Fővárosi Lapok 1872. október (224-250. szám)
1872-10-27 / 247. szám
247-dik SZ. Vasárnap, október 27. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Kilencedik évfolyam 1872. Előfizetési dij: Félévre 7 ft 2 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat az okt.-decemberi évnegyedre ajánljuk az olvasóközönség figyelmébe. Lapunk árát a nagyon fölemelkedett nyomdai terhek dacára sem emeltük fölebb. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre pedig 7 frt. Az előfizetések az „Athenaeum kiadóhivatalába“ küldendők , legcélszerűbben postautalványok által. „Margit“ tragédiából. László király : Megcsókolt . . . láttam ! Margit királyné: Hallgass! Röhegek ! Csak homlokomat érintette meg. László király : Csak a gyémántot karcolák meg — óh csak Boglári tollát veszté el a kócsag, Csak a himport nyálazta bé a pók, Csak az nincs, mi a gyümölcs hamva volt, A pergamenről nincs letépve más: Csak az érték, a becs, a fogadás. Bontsd meg hajadnak sűrü erdejét S fedd bé a helyt, hová idegen ért, Nem, nem . . . Keletnek minden fátyola Be nem fedné e csók helyét soha, Nem a nagy ég minden felhője sem, Gyalázatod áttörne mindezen. Ha hóhér bélyegzé meg homlokod : Ápolnám a sustorgó sebet ott; Dögvész, ragálytól volna dísztelen • Csodás gyógynedvvel segitnék ezen ; Bélyeg, ragályseb, mind lemoshatok, Nő homlokáról soha nem a csók ! Tóth Kálmán: A Horváthiak (Történeti elbeszélés.) irta: B. Horváth Miklós. (Folytatás.) — Megyém ügyeiben Rómába utazom. — Megyéd ügyeiben, most, midőn tanácsodra az országnak van legfőbb szüksége ? — Megyém ügyeiben mondám, de értsd alatta az ország ügyét, egy jottával se kevesebbet, János. Mert — folytatá a püspök halk, csaknem suttogó hangon — célom Rómából vissza jövet a nápolyi udvart fölkeresni s ez udvarban egy férfiút, kit Kis Károlynak neveznek. Merész dolgokat tűztél célul. — Merész, a minek sikerében valószínűség nincs, de amit én tervezek, nem hóbortos merénylet az, mert valószínű; csaknem bizonyos, hogy Károly kapni fog a magyar koronán, a becses diadém után, mely most tehetetlen asszony fejét terheli. S ha bizonyos, hogy kapni fog szent István koronáján, nem százszorta bizonyosabb-e, hogy kicsavarjuk a gyönge aszszonykézből a sceptrumot ? .. — Oroszlánokkal lesz dolguk ! — Miután a rókák teendőjüket végezték. — Nem értelek. . — Elhiszem, — viszonzá a püspök, — mert arra, hogy megérts, Károly lelkébe kellett volna pillantanod, de én belépillantottam sejtelemszerű divinációval, s előre látom amaz akadályt, mely terveinknek útjában áll. Károlyt ugyanis lelkiismerete fogja nyugtalanitni s kezeit kötve érrendi fogadása által, hogy Lajos iránti hálából lemond igényeiről a magyar koronára — megeshetik, tán neje Margit, az Aversában megöletett Durazzonnak leánya, gyászos előérzettől háborgatva, könyörögni fog neki, hogy maradna Nápolyban s érné be Szicília koronájával. Mindezekből láthatod, hogy feladatom nem csekély nehézséggel jár, mert egyfelől gyönge, ideges nő baljóslatú sejtelmei ellen kell küzdeni, melyek sötét éjjel ágyához topóznak s remegő szivét szorongatják ... másfelől oly férfi ellen, ki a sebolasztikában jártas, ki tudósokkal társalkodott, s ki nem egykönnyen engedi magát legyőzni, s ki ellenében a sofizmas leleményes ésegválogatottabb fegyvereit kellend igénybe venni. — Mikorra tűzted ki elutazásodat? — Holnap viradóra János, ti ezalatt legyetek résen, értekezzetek az elégületlenekkel s mindenelött a vránai perjel Palisnai Jánossal! Ha nem ismernéd e férfiút, két napi időt szánnék jellemrajzára: Palisnai János oly férfi, ki ha egy ügyhez szegődött, attól többé el nem áll. Ha a folyondár a cser törzse körül fonta magát, le nem tépheted, inkább gyökszála szakad; de nem, a hasonlatom rész, ő az izmos cser i s mi az indák körülte — mert ez ember vitézebb, mint én és te, vitézebb mindnyájunknál! Ez ember nemcsak vitéz, nemcsak szándékától semmi melléktekintet által el nem tántorítható, hanem kérlelhetlen ellenei iránt, bátor mint az oroszlán, s engesztelhetetlen, mint a tigris. Fontos, döntő percekben szükségünk lehet rá. — Ismerem erélyét s elszántságát; a Horvátiaknak legjobb barátja ő. — S most, — rekeszté be a püspök, megnyu- I godva e tudatban — jerestebédre János, nehéz billikomodat eddig megtöltötték pezsgő ujborral s csak azt várja, hogy ős magyar szokás szerint egy házamra kiürítsd. A két testvér az ebédlő-terembe ment, hol tölgyfa-asztal állt, melyet skofiumos aranynyal hímzett terítő takart s melyen tartalomdús étkek kínálkoztak. — Egyék kegyelmed, igyál, — mondá a püspök. Horváth János megragadván a súlyos ezüst billikomot, kiürité, s aztán megoldván sodrony-páncélját, a kemény tölgyfa-karosszékbe dűlt. Sajátságos látvány volt a két testvér, eme