kapnak s mellékesen, gyakran hivatalos állásuk­kal össze nem egyeztethető bankigazgatósági s más efféle állomást is elfoglalnak (dettó hat-hétezer forint fizetéssel), tegyék e bilaterális állásukat elnézhetővé az által, hogy egyik fizetésükről a népszínház javára mondjanak le, stb. Hanem az úgy is csekély kép­viselői diurnumokat ne dividálják,mert ez sem a köz­érdekkel, sem a méltányossággal meg nem egyezik.“ * A nemz. múzeum­ban gróf Brunswick Teréz­­nek,a kisdedóvás meghonosítójának carrarai márvány­­ból készült mellszobrát nov. 5-kén délelőtt tizen­egy órakor leplezik le ünnepélyesen. E szobor ada­kozásokból készült, s a múzeumba csak ideiglenesen helyezték s később valamelyik kisdedóvoda előtt al­kalmas helyen akarják fölállítani. * Egy fiatal nő ellen kétférjűség bűne miatt indított fényi­tő eljárást a pesti hatóság. Szerencsétle­nebb, mint bűnös. Bécsben, a­hová való, 1865-ben, 18 éves korában ment először férjhez egy esztergályos­hoz, ki iszákos és pazarló volt, s miután mindent el­­tékozolt, sokat szenvedett nejétől elszökött. A nő aztán Prágába ment, s onnan Pestre jött dolgozni. Itt az Ohm-féle varróintézetben oly ügyes és szor­galmas volt, hogy mint vezetőnőt az üzlet élére álli­­ták. Szép és kellemes lévén, az üzlet szabója meg­szerette s nőül kérte. De ő — el nem árult titka mi­att — visszautassa kérőjét. Ám a szabó folyvást zak­latta, s miután ő maga is szerette, nénjének panasz­kodni kezdett e súlyos helyzetről. A néni azt taná­csolta, hogy nővére, Mari nevében folyamodjék Bécsbe keresztle­veléért. A nő hosszú küzdelem után megtette, s 1869-ben másodszor ment férjhez. Boldo­­dogul élt, de a pénzzavarokban lévő néne sokszor fordult hozzá pénzért, fenyegetve, hogy ha nem ad, fölfedi titkát. Midőn a néne újra zaklatta, a szegény nő fölfedte titkát férjének, ki csalódásának hevében azonnal ment a kapitánysághoz jelentést tenni. A nő ellen most vizsgálat foly, de mivel enyhítő körül­mények forognak fönn, jótállás mellett szabad lábon hagyták. * A lélektan az, melynek hálójába Pazar Lajos (az elfogott ügyvéd) belebukott, midőn az egykor oly sokat emlegetett pesti Harpagon , Pausenberger átalános örökösévé tette magát. Nála volt ugyanis a vén fösvény takarékpénztári könyve s a forma sze­rint kiállított végrendelet. Amazt ajándéknak, emezt az öreg készítményének vallá. De a rokonok és isme­rősök egyhangúlag vallák, hogy Pausenberger sokkal zsugoribb volt, semmint valakinek csak pár forintot is ajándékozott volna, mert hisz költségkímélésből még csak orvost sem hivatott magához súlyos beteg­ségében. Aztán úgy félt a haláltól, hogy — mint töb­bek előtt mondá — a világért sem csinált volna vég­rendeletet. A vizsgálatot egy szigorúan igazságos biró, dr. Szarvassy József vezeti. Befogták a végren­deletet aláírt tanúkat is, kiknek egyike városi hiva­talnok, másika pedig házbirtokos. Súlyosbitó körül­ményül szolgál mindenesetre az is, hogy a végren­deleti tanúk előélete nem valami feddhetlen. * Rovin hírek. A gazdasszony-egylet érde­kes kiállítását tegnap délben Szlávy József minisz­ter is meglátogatta egy pár főbb tisztviselő és képvi­selő kíséretében. — A hírt, hogy Blaháné asszony visszavonulni készül a színpadtól, alaptalannak állít­ják. — Az egyetem hadtudományi előadásai e hó 30-dikán kezdődnek. — Az állatkert szokásos állat­­kisorsolása okt. 25-dikén lesz. — A hatvani­ utcában alig lehet járni, oly sokan nézik a kocsiút csinálását, melyet őrölt asphalttal készitnek s nehéz tüzes vas­lapokkal verik keményre. — A népnevelők pesti egylete újévtől kezdve nevelési szaklapot ad ki. — Verebély László orvostudor, ki tizenegy hó óta sú­lyos betegségben fekvő irótársunkat, Illésy Györ­gyöt (Kunsági) föláldozó buzgalommal gyógyítja, egyetemi magántantári megerősítést nyert a sebészi műtéttanból . A gazdasszony-egylet kiállításában különös figyelemben részesül egy gyapjúszőnyeg, me­lyet hazánk déli részében közönséges paraszt-asszo­nyok készítettek. György József szép szücsmunkáit is igen sokan nézik. — A „Magyar Állam“ szerint: a prímás útja a prágai érsekhez semmi egyéb okból nem eredt, mint a tavaly történt látogatás udvarias viszonzása végett.­­• A vasárnapi első séta-zenees­­télynek a reboutban vagy háromezer vendége volt, Leibold zenekara és az aszódi cigányok igen jó ze­nedarabokat játszottak, hanem a közönség közt (fáj­dalom !) alig lehetetett magyar szót hallani. — Haas Fülöp és fiai a megvett redout-telken már hétfőn délután, a megvétel után néhány órával, megkezdeték az építéshez szükséges földmunkálatokat. — A te­rézvárosi polgárok által szerzett transparent to­ronyórát vasárnap világíták ki először, de a számlap igen homályos maradt. — A nemz.­színház kardalnoki iskolájának igazgatójává Langer Viktor neveztetett ki.— Cseh lapok „sváb politikai személyek,“ „kopott excellentiák, “ „nyilvános politikai petroleumosko­­dás,­ „alkotmányhű kénkőbanda“ s több efféle kife­jezéseket használnak, mi ellen a bécsi hivatalos lap is kárhoztatólag szólal föl. — Schwalbach bécsi s Battemann londoni mérnökök hétfőn megkezdték a vízvezeték bírálati vizsgálatát. — A múzeumot Bi­­sitz M.úr igen becses drágaságokkal ajándékozta meg, t. i. a régi ozorai vár közelében, Puszta-Tóton talált vitézi temetőhelyről becses arany- és ezüst-pénzekkel s értékes ékszerek egész csoportozatával, melyekhez még nehány ezüst edényt és vastárgyakat is ígért.: — A Batth­yány-emlékre okt. 15-dikéig 22,816 frt 48 kr. gyűlt össze. —'^Bécs egyik jeles rajzolója Kriehuber Frigyes meghalt 36 éves korában. Fővárosi hírek. * A Kisfaludy-Társaság október havi ülésére (okt. 25-kén) három fölolvasás van bejelentve: Dux Adolf belsőtagi székfoglalója, Szeberényi Lajos érte­kezése és Bartalus István jelentése a nyáron tett útjáról. * A munkaképtelen honvédek javára rendezett államsorsjáték kétszázötvenezer forintnál több tiszta jövedelmet hozott. E fényes siker következtében a a hivatalos lap nyilvános köszönetet mond mindazon hivataloknak, egyeseknek és egyleteknek, kik na­gyobb mennyiségű sorsjegyet minden üzleti dij nél­kül adtak el. * A hivatalos lap tegnapi száma a következő kitüntetéseket közli:Bömc­es Frigyes, a leg­ — 1093 - Vidék. ** A kalocsai főtemplomi zenekar e hó 25-kén jótékony célú hangversenyt akart adni a kaszinó termében, de a választmány azt határozván, hogy ezentúl termeit még jótékony célokra sem engedi át, a terv alkalmasint dugába dől. E határozat an­nál föltűnőbb, mivel más alkalmas terem a városban nem lévén, a hangversenyek itt csaknem lehetlenné válnak, s a közönség élvezete és számos jótékony cél csorbulást szenved. — Haynald érsek e hó 3­kán tíz­ezer forint alapítványt tett le a főkáptalan kezébe, hogy annak kamataiból az ottani iskolanének leány­kákat neveljenek. — Az érsek több százezer forintot érő növénygyűjteményét folyvást rendezik, s ez úton több fiatal ember kap jó keresetet. — A kalo­­csamegyei nagy könyvtárat, mely középkori mun­kákban is bővelkedik, szintén rendezik, s ha ez be lesz végezve, nyitva fog állani a művelt közönség használatára. ** A „Nyírt Közlöny“ írja, hogy egy szí­nésznő , Gáspárné szül. Gaál Amália asszony a szín­padon kívánt meghalni. „Delilá“-ban azt a szeren­csétlen leányt ábrázolván, kit kedvese elhagy, való­ban mérget vett be, s tovább játszott. De a méreg nem hatott eléggé s csak négy óra múlva halt meg, mosolygó arccal. E lépése titkát a sírba vitte magá­val. Tizenkettedikén temették el. ** Újvidéken holnapután (pénteken) nagy hű­hó lesz. A váci fogságából ma szabaduló Mileticset fogják fogadni bandériummal, bankettel és fáklyás­*

Next