Fővárosi Lapok 1874. március (49-73. szám)
1874-03-28 / 71. szám
Szombat, március 28.1874. 71. szám. Tizenegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 42. sz. földszint. Előfizetési dij: félévre..........................8 frt. félérlyedévre.......................4 . Megjelenik az Ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetéses (Budapest, barátok-tere Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Írt FŐVÁROSI LAPOK ápril-júniusi évnegyedére felhívjuk olvasóink figyelmét, kérve, hogy szíveskedjenek mielőbb megújítani előfizetéseiket, nehogy — mint ez az év elején is történt — a tömeges elkésések miatt újra kellessen nyomatni az első számokat, mi a kiadó társulatra nagy költséget hárít, az elkésőkre nézve pedig azzal a hátránynyal jár, hogy várniuk kell az első számok másodszori kiállítására. A szerkesztőség — jeles írók közreműködésével — igyekezni fog továbbra is oly lapot állítni ki, mely a műveit olvasó közönség igényeit kielégítse, s folyvást megérdemelje azt a nagymérvű pártolást, melyben részesül. Vadnai Károly, lapszerkesztő. Tóth Kálmán, laptulajdonos. Az „Athenaeum“-társulat, mint a lap kiadója, figyelmezteti a közönséget, hogy az előfizetéseket legcélszerűbben lehet postautalványok által eszközölni. A lap ára évnegyedre 4 frt, félévre 8 frt, egész évre 16 frt. A postautalványok vagy pénzes levelek e cím alatt küldendők: a „Fővárosi Lapok kiadó-hivatalába, Pesten.“ A hímzésről. (Felolvasás.) Pulszky Károlytól. Nehéz föladat vár arra, ki a művészet történelemnek szenteli magát, ha a puszta adatok gyűjtésén és összeállításán túl akar terjeszkedni s a kritika terére lép át, mert akkor a termelő és bíráló képességnek oly vegyülékét követelik tőle, melyet vajmi nehéz valakinek magában egyesítnie, ha azonban akár akár másik irányban nem bír teljesen megfelelni, úgy bizvást várhatja, hogy vagy a tudósok vagy a művészek nem fogják elismerni illetékességét. Még kényesebb föladata van annak, ki a tudományt az ízlésre akarja alkalmazni s esetleg a jelenlegi állapotokkal szembeszállni. A divatot kell ekkor megtámadnia, mely korlátjánál uralkodik e téren s ez annál nehezebb, mert annak hatalma épen oly tényezőkön alapszik, melyek a tudományt kizárják. A divat önkényes, főleg az újat keresi, ellent mond önmagának szeszélye szerint és sohasem gondolkodik. De épen mert ez a titka erejének, a tudomány e ponton győzve, teljesen megtörheti. Oly egyszerűek s a tárgy természetéből folyók az ízlést szabályozó főelvek, hogy mihelyt felőlük gondolkozni kezdünk, a divat uralma megszűnik. Az iparművészeti reformnak, mely jelenleg egész Európában érvényesül, alapelve, hogy minden tárgy alakjának és diszítésének öszhangban kell állnia használati céljával s az anyaggal, melyből készül. A múltban kutatja az időket, melyekben az egyik vagy másik anyag leginkább lett e szabály szerint földolgozva s ezek termékein neveli érzékét, nem bízva szubjektiv ízlésünkben. Hiszen a modern világban születésétől fogva mindegyikünk oly tárgyakkal van körülvéve, melyek mindenhez közelebb állnak, mint a formaszépséghez és színharmóniához s e folytonos befolyások mellett lehetetlen, hogy érzékünk ezek miatt ne szenvedjen. Modern műveltségünk sokkal szélesebb látkörrel bír, mint a megelőző időké, de épen ezért sokkal nehezebb is egyöntetű termékeket hozni létre. Mai nap sok eszközzel rendelkezünk, kivált az ipar terén, melyek ismeretlenek voltak elődeink előtt; de ép ezért kell iparkodnunk pontosan megismerni a határokat, melyeket átlépnünk nem szabad s melyeken azok önkénytelenül is mindig belől maradtak. A tudást az ösztön árán vettük meg, minélfogva a szabályokat mindig szem előtt kell tartanunk; érzékünk elhagy, ha csak rája akarunk támaszkodni. Hiszen találó példánk van rá. Egyike ama kevés törvényeknek, melyeket tisztán természettudományi úton bebizonyíthatunk, a színharmóniáé, melynek alapja az, hogy a színek összege fehérre egészíti ki egymást s mégis a törvény ellen minden szoba berendezésében, minden bútordarabban fogunk hibát találni, pedig a mórok, az Alhambra épitel, az épület diszitésében szorosan megtartották s mi mégis most e törvény alkalmazását az indusoktól és persáktól tanuljuk. Egyes iparművészeti ágaknál azonban még technikai fölénynyel sem birunk a múlt fölött, így példáúl a zománc, mely oly nagy szerepet játszott a középkorban, tökéletesen el lett hanyagolva s újra kellett fölfedezni, mikor aztán megint becsülni kezdték. így vagyunk a hímzéssel is, mely lassan kint elvesztette magasabb céljait s ezekkel együtt technikai finomságai is feledésbe mentek. Ruházatunk külső fényére sokkal kevesebb súlyt fektetünk ma, mint az antik világ vagy a középkor s a magas tökélyre vitt szövés teljesen kielégít minket. A festészet rég túlszárnyalta s leszorította a versenytérről e vetélytársát, úgyhogy a hímzés ma már csak egyes bútordarabokon és csecsebecséken tengődik, itt is legtökéletlenebb alakjában, a keresztöltésben. Oly művészetből, mely valaha a legmagasabb föladatokat oldotta meg, gépies foglalatosság lett, a hölgyek üres óráinak kitöltésére. S mégis minden női munkatársaton okvetlenül találkozunk munkákkal, melyek bámulatraméltó szorgalomról és kitartásról tesznek tanúságot, melyek évek munkáját veszik igénybe s többnyire hajszálakkal vagy ezer meg ezer üvegi gyöngygyel hímzett képek; a roppant munka és szeretet, melylyel készitvék, bizonyitják, hogy művészeti termények igényeivel lépnek föl s az ilyeneket azután meg szoktuk csodálni, a szakértő Jury pedig elsőrendű dijakkal tünteti ki azokat s igy kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy a hímzés legmagasabb céljait elérték. De ha kutatjuk, mi feladata van a hímzésnek, arra a következtetésre jutunk, hogy fényes példáját adja annak, mint lehet a legtöbb munka és idő igénybevételével a legkisebb eredményt hozni létre. Hiszen mennyivel rövidebb idő alatt s mennyivel egyszerűbb eszközökkel éri el a rézmetszés, a festészet azt a hatást, mely után az ilyen hímzés törekszik. Valamely iparművészeti technika csak úgy teremthet nagyot, ha sajátságaihoz ragaszkodik, nem , pedig ha ezekről lemond s egy másikat majmol. Tekintsünk végig a hímzés történetén s vizsgáljuk, minő célokat tűzött ki a műág magának, mily eszközökkel oldotta meg azokat s ebből következtethetni fogjuk, mennyiben életképes ma még. A műveltség alacsony fokán álló népeknél, ahol még a szövés mestersége is ismeretlen, a vad ember az állatok bőreit, melyekkel födi magát, búrokkal és növényrostokkal köti össze, a varrást nem rejti el, hanem inkább föltünővé teszi, különféle szinü szálakat használ s igy szerény módon diszíti öltözetét. Ez egyszerű lapos öltést, mely azonban már nemcsak két ruhadarab összefoglalására való, hanem egyszersmind diszül is szolgál, tekinthetjük a hímzés legrégiebb alakjának. Az ókorhoz fordulva, Egyptom és Assyriában a legrégibb időkben is fejlett művészetre találunk s a hímzések is, melyeket e népeknél látunk, a tökély magas fokán állanak. Saquarában egy múmiával együtt hímzéseket leltek, melyek a harmadik dynasztia idejéből valók, körülbelül háromezer évvel Krisztus születése előtt. A hímzés ntálok a ruha és szoba díszítésénél fontos szereppel bírt. Sőt Semper, a modern műkritikusok egyik legkitűnőbbike, azt állítja, hogy az egyptomiak szobrászata és festészete falon kivitt hímzés volt, keresztöltésben, ennek minden stilisztikus tulajdonait megtartva. Az assúr királyok palotáiban, Koujondjék és Khorsabadban talált, alabástromból faragott és megfestett faldíszítések és mennyezetekről is azt tartják, hogy hímzések utánzásai. A görög és római korból nem ismerek hímzést, de nyomaira gyakran akadunk a régi íróknál és emlékekben. Az