Fővárosi Lapok 1873. május (100-125. szám)
1873-05-30 / 124. szám
124-dik sz. Péntek, május? 30. Kiadó-hivatal: Pest, barátok-tgere.Athenaeum-épület Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési díj: Félévre 7 ft kr. Negyedévre . 3 fi 50 kr. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1 em. Hirdetési dij: Hatodhasábos petites. .................10 kr. Bélyegdij minden iktatáskor . . . . 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat a „Fővárosi Lapok“ ápril-júniusi évnegyedére ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napi lapunk ára: évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Vándormadarak. (Longfellow). Terebélyes, tömött hársak Messze vetnek sötét árnyat, Mig magasan, hosszan állnak .Szemben ép a fénylő déliei . És a völgyet, épen mint a Sötét hullám, elborítja Arnyival sok sűrű szilfa Játszva halkan lenge széllel ! De az éj áll fényruhában Mindenfelé halkan, lágyan. Pára és köd száll a tájon, S hallszik távol hangok nesze. A csillagos éj ölében ím madarak szállnak épen, Fent a jégben, messzeségben, Lengő szárnynyal szállnak messze. Hallom szárnyuk halk csapásit, Zord hideg volt már a táj itt, Röptük siet, keblök álit Szebb vidéket, forróbb eget. Hangjok is zeng, hallni vélem, Álomszerűn szól az nékem, Mintha jőne át az égen, Jiátni őket bár nem lehet. De nem így ! A nesz, mely halkan Hozzám elhat lágy morajban S szól gyönyör és bánat abban, Nem eredt a madár szárnyán , Az a költő énekének, Lágy zenéje, melyben élnek Gyötrelem, kín, édes élvek, Szárnyas szavak messze szállván , 3 hangja tán a szellemeknek, A kik tova ellebegnek, Szárny-suhanya dalt zenegnek, Forróbb tájra kelve-szállva Röptűk magas szent köréből, Az öröklét fény öléből, Dallamos hang zenge ép föl, S szállt az éjbe: e világba ! Hegedűs István. Tücsök Péter. (Elbeszélés.) Irta: Németh Ignác. (Folytatás.) Tücsök Péter tán érezte, hogy minden szem ráirányúlt, mert megigazitá kék nyakkendőjének csokrát s ismét felkiáltott lelkesedve: — Az eszme szép s dicső! — Úgy van, az eszme dicső! — lelkesedett Magdaléna kisasszony is. Pospischl Flórián nem állta ki tovább, egyet lökött székén, meghúzta bajuszát s kedvetlenül mormogta szakála közé: — Nekem bizony nem tetszik egy csöppet sem! — S miért nem? — kérdé némi szánalommal a lelkesült Magdaléna kisasszony. — Bot javítja a parasztot meg kaloda, de nem ám az imádság! A mexósz tagadás zavart idézett elő a lelkesülök zárt soraiban. Mesterné asszony mérgesen pillantott a vakmerőre. Ekkor fölemelte szavait Tücsök Péter. — Uram, ön feledni látszik, hogy nem elnyomásról van szó, melyet a vad erőszak, vagyis az ön kifejezése szerint hot szaloda eszközölhet, de a nép megnyeréséről, megjavításáról, mely csak szelídséggel, s gondolkozásmódjához alkalmazott alkalmas módokkal vihető ki sikeresen — melyeket ön imádkozásoknak gúnyol. Ezt feledni látszik. Pospischl Flórián zavarba jött, s kényelmetlenül feszengett székén a hölgyek szemrehányó pillantásai alatt. Nem tudott hamarjában mit felelni, csak vörösödött. A kényes helyzetben legelőször is Lujza kisaszszony jött magához. — A mi véleményünk, szándékunk lehet helyes vagy helytelen, de a vadász úr nézete is csak vélemény — — Igen, csak vélemény, — sietett a mentegetőzéssel Pospischl Flórián. — S megmarad mellette ? — riadt rá villogó szemekkel Magdaléna kisasszony. — Szerény véleményem szerint — szólt közbe barátságos mosolylyal s engesztelőleg Tücsök Péter — ne tegyük a pisztolyt az ellennézetű mellére; lelkemből fakadt meggyőződésem sugalja, hogy szelíd kezdeményezésünk sikerén meg fog az térni magától is. * A hölgyek helyesléssel s tetszéssel fogadták a békítő szót, s Magdaléna kisasszony elragadással emelé Tücsök Péterre szemeit, miután azokkal Flórián urat kellőleg lesújtotta. — Tehát el van határozva véve föl ismét a szót a mesterné asszony —hogy az erkölcsös társulatot szép szóval jó példa-adással a falu népéből a falusi erkölcsök javítására minél előbb életbe fogjuk léptetni. Most még csak azt kell eldöntenünk, hogy mi legyen a neve? —’ügy van,— helyeselték Magdaléna kisasszony s Tücsök Péter. Flórián urnan mert mukkanni sem. — Azaz — vetéköri Luiza kisasszony — a kérdés a körül forog, hogy rózsafűzér-koszorút alakitsunk-e, vagy szent olvasó-egyletet; e kettő közül valamelyiket állítják fel jámbor egyének máshol is a nép