Fővárosi Lapok 1872. december (276-299. szám)

1872-12-03 / 277. szám

távozott hazulról és atyján kívül mással nem érintkezett. Ez szabad óráiban üzleteivel, fa- és gabonavásárlásaival mulattatta, vagy azon sopánkodott, miért is bocsáta leányát falura, hol beteg és szomorú lett. Az öreg figyelmét sem kerülhette el, hogy Urballa egész lénye mint megváltozott. Vidám dalai elnémultak és a régi élénkség helyét félreismerhetlen bánatos kedvetlenség foglalta el. Napok hosszán elült mozdulatlanul, szótlanul, és atyja kérdéseire visszás válaszokat adott. Gyakran fejcsóválva szemlélte leányát, és ősz szakállát simogatva mor-mola: „Nem a jók vitték e nagy urak közé !“ De Urballa változásának valódi okát nem sejté, és miután ez sem nem sirt, sem nem panaszkodott, eszébe sem jutott, hogy a fiatal lánynak valami titkos bánata is lehetne. Figyelemmel kisérték-e önök valaha az esti felhőket, melyek a láthatáron oly sok alakban váltakoznak ? Most, mint egy magas hegy tűnik föl előttünk, máskor ismét, mint lombos erdő, vagy vidám külsejű kastély, és ismét komor, fekete tömeggé csoportosulnak. A távolból tompa moraj Lakik, mintha egy kínos előérzet fájdalmas sóhaja volna, tűzsugár cikázik a sötétségen keresztül és villogva lecsap a földre, mennydörög, az égbolt recseg, a vihar a fákat teperi, az eső szakadva hull alá, az emberek reszketnek, mintha az ítélet napja érkezett volna el. De csakhamar vége a viharnak, a villám nem cikáz többé, a felhők szétoszolnak, az ég kiderül, és a föld mosolyog, mint egy megrettentett gyermek, kinek arcáról a könyek még most is peregnek alá. Még egy óra, és ismét visszatér minden fölzavart régi nyugalmába. A költők e megrázó természeti tüneményeket sokféleképp magyarázzák és különféle jelentőségekkel hozzák kapcsolatba. Én a fájdalom, a férfiú kétségbeesésének képét látom benne. De van még egy más alkotású felhő is. Lassan száll ez föl a száraz, terméketlen vidék fölé. Sem a tenger, sem forrás nem nyújt neki táplálékot. Csendesen fölebb-fölebb emelkedik a láthatáron és sem élni sem meghalni nincs ereje. Hajnalhasadtakor keleten tartózkodik, és kérni látszik, hogy a sugarak oltsák ki nyomorult életét... De a nap folytatja ragyogó körútját és a szegény kis felhőt figyelemre sem méltatja. Este nyugat felé fordul, mintha az utósó sugarakkal szeretne a tengerbe merülni, de a nap könyörtelenül ellöki magától, lepihen kék hullámpárnái közé, és a szegény kis felhő továbbra is egyedül, árván bolyong a mérhetetlen messzeségben. Ez a nő fájdalma és kétségbeesésének képe. A nő bánata senkit sem rémít meg viharos kitöréseivel — senki sem látja, senki sem figyel rá. A szív mélyén fészkel ez, és rágódik rajta, mint a féreg a vizililiom gyökerén. Ha a szenvedő arcán egy futó vidámság cikázik át, gyanútlan környezete örül, mint örül a virág hófehér leveleinek, mely a víz tükrén úszik csendesen. Az eszébe sem jut, hogy a szegény virág benseje sorvad, szenvedő lelke beteg, hogy méreg foly ereiben, és hogy a szívén rágódó férget csak a sírkő képes megfojtani. Ilyen volt a szegény Utballa élete. A Snesin család elutazása óta néhány hónap telt el. Utballa egyedüli vigaszát és örömét Boris levelei képezték, melyeket útjából és Pétervárról küldött. Ábrándos lelke egy egész szellemi és