Fővárosi Lapok 1872. május (99-122. szám)

1872-05-17 / 112. szám

112-dik sz. Péntek, május 17. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere 1. szám. Kilencedik évfolyam 1872. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft 2­kr. Negyedévre . 8 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj. Hatodhasábos petit­sor ....................9 ki Bélyegdíj minden ig­­tatáskor .... 30 kr. Teljes számú példányokkal folyvást szolgál­hat a kiadó­hivatal. Klári néni. (Elbeszélés.) Sebestyén Gyulától. (Folytatás). Elmondta én nekem a doktor úr ezeket százszor is, de azért csak a szavaknál maradt biz­ő. Láttam én mindjárt, hogy szavai nem őszinték s a következ­ményekből azt is megértettem, hogy ez­által csak azt akarta elhitetni a világgal, mintha közönyös lenne Klári néni iránt, sőt neheztelne rá. Mert, hogy valójában nem gondolkodott így, mutatja az is, hogy ha úgy véletlenül házánál meglepte Klári né­nit, soha egy rész szót sem váltott vele, hanem leg­­fölebb azután duzzogott magában s komorult el, midőn az távozott. Sőt azt kezdtem gyanítani, hogy a házat is cs­ak azért hagyogatja el naponkint ren­des időben, hogy Klári néni elmehessen a gyerme­kekhez , hisz az anyjuk úgy sem sokat törődött velük ! Lám, már megint elébe vágtam a dolgok fo­lyásának. Pedig a­míg én ezeknek tudtára jutottam, azalatt sok más történt. De mikor a később eső ké­pek is úgy tolulnak előmbe, hogy alig bírom uralma­mat megőrizni felettük! Azt azonban már mégis elég jókor beláttam, hogy a doktor úr előttem nyilatkoztatott szavait nem érti komolyan, s hogy magában másképpen érez. Hiszen hatalmában állt Klári nénit házától elutasí­tani , de ezt nem akarhatta, még csak meg sem kísér­letté. Én a doktor urat talpig derék, becsületes fér­fiúnak ismertem. A kisváros minden rangú köreiben szerették kedves egyéniségéért s becsülték tudomá­nyát és jótékonyságát. De családi élete nem volt boldog. Én legalább ezt vettem észre. Olyanféle szo­morú családi jelenetek, amilyeneket regényekben annyira kedvelnek, de a­melyek a mindennapi élet­ben is elég gyakoriak, tudtommal sohasem fordult elő közöttük. Nejével nem kopódott össze, egymás­sal nem civakodtak, sőt még csak rosz szót sem vál­tottak. Egészen közönyösnek látszott neje iránt, sőt gyermekeit sem ölelte át ama szeretettel, a­melyet jelleme után mégis várni lehetett volna tőle. A gyer­mekek is inkább féltek tőle, mint szerették. Mert apjuk ama rendes családi ünnepekben, kedélyes mu­latságokban, a­milyenekre a nagy ünnepek, név- és születés­napok nyújtanak alkalmat, sohasem vett részt. Családja körében úgy­szólván csak az étkezés idejét töltötte; azonkívül szobájába vonult, olvasott, irt, pipázott, a­mig a rendes óra kaszinóba vagy be­tegeihez nem szólította. A doktornéval együtt nem ment sehova sem, de neje nem neheztelt ezért, sőt mindig keresett okot, a mivel férjét ki tudta men­teni : neki különben is elég volt az, hogy doktorné volt, tekintetes asszonynak tituláltathatta magát s a­hol férje nélkül jelent is meg -­ látszólag — minde­nütt szívesen fogadták. Ő nem ért rá fejet törni azon, hogy férje kedvéért, vagy saját szeretetreméltó tu­lajdonai miatt tűrik-e meg, s fogadják szívességgel a legjobb körökben is; de még ha ideje lett volna is rá, bizonyos hogy az utóbbi értelemben dönti el a kérdést. Én azonban sok helyen hallottam azt, hogy a doktornét mindenütt „kiállhatlannak tart­ják, mert mindenből, a­mit itt is ott is hall, pletykát főz. A doktorné önhitt boldogságát ilyen kételyek nem zavarták. Boldogok a tudatlanok ! A doktor úr örökös levertségének és komor­ságának okát szerencsétlen házasságában kerestem , mert azt könnyű dolog volt átlátnom, hogy a dok­torné nem neki való feleség. VIII. A­mily szép volt Gyrén nyarunk, olyan csú­nyán köszöntött be az ősz. Már augusztus végén el­kezdődött az esőzés és oly hideg volt, mint egyébkor novemberben. Az ég örökösen be volt borulva s ha az eső nem is esett, a jég mindig oly tele volt ned­ves párákkal és gőzökkel, hogy az ember csak néha dél felé láthatott el a szomszéd faluig. A sár az utcán fel nem száradhatott, a­mi a város eddigi kis közle­kedésének is nagy gátat vetett. Ilyen szomorúan bú­csúzott el tőlünk a nyár. Reméltük és vártuk, hogy az ősz kárpótolni fogja előde mulasztásait és kelle­mes napokkal fog minket meglepni. Csalódtunk- Az ősz csak folytatása volt a kedvetlen nyárnak. Egy-egy bágyadt fényű napot kivéve, oly hideg idők jártak, hogy a fák levelei előbb fonyadtak el és hull­tak le, mielőtt a satnya gyümölcsöt leszedték volna. Sőt éjszakánkint dér is esett és a doktor-fiúk, ki­­mondhatlan szívbeli örömükre, abban a nem földi élvezetben is részesülhettek, hogy egy reggel a kút mellett jeget találtak, lábaikat jégre tehették és — cukor helyett — jeget szopogathattak. Ha a sze­gény Klári néni ezt meglátja, vagy megtudja, bizo­nyára kétségbe esik s aligha bir magán annyira uralkodni, hogy haragját ne éreztesse velük, a kiket különben annyira szeretett. De a szegény jó Klári néni sem meg nem látta, sem meg nem tudta eme szörnyű dolgokat, mert betegsége nem engedte őt otthonról távozni. A kellemetlen időjárásnak szomorú következ­ményei lettek Klári nénire s közvetve ránk mind­nyájunkra nézve. Ugyanis bármily kellemetlen volt is az idő, Klári néni azért még­sem hanyagolta el látogatásait. Sokszor esőtől átázva, sárban gázolva jött el hozzánk, csakúgy didergett, midőn a szobába lépett. De a meleg szoba (mert már néha fűteni is kellett) elfelejtetett mindent. A meleg megszárította a nedves ruhákat, a hidegtől kékült arcnak vissza­adta rendes halványságát és a kicsinyek társasága elővarázsolta lelkének derűjét, így járt ez egy ideig, de rosz hatása nem maradhatott el. Klári néni las­­san kint elkezdett köhögni s bármennyire erőtette is a jó kedvet, mégis még a doktorné figyelmét sem kerülhette ki bágyadtsága és lehangoltsága, a­mit különben sohasem lehetett rajta észre venni. Nem is mulasztottuk el őt figyelmeztetni, hogy a­míg az idő jobbra nem fordul, maradjon otthon; vagy, ha ki­­megy, öltözködjék melegbe , mert a téli száraz hi­deg sem árt annyira az egésségnek, mint az ilyen nedves őszi napok. De Klári néni igen zokon vette eme jóakaró figyelmeztetéseket. — Tudom már, — felelt bánatos, lemondó han­gon, — azt akarják ezzel mondani, hogy terhekre vagyok, hogy ne jöjjek el többet. Jól van hát, nem is zavarom én többet magukat jelenlétemmel. Otthon maradok. Hadd vesszek el otthon, ha már el kell vesznem. Ki is törődik olyan vén bolonddal, mint én vagyok ? És sírni kezdett. A doktorné elég együgyü volt eme feleletért megaprehendálni és­ümmögni kezdett magában. — Csak menjen! maradjon otthon! Isten neki, ki is hízta, ki is marasztalja? Ilyen szóváltások gyakran fordultak elő köz­tük s minthogy egyik sem vette egész komolyan, a­mit mondott, fel sem vették. De most Klári néni, úgy látszik, nagyon szivére vette a doktorné szavait. Hiába vigasztaltam, hogy igy meg amúgy nem gon­dolta azt a doktorné igazán s hogyha figyelmeztet­tük is arra, hogy ne járjon ki ilyen időben, azt csak azért tettük, hogy egésségét megkímélje s az idő jobbra fordultán annál gyakrabban láthassuk. — Látom, hogy maga is olyan, mint a többi, — szólt hozzám, — nem is törődik már én velem senki. Jól van hát, meg is halok én már, majd meg­látják ! —■ De Klári néni! hogy tud ilyeneket beszélni ? Mi mindnyájan szívesen látjuk önt s a doktorné asszony is bizonyára csak örül neki, ha minél gyak­rabban ellátogat hozzánk, épp ezért kívánjuk, hogy jobban vigyázzon magára. Vagy ha Klári néninek oly nehezére esik tőlünk, bár kis időre is, megválni, öltözködjék kissé melegebben s válaszsza meg az időt is jobban. — Öltözködjem melegebben! szép vigasztalás! — felelt halkan, — és ruháján végignézve, szemeibe könyek tolultak. Magam is csak későbben láttam át, hogy mi­lyen vigasztalást adtam neki. Öltözködjék melegeb­ben! De miből? Bizonyára ő maga sem mulasztja el ezt, ha módjában áll. Később sikerült ugyan ráven­nem a doktornét, hogy küldjön neki valami ócska téli ruhát, magam meg esernyőmet akartam haszná­latára átengedni, de ekkor már késő volt. (Folyt, köv.) Miért maradt a Bullfrog, Ch­eesemann és Co. cég könyvvezetője agglegény. (Elbeszélés az amerikai német életből.) Tittmann Eduárdtól. (Folytatás). Jó ideig ültünk tehát egymással szemközt, mi­alatt a csinos unokabugocska csak egy-két halk szót váltott nagynénjével, de annál serényebben foglal­kozott egy csirkeszárnyával, a­mint látszott, nem annyira azért, hogy a csontról valami ennivalót fejt­sen le, mindinkább azért, hogy ürügye legyen a tá­nyérra tekinthetni, mert vagy éreznie kellett a rá irányzott pillantásokat, vagy pedig hamis szemét oly titkosan tudta forgatni, hogy senki sem vette ész­re pillantásait. „Ma igazán meleg van,“— szóltam végre az asz­talon át. E megjegyzés természetesen sem különösen új, sem különösen szellemdús nem volt, mégis (a­mint zenében is a praeludiumról térnek át a meló­diára) alkalmas kezdet volt a beszédbe­ eredésre, a­melynek folyamában megtudtam, hogy a csinos uno­­kahugocska most van először városunkban, hogy azelőtt Newyorkban élt, most azonban szüleivel és testvéreivel Fayettevilleben lakik, és hogy ő, a­mi előttem mindezeknél érdekesebb volt, egy-két hetet fog nagynénjénél tölteni. Már másnap reggel a reggelinél feltűnő volt, hogy az egész asztali társaság mily rendkívüli figyel­met fordított öltözékére. A hosszú Bimbach, akkortájt a harmincasba járó úri­ember, tetőtől talpig az ártatlanság szinébe burkolózott s hófehér, merevre keményitett frakkban ugyanolyan nadrágban s nemkülönben hasonló szí­nű mellényben jelent meg. Lábait, hisz ön ismeri azo­kat a lábakat, ő rá nézve türhetlenül szűk, de még­is óriási csizmákba szorította. Egy másik, mintegy a forró évszakkal dacolva, rengeteg nyakkendőbe bújt, a­mely végtelen csokorba volt kötve. Egy har­madik, ki eddig sokkal kevesebbet adott külsejére, mint jó magára és amennyi a társaságra nézve kí­vánatos lett volna, kifényesített csizmákban tiszta inggallérral és megmosott kezekkel jelent meg — és én ? — Fehér frakkot természetesen nem húztam magamra, de meg kell vallanom, hogy ama reggel én is sokkal hosszasabban időztem a tükör előtt, mint rendesen szoktam. Úgy látszik, Ku­mmelmannénak sem került nagy fejtörésébe, hogy kitalálhassa, hogy mindennek oka miben rejlik, ajkai körül játszó mo-

Next