két óriás a férfias erő teljében, kiknek egyike a testi erő mellett még az éles elme előnyeivel is birt. Horváth Pál valódi magyar pap, a régi ősi időkbül, midőn a súlyos harci szablya a vörös szalaggal még megfért, midőn kevesebbet imádkoztak, de annál többet harcoltak, midőn a férfias erő teljének örvendező perjel vagy püspök a csatákban súlyos öklével, s’a fejedelmek tanácsában éles dialektikájával győzött Midőn erőteljes és nagyszerű volt minden, a testalkat s a lélek, mit a karok végbevittek s mi az agyban szülemlett; midőn a „non possumus“ elvét az akkoriban igen is hathatósabb „possumus”s helyettesité. Horváthi János kora legvitézebb, legelszántabb hőseinek egyike volt, kire szintén ráillettek volna a költő szavai: „fejszét hozzá sújtani csak kételkedve mer.“ Tragikai vége megmagyarázza némileg viszontagságos élete folyamát. Diadalmasan kivívott fényes elégtétel vagy véres martyr-kínok illeték őt; ő maga sem választott volna tán egyebet. Ami Mária iránti szerelmét illeti, csak egy epizód életében, s a sors tán azért téve fogékonynyá ez egyszer szelijdebb gerjedelmek iránt, hogy merőben új s elütő szabályok szerint ne kelljen idomítania az emberi szívet ; egyébiránt nem született sem arra, hogy mint boldog szerelmes megjelenjen, sem pedig, hogy mellőztetésén keseregjen. Szerelme zephir volt, mely ingásba hozta keblének tengerárhoz hasonlítható hullámzását s e mélyében fölkavart salakos habok most ijesztő magaslatra tornyosultak. Gyűlölte Máriát, mert meggyőződésével össze nem fért, hogy aszszonyt, mint királyát uralja de gyűlölte még inkább azért, hogy magáról megfeledkezve, elég erőtlen volt, habár egy percig is, gyönge nőt szeretni. — Párbajának élni a zendülés zászlaját lobogtatni vakmerő kézzel, ez volt családjának végzetszerü hivatása, s ő megesküvék, hogy föladatának hősiesen megfelel. A két testvér estebéd után elválván, hálótermükbe mentek aludni, álmodni. Ah igen, ők álmodtak vörös felbőrül, mi háborút jelent, s patakzó vérről, mely az országot elboritandja. II. Reggelre viradólag a zágrábi püspök elbúcsúzni ván testvérétől, feltűnés és zaj nélkül elutazott, mintha csak megyéje kerületét akarta volna bejárni. Ha útjában nyomról-nyomra nem követjük, s menthető lesz, már csak ama körülménynél fogva is, hogy az utazás akkori időkben igen lassú és fáradtságos volt. A főurak maguk is paripán utaztak és sastollas szolgáik nyeregkápáikban hozták magukkal az élelmiszereket, melyek igen válogatottak nem lehettek. Borzbor-tarisznyájukba sok nem férhetett s a mi belefért sem volt ingcsiklandoztató. Kenyér, ösztövéres szalonna, őz- vagy szarvashús képezték az ennivalókat. Igaz, hogy ott volt a palack is, s a zágrábi püspök rendelete nyomán a palackok többes számban , de mit ért a jó bor, ha csapon nem folyt, s ha szűken mérték, a legkisebb ezüst serlegben, melyet Horváthi Pál uram otthon még csak érintésre sem méltatott volna. Nem, valóban, mi nem nézhetjük a hatalmas főurat, mint fogyasztja néhány ebédjét s nem is követjük fáradtságos útjában, hanem tudva, hogy Rómából visszajövet úgyis Nápolyba siet, áthelyezzük magunkat eme városba. Illatozó citrom- és narancdugások, örökzöld folyondárok, búján tenyésző kaktuszok és oleanderek közt vagyunk, nem a szülőföld rónáin, melyek fölött bárányfelhők tornyosulnak, hanem oly hazában, melynek égboltozatja még szebb, kékebb s átlátszóbb, ahol a gránátalma terem, a pálma szabad ég alatt tenyészik s a narancs virágai illatoznak ... hol korábban érik a gyümölcs, korábban serdül a leány, szenvedélyesebben dagad a kebel, hol viharos az érzelem, mint tenger árja, mely e szép bon partjait csapdossa, s hol nyugalmas csak az égboltozat, mely változatlan azurkéken tündöklik. — Beppo, — szólitá meg egy udvarhölgy az apródot, — jelentsed király urnak, hogy a királyaszszony meg fog jelenni termeiben. — Azonnal, kegyelmes signora, — mondá az apród s erre a láva-kockákkal padolt folyosón végighaladt. Nem sokára azt az üzenetet hozta, hogy Károly Margitot várja. (Folyt. köv.) Lapunk mai számához fél ív van mellékelve. Az öreg grófnő t irta: Vacano Emil. II A születésnap. 1830-ban a jó öreg Mainville grófnő hetvenötödik születésnapját ünneple. Az öreg grófnőt az egész Tournelles-utcában csak a „jó öreg grófnőnek“ nevezték, mert csak is jótékonysága- jámborsága- és leereszkedő szívélyességéről volt ismeretes. Az említett utcának egy csöndes házában lakott, melynek udvarán keresztül egy kis kertbe lehetett jutni. Már ötven év óta lassott itt, és az ódon házat a jó Öreg nélkül nem is lehetett volna képzeld. Nem volt körülte más, mint egy szép unokája, mademoiselle Grace Neltey, aztán egy két öreg szolga és egy öreg komorna. A keskeny ház, melyben az öreg hölgy életét