erkölcseinek erősítésére, javítására. — Én a szent olvasó egylet mellé szavazok, — szólt elhatározottan mesterné asszony. — S én a rózsafüzér-koszorú mellé, — mondá még határozottabban Luiza kisasszony. — Ebben van eltérés köztem s barátnőm között. A fontos kérdés oda lett vetve a társaság közé. A pillanat elhatározó volt, mert szemmel lehetett látni, hogy mindegyik fél a maga álláspontjához majkacsul fog ragaszkodni. Csend állott be. — Rózsafüzér-koszorú, — ismétlé Lujza kis-asszony. — Szent olvasó-egylet, — ismétlé mesterné asszony. A határozatlanság kínos szünete majdnem sokáig tartott. Magdaléna kisasszony, mint az értekezlet tagja, mosolygó komolysággal fogott a fontolgatáshoz. — Rózsafüzér-koszorú, szent olvasó egylet, szent olvasó-egylet, rózsafüzér-koszorú .... a szent olvasóegylet a dolog természeténél fogva az öregebb parasztoknak s parasztasszonyoknak való, mert ezek szokták az olvasót forgatni, mivelhogy a betűt nem ismerik, s igaz hogy ezeket kellene legelőször is megjavítani, mivel hogy ezek nem veszik már semmibe se az embert; de a rózsafüzér-koszorú szép név, s az ifjúságnak való, s mivel én a szépnek vagyok kedvelője — s itt kacér pillantást vetett Tücsök Péterre — s fiatal is vagyok, azért a rózsa-koszorúra szavazok. Luiza kisasszony diadalmasan mosolygott. — Én is a szépnek vagyok kedvelője — emelte föl szavát némi tartózkodással Pospischl Flórián, Magdaléna kisasszony felé húzódva — s azért én is a rózsafüzérre szavazok. Luiza kisasszony dralmas mosolya egyszerre nagy örömmé változott. — Tehát megtért ön? — kérdő ragyogó részvéttel. Flórián úr egy megadó sóhajjal válaszolt. Magdaléna kisasszony kevély diadallal pillantott le rá, mint bájainak láncos rabjára, s mosolygva kérdé Tücsök Pétert: — Hát ön ? Mesterné asszony csak nehezen tudta leküzdeni fölindulását, s mielőtt Tücsök Péter vólumát adhatta volna, sietett közbe szólni. — Én is örülök a megtörtnek, hisz a mennyben is jobban örülnek azon, mint száz igaznak, mint az elveszett juhról szóló evangéliumi példa mutatja, de kénytelen vagyok ragaszkodni véleményemhez. A rózsafüzér koszorú, nevénél s természeténél fogva csak az ifjúságnak való . . . — Asszony, elkozmásodik minden étel! — kiáltott be mester úr türelmetlenül az ablakon. — Várj! — vágta vissza mérgesen a megzavart szónok, s aztán folytatá : — Ifjúságnak való s a legjobb erkölcsű ifjúságot is megrontja az öregek vásott példája s azontúl, hogy e falu ifjúságán semmi sem fog, épen férjem iskolája tanúsítja. — Az legfölebb csak az iskola ellen tanuskodó hátik, — veté közbe kegyetlenül Luiza kisasszony. — De a prédikációk sem fognak az öregjén, bár a plébános úr minden ünnep és vasárnapra újat tanul,— replikázott némi gúnynyal mesterné asszony. — Rózsa-koszorú, — szólt elfojtott méreggel Luiza kisasszony. — Olvasó-egylet, — szólt neki véresedve a mesterné. — Kifut a leves ! —■ kiáltott be még türelmetlenebbül az ablakon mester úr. Ekkor előállt s fölemelé szavát ismét Tücsök Péter. — Szerény alázatos véleményem szerint bármelyik nevet válaszszuk, ugyanarra a magasztos célra törekszünk ; ha rózsafüzér-társulat gyűjti magába az ifjúságot, azt el kell ismerni a szt. olvasó-egylet pártolójának, hogy javulni fog az ifjúság. — Igaz, — válaszolt makacsul mesterné. — S ha szent olvasó-egyletbe szedhetjük a falu öregebbjeit, akkor el kell ismerni a rózsakoszorú tisztelt pártolójának, hogy javulni fognak a falu öregei. — Való, — felelt nyakason Luiza kisasszony. — Tehát — folytatá Tücsök Péter — mind a kettő igen szép, dicső cél, méltó a lelkesülésre — — Úgy van! — törtek ki Magdaléna kisasszony s Pospischl Flórián. — S mind a kettőnek tervezői méltók a falu elismerésére s az emberiség hálájára. (Folyt. köv.) Titian fia. Elbeszélés. Manzonitól. (Folytatás.) II. Eltökélte magában, hogy meglátogatja figuora Dorottyát, Avogador Pasqualigo hitvesét. E tiszteletreméltó agg nő, a köztársaság leggazdagabb és legszellemdúsabb női közé tartozott, és Pippo keresztanyja volt, s miután Velence valamennyi kitűnő emberével és családjával ismeretségben állott, a fiatalember úgy okoskodott, hogy a rejtély megfejtése tárgyában legjobb, ha egyenest ő hozzá fordül. De miután látogatásra még kissé korán volt, elindult erre-arra egy kis reggeli sétára. És a véletlen épen úgy akarta, hogy séta közben Monna Bianchinával találkozzék,ki bevárni-