költői világot talált azokban, és naponkint új meg új elragadtatással olvasta át. Egy reggel, midőn éppen kedvesétől ismét levelet kapott, édes gondolatokba merülve indult rendes napi teendőjéhez: atyja számára theát készíteni. De hiába várta ébredését. A nap már magasan fölragyogott, a szamovár tüze elhamvadt és az öreg még mindig aludt Minthogy mindig pontos szokott lenni, Utballát nyugtalanság fogta el. Végre nesztelen léptekkel szobájába ment; atyja arccal a fal felé volt fordúlva, közelebb lépett . . . semmi nesz, semmi lélekzet. Megragadta az öreg kezét . . . jéghideg volt az ! ... Az éjjel vértódúlás megölte atyját, ki most megmeredve, holtan feküdt ágyában. Utballa eszméletlenül omlott a padozatra. Mihelyt a rokonok a kereskedő halálát megtudták, azonnal, mint ragadozó madarak, rohantak a hagyatékra. Minden előtt arról akartak meggyőződni, ha Urballa javára nincs-e végrendelet. Szerencsétlenségre az öreg elmulasztó végakaratát törvény útján megerősíteni, és így a rokonok gyalázatos tervet főztek ki. Hogy Urballa valahogy jogot ne formálhasson az atyai örökségre és ne legyen alkalma pártfogót, védőt kereshetni, elhatározták, hogy a szegény lányt vad anyjához, a sivatagba fogják szállítani. A szegény teremtés heves lázba esett. A szakadatlan bánat, fájdalom erejét, egésségét aláásta, a rémület pedig, mit atyja hirtelen halála okozott, a sír szélére taszította. Egy kibukába ültették, egy fehérneművel és ruhával megrakott kis bőröndöt adtak vele, és miután atyjának egyik szakállas unokaöcs- C36 mellette helyet foglalt, a hármas fogat gyorsan elragadta őt ama városból, hová ezelőtt kilenc évvel, mint kis vadoné érkezett, és hol elszokott mindattól, mely szokásokkal a sivatagban boldog lehetett volna, hol szelleme műveltségét szerezte, szívvilága életet nyert, s hol legédesebb ifjú álmait és legkeserűbb fájdalmait átélte. Szívtelen kiséröje éjjel-nappal utazott vele. Sok fáradságába került, míg Urballa anyjának sátrát föltalálta, de végre pénz és kitartás célhoz vezették. Félholtan ért a szegény lány a kalmük sátorok közé, hol anyjának átadták. Kísérője azután a saissant, Urballa mostohaatyját vonta félre. Ezer rubelt adott át neki és megigéri, hogy ez összeget évenként pontosan megkapja, ha a lányka fölött szigorúan őrködik, úgy hogy annak se megszökni, se a civilizált világgal bármi érintkezésbe jönni ne sikerüljön. Ezer rubelért a saissan mindent megígért volna, a teljesítést a Burchanokra, dalai lámára és egész Tibetre fogadva, így Utballa kísérője, útjának eredményével megelégedve hazafelé indult, a míg a szegény lány, ki bármely társaságnak dísze lehetett volna, ott maradt, elhagyatva a sivatagban. Ily egyedül állott Urballa a beláthatlan pusztaságban, egy vad népfaj között, melynek nyelve, szokásai s törvényei teljesen idegenné váltak előtte. Lakása ezután egy szenyes, füstfogta nemez sátor volt, és oly eledellel kellett táplálkoznia, melynek puszta látása undort keltett benne. Napjai tétlenségben telték el, és mindehhez még tűrnie kellett, hogy a durva emberek, kik között élt, mint valami csodaállatot seregtették körül és bámulták. Utballa helyzetét nagyon bajos ecsetelni. Életében e változás oly rohamos gyorsasággal állott be, hogy eleinte alig hitt magának róla számot adni. Miként magyarázzuk az emberi természet esajátságát? Épp erős embereknek egy ital hideg víz, egy léghuzam halálukat okozza, míg a leggyengébb lények minden fájdalom, hányatás és betegség dacára megmenekednek a sors kerekei közül, melyek szakadatlan folgásukkal mig ezreket szétmorzsolnak, néhányat kivetnek fogaik közül a magasba. (Folyt. köv.) Az erdő-város. — Amerikai tárca. —A szép városok egyik legszebbike. — A sétány díszei. — Az ötmértföldes utca. — A „Printing Gazette“ urai. — A sohasem házasodó felekezet. — Hazánkfiai. — A clevelandi két magyar egylet. — Mért nincs még városház. — Javitóház és gyermekmenhely. — Egy tébolydában ? — Kossuth Lajos körüllombozott arcképe. — Tébolyultak lapja. — Közoktatási gyűlés.) Cleveland a legszebb, legkedvesebb amerikai városok egyike, pedig hát itt a városok mind újak s kevés kivétellel szépek is, mert okaiva az ó-világi tapasztalatokon, az építési modornál uj elveket követtek. Egymást der ékszögben szelő, széles, kényelmes utcák, emelt járdák, díszes fasorok, csinos sétaterek, tisztaság s a közlekedés kényelmei találhatók majd mindenikben. De Clevelandnak van egy más szép vonása is. A szó teljes értelmében megérdemli a „Fox-est City“ (erdő-város) nevet, mert bármely utcájában tegyünk is sétát, mindig ligetben képzelhetjük magunkat. A város két részre osztható: üzletire, és arra, hol a legkiesi magánlakások vannak. Az Ei’ie tó fölött száz-százötven lábnyi magaslaton fekszik s gyönyörű kilátása van a tengerhez hasonló tóra, melyen számtalan vitorlás és gőzhajó úszik föl s alá, vagy a város alatt a tóba omló Cuyahoga folyó által képezett biztos kikötő felé. Mily kis kikötő ez aránylag s mégis mily óriási forgalma van. Az egésséges jég, a gyönyörű fekvés, legényes környék oly vonzerővel biznak, hogy még New-Yorkból is sokan itt töltik a nyári idényt. De városban nyári idényt élvezni alig is lehetne jobban, mint e városban, hol együtt van a város kényelme és a falu bája. A középen elterülő „Square“ (sétatér) egyike a legszebbeknek. Nagyságára olyan lehet, mint a mi Erzsébet-térünk, csakhogy sokkal szebb, s úgy van berendezve, hogy szépségeit még Paxis sétányain is csak elszórva találhatjuk meg. Aszfaltozott széles keresztút osztja négy egyenlő részre. A keresztmetszet közepén áll Pery Comodore (tengernagy) csinos márvány-szobra, amaz ütközet emlékére, melyet az Erie taván az angolok fölött nyert. A négyfelé osztott sétatér egyik részét díszes mezei pavilion diszíti, öszszeállitva ágakból rendkívül ügyesen és jóizléssel, befutva a legritkább fajú folyondárok által, s két oldalán csörgedező forrással, melyek miniatűr sziklákból törnek elő. Kétfelől széles lépcső vezet föl a pavilionba, melynek közepén ismét egy fatörzsekből és ágakból alkotott asztal áll, körülte kényelmes padok és ülések a közönség, és hetenkint egyszer a zenekar részére, melyet e hangversenyért a város fizet. A pavilion közepén és oszlopán pompás bronz-csillárok nyújtanak este világítást, mivelhogy e szép helyen este is örömest tartózkodnak. Kívül kisebb zöld pázsit és játszó hely környezi. Ez a gyermekek parkja, kik mindig nagy számmal látogatják. A második négyszöget gazdagon csörgedező ugrókat disziti, zöld pázsittal, itt-ott cserjékkel és virágokkal és számtalan