Fővárosi Lapok 1873. július (149-175. szám)
1873-07-10 / 157. szám
157-dik sz. Csütörtök, julius 10. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere,Athenaeum-épület. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési dij: Félévre...................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindéi - nap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési dij: Hatodhasábos petitsor .....................10kr. Bélyegdij minden iktatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívás a „FŐVÁROSI LAPOK július-decemberi féléves folyamára. Szépirodalmi napilapunkat újólag ajánljuk a magyar olvasóközönség meleg pártfogásába. A szerkesztőség mind a szépirodalmi dolgozatok, mind a tárcák és hírek rovatában folyvást törekszik fentartani az élénkséget, változatosságot és a jóizlés hangját. Dolgozótársaink széles köre ismeretes. Irodalmunk élő nemzedékeinek szine-javát foglalja az magában, kezdve oly koszorús veteránokon, minők Toldy Ferenc, Szigligeti, Székács, s kiterjedve oly publicistákra is, minők Fálk Miksa, Várady Gábor stb , kik nem szoktak más szépirodalmi közlönybe dolgozni. Az írók ily becses támogatása s a közönségnek folytonos pártfogása mellett lapunk értékének szinvonalát nemcsak fentartani, hanem emelni is lehetséges leend, s miután az anyagok és munka nagy áremelkedése mellett az »Athenaeum« társulata kénytelen az előfizetési díjat valami csekélylyel emelni, ránk a kiadó társulat e kényszerűsége is ama kötelességet rójja, hogy a szerkesztés fokozott buzgalmával a lapot még jobbá, tartalmasabbá, élénkebbé tenni törekedjünk. Tóth Kálmán, laptulajdonos. Vádnál Károly, felelős szerkesztő. Kiadói szó. A folyvást emelkedő nyomdai és papírköltségek miatt a politikai napilapok már újévkor fölemelték előfizetéseiket. A » Fővárosi Lapok«-at illetőleg eddigelé megkísérlettük a nehéz körülményekkel dacolva a régi áraknál maradni, de meggyőződtünk, hogy az üzleti eszközök jelentékeny megdrágulását a legmelegebb pártolás sem egyensúlyozhatja, s ennélfogva, valamint néhány év előtt kedvező körülmények közt a lap árát önkényt leszállítottuk, úgy azt kénytelenek vagyunk most, hogy a közönség e kedvelt napilapja tartalmában és szerkesztőségében csorbítlanul maradhasson, évnegyedenkint ötven krajcárral fölebb emelni, így jövőre lapunk előfizetési ára ismét a pár év előtti lesz : évnegyedre 4 ft, félévre 8 ft. A kiadóhivatal. (Pest, barátok tere, Athenaeum-épület). Tomory Pál. (Történeti rajz.) írta: Rónay István. (Folytatás.) A nyári nap utósó fényét hinte a putnoki vár udvarára. Eszther ott ült egy vén hársfa alatt a kőpadon. Az ifjú Tomory szótlanul közeledett feléje; búcsúzni jött kedvesétől. Szemei a távolban tévedeztek, hol a fűzek és égerfák zöld lombozata közt aranyos esti lángban égett a kanyargó Sajó tükre. — Holnap Budára visz fel apám. — Isten kisérjen, — szólott a leány megilletődve. — Eljövök értted, hívem maradsz-e Eszther ? — Csak a halál válaszszon el tőled ! Csak a halál. Másnap a szokottnál is ájtatosabban misézett Vazul atya a vár kápolnájában. A fiatal jegyesek egymásért imádkoztak; a jó szerzetes mind akettőért. Mise után megáldá az tanítványát s a várbeli katonák búcsúzóra kezet fogtak vele. Csak Eszther borait sírva anyja nyakába. Nehéz sejtelem szállta meg szivét, mivel álmában fehér virágokból fűztek fejére koszorút. A várparancsnok és fia lóra ültek s a kanyargó út hamar elvonta alakjaikat a várbeliek szeme elöl. Tomory romlatlan lelke nem