Fővárosi Lapok 1874. április (74-98. szám)

1874-04-30 / 98. szám

m­ány gyanánt; miután azonban az így küldött álla­tokat a kiállítási bizottság a postáról azonnal elvitet­­ni tartozik, a beküldők fölkéretnek, hogy az állatok föladása előtt egy nappal levelezési lapon értesítsék arról a bizottságot. — Az egyetemi olvasó kör má­jus 10-én kirándulást rendez. — A Száz ház gyer­mekkertjét május 14 én Várady Gábor fogja meg­nyitni elnöki beszéddel. — A budai tornakor nyári helyiségét, a halászbástya alatt, május 9-én d. u. fél ötkor nyitják meg, (s ha az idő ekkor nem kedvezne, 12-dikén) tornaünnepélylyel. — A h­onvéd-menház­­ra tett újabb adakozások összege 93 frt, Sebastiani Vilmos hagyománya pedig ötszáz frt; továbbá Sorok­sár 28 db gyümölcsfát, Móric Károly őrnagy 42 frt díszfát adtak. — Gallmeyer k. a. tegnap fejezte be pesti vendégszereplését a »Wiener Blut«-ban. — A 386. számú vontató hajó derék kormányosa, Roma­no János kedden reggel a Dunából kimentett egy 65 éves lakatost, ki a kormányrudat javítva, a vizbe esett s már fuldoklott; a kormányos csónakon sietett utána, s evező hiányában, két kezével evezett s hajá­nál fogva húzta ki a fuldoklót. — Újpesten Orbán főúti vendéglője hétfőn este leégett — Az Erzsébet­­tér ülőpadjait a rácsozatnál meghagyják, de a sétány többi részén csak székeket engednek használni s öt krajcár lesz az ülés dija; ez adóval valószínűleg el­érik, hogy a közönsége distingváltabb lesz. — Május harmadikától kezdve Budapestről Palotára minden vasárnap és ünnepeken külön két vonatok fognak köz­lekedni.­­ A „pesti nemz. dalkör“ máj. 6-án este 8 órakor az egylet helyiségében (újvilág­ utca 23. sz.) az egylet fenmaradása vagy feloszlása tárgyában, rendkívüli közgyűlést tart, melyre az összes működő és pártoló tagok tisztelettel meghivatnak.—■ „A tu­domány- és műegyetemi olvasókörben“ vasárnap (május 3.) d. e. 11 órakor Pulszky Ferenc tart fel­olvasást. — B. Wodiáner Márt Ő Felsége a »P. D.« szerint magyar bárói rangjában megerősítette. — Ghyczy Kálmán pénzügyminisztert az aradi polgári kör tiszteletbeli tagjává választotta. — Danielik Ignác cs. kir. nyugalmazott kapitány, Danielik Já­nos c. püspök és Danielik József miniszteri osztály­­tanácsos testvére tegnap, ápril 29-dikén, a buda­­krisztinavárosi katonai kórházban, élte 47-dik évé­ben meghalt; temetése ma d. u. 4 órakor lesz. * Várszínház. Csütörtökön, ápril 30-dikán: »Csók,« vígjáték 3 felvonásban. ** Vidéki rövid hírek. Kolozsvárit a K. Papp Miklós által kitűzött 20 aranyas vígjátéki pá­lyázat sorsát vasárnap döntök el: a húsz aranyat a »Szerelem és hiúság« című három­felvonásos műnek ítélték oda; az »Egy okos asszony« címűt dicséret­tel emelték ki. — A békésmegyei régészeti s műve­lődéstörténeti egylet általunk már tegnap említett alapszabályait Göndöcs Benedek apát készité. — A „Szabolcsmegyei közlöny“ melegen írt gyászsoro­­rokat szentel a 44­ éves korában elhúnyt Jurányi Hugó Albert nyíregyházi főjegyzőnek, ki tetőtül tal­pig derék férfi, a szabadságharcban guerilla-hadnagy s a műveltségi s társadalmi ügyeknek minden időben tevékeny előmozdítója volt.­­ A pozsonyi lóverseny harmadik napján az államdijat gr. Henckel »Novel­­le«je nyerte meg, a többi jutalmakat pedig b. Sprin­ger »Seraphin«-je, gr. Henckel »Roman«-ja, Van Son »Izabellája« s hg. Eszterházy »Caprice«-a. — A hontmegyei Nyéken,Rákosi Jenő és Kalmár Lenke k. a. esküvőjén, a násznagy Dacsó Pál volt, nászasz­­szony Fischoffné Ivánka Petronella urhölgy, nászle­ányok Laszkázy Juliska és Rákosi Fanni, vőfélyek pedig b. Kaas Ivor és Poosch Gyula. — Csongrádiján Deák Sándor megyei főmérnök eljegyzé Stammer Mária kisasszonyt, a szegvári postamester kedves leányát. — Prielle