Fővárosi Lapok 1874. január (1-25. szám)
1874-01-14 / 10. szám
Szerda, január 14. 1874. 10. szám. Tizenegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 42. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre..............................8 frt. Negyedévre.........................4. „ Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. mf* Előfizetési felhívásunkat a „Fővárosi Lapok“ tizenegyedik évfolyamára ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe. A lap ára évnegyedre 4 frt, félévre 8 frt, egész évre 16 ft. A postautalványok vagy pénzeslevelek a „Főv. Lapok kiadó hivatalába, Pestre“ küldendők. Kandallóm tűzénél. Kandallóm tüzénél ülve, Elmerengve, elmerülve, Félig alva, félig ébren A lángok játékát nézem. Egyik hamvad, másik éled, Mindenik hoz egy emléket, Néha a tűz felszikrázik, Suttog, cseveg, kacag, játszik; S amint éled, amint lobban, Szivem melegebben dobban, Régi képek, régi árnyak, Tünedezve lengnek, járnak ; Rég elnémult, rég elhangzott Ismert édes hangot hallok, Lágy lehelet száll arcomra, Mintha anyám csókja volna , Körülöttem tavasz ragyog, És én újra gyermek vagyok ! Mennyi illat, mennyi álom, Mennyi harmat a virágon Mennyi fény és mennyi csillag, Azt sem tudom, hol ragyognak. Oda fenné a kék égen ? Vagy tán mind itt kebelemben? Szivem hevül, dohog, szökdel, Régi üdvvel, régi kedvvel, Örül, rímel, zajg, mint egykor, Oh múlt idő, oh gyermekkor ! Atala. HR3TOH Az út a tébolydásba. (Elbeszélés.) Vértesi Arnoldtal. (Folytatás.) A fiatalság épen táncra készült; egy zongora s a belső tűz elég volt őket föllelkesitni. — Látja azt a magas fiatal embert Margit mellett? — folytatá csevegését Tárnokyné. Derék, vagyonos ifjú. Sok anya örömest látná, ha leánya körül forgolódnék.... Nézze, most táncolni viszi Margitot. Tudom, hogy nem egy leány irigyli. — Én nem irigylem, — viszonzó Élesdy, félig csípősen, félig szórakozottan. Tárnokyné nevetett. — Milyen feleleteket ad ön ma, Élesdy! Ön nem szokott irigyelni senkit és semmit, azt tudom. Ön valóságos bölcs lett, Diogenes nagy kőhordójában. Hanem azért nem kellene magát oly lenézőleg viselnie a fiatalság iránt, ha az embernek eladó leánya van. Az a fiatal ember megérdemel egy kis figyelmet. Egy idő óta nagyon sűrűn látogatja házunkat s azt hiszem, nem jár hiába. " Élesdy Pali sötét, gyanakvó pillantással kisérte az ifjút, aztán elfordította fejét s komoran a földre tapadtak szemei. Tárnokyné megdöbbenve kezdte vizsgálni az elborult komor arcot. Még csak mint sejtelem villant át agyán egy gondolat, bizonyosságot akart szerezni. — De ön oda sem néz, — szólt, visszavezetni igyekezvén Élesdy figyelmét; — nem gyönyörködik szép leányának táncában ? — Nem. E hangba annyi keserűség s az elfojtott szenvedély oly fájó rezgése vegyült, hogy Tárnokyné többé nem kétkedhetett. A fölfedezés, melyet e pillanatban tett, annyira ij s annyira meglepő vola, hogy még a tapasztalt és ildomos nő sem birta magát rögtön tájékozni. Félbeszakította a társalgás e folyamát s más tárgyakra tért át, de lopva folyvást éber figyelemmel kisérék szemei Élesdy Pált. Hogy az elhagyott kastély remetéje szerelmes szép gyámleányába, azt most már tisztán, világosan látta a delnő s szinte csodálkozott magán, hogy ezt előbb észre nem vette. De hát ki hitte volna a komor, embergyűlölő remetéről ? Hanem mi lesz már most mindennek következése? Tárnokyné aggódva gondolt rá. A jó asszonyság megszerette Margitot s meleg érdekkel viseltetett jövője iránt. Már reményeket táplált, hogy megtalálta számára a kellő jó partrét s bár eladó sorba tartozott saját két leánya is, szivéből örült, hogy ama derék fiatal ember, úgy látszik, komolyan udvarol Margitnak.