illett egészen a ledér, kalandszomjas udvaroncok társaságába. Azonban ily környezetben is meg tudta őrizni kedélyének tisztaságát. Szerelme volt a talizmán, mely megóvta őt a sülyedéstől. Egy kép lebegett szüntelen szemei előtt az erdélyi harcok közepett és a sebláz forró álmaiban. Társai eleinte nem igen szerették őt, de tartottak tőle; mindnyájan megegyeztek abban, hogy bátorsága és kardforgatása kifogástalan. A párbaj majdnem napirenden valt Budán és Visegrádon a király testőrei között. Tomory sem vonhatta ki magát e lovagi kötelesség alól. Várday Imre csípősen nyilatkozott egy ízben valamelyik lengyel udvari hölgy erénye felől. Tomory kihívta ezért és hónát hassta fel neki a szép nő kedvéért, kinek védelméhez pedig ily lovagias ifjú jóhiszeműsége volt már szükséges. A székely hadjárat után már mint lovas parancsnok meglátogatta Tomory a putnokiakat. Ama szándékkal jött, hogy Eszthert nőül veszi. A szerelem és harci dicsőség fényes álmaival lelkében lovagolt föl a putnoki várba, mely fölött az enyészet terjeszte ki sötét szárnyait. Arája halva feküdt a ravatalon. Hősünk megilletődve nézte sokáig a fehér halottat; érezte hogy ez a seb gyógyulatlan. Menyegző helyett temetésre jött; a hűségjutalma nem volt myrthus, hanem cypruslomb. — Utósó szava a te neved volt. Nyugodjál meg fiam, az Ur ezt igy akarta. Tomory köny és szó nélkül nyujtá kezét Vazul atyának. Évek múltak. Az ország dolgai folytak, a mint folyhattak. Önzetlen hazaszeretet, kötelességbü, odaadás a haza iránt, kihaló félben volt az ország főurai között. Tomory ama kevesek közé tartozott, kik híven teljesítek azt, a mi rajuk bizatott. Magánéletében évről-évre komolyabb, szigorúabb lett; jegyesének elvesztése után a bánat mély gyökeret vert lelkében. Hívő lelke meg tudott nyugodni e veszteségen is, hisz az Úr ezt úgy akarta. Egy időre elvesztjük Tomory Pál életének fonalát. 1514-ben újra találkozunk vele a kuruc háború alatt. A felkelők, e középkori magyar socialisták — sok pusztítás után Pest alá érkeztek. Bornemisza János, a király hadak fővezére, sehogy sem tudott boldogulni a lázadókkal. Végre Tomoryt kiddé ellenük a könnyűlovassággr ez kikerülni akarta a , polgári vérontást s rábeszéléssel vélte észre téríthetni a felkelőket. Némelyek meg is hódoltak, de a többség makacsul megmaradt harcias szándéka mellett. így történt, hogy a kuruc tábor Tomory által részben tönkre tétetett, részben foglyut vitetett el Bornemisza elé. Négy évvel később Budán lázadás tört ki a nádorválasztás alkalmával. Ismét Tomory volt az, kinek sikerült a zendülőket megfékezni. Ő mint katona és parancsnok mindig a rend embere volt, bár sokkal nemesebb kedélylyel bírt, hogysem a durva és oktalan kardcsörtetésben találta volna kedvét mindenki ellen és minden alkalommal. Tizenöt évvel a putnoki temetés után járt Budán egy ritka szépségű asszony: Berivó Ilona, Horogszeghi Tamás verőcei földbirtokos fiatal özvegye" Ilona asszony kis gyermekével karján keresett meghallgattatást a királynál. Sógora kitudta őt minden örökségéből, ezért jött fel Budára. A király elé jutó Jira nem volt könnyű feladat, mivel megvesztegetett udvari tisztek elzárták előle az utat. Valami becsületes ember Tomory Pálhoz utasítá e nőt, hogy annál keressen pártfogást. A szép özvegy könyek közt adá elé helyzetét; nem úgy sirt mint gyámoltalan nő, hanem mint egy méltóságában megsértett királynő. Egy tekintet a fényes sötétségű szemekből, s a zárkózott, rideg életű katona fogva volt