Íróknál két kifejezést találunk: »opus plumariumot« és »opus phrigionumot« melyek néha ellentétbe vannak állítva s igy különféle technikára vonatkoztathatók. S valóban a himzés minden nemét két alapfajra vihetjük vissza : a lapos és keresztöltésre. Az nem törődik az alap szerkezetével, fokonkint nagyobbodó öltések által képes minden görbe vonalat leirni s többé vagy kevésbbé tömötten rakva a fonalakat egymás mellé, a legkülönbözőbb árnyalatokat tüntetheti elő. Ennek legegyszerűbb eleme a négyszög, amelynek nagyságát az alapszövet szerkezete határozza meg, s ezért az ily technikával kivitt alakok körvonala mindig lépcsőalakú lesz. S így míg a lapos öltéssel embert, állatot, virágot ábrázolhatunk minden nehézség nélkül, a keresztöltés, ha e feladatot tűzi ki magának, csak torzképeket hozhat létre. Díszítések létrehozására ellenben, melyek egyenes és törött vonalakból állanak, vagy a növény és állati alakok egyszerűsített schémáiból, kiviteli egyszerűségének könnyűségénél s a hatásos erőteljes benyomásnál fogva, melyet érdes felülete tesz, minden más hímzésnél alkalmasabb. A hímzés rajzolóművészet s egy az alaptól szinben vagy fényben különböző anyaggal disziti azt s e szerint a festészettel közel rokonságban áll. A festészetet azonban kifeszített földretekre vagy falakra alkalmazzuk, mig a himzés a lágy, hajlékony szövet dísze. Nagyon jól érzi ezt az indus, midőn a könnyű, majdnem átlátszó mousselint csak fényes arany pikkelyekkel hinti be, vagy a legegyszerűbb mértani alakokban ékíti, melyek a szövet bármely fekvésében sem torzulnak el; jól tudta ezt a görög és római is, midőn a gazdag hímzéssel nem födte be az egész ruhát s csak a tóga biborszin szegélyére alkalmazta és a clavusra, mely a konzulok, szenátorok és egyesek mellének bal részét díszítette. A pompás »toga triumphalis« ellenben, melyet a császárok és hadvezérek diadalmenetükön használtak, teljesen elő volt borítva hímzésekkel. Nehéz tyrusi biborszövetrből készült ez, mely kevés, de hatalmas redőkben függött alá s széles felületeket nyújtott. Ránk maradt consularis diptyebonokon látunk ilyeneket, hol a faragó szorgalmasan kivéste a pálma-ornamentek által képzett medaillonokba foglalt mellképeket, melyektől e köpeny aztán a »toga picta« nevet nyeré. A byzanci udvar fényszerető, legkisebb részleteiben is mesterséges etiquetteje és szoros összeköttetése a kelettel, tágabb tért nyújtott s uj lendületet adott a hímzésnek. Ekkor jöttek a selyem szövetek átalánosan használatba, nem többé gauzeszerü alakban, melyben azokat az antik világ ismerte, hanem ama merevséggel, mely a nehéz selyem szövetek tulajdona s melynél érvényre juthat ez anyag kellemes s fóbáját képező fénye. Ez uj anyag elterjedése forradalmat idézett elő az egész ruházkodási modorban, mely gyökeres változáson ment át. A görög és római ruha alapja a dús redőzet volt, melyet a lágy gyapjú-szövetek képeztek, mignem e plasztikus elv helyére a szin lépett; a ruha kevésbbé ráncos, sőt feszesebb lett s a hímzés sietett az üres felületeket betölteni. Az e korbeli szerzők gyakran leírják a ruhák gazdag diszitését s az egyháziak néha élesen támadják meg a pazar fényűzést, mely e tekintetben Byzancban dívott s Szent Asteriusnál olvassuk, hogy a keresztyén szenátorok tógáin néha hatszáz alak és esemény is volt fimezve. Ez utóbbiak többnyire a szenteket ábrázolták vagy ó testamentomi történeteket s Krisztus életét. E korból sem maradtak ránk ily művek de fogalmat képezhetünk magunknak róla, ha a magyar királyok koronázási palástját vizsgáljuk. E köpenyt, mint tudva van s a rája himzett fölírásból is kitűnik, Grizela királyné hímezte 1031-ben. Külső szélét tizenkét hímzett medaillon képezi, melyek Szent István, Grizela és más fejedelmek mellképeit ábrázolják; e fölött a tizenkét apostol ül, majd építészeti keretekben harcoló alakokat látunk.