Fővárosi Lapok 1873. október (225-251. szám)
1873-10-19 / 241. szám
Tizedik évfolyam 1873* 241-dik sz. "Vasárnap, október 19. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere, Athenaeum-épület. Előfizetési díj: Félévre...................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 42. sz. foldsz. Hirdetési dij: Hatodhasábos petitsor ..................10 kr. Bélyegdij minden iktatáskor . . . 30 kr. Őszi rózsák. in. Szeretni... hajh ! ne mondd ki e szót! Nem érzed fájni szivedet ? Az őszi nap fényes sugara Melegével csak hiteget. Szeretni,... hajh ! ne mondd ki e szót ! Ez egy elmúlt álom nekünk ... Mosolygva hajtsuk le fejünket, Hisz úgy is könyben ébredünk. Szeretni,... hajh! ne mondd ki e szót! Én ettől félek, rettegek, Mint a gyermek, kinek dajkája Kísérteteket emleget... IV. Készen vár a menyasszonyágy, Virágból vetve, kedvesem ! Majd én egy dalt mondok neked, Hogy álmod édesebb legyen. »Szedjük, szedjük a virágot! Úgyis elviszi a tél ,Siess siess !‘ ezt suttogja köröttünk az őszi szél. Szedjük, szedjük a virágot! Úgyis hervad mihamar. Szerte nézünk, s amit látunk : Holnap már csak bús avar. Szedjük, szedjük a virágot, A mit az ősz meghagyott! Mire újra visszatérnénk : Kert, mező, kerek halott. Hol ma feike, barmát csillog, Ott maholnap dér leszen . .. Szedjük, szedjük a virágot — — Tán sírunkra kedvesem !“ Készen vár a menyasszonyágy Virágból vetve, kedvesem ! Majd mondok egy regét neked, Hogy álmod édesebb legyen.. . »Egy ifjú élt és egy leány , Szerették egymást oly nagyon ! Az ifjú én voltam s a lány — Az meg te voltál angyalom. Én meg te két csillag valónk : Én dél egén, te északon ; S midőn az egyik tündökölt, A másik halvány volt nagyon. Utjuk sohsem találkozott, Bár űzték egymást szüntelen ; Átkuk s boldogságuk vala A magas, égi szerelem. Mig egy szép őszi éjszakán Csillaghullás következett: Te elhagyod, szép kedvesem ! Hazádat, a fénylő eget.« Készen vár a menyasszonyágy : Aludjál halvány csillagom! A menny magas, álmod mi mély ! Hallod-e altatódalom ? V. Oh, ne kérdezd, mit érez szívem, Midőn e hervadt rózsát látom ! Illata, színe elenyészett: Ez az én elmúlt ifjúságom. Oh, ne kérdezd, mit gondol lelkem, A hulló csillagot ha nézem ! Tűnő fényében meg van irva : Az én elmúló dicsőségem. Oh, ne kérdezd, miért mosolygok ! Van még sugár a kopár hanton . .. Nevess te is, s hallgasd, miről szól Újra megrendült néma lantom ! Hallgasd a dalt, s tanulj feledni ! Hogy születtél, azt is feledd el. Nevessünk együtt! Fogy az élet, Csak az árny nő a szürkülettel. Komócsy József. Lapunk mai számához fél iv van mellékelve. A fejetlen barát. . (Elbeszélés.) Írta: Abonyi Lajos (Folytatás.) — Hallod-e te, rád tudok ám én te rád ijeszteni! Azért úgy gondolkozzál, ha nem jó gondolkozol, hát majd én is másként gondolkozom. — Igaza volt neki, már ezt is egyszerre nagyon komolyan vette a legény. — Oh tudom! — felelt keserűn, gúnyosan. — Mit tudsz? — Mindent. — Nem is úgy van áma. — Nem! Hm ! Hát miért nem ölelsz meg hát most, miért nem csókolsz hát meg, mint másszor ? De hékám ! tudom én a mit tudok, s ha tovább is így tart, azt mondom lesz a hogy lesz. Nem bánom ! akárhogy lesz. És öklével egyet fenyegetett a levegőben. A leány csak megint megfogta a kezét. — Bolond vagy Miska ? Hallgass ide, mindent megmondok neked egy szóval. Az csak tréfa. — No hiszen, szépen köszönöm az ilyen tréfát. — No látod, Miska, — szólott a lány nagy örvendezéssel . . . ugye . .. ugye, hogy haragszol értte, és sokat meg bírnál tenni,hogy ne tréfálkozzam tovább- Én nem kívánok tőled egyebet, csak azt az egyet: ne bántsd a másét. — Jól van, jól! ha már egyszer megígértem, caak nem -máaitrm talán mxm_ —__________— Látod Miska, egyszer azután azt is megérjük, hogy az édesapám, még majd maga hí a házhoz, de azt mégis kell ám várnod, addig nem szabad mozdulnod sem, s tudod mikor lesz a ? A legény azt felelte rá durcásan. — A soha napján! És arra a sok látod, látodra nemcsak nagyokat sóhajtott, hanem hihetetlenül is csóválgatta a fejét. — Nem azt látom biz én ezekből, amiket te beszélsz édes rózsám, hanem egészen mást. Azt, hogy mindez a sok szép szó nem ér semmit. Azt, hogy egészen más kint van, mint ahogy te beszélsz, nem szeretsz te már engem, régen elfelejtettél, régen, nagyon régen azért a másikért, hanem ... az is ... a miért a máséra veti szemét. . . És nemcsak