Fővárosi Lapok 1874. május (99-123. szám)

1874-05-01 / 99. szám

zománc készítése keleten ép oly régi, mint elterjedt mesterség, s valószínű is, hogy innen származott át Byzancba. Mint már a régi korokban, úgy most is, nagy mértékben mivelik Kbinában és Japánban, de a színérzék s a kivitel lelkiismeretessége már kétszá­zad óta veszendőben van. Iparmúzeumunk Xantus népismei gyűjteményéből régi és uj email cloisonné­­tárgyakat bir s igy a hanyatlást könnyen tanulmá­nyozhatjuk. A régi japániak nagyon szépek, a zo­máncanyag vegyitése s a különféle színek érvényre juttatása jól észlelhető rajtok. A khinaiak pedig ép oly becsesek, mint szerfölött ritkák. Az ébenfa-áll­ványokon elhelyezett illatszertartók, teacsészék, kü­lönféle alakú és díszítésű vázák, asztali díszedények­­és teatartók mind oly példányok, melyek egy alap­jában rég kihaltnak mondható műiparág tündöklő maradványai. Az újabbak sem rajz, sem szin, sem csil­logás tekintetében nem hasonlíthatók össze azokkal. A francia és angol földön talált s a gallok és keltáknak tulajdonított tárgyak a zománc oly nemét képviselik, mely különben a keleten szintén ismere­tes volt s mely a tizenegyedik és tizenkettedik szá­zadban a Rajna mentén, Kölnben, Trierben s Limo­­ges-ban a művészet magaslatára emelkedett. A kö­zépkori iparművészek ugyanis csakhamar belátták, hogy az email cloisonné nehezen elkészíthető reke­szeit az illető tárgyakba vésett mélyedések vagy gödrök igen jól helyettesíthetik, mert a zománc­anyag befogadására és magába foglalására szintoly alkalmasak. így keletkezett a »gödrös zománc« (email champ-levél) mely a khinaiaknál is fölváltotta a cloisonnét, s mely úgy látszik a régi gallok és kel­ták tradíciója nélkül, a Rajna vidékén is újraéledt. A gödrös zománc technikai módja nem sokban különbözik a rekesz-zománcétól. Ennél a rajz körvo­nalait az email által el nem takart sodronyfonalak je­lölik, annál a fémtárgyba vájt mélyedésen tüntetik föl. Az email champ-leve ekkép a vésést és metszést is fejlesztő s azonkívül a csiszolás tökéletesedését is elő­­segíté, miuán a mélyedésekbe foglalt zománc utóla­gosan még sok igazítást és pótlást igényelt. Átalában a gödrös zománc nem oly tiszta művészeti termelők, mint a rekesz-zománc. A fémtárgyakba vájt mélye­dések közti élek sohasem metszhