Fővárosi Lapok 1871. október (225-250. szám)

1871-10-19 / 240. szám

240-dik 87. Csütörtök, október 19. Kiadóhivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Nyolcadik évfolyam 187. Előfizetési díj: Félévre ... 7 ft 1 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Zöldfa utca 39. sz. 1. cm. Hirdetési díj: Hatodhasábo* petit*or....................... str. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Lapunkra előfizetni folyvást lehet, mire teljes számú példányokkal még rendelkezik kiadó hivatal. Regény cím nélkül. Irta : Sz. Madarassy Klotild. (Folytatás). A leányt árván, egyedül, elhagyatva találta viharos időkben, s bevallva régi titkos szerelme annak, kezét s oltalmát fölajánlva, rögtöni egybekelést sürgetett. Lujza, a szegény, magára hagyott fiatal leány ki már előbb is becsülni tanulta a műveit lelkű, cs nos fiatal embert, rövid habozás után elfogadta annak házassági ajánlatát, s igy, minden hosszas előzmények nélkül, Maklárynak egy régi paptársa, egy fiatal tábori lelkész által össze is eskettettek. A fiatal asszony aztán az atyjától reá marad kis házat és kertet egy öreg hű nőcseléd gondjait bizva, követte férjét a táborba, s nem is vált el többé attól, mig az az utósó temesvári csatában súlyosan megsebesülvén, az ottani kórházba vitetett, s kevés nappal ezután karjai közt el nem hunyt. Az ifjú özvegy megtört szívvel tért vissza szülővárosába, s elvonult az apai csöndes kis házba. Az ő gyöngéd, nemes lelke mélyen érezte nem csak saját kipótolhatlan veszteségét, mert derék, ifjú férje bensőleg szerette, hanem az egész hazára borult nehéz gyászt is. Ezenkívül anyagi gondok is kezdték őt nyugtaítani. Kis vagyona, mely atyja után reá maradt, valamint a férje által visszahagyott csekély pénz is mind magyar bankjegyekből állván s hazaérkezése után csakhamar megsemmisittetvén, a fiatal nő majdnem egészen pénz hiányában találta magát. Meg vol ugyan házacskája az ahhoz tartozó kis kerttel, de attól semmi szin alatt sem akart megválni, menszent volt előtte a hely, hol egykor édes anyja s később ősz atyja szenderültek át a jobblétre, hol ő boldog gyermekéveit élte át, s hol ő végre szeretett férjével rövid, de boldog házasságának első szép napjait tölte el. Rövid fejtörés után tehát arra határozta el magát Lujza, hogy úgy, mint azelőtt leánykorában tette, most is zeneleckéket fog adni, s e szerény jövedelemforrásból csekély életszükségleteit födözni. De ehhez sem kezdhetett mindjárt. Először azért, mert az általa ismert családoknak legtöbbje egy vagy más csapás által fujtatva, még nem voltaz azon helyzetben vagy hangulatban, hogy újra effélére gondoljanak ; másodszor pedig azért, mert az ő saját életében is egy esemény volt bekövetkezendő, mely szivét a fájdalom, de egyszersmind a kimondatlan boldogság és vigasz előérzeteivel tölté el: áldott állapotban volt. Várnia kell, tehát még néhány hóig, amig az akadályok megszűnnek, hogy újra kenyérkeresés után láthasson; addig pedig azon kevés ékszer és ezüstnemüek árából éldegélt, melyeket boldogabb napokban atyjától kapott alkalmi ajándékul, s melyeket most kénytelen volt apránkint eladogatni. De a sors még nem elégelte meg az ifjú nő szenvedéseit, s azokat a legsúlyosabbal, a megalázással tetézé. Ugyanis volt Nagy-Egresen egy egyéniség, ki a városnak azon tekintélyes osztályához tartozék, melyről egy ottani pajkos népdal többek közt igy szól: „Azért, hogy én „feketében“ járok, kacsintgatnak én rám a leányok.“ Ez a nagytekintélyű úr a legszigorúbb erkölcsösség hírében állott. Ha az utcán ment s valamely „femininum“-mal találkozott, mélyen lesütötte szemét s hideg, merev arcán olvashatólag volt kifejezve az „apage sátán!“ Ez a „szent életű“ férfiú régóta ismerte Stille Tóbiás szép leányát, s lesütött szemeinek dacára észre látszott venni annak fejlődő ifjú bájait, mer ha olykor valami beszélni valója volt az öreg zenekarmesterrel, ahelyett, hogy hivatta volna, mindig maga kereste föl azt házánál; s ha ilyenkor találkozott Lujzával, nem tudott mindig parancsolni szemeinek s lankadt szemhéjait föl-fölemelve, sajátsága pillantásokat lövelt a szépségben és ártatlanságban viruló fiatal szűzre, a ki olyanforma elfogulást és borzadályt érezett ilyenkor, mint a galamb az oly'' közelében. Ezt az urat is magával sodorta a forradalm események árja; sokféle becsvágy és érdeknek nyíl itt tere a nemes vagy nemtelen működésre. Hogy a kettő közül melyik irányt választotta a feketeruhás úr, kevesen tudták volna határozottan megmondani Annyi azonban áll, miképp dacára annak, hogy szüntélen a legveszedelmesebb körben mozgott s a legelszántabb hazafiak egyikének látszott lenni, s forradalom szomorú kimenetele után nem csak hogy szigorúan nem lett büntetve, mint sok más derék becsületes pályatársa, hanem rövid ideig tartott fogsága után nem sokára még magasabb méltóságra emeltetett, mint amelylyel elébb birt. Az ilyen problémák abban az időben nem tartoztak a ritkaságok közé. Midőn a lelkesedés, a dicsőség, a mámor, később pedig a kínos megütközés, a kétségbeesés napjai után beállott a csöndes, de vigasztalan fájdalom, a néma gyász ideje s a nagy események rázkódtató viharát künn a világban és benn a szivekben a kimerültség tompa nyugalma válta föl, s újra minden rendben volt, mint szokták némelyek akkor mondani, ki gúnyból, ki keserűségből, ki pedig — bizonyára a legkevesebben — meggyőződésből, a feketeruhás úr egyszer a templomban újra megpillantotta Lujzát, s a szomorú, halvány, szép fiatal özvegy még bájosabbnak és érdekesebbnek tűnt föl előtte mély gyászában, mint valaha a viruló leány rózsás arcaival. E perctől fogva nem volt nyugta : a szép özvegy képe szüntelen előtte lebegett, s miután ez már leánykorában mély benyomást tett reá, de a becsületes apa hű őrködése mellett egy „ne nyúlj hozzám“ virág volt minden nem tisztességes szándékú közeledésre nézve, most a senki által nem oltalmazott, magánosan álló fiatal nő iránt a leghevesebb szenvedélyre gyuladt. Azt mondják: az a legféktelenebb érzelem vagy indulat, amely sokáig leküzdve, eltiltva szunnyadt a szív mélyén, s mely aztán egyszerre tör magának rést, mint az elzárt folyam árja. Ilyen természetű volt a Kenetesi úr szenvedélyének elfojtott tüze Lujza iránt. Minden alkalmat is módot fölhasznált, amennyire ezt csak állásának kompromittálása nélkül tehette, hogy az ifjú nőt hálójába kerítse, kinek nyomasztó anyagi helyzete csakhamar tudomására jutott, s kezdetben közvetve, később pedig — sikert nem érvén — közvetlenül a legkecsegtetőbb ajánlatokat téve a szép özvegynek, egy kényelmes és minden gond nélküli életet ígérve neki jelen- és jövőre, ha szerelmét elfogadja. A tisztalelkű fiatal asszony, ki öreg atyja által legszigorúbb erkölcsösségben neveltetett s ki férje emlékét a leghívebb szerelem kegyeletével őrizte szivében, mély megütközéssel és botránykozással érezte meg lassankint a nagy tisztességű úr éppen nem tsztességes ajánlatait, s a legnagyobb méltatlankoással utasította vissza azokat. S ekkor kezdődött a fiatal nőnek valódi keresztutja az életen át, csupa szúró tövisek és kemény göröngyök közt, melyet Kenetesi úr visszautasított szerelme miatti boszújában készített számára. Ez az uraság ugyanis azzal kezdte meg felebaráti és keresztyéni jócselekedetét a szerencsétlen fiatal asszony iránt, hogy annak Makláry Jenővel, az egykori papnövendékkel kötött házasságát érvénytelennek nyilvánította, miután az utóbbi már előbb oly szentségek fölvételében részesült, melyek eltilták őt a házasságkötéstől. Meglehet, hogy a dolog valóban így állott, csakhogy ez Kenezesi úr jóakaró buzgalma nélkül senkinek sem jutott volna többé eszébe. S így történt, hogy rövid idő múlva a Lujza házasságára ünnepélyesen kimondott megsemmitése után mindazok, kik eddig részvéttel és jóindulattal viseltettek iránta, lassan kint visszavonultak tőle. Némelyek szánták őt szerencsétlensége miatt, de aztán azt is hozzátették, hogy hát végre is miért volt oly meggondolatlan, egy kispaphoz menni nőül, midőn tudhatta jól, hogy az tiltott dolog ? (Folyt, köv.) . Páter Julián: Vacano elbeszélése. (Folytatás). Páter Julián Sayatinban istenfélő szülőktől született s neveltetett; maga is a rajongásig istenfélő lévén, hivatásában mindig legnagyobb boldogságát találta életének. Már tizenhét éves korában fölszentelték s pártfogója, a megboldogúlt Dombrow Miecislaw gróf udvari lelkészévé neveztetett ki. Mert az öreg Dombrow még a jó bojár időből való volt s oly gazdag, hogy nem tudott mit csinálni pénzével, és egyedül állott az egész országban, kinek senki sem tudta s kiverni fejéből, hogy „ősi szokás szerint“ a „tiszttartó“ mellett „házi lelkészt“ is ne „tartson“ s „hizlaljon.“ Ara grófnő az újságot földre hullatá, miután olvasta, hogy Petrino báró Bécsből visszatért, Aszperger asszony s Saphir kisasszony Cucmurucban vendégszerepeltek, s hogy Galicia és Bukovina közelébb egy önálló választókirályságot fognak képezni. — A nap már szinte lement! — mondá élénken azon kellemes vidámsággal, mely kedélyét jellemzé, s megsimitá felhőszerű, szőke haját. — Igen ! — téve hozzá páter Julián, és a fenyves-erdő felé nézett. — Az alant eső fák már egészen sötétek s csak a hegygerinc legfelsőbb sudarai vannak oly éles világításban, mintha égnének. És Leszo gróf még mindig nem tért vissza. Nemde, grófnő? — Ah! majd eljön! —viszonzá Ara grófnő színlelt közönynyel, s fölkelt üléséből s a terrasse könyöklőjéhez ment. A hettmann-özvegy mellett a kerti asztalon két órával ezelőtt hat teli desserttányér volt. A nélkül, hogy zörgést hallottak vagy mozgást vettek volna észre, már öt tányért ürített ki egymásután , s az alatt mozdulatlanul ült ott, a hímzést tartva csontos kezeiben s szemeit bezárva, huszáros fejékkel szögletes fején. Páter Julián követte Ara grófnőt a könyöklőhöz. „Igen, — folytató, és a mint megállóit, sontanejának menés közben rendetlenségbe jött redői lassankint eligazodtak halottias tagjai közül, — igen, én átlátom, hogy kegyed aggódik, grófnő: Leszo gróf vadászni ment, s csak egyetlen vadász kíséretében. Ebben az időben már könnyen tévedhet medve az erdőbe, vagy a vadász megbotlik egy fatörzsbe s szörnyet halhat, vagy egy igen erősen megtöltött fegyver szétrobban s szétzúzza kezét, vagy . . .“ Ara grófnő megrémülve, elsápadt. „Oh! én a legfirtvn rrtl IA 1 .norrA OfXATAl I TY1ATW1Q —I |A