Kornélia asszonyt, kit a »Ma­gyar Polgár« szerint: »Kolozsvárit a rajongásig szeretnek, bálványoznak,« még öt vendégjátékra nyerte meg az ottani igazgatóság; tegnap vele együtt az »Alfonz ur«-ban föllépett Szerdahelyi An­tonia k. a. is. — A gyulai polgári kör tagjai ötszáz forintot írtak alá a polgári iskola gyarapítására. — — Szatmár-Németi volt­­ tanácsnoka: Tegze Fe­renc e hó 26-kán elhúnyt tüdőszélhüdésben 66 éves korában; elhunytak továbbá Vásáros-Naményban özv. Opris Gerőné, köztiszteletben állt asszonyság; Bucsután Szentkirályi Aurél (Bene István,) egy még­­meghasonlott kedélyű férfi. — Az igazság érdeké­ben kijelenti »M. Polgár,« hogy Kendi Gusztáv a kolozsvári színházzal rendbe hozta számadását,mielőtt eltávozott volna; elhamarkodás volt tehát az ellen­kező hírbe keverni. ***, Bécsi rövid hírek. Királyné Ő Felsége vasárnap Laxenburgban volt, a parkban lovagolt s az »Arany csillag« szállodában reggelizett. — A bé­csi magyar egylet vasárnap hangversenyt rendezett #eeoöooooo©GOGoooé ! PATHS F. I Jlf Ó Felsége Apostoli királyunk által adományozott „Viribus A CH Uniti*u nagy aranyéremnek, nemkülönben néhai Scitov­­szky János bibornok és herceg-prímás kitüntető okle­ve­­­lj­­ének tulajdonosa, ajánlja újonan nyitott C1­Q arany-, ezüst- és ékszer-raktárát,­­ mely f. évi ápril hó 10-től kezdve C3 X Budapesten, hatvani-utca 2. sz. a., a régi posta- ib­ . épületben van. V Raktáram mindenféle arany-, ezüst- és ékszerneműekkel, ifj V — melyek a legsolidabban és úgy a t. hölgyek, mint az ék- ijr szerkedve’ö t. uraságok ízlésének megfelelőleg vannak készít- ifjja ve, — folyvást a legdusabban van ellátva. 135 Egyuttal bármily nagymérvű arany-, ezüst- és ékszernemű­ Qi­s megrendelések is elvállaltalak, s gyorsan és a­­ gcs nosabb tr­án modorban ekészittetnek. #OOGeüOGOG©ÖOO®öo|] A legújabb és legszebb párisi és bécsi női kalapok ,top valamint gyermek-fejkötők és fejdiszek nagy választék­ban kaphatók STENGER Tv-Pesten, uri-utca 8. sz. I. emel. levő női divat­termében. Megrendelések a vidékre utánvét mellett azonnal esz­közöltetnek. lő’-* Nélkü­lözh­etlen |T.... minden háztartásban. - A'\- IP ! Tiszta ivóviz nyerhetésére szab. vízszűrő-készület wlii­Kill plastikai szénből szobák és konyhahasználatra, saját termében, s Zircz k. a. hárfajátékát külö­nös tetszéssel fogadták. — A világkiállításnak, mely igen pompás, vasárnap mintegy hatezer láto­gatója volt. — A világtárlat helyisége május 3-di­­kától kezdve minden vasárnap és szerdán nyitva lesz a közönség előtt, 14-dikén a rotundában rendeznek nagy katonai hangversenyt ötszáz zenészszel. —­­Rusz Hedvig, a Bondy Teréz fiatal gyilkosa, börtöni sétáiban­ összeszedett minden tört üvegdarabot s porrá zúzva, ezzel akarta magát (levesben bevéve) kivé­gezni, de egy fogolytársa feljelenté előkészületét s az üvegport elvették tőle. — Ferdinánd császár, egy prágai hír szerint, oly jól érzi magát, hogy már a jövő hó közepén átköltözik nyári tartózkodási helyére Pleskowitzba. *** Külföldi rövid hírek. Varsóban szep­tember 15-én öt napig tartó átalános gazdászati ki­állítás nyílik meg, melyen csak lengyelországi kiál­lítók nyerhetnek jutalmat. — A „Times“ azt írja, hogy a pesti képviselőházban »gróf Tranyi« (ol­vasd Irányi Dániel) interpellált gróf Beust egy régi sürgönye miatt. — Heidelbergben Bunsen vegyta­nár irodájában szerencsétlenség történt, ugyanis el­hunyt gyufáról tűz támadván, elégett az a nagybecsű természettudományi mű is, melyen e nagy tudós négy év óta dolgozott s már egészen készen is volt; a fo­galmazványok szintén hamuvá lettek.­­ A londoni Händel-ünnep junius 19-dik, 22-dik, 24 és 26-dik napjain lesznek a kristálypalotában s a »Messiás« és »Izrael Egyptomban« cimü oratóriumokat s a régi mester több jeles művét adják elő. — Velencében olaszok és angolokból bizottság alakult, mely lord Byronnak szobrot akar emelni velencei területen. — Gróf Zichy osztrák-magyar nagykövet tegnapelőtt nyújta át a szultánnak meghitele iratát; a szultán igen szívélyesen fogadta őt, kiemelve az osztrák csá­szár és magyar király iránti rokonszenves érzelmeit.­­ Bagdad városát 25 kilométernyi területben el­öntötte a kiáradt Tigris folyó; ezzel egy időben roppant szélvihar volt, mely számos házat lerombolt s nehány embert meg is ölt. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. Dr. Závori Sándor, fürdő-orvos, május 4-dikétől kezdve működése terén , Gleichenbergben található. 166 W Figyermek-öltözetek melyek állanak: Zubbony-, nadrágból és mellény­­ből, posztó- és gyapjúszövetből készítve, nagyban és kicsinyben a legolcsóbban kaphatók a pozsonyi ruhagyár-raktárban Budapesten, váczi út 1. sz. az »arany golyóhoz« czim­­zett házban. Postai utánvét mellett is megküldetnek. Levélbeli meg­rendeléseknél elegendő az életkor megjelölése. XiOOOOOOOOOOOOOOOOt ő Folyó évi május hó 2-án történik egy­­ Q francia ház Q X megnyitása, § | LON­KA és Társ. § X Ugyanott készletben vannak X X gyász-különlegességek, g­y kész női ruhák, fehérnemű és menyasz- Q X szonyi felszerelések X ^ a párisi divat szerint. ^ 3QT Gyászöltözetek 24 óra alatt pontosan Yf w elkészíttetnek. 157 U 5 Színház-tér, Haas-féle palotában 1. emelet,­­ XMXSOOÖÖÖÖCX xxxxxxx Hetenkint fris érkezésü­nk -A_ST7"árx37-T7-sze]^et s a jelen idényre már megnyitott, meleg és hideg hasz-­­­nálatra kényelemmel berendezett U ásványviz-irodáját 52­­ ajánlja É»ERKUTY L., magyar kir. udvari ásványvíz szállító. Budapesten, Erzsébet-tér 1. szám alatt Bérlet «2*­­ 23. sz. NEMZETI MM SZÍNHÁZ, Budapest, csütörtökön, ápril 30-kan, 1874. Örmény Lujza k. a. első föllépteül: A szevillai borbély. Víg opera 2 felvonásban. Gróf Almaviva — Bartalo, orvos — Rosina, gyámleánya Basilio,zenemester Figaro borbély — Bertha, Rosina nevelője Ortiszt — — Fiorillo, Almaviva inasa Jegyző * — — Zenéjét szerzette Rossini. — Pauli. — Ormai. — Ormány L. k. a. — Kőszeghi. — Láng. — Korcsek L. — Széphegyi. — Szalai. — Fichtner. Doctor der Musik címet távollét alatt (in absentia) nyerhetnek műveit urak és hölgyek, nevezetesen művészek, zenészek, tanárok, opera-éne­kesek. Bérmentes kérdezősködések­re ingyen értesítést kérhetni e cím alatt: Medieus, 46, Königstrasse, Jersey. (H 4726). 150 AVIS AUX DAMES! La MALLE DES INDES, spécialité des Foulards des Indes et de Chine, 24 et 26, passage Verdeau, á Paris, a l’honneur de prévenir les Dames qu’elle vient de recevoir ses belles Nou­­veautés en Foulards de l’Inde pour Robes et met ä leur disposition sa riche collection d’Echan­­tillons se composant de huits cents échantillons a cboisir. 406 Envoi d’échantillons franco. ^ Csődtömeg végeladó 15 Fiedler József és társa hímzések, divatselyemáruk és confectió­­raktárak, Dorottya­ utca 8-dik szám, a csődtömeg által becslésárak szerint nagyban és ki­csinyben végképen eladatnak. 159 Tulajdonos Tóth Kálmán. Kiadja és nyomatja az „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvénytársulat. STEINBACH M. A. Pesten, váci boulevard 34. sz. Tavas­zra­ az embernek uj ruhára van szüksége. De még ezen kí­vül sok mindenféle szükségei vannak ; azért kívánom mindenkinek, hogy úgy járjon mint én Orlicé R. tanár Berlinben. Wilhelmstrasse 125. nemcsak pompás ta­vaszi öltönyhöz juttatott, hanem most már leggr­ev­é­s­z is van a zsebemben, s mindez azért, mivel Orlicé R. tanár úrhoz bizalomteljesen utasításért folyamodtam, melylyel rövid idő múlva ternát nyertem. Schwechat, Bécs mellett. 131 Bauer Antal. 432

Next