*■ r Sime most közbelép Élesdy Pál és keresztülhúzza a jó asszonyság számításait. Már minden oly szépen megindult; a fiatal ember gyöngéd módon értesítve jön, hogy Margitnak műveltségén, jó szivén és szépségén kivül semmi vagyona s miután ez értesítés után is, és pedig csak annál buzgóbban, folytatta udvarlását, senki sem kétkedhetett többé komoly szándékáról, úgy látszott, a leánynak is tetszik az ifjú s örömest látja őt maga körül. Miért kell épen most beléavatkozni Élesdynek s elrontani a leány szerencséjét? A hála, a tartozás fölnevelője, jótevője iránt rendkívül nagy és kiszámíthatlan hatást gyakorol oly érzékeny, rajongásra hajló lelkületre mint a Margité. Különben már eddig is a gyöngédség oly mértékét táplálta keblében Élesdy iránt a leány, hogy kevés kellett hozzá, hogy odaadólag, önfeláldozólag karjai közé boruljon. Tárnokyné nem kétkedett abban, hogy ez áldozat lesz és nem szerelem, hanem annál roszabb. Az ő gyakorlati fölfogása nem bírta legapróbb száláig boncolni az oly légies, finom szabású lények bensejét, mint amilyen Margit volt; világjártassága itt cserben hagyta. De annyit tudott s arról meg volt győződve, hogy még teljes lelki egybehangzás esetén is nagy szerencsétlenség volna e házasság Élesdy Pali és Margit közt. A világjártas dennő nem fektetett nagy súlyt a szerelemre, jó ha megvan, de látott már ő boldog házasságokat szerelem nélkül is. A megszokás összefűzi a házastársakat s ha valaki oly jó, gyöngéd és nemes mint Élesdy Pali, lehetlen, hogy neje előbbutóbb forró vonzalmat ne érezzen iránta, még ha egészen hidegen lépett volna is az oltárhoz. S az előrehaladtabb kor talán még előnyére válik ez esetben; az ifjú nő megszokja tisztelettel tekinteni rá s az ily házasságoknál gyakran mélyebben gyökerező, erősebb és eszményibb a kapocs, mint az egykorúaknál. Ami a delnő rémületét legnagyobb mérvben felköltötte, az Elesdy Pali aggasztó anyagi helyzete volt. Mi lenne e két ábrándos, a gyakorlati világban teljesen járatlan lényből, ha egybekelnének ? Ama csekélység, mely az Elesdy-jószág romjaiból megmaradt, nem lehet elég egy család táplálására még a legszűkebb viszonyok közt sem, Élesdy Pali pedig idősebb már, hogysem valami kenyérkeresetet tanulhasson. Álmodozó, lomha természete különben sem tenné őt képessé semmi tartós munkára s csak most egy hatalmas szenvedélytől elragadtatva, elvakítva, lehet oly oktalan, hogy ezt elfelejtheti. Talán nem is felejti el? Talán lelkében éberen megvan helyzetének leverő tudata s ez maga elég, hogy féken tartsa a sziláján háborgó szenvedélyt? Látható, hogy küzd önmagával s érett férfi kora talán megőrzi az ifjúság oktalan elragadtatásától. Szánakozva, részvéttel tekintett rá Tárnokyné. Képzelte, mily erős, mily kínos lehet