fenyegetőzött most már öklével, hanem haragosan mormogott is valamit a fogai között. A leány rettenve szökött felé. — Miska, az istenért! Bajba ne keverd magadat. A legény elkacagta magát s eltolta a leány karjait. — Jól tudom, hogy nem engem féltesz, hanem azt a jámbort. Sohase féltsd, ha eddig nem esett baja, ezután nem esik. Büszkén felemelte fejét. — Nem szidlak,nem átkozlak,édes rózsám! csak annyit mondok, adjon az isten jobb szeretőt, mint én voltam. Áldjon meg az isten. És ekkor hasztalan kapott felé a leány marasztó karjaival; eltűnt, elsietett onnan, mintha ő is csak olyan árnyék lett volna, mint a többi, melyek még ekkor is űzték egymást a völgy teknőjében. Marcel tenyerébe eresztő állát, gondolkozott. — Az apám megtiltotta, hogy utánam járjon, de hogy én járjak utána, azt nem tiltotta meg. Ezzel utána sietett régi hű szeretőjének az erdő felé. — Hiszen csak meg kell akadályozni, hogy valami bolondot ne csináljon az a Miska. A furulyaszó elvezette, s hogy Garabó Miska az éj sötétében semmi gonosz tettet nem hajtott végre, arról azután tanúskodott hajnalon az a boldog és nyugodt mosoly, melylyel Marcelkának a küszöbön nyugvó arcán, a hegyek ormain és fák hegyein átpillantó nap sugarai találkoztak. Másszor, az igaz, nem szokott ilyen soká aludni. A szegény festőnek éje nem telt el ilyen kellemesen. Amint lezuhant a vizmosásba, az egyik bokor dobta a másikra, s végtére is midőn fenékre ért, egy olyan sötét helyen találta magát, honnan nemhogy éget földet, de még a holdvilágot sem látta, bár merre tapogatózott, feje fölött szintúgy, mint jobbra-balrai tövises bokrokat, szúrós bozótokat talált, melyek közé úgy oda volt ékelve, hogy csak kínnal tudott tovább vergődni, az igaz, nem törte-zúzta össze magát, még csak valamely jelentékeny sérülést sem szenvedett, de mikorra hol négykézláb, hol egészen hason csúszva nagy óvatossággal és erőfeszítéssel kibujkált, kikúszott a fenéken egy tisztásabb helyre, hol legalább láthatta, hogy egy nagy mély veremben ül fogva, akkorra arcát, kezét, ruháit összehasgatta a bokrokban, magát becsavargatta a vízmosás iszalagjaiba, kimerült, az álom is elfogta s az élét ilyen rabságban kelte, akarta vagy nem akarta, átaludnia. Helyzete kellemetlen volt, de inkább nevetséges mint veszedelmes. Puskás ur, ki már nem győzte várni, s fejcsóválva keresésére indult, hegyet-völgyet felhajtott értte, csak hajnalban találta meg az aljban aludva, ott a hová a sötétben elvánszorgott; azonban rajzszerei, rajzolatai, vázlatkönyve, kendője, kalapja, s más egyéb apróságai mind hiányoztak. Mig mély álomban ou neveit, uu vtt. orcjjul luvaingiuj Puskás ur legalább ezen bizonyozott, bár hihető volt az is, hogy a festő éji vergődésében maga hagyogatott el mindent a bokrok között, még pedig mindjárt a kezdetben, odafön a hídnál, mely ide jó dűlőhőldre esik, s ott, lehet hogy azért nem találtak semmit, mert már közel volt a dél, s hajnal óta bizony már járhattak arra. Az egészből csak az bizonyos, hogy akár ellopták, akár megtalálták, holmijei közül barátunk nem fog látni semmit, habár az illetők ama tárgyak némelyikének még csak használatát sem ismerik. És Puskás úr, felemlítve, mennyire kezd a palócokról vallott véleménye ez oldalról is teljesedni, szidta a Mátra latorjait. A falu bírája mindezekre csak elmosolyogta magát, és szólván : — Ez mind semmi, csakhogy meg nem halt, a mi elveszett meglesz minden, nem kell félni semmit és dobszó mellett kiadott ilyenforma parancsolatot. — Mi pálfalvi birák azt mondjuk: a ki megtalált valamit, adja elő, aki nem talált, az keresse, mert hogy ami a határban elveszett, meglegyen, azt kivánja a falu becsületi. És a következő éjjel, kendőt, kalapot, vázlatkönyvet, s minden elveszett legkisebb tárgyat oda loptak a faluház udvarára. Bizony Csak furcsa nép ez a palóc nép, ezekkel, az ő egyszerűségeivel, együgyűségeivel, nem nagy lelkiismeretet csinál abból, midőn haszúállásból, irigységből, vagy tudja isten miféle ellenséges indulatból, kockára teszi felebarátja életét és megfordítva ismét nagy lelkiismeretet csinál egy egyszeri bírói parancsolatból, s a min máshol jóizüen mosolyognának, a falu becsületiből. Hát az a vad szilaj legény is nem ilyen bírói parancsolatot s falu becsületit talált-e egy gyenge, gyámoltalan leány egyetlen kérésében s a mire büszke lett, a maga adott szavában. (Folyt, köv.)