kényelmes üléssel környezve. Reggel rendesen itt olvassák a hirlapokat. A harmadik rész ékességei egy nagyobb kőszikla-csoportozat és a halastó, míg a negyedik csupán virágágyakból áll. Mindehhez vegyük még a terebélyes fákat, a has árnyat és a ragyogó tisztaságot, fogalmunk lesz e sétatér díszéről, melyhez hasonlót kevés város bíz fölmutatni. Az újabb amerikai divat szerint itt is, mint New-Yor-kban, a sétatér-nek nincs kex-itése. Egészen szabad hely az, s így nem akarják elkülöníteni. A város üzleti részéről csak annyit akarok megemlíteni, hogy bár aránylag kicsi, de díszes üzleti épületei vannak. A „Water Street“-en van Black Dávid derék hazánkfia nagykereskedése is, mely a legnagyobbak egyike. A második része, melyben a magánlakók terülnek el, meglepett; különösen pedig az öt mértföldnyi hosszú Euclid-Avenue, melyen pompás fasorok vannak, ízléssel épült oly magánházak, melyeknek mindegyike egy-egy kastély, körültök tágas parkok, virágágyak, szobrok, ugrókutak, egyformán végig mind az öt mértföldnyi hosszúságban. Mily egyszerűek ez épület mellett a mi városligeti nyaralóink! S mindez a város közepén, úgyhogy az ember mintegy kérdezni kénytelen magától : kinek alkották itt a gyönyürű közsétatért, ha majd mindenkinek van saját — nem kertje, hanem sétatere. Midőn Chicagóban két angol utazó állítá, hogy a clevelandi „Euclid-Avenue“ a világ legszebb utcája , nem hittem , de most már tudom, mert láttam. A benne lakó embereknek valóban boldogoknak kell lenniök. Érdekes tán megemlíteni e jólét forrását , a kereskedést is. Cleveland egyenes hajózási összeköttetésben áll a liverpooli és más angol kikötőkkel. Az Ohio-csatorna pedig kapcsolatba hozza az Ohio folyammal, ezáltal a Mississippivel, a mexicói öböllel és atlanti óceánnal. Hét vaspályavonal az Egyesület minden részével szintén összeköti. Húsz gőzhajó tartja fen a közlekedést közte és a tavak többi kikötője közt, s a hajózási üzlet értékét a múlt évben kétszázötvenmillió dollárra becsülték. Szóval az amerikai életrevalóság, szorgalom és munkakedv itt is nagyban érvényesült. Pedig Cleveland nagyon ifjú város . 1796-ban alapították, 1836 ban lett várossá és 1840-ben még nem volt több lakosa 6,071-nél, mig a két év előtti népszámlálás szerint ma már 95,Kl0-nél több van. Ekképp harminc év alatt majdnem kilencvenezer lakossal szaporodott. Első látogatásomat Newcomb és társánál tettem, kik még New Orleans-ben létemkor fölkértek : írnék az általuk kiadott „Printing Gazette“-be valamit a magyar hírlapokról. Mindig meg vagyok akadva, ha ily fölszólítást kapok, mert több év óta távol lévén hazámtól, adatok hiányában csak hiányosan tehetek eleget a kívánatnak. De megteszem így is, mert fáj tapasztalnom, hogy külföldön mily keveset tudnak a mi hazánkról. A „Printing Gazette“ egyike a legügyesebben szerkesztett hadi lapoknak, s kiadóik „Journalism in Hungary“ című közleményem megjelenése után szívélyesen meghívtak, hogy ha Clevelandban járok, látogassam meg őket. A legszivélyesebben fogadtak. Mr. Newcomb (a kiadó-tulajdonos) és Mr. Hardy (a szerkesztő, midőn halták, hogy szeretném látni a „shakkereket“, rögtön befogatták szép lovaikat s a vidék legszebb részein keresztülhajtva, két órai út után e különös felekezet telepéhez vittek. Ashak- 1208 —