küzdelme, sápadt arca tanúskodik róla. Az ég adjon hozzá erőt neki! A delnő tartózkodott érinteni a fájó sebet. Egyelőre csak figyelő állást akart elfoglalni s őrködő szemmel,kisérni Elesdy Pali minden lépését, csak arra akart szorítkozni, hogy megakadályozza a szenvedély netáni kitörését s mintegy válaszfalat képezzen Elesdy és Margit közt. Jól tudta, hogy ez csak ideiglenes óvó szabály lehet s nem nyújt semmi biztosítékot a jövőre, de e pillanatban nem volt még tisztában az eljárásra nézve, melyet követnie kell. Nem tudta, hogyan, mily módon léphetne föl tanácsadólag oly kényes érzésű férfiúnál, mint Élesdy Pali, mielőtt ez maga kitárta volna szívét. Nem lehete semmikép megelőznie —legalább e percben nem tudta, miképp Elesdy önkénytes vallomását. Minden más férfival szemben könnyebben lehetett volna arra módot találni, Elesdy iránt a leggyöngédebb kíméletet kellett tanusitnia. E félénk és mégis heves lélek a legelső érintésre visszahúzódik s bizalmatlanul zárja el titkát. Csak izgatottságát növelné azontúl minden baráti, okos, tanácsadó szó s csak jobban föllázitná szenvedélyét. Az ily képzelődések közt hullámzó lélek utjai kiszámithatlanok. De Tárnokyné mégis bízott az időben, a nemes gondolkozású férfi belátásában s némileg saját női ügyességében. A nők mindig örömet találnak a nehéz, bonyolódott szálak legombolyitásában. XII.— Alig válthatott Élesdy pár rövid szót Margittal. — Ne maradjon el megint oly sokáig Pali bácsi, — kérte Margit a búcsúzáskor. — Hátha egyszer még tovább elmaradnék, nagyon, nagyon sokáig, mert a sírból nem lehet látogatásokat tenni, édes kis lányom, elfelejtenél-e hamar ? — Soha. — Hosszú idő az, kis lányom, s megbánhatnád, hogy olyat ígértél. Tréfásan voltak kiejtve e szavak, de valami eltakart, mély, nagy bánat rezgett át mégis rajtok. A leány elszomorodott s alig birta visszatartani kényeit. — Ne maradjon el sokáig, —ismétlő elfúló, suttogó hangon még egyszer búcsukép. Mint mikor a felhők mögül kibukkanó nap az elborult tájra veti egyszerre sugárait, hasonló világosság sugára terült el Élesdy Pali sápadt, komor arcán. A leány észrevette, mosolygott és örült neki. Egész este rendkívül vidám volt aztán s udvarlója pompásan mulatott vele. A csinos magas fiatal ember, Sárréthy Gusztáv innettova már Margit elismert udvarlójának tekintetett. Tárnokyné is úgy tekintette s a leányok sokat tréfáltak, ingerkedtek miatta Margittal. Most már minden harmadnap ott lehetett látni Sárréthy Gusztávot a Tárnokyék házánál. Nemsokára valószínűleg minden nap ott lesz. Midőn Élesdy harmadnap — a leányokra nézve elég meglepőn, de Tárnokynéra nézve cseppet sem váratlanul — megjelent a Tárnokyék házánál, Sárréthy Gusztávot ismét ott találta. (Folyt. köv.) Az életjáradék. (Les fonds perdlus.) Henri de la Madeléne beszélye. I. Alig tért vissza Despremour marquise a kivándorlótokkal, midőn — ahogy lehetett — maga köré gyűjtő a régi arisztokrata társadalom töredékeit. A marquise 1805-ben sem volt már fiatal; özvegy, gyermektelen, eltörődött, buzgó királypárti, jó katholika, olyannak tért vissza, mint aminőnek távozott, teljességgel mit sem értett abból, ami történt, a forradalomból pedig nem őrzött meg egyebet rémületnél.