Fővárosi Lapok 1872. augusztus (174-198. szám)
1872-08-02 / 175. szám
derült lombozata akácfák, melyek székiben vannak ültetve a házak előtt. Kedves egy fa is ez az akác. Fehér virága illattal tölti be a leget, s átlátszó könynyü leveleivel enyelgő játékot űz a napsugár. Hozzá még az, hogy az alföldi sövénynek speciális díszfája. Megérkezésem után szives házigazdám először is elvezetett a költő mellszobrához, mely az evangélikus templom előtt áll a kellőnél is magasabb vaskos idomú oszlopzaton. Nem akarom sérteni az adakozók kegyeletét, de leggyöngédebben szólva is : ez emlék nem méltó a nagy költő nevéhez. A lelkész úr, kit e végett fölkeresek, szives volt megmutatni a költő születéséről szóló anyakönyvet. Volt ugyan már közölve annak idejében az illető születési adat, de meg nem állhattam, hogy azt ki ne jegyezzem magamnak. Szó szerint így hangzik : „Baptisati Kiskőrösini per verbi Dei ministros . . . . anno 1823, mense Januario; numerus 1; dies 1 ; nomen baptisati: Alexander; parentes: Stephanus Petrovics et Maria Hius ; levantibus: nobili Carolo Martini cum sorore Ludovica, nobili Samuele Dinga cum consorte Eva, Joanne Viczián et Susanna Kovácsay. “ Több érdekes adomát beszélt a lelkész úr a költő ifjú korából, kinek ő iskolatársa volt. De ez adatok, úgy vélem nagy részben már ismeretesek. Igen óhajtottam volna Petőfi szüleinek sorsáról s azoknak kiskőrösi tartózkodásáról tudni némely részletesebb körülményeket, de átalánosságoknál alig hallottam egyebet. Amit régóta sejtettem, igazolva láttam a lelkész állításában: Petőfi nem szerette szülőföldjét, mert nem találta azt eléggé magyarnak. Kiskőrösi ismerőseit mindig csak tótoknak csúfolta. Neki jobban tetszett a „kunsági“ eredet. De ha ő ifjú hevében nem is volt büszke születéshelyére, Kis-Kőrös azért büszke lehet szülöttjére. A lelkész úr előzékenységét megköszönve, elmentem a költő szülőházához. Oh, ez alacsony kis ház megérdemel egy dicsőítő éneket, egy ódát, jobban mondva, egy mélabús elégiát! A két templom között, alig három-négy házból álló félreeső szűk utcaközben fekszik e nádfedeles, deszkahomlokzatos igénytelen hajlék. A padlásnyílásból csepü-béklyó csüng alá, annak jeléül, hogy mostani tulajdonosa (Martinovics Pál) kötélverő. Amint első tekintetre is látszik, évtizedek óta alig történt valami lényeges változás e házon. Az ablak közti téren aranybetűs keskeny vörös márványtábla van a falba illesztve. Rajta e szavakat olvasom: „Itt születt Petőfi 1822. Dec. 31.“ Alig voltam valaha életemben meghatva úgy, mint e szerény kis ház látásakor, mely egykor királyt szült a világnak — aranykoszorús költő-királyt. Belépve az udvarba, a kis kert s egy különálló pincegátor vonta magára figyelmemet. Úgy mondták, hogy e pincében játszott sokszor bujdosdit a kis „Sándor gyerek.“ A ház maga összesen két szobából s egy konyhából áll. A tulajdonos tudhatta, mért jövök s egész szívélyességgel vezetett be szobájába. Itt jóformán cserben hagyott megfigyelő tehetségem. Nem igen tűnt már szemembe a barna deszkaplafond, s a sarokban terjeszkedő banyakemence. Nem láttam többé az aranyszin nyári napsugarat, mely ott rezgett a tiszta, csinos bútorzaton. Szememet mintha álom fogta volna be. Lelkem visszarepült a múlt idők homályába. Láttam a korútelt havas téli napot s az ünneplő ruhába öltözött komasereget, mely a vörös kanavász pólyába takart kis Sándort hozta haza a keresztelőrül. Láttam a fiatal anyát sirni