Fővárosi Lapok 1872. október (224-250. szám)
1872-10-19 / 240. szám
A szív válságai. (Beszély.) Szigethy-Madarassy Klotildtól. (Folytatás.) Hanem ha volt valami a világon, ami engem Berta elveszítése fölött megvigasztalhatott, az csak is reám bízott drága hagyatéka, gyermeke volt. E hét éves kis leány anyjának tökéletes képmása volt testben, lélekben. Ugyanazok a kedves szép arcvonások, lelkes szemek, melyek anyját egykor ünnepelt szépséggé tették; ugyanaz a mély érzésű kedély és szelídség, mely annak oly kiváló tulajdonai voltak, mutatkoztak már jókor a kis leánynál is. Szüksége mondanom, hogy e gyermek lett mindenem a világon: egyetlen életörömöm, életcélom. Egyedül az ő jólétének, boldogságának eszközlését tűztem ki magamnak életfeladatul, mit annál több örömmel és önfeláldozással tettem, mert a gyermek is rendkívüli ragaszkodást tanúsított irántam; mintha csak anyjától örökölte volna irántam való érzelmeit. Berta elhúnyta után első gondom volt őt egy jóhírű és egészen magyar szellemű növeldében a lehetőleg jól elhelyezni. Akkori éppen nem túl bő évi jövedelmem mellett, ez nekem ugyan nem kevés áldozatba került, de örömest megvontam magamtól mindent, csakhogy drága kis védencem semmiben hiányt ne szenvedjen. És az isten megáldotta törekvéseimet, s elősegítette jóakaratom érvényesítését. Alig félév múlva szegény Berta halála után, egész reménytelenül tetemes örökséghez jutottam, — egy távoli rokon családág kihalása által. Egyszerre vagyonos emberré lettem s most már elhagyhatom a katonai pályát. Csakhamar hazautaztam tehát s rendbe hozva viszonyaimat, átvettem birtokaim kezelését. így telt el újra néhány év, mialatt Berta kis leánya, testben és lélekben egyaránt szépen fejlődve s hozzám ártatlan gyermekszivének egész melegségével ragaszkodva, nekem minden örömemet és boldogságomat képezte. Csoda-e barátom, hogy e vonzalom részemről az angyaljó és szép leányka iránt lassan kint és öntudatlanúl egy mind gyöngédebb természetű érzelemmé vált? hogy egyszer csak azt vettem észre: nem bírom látását nélkülözni, hogy jelenléte életszükségemmé vált? Csoda-e ha én, ki elértem életem nyarát, anélkül hogy a szerelem fájdalmain kívűl, annak boldogságát is ismertem volna, önkénytelenül is vágyódtam annak elnyerhetése után ? Kezdetben elodáztam magamtól az ilyen óhajtásokat. Önzéssel vádoltam magamat, ki jutalmat vár áldozataiért. Elgondoltam, hogy több, mint húsz évvel vagyok idősebb a leánynál, hogy itt képtelenség egyébre is gondolni, mint egy tisztán apai viszonyra, köztem s a leányka között. Elgondoltam, mily vétek lenne az ő fiatal virágzó életét az én szomorú tapasztalatok által érlelt koromhoz csatolni ; szóval mindent, amit csak az ilyen esetekben a józan ész megfontolásra méltó körülménynek ismer; és mármár belenyugodtam az örökös agglegénység lemondó gondolatába. De ha újra találkoztam Millával, s láttam az angyali leányt, ki szelíd természete dacára annyiévvel ragaszkodott hozzám, ki sírt, ha több napig nem látott, s örömsikoltással repült karjaimba, ha megjelentem nála, a legerősebb szándékom is, róla lemondani, megingott. Végre egy alkalommal, midőn ügyeim több hétig távol tartottak a fővárostól, komolyan elhatároztam magamat, a lehetőleg távol maradni Milától mindaddig, míg jövője valami módon, kellőleg biztosítva nem lesz, azaz férjhez nem megy. E célból kivettem őt a növeldéből, s egy jó ismerős családhoz adtam gondviselés alá. Azt akartam, hogy legyen alkalma hozzá illő férfiakat megismerni. Majd három hóig nem láttam a leányt. Erőt vettem magamon, s nem mentem a fővárosba, hogy újabb kisértésnek ne legyek kitéve. Végre nem bírtam tovább kiállani, hogy őt nem lássam. Bementem Pestre, de nem egyenesen hozzá, hanem este a színházba, tudván azt, hogy minden nap ide szokott járni ama családdal, a melynél is lakott. . Félrevonultam, hogy észre ne vegyen s úgy néztem a kedves teremtést, a mint ott ült a páholyiban s egész lélekkel csüggött az előadáson. Fölvonás közben két csinos fiatalember lépett be hozzájuk. Megkettőztettem figyelmemet. Milla udvariasan, de hidegen beszélgetett velük, s tekintete szórakozottságot és közönyt árult el. Egyszerre én valamiképp elfeledkezve magamról, kissé előbbre hajoltam leshelyemből. Milla meglátott, s az örömteljes meglepetés legélénkebb kifejezésével szólt valamit a többinek. A szép, de eddig közö ■ nyös arc megélénkült s legédesebb mosolylyal integetett felém, hogy menjek hozzá. Nem birtam ellenállni, hozzá siettem. Soha sem volt kedvesebb, szeretetreméltóbb hozzám, mint ma este. Szemrehányásokat tett az ő szelid, gyöngéd modorában, hogy oly sokáig magára hagytam, s elpanaszolta milyen szomorú volt ő e miatt. El voltam ragadtatva általa; szívem örömben úszott. Midőn másnap elmentem látogatására s kijelen- tem előtte, hogy újra elhagyom a fővárost, még pe-dig hosszabb időre, — nagyon elszomorodott. Lesü-tött szép hosszú szempilláin egy könyet láttam re-zegni. — Nincs tán megelégedve az én kis Millám ujja környezetében ? — szóltam gyöngéden megfogva kis kezét; — valami oka van a panaszra ? — Nincs, kedves bácsi! nincs semmi okom a j ! panaszra, — szólalt meg az ő lágyan csengő kedves ! ! hangján.