ismét a szívében. Tomory, ki mindig kész volt más jó ügyet védelmezni, sietett a király elé. Három nap múlva pecsétes királyi levéllel tért vissza hazájába a megvigasztalt nő, ahol vonakodás nélkül helyezték be jogos birtokába. Mielőtt búcsút vett volna Budától, Tomory megkérte kezét s Berivó Ilona habozás nélkül nyujtá azt oda az ország legvitézebb katonájának. — Számolhat kegyelmed szivemre és hálámra síromig. S a sir nem sokára meg is nyílt a szép fiatal asszony előtt. Szent-Mihály napja volt. Tomory épen templomból jött, midőn egy rác hírnök feketepecsétes levelet hozott a számára. Az volt benne megírva, hogy Ilona asszony hirtelen halállal múlt ki a világból. Budán később az a hír terjedt el, hogy az örökléső rokonok vesztették volna el egy javas asszony mérge által. Tomory hiába remélt boldoggá tehetni a szerelem által; róla más volt megirva a csillagokban. A putnoki öreg barát a sírban porlott már ekkor, de vigasztaló szavai újra megrendültek hősünk lelkében. Történtek pedig ezek az 1521-iki esztendőben. Tomory most fogadalmat ten, hogy nősülni nem fog soha. Erősen meg volt győződve arról, hogy az ég neki nem szánt hitvestársat. A következő év tavaszán meghalt a magyarhoni rhodusi lovagok főnöke, Bertalan az aurani perjel. E lovagok a hires Johannita-rend származékai voltak s tetemes birtokkal rendelkeztek Magyarországon. A lovagi fogadalmakon kívül a nőtlen életre is voltak kötelezve e rend tagjai. Bornemisza János hamar belátta, hogy e tisztségre Tomory Pál volna legalkalmasabb; eleget tehetne ő itt vallási föltételének, azonfelül karja is megs maradna a hazának. Tomory el is ment a királyhoz és esedezett e hivatalért. Azonban elkésett. Volt II. Lajosnak egy Baraccio Mátyás nevű udvarmestere. E ravasz eszű olasz eleve értesülvén Tomory szándékáról, egy napon a szokottnál több malaga-bort töltött a király arany billikomába. Ebéd után az újonan érkezett papagályt produkálta az udvarnak, s a király gyermekként ugrált örömében. Baraccio felhasználta a pillanatot és kihizelegte magának a rhodusi lovagok főnökségét. Tomory mélyen sértve érezte magát. A király, kinek ő föltétlen hódolattal szentelte életét, képes volt egy idegen udvaronc kedvéért megtagadni neki első kérelmét! E mellőztetés megérlelő lelkében régen táplált szándékát, hogy teljesen elvonul a világból. (Folyt. köv.) A dicsvágy embere. (Francia beszély) Irta: Pontmartin. (Folytatás.) Kis ideig némán szemlélgette e szellemdús alakot, melynek a művész ecsetje oly vonzó, költői kifejezést adott s aztán rövideden igy szólt Lucienhez : — Nemde, ez is az ön félistenei közé tartozik ? — Bizonynyal, — viszonzá a fiatal ember. E pillanatban egy ifjú, ki néhány perc óta e kép közelében állt, közelebb hatolt a beszélőkhöz s figyelni kezdett szavaikra. E fiatal ember Albert volt. Megállóit a vászon előtt, hogy hallhasson néhány hízelgő szót a tömeg ajkairól a felől, ki előtte oly kedves volt. Akkor is, midőn ő az ezredes és Lucien közti rövid kérdést és felelet ballá, élénk hevély vett rajta erőt. — Nos, a tévé utána Lucien, ki nagyon nehezen engedte magát legyőzni, — hát hibát követek én az által el, ha d’ Esparon Oktáv csodálói közé tartozom ? Charvey úr, ahelyett hogy egyenes választ adott volna, merően rátekintve az ifjúra, ily kérdést intézett hozzá : — Emlékezik-e még, uram, gyermekkorára? Azt hiszem, ön még eléggé fiatal s nem kell messze visszatekintenie... — Hogyne emlékezném? — viszonzá a tanuló, bámulva a kérdés fölött.