örömében. Szemeim előtt állott az alacsony, zömök termetű mészáros amint gondosan öblögette a palackokat, hogy megvendégelje a szerencsekivonó szomszédokat. És láttam bejönni halk lépéssel három égi alakot Az egyik lantot, a másik kivont kardot, a harmadik babérkoszorút tett le a gyermek bölcsőjére: a költészet múzsája, a szabadság istennője s a haza mentője jöttek elhozni ajándékaikat az úton született kisdednek. Azóta már a szigorú apa, a szerető jó anya s a pólyás kisfiú is — mind, mind lent porlanak, lent a sírban , csak emlékük él örökkön örökké — Petőfi dalaiban. • Mennyire tartja a házat? — kérdem a tulajdonostól oly hangon, mintha pénz lett volna zsebemben. — Csak megérhet nyolc-kilencszáz forintot, — nyerem válaszút. I'arja'e még láthatni a jövő évtized ezt a házat a maga eredeti alakjában. Nem tudom. Rajtunk áll, hogy láthassa azt. Vegye meg a nemzet ezt a kis hajlékot, melyben az ő legkedveltebb, legnépszerűbb költője született. Rónay István: E x r ti n w a ti. liLendo nyári lakása) (H.) Mondhatom, hogy királyunk!''leánya -.gyönyörű helyen fog lakni. Ha Münchent elhagyva, az Izár mentén fölfelé haladunk, a mélyen bevájt Izárvölgyhöz érünk, hol a hegyekből gyorsan lerohanó zöldvizű folyó sok kis szigetet és zátonyt képez. E kis szigetek gyönyörű növényzettel bírnak s a füvészek hálás kirándulási helyei. A folyóvíz itt még szabadon ugrándoz körül kavicsra, mintha teljes lelkéből élvezné szabadságát, mielőtt München csatornáiba beszorítják. A két part sűrű erdőséggel van bontva, a rétek pedig ezernyi mezei virággal. Tovább a kékes félhomályban rejlő alpesek adják a keretet. A szív emelkedik, a tüdő tágul e tiszta légben, a pásztori csöndben. Ha lefekszünk a fűbe, történeti talajon nyugoszunk. A világfordulat változékony panorámája tárul föl emlékezetünkben. Látjuk a régi rómaiakat Rhaetia legyőzése után, midőn légióik a hadsereg útját építik, áthidalást eszközölve Augusta Vindelicorumba. Majd halljuk a hunnok kürtharsogását,vegyítve csatai dalok és a legyőzöttek sírásával. Azután sokkal később látunk egy múlt századbeli rococcoöltönyű bajor választófejedelmet, udvari kíséretével vadászni, míg szép nők a kedvükért hátramaradt uracsokkal enyelegnek a víz partján, és a virágorákulumot kérdezve, tépett virágleveleket dobnak a hullámokba. Látjuk Lajos és Miksa királyokat, München újraalkotóit, uralkodói gondjaik lerázása után itt Schwanthalerrel és más nagy művészekkel, tudósokkal sétálni. E kis földrész, e pici táj lebilincselt még mindenkit, aki ide jött. Nem csoda tehát, ha a müncheni képcsarnokban is sok vászonról mosolyog ránk e táj. E völgyben, ez elragadó regényesség közepette építtet most Lipót herceg nyaralót szeretett arájának, s azzal oly nászajándékot ad neki, melyet Európa többi fejedelmi lányai is irigyelhetnek tőle, bármily jószívűek legyenek is. Természetes, hogy én is elmentem megnézni az épülő nyaralót, mögöttem hagyva az „Au“ nevű külvárost, s a vaspálya töltésén át Harlaching felé haladva, honnan az egész Münchent észak felé terülve látjuk. Észak felé kezdődik az erdőség s benne a müncheniek kedvenc kirándulási helye : Heselohe. Odább, a magas fákkal sűrűn keretezett jobb parton fekszik Grünwald, melynek várkastélya jelenlegi állapotában félrom, de jó karban tartott körfallal és tornyokkal. Körülre szétszórt házcsoportokban fekszik a hasonló nevű falu. Utóbbi időben e régi várat katonai lőpor- és salétrom-raktárnak használták. A vár története egész a római időkig nyúlik vissza. A rómaiak az imént említett híd védelmére építettek itt egy erődöt, melynek maradványai máig is fölismerhetők a még létező védfalakban. A hunnok lerombolták e római erődöt, s romjain a bajor hercegek csak a tizenkettedik század vége felé építettek egy kis várat. Most Lipót herceg középkori tiszta góthikus modorban alakíttatja át. A hely pompásan van választva, mert egyiránt közel esik a fővároshoz és távol minden zajtól. A csöndes szárvölgy tehát ismét hercegi fényt fog látni, s egy kedves várúrnő fog itt uralogni mint a régibb időkben. És a herceg is kedvére űzheti itt kedvenc mulatságát: a vadászatot, mert a sauerlachi wörnbrunni, és forstenriedi vadaskertek eddig is minden őszszes nagyobb vadászatok helyéül szolgáltak. Gizela főhercegnő, mint Grünwald úrnője, rövid idő alatt megszerezheti e csöndes völgyet, honnan kirándulásokat tehet Bayerbrunn, Ebenhausen és Schäftlamba, főleg pedig a nem nagyon távol eső Possenhofenba, mely kedves emlékezetű rá nézve, miután édesanyja ott tölté gyermekéveit, amint lehet. Már pedig, ha az ipar nem tölti be a neki szánt tért természetes után, akkor az ily kényszerített ,ballast“ fölvétele keveset segít, mert végre is nem a kiállítás mennyisége, hanem minősége dönt. Roppant ércdarabok, faneműek stb. bizonyára kerülnek ki bányáinkból és erdőinkből, továbbá egy-egy sarkot jól be lehet tölteni valami mesterkélt sziklacsoporttal, ami tetszik a laikus szemeknek, de bizony a szakértőt nem ámítják el. A német birodalmi bizottságnál a kiállítási bejelentések száma többre megy nyolcezernél, s ezek több helyet igényelnek,mint amennyit kijelöltek számukra. Ne szégyenkedjenek hát most Bécsben, hanem engedjék át szépen azt a tért, melyre maguknak úgy sincs szükségük. A kis Svájc kilenc szakaszból álló kiállítási „utasítást“ adott ki, s ennek nyolcadik pontjában az áll, hogy ötvenezer frankot adnak szegényebb iparosok számára, kik e nélkül a kiállítást nem látogathatnák meg. A kilencedik pont pedig négyszázezer frankot helyez a bizottság rendelkezésére, a svájci osztály díszítésére stb. Franciaország ismét ama két kitűnő férfira bízta kiállítási ügyeit, kik tavaly oly nehéz viszonyok közt rendezték a londoni kiállításon a francia osztályt: Ozenne és Du Sommererd urakra. Amaz már július 24-dikén meg is érkezett Bécsbe, s bár Franciaország jelenleg nem részesítheti pénzsegélyben kiállítási bizottságát, ott a magánvállalkozás mégis oly élénk, hogy a francia osztály bizonyára igen impozáns lesz. Ott nem várnak mindent a kormánytól, hanem maguk cselekesznek. Az „Exposition des Amateurs“ számára egy újabb roppant érdekes gyűjteményt jelentettek be: a szultán kincstárából válogatott négyszáz kitűnő tárgyat, ékszereket, régi fegyvereket, stb. melyeket Edhem pasha kereskedelmi miniszter és gr. Ludolf osztrák-magyar követ válogattak ki. A közönség is mindinkább érdeklődik a kiállítási munkálatok haladása iránt. Vasárnap múlt egy hete 4088 ember látogató meg a kiállítási épületet, s belépti dijaikból 817 frt 60 kr folyt be. A belépti díjak már eddig is több ezer forinttal gyarapíták az építkezési alapot. A biztosítási alapnak pedig sajátságos pere lesz. Egy bankintézet ugyanis kötelezte magát, hogy harmincezer írttal járul hozzá, míg mostama kifogást teszi, hogy ez adakozást csak oly feltétel alatt ajánló, ha az összes kiállítási pénzek kezelését rábízzák, amit pedig egy más banknak adtak át. Ekkér visszavonhatónak tekinti ajánlatát. Az aláírási okmányban azonban e kikötésről egy szó sincs, s így a port valószínüleg elveszti. Bécsben az utósó két bejelentő Wiese Frigyes pénztárgyárnok volt, ki a zárnapon esti 6 órakor jelent meg, és egy agg hajadon, ki kedves pincsét akarja kiállítani egy díszes ketrecben, mint valami ritkaságot. Az elsőt elfogadták, a másodikat pedig a részletes kiállítás programmjára utalták, és így a jövő év augusztus havában lesz szerencsénk a Kunigunda kisasszony „Amurli“-ját is meglátni. A női munka kiállításának védgondnokságát Angolországra nézve a trónörökös neje vette át s a ladyk és missek dolgoznak is nagyban,de remélem, hogy Magyarország hölgyein mégsem tesznek túl! A világkiállításról. (Bécs, aug. 1.) (H.) „Nagyon pesszimisztikus dolgok azok, miket ön a világkiállításról ír.“ — mondá a szerkesztő úr közelebb. Nem tagadom, van némi igaza, de hiszen kijelentem mindjárt első levelemben, hogy nem csaptam föl hivatalos „Schönfärbernek,“ ami igen tisztességes mesterség, ha Resch és Martinelli urak a kelméken gyakorolják, hanem a meggyőződés emberei nem adják rá a fejüket, mikor közügyekről van szó. Egyébiránt eddigelé nem találkozott, aki megcáfolta azt, amit mondok, íme egy újabb példa is. A világkiállítási palota és melléképületeinek összes tere másfélannyi mint az utósó párisi kiállításé volt, s ebből az osztrák-magyar birodalom egyharmadot tartott fen magának, ami — mint előre mondom — igen sok, miután aligha bírják kellőleg betölteni. Az eddigi bejelentések nem is lévén elegendők, most a vezérigazgató bizalmas levelekben szólítgatja föl a bánya, sóakna, erdő és öntöde-igazgatóságokat s az oly nagyobb iparosokat, kiknek kiméletességében bízni lehet, hogy a fenmaradó térséget töltsék be úgy. Fővárosi hírek. * Györy Vilmos jelenleg Runeberg svéd költő „Julquällen“ című három énekes költői elbeszélését fordítja a Kisfaludy-Társaság számára, mely tőle egy kötetnyi „Svéd költeményfüzért“ fog kiadni. Tamilja továbbá a portugál nyelvet, hogy ez irodalom kitűnőbb termékeit is átültethesse. * Mehádiából Konstantinápolyba! Ez a szeptemberi nagygyűlésre menő tagok egy részének jelszava. Ezért az egyleti igazgatóság fölkérte a trieszti „Lloyd“-ot, hogy keletről Triesztig fele áron engedélyezzen úti jegyeket a kirándulásban résztvevő tagok számára. A nagygyűlésre már eddig is 128 tagelentkezett, pedig a beiratások főhónapja augusztus* Dux Adolf írótársunkat családi szomorúság érte. Édesanyja, szül. Blau Minna asszony meghalt 80 éves korában s tegnapelőtt temették el. Fiának gyászát enyhitse a tisztelők és jó barátok őszinte részvéte! * A befogott angol tourista ügyében megtörtént a vizsgálat. A bizottság véleménye szerint , miután a bajt az szilte, hogy az angol se magyarul , se németül nem tudott, Kajdácsy Írnokot vissza kellene helyezni hivatalába, de addig, míg kellő gyakorlatot nem szerez, nem alkalmazni éri felügyeletre. A főhiba mindenesetre ott van, hogy tapasztalatlan egyént biztak meg éji szolgálattal. * Egy díszesett öltözött hölgy tegnapelőtt hosszú uszályban sétált át Budára, midőn uszálya egyszerre meggyuladt, alkalmasint eldobott szivarvégtől. Utána két úr mentén, felebarátilag siettek letaposni a tüzet. A hölgy pedig köszönet helyett szemükre hányta, hogy mért tették tönkre toilette-jét. * A zenészeti ösztöndíjakra s segélyezésekre megszavazott harmadfélezer forintot következőleg