— De lássa,miért,— s itt hangja szomorú lett, j ; — miért hagy el engem most mindig oly sok időre ? ! Nem szeret többé nincs velem megelégedve ? — Hogy képzelhet ilyet, édes Millám ! Nem tudja-e,hogy maga nekem minden boldogságom? — Csúnya bácsi! — mondá az elkényeztetett ’ gyermek tréfás duzzogásával, — s mégsem kíván engem látni hónapokig ? — Mert otthon sok a dolgom gazdaságom körül, — mentegettem magamat előtte. — Nem jöhetek mindig, a midőn óhajtanék. — Hát akkor vigyen el engem ,magával, — szólt gyermeki kedvességgel karolva át nyakamat. — Én úgy szeretnék mindig a bácsival lenni! Szóljon , mért nem visz el engem magával? — Az nem lehet, kedves Millám, — szóltam erősen küzdve érzelmeimmel, hogy azok felül ne kerekedjenek eszemen. — Miért nem ? — kérdezte ártatlanul. — Mert, mert, — dadogtam nem kis zavarban, — én még nem vagyok elég öreg arra, hogy egy fiatal hölgygyel, ki sem testvérem sem feleségem, együtt lakjam, anélkül, hogy a világ ezért meg ne szóljon. — Úgy ! ez bizony elég kár! De tudja-e mit, bácsi, — folytatta növekedő jókedvvel s gyönyörű szeme gyermeki pajzánsággal mosolygott rám. Testvére nem lehetek, az igaz, hanem hát, hát, — s itt a tréfás hang dacára is elpirult egy kissé, — miért nem lehetnék a másik ? — Milla! — kiáltottam elragadtatással, egy pillanatig megfeledkezve minden eszélyességről. —• Te képes volnál hozzám nőül jönni ? A szép gyermekarc egyszerre komolylyá lett. — Tréfából kérdezi ezt tőlem, bácsi ?• mondá lassadatlon. Újabb zavarba estem. — És ha nem tréfából kérdezném ? — szóltam kitérőleg. — Akkor én sem tréfából felelném, hogy: igen, — mondá rövid elgondolkodás után. — Hogyan Millate képes volnál megosztani velem az életet? — szóltam mindinkább elragadtatva a pillanat hatalma által. — Nem ismerek ennél kedvesebb gondolatot, — mond bensőséggel a leányka. — De kedves gyermekem, te még nem ismered az életet, nem ismered saját szivedet, — hátha nem lennél velem boldog ? — Én isten és anyám után nem szerettem úgy senkit, mint a bácsit, — mondá a meggyőződés hangján Milla, — s nem kívánok más boldogságot, mint mindig önnel lehetni s önnek örömet szerezni. — Te még nem ismered a szerelmet, Milla, — vetettem ellen újra. — Olvastam már erről sokat, — mondá elmélázva, — de nem tudom megérteni. Én csak azt tudom, azt érzem, hogy nagyon boldog vagyok, ha a bácsit látom, s nagyon szomorú, ha távol van tőlem. Aztán fürtös fejecskéjét vállamra hajtva, a legédesebb hangon folytatta: — Ne hagyja el többé Milát! Ő távol bácsijától nem lesz megelégedett soha. Barátom, a varázs, mi e leányt környezte, erőt vett rajtam s romba dönté minden okoskodásomat. Szerettem s boldog voltam. Az ész hideg fontolgatásai háttérbe szorítottak az érzelmek túláradása által. (Folyt. köv.) 1r 240-dik ez. Szombat, október 19. Kiadó-hivatal: Pent, bálátok-We 7.sitin Kilencedik évfolyam 1872. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft —kr. Negyedévre . 8 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca. 39. m. 1. en. Hirdetési díj: Hatodbanáboa petitsor ....................9 k. Bélyegdij minden igtatáskor . ... 30 ki Előfizetési fölhívásunkat az októ decemberi évnegyedre ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe. Lapunk árát a nagyon fölemelkedett nyomdai terhek dacára sem emeltük fölébb. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre pedig 7 frt. Az előfizetések az „Athenaeum kiadóhivatalába“ küldendők, legcélszerűbben postautalványok által. Egy nő a pellengéren. (Francia beszély.) Írta: Legay Henrik. (Folytatás.) II. Két hét múlt el ama nap óta, midőn Abile fogata feldöntötte a bérkocsit a Laffitte-utca végén. A bankár ez idő alatt nagyon megváltozott. Mindössze háromszor volt irodájában s akkor is csak azért lépett be, hogy egy percig a pénztárnokkal beszéljen bizonyos spanyol vállalat felől, mely valódi arany bánya volt úgy ő rá, mint a részvényesekre nézve. A segédek, kikhez minidig volt egy barátságos szava, meg voltak lepetve szótlansága és ama komolyság felett, mely vonásaiban elárulta magát — Mondja csak, Donelli, — szólt a segédek egyike Abilo harmadik látogatása után,—észrevette-e ön, hogy nagybátyja egy idő óta soványodik ? — Kétségkívül epebaja okozza, — viszonzá az unokaöcs közönynyel. — Epebaja ! menjen ! hisz ő valóságos beteg, és nem sokára föld alá kerül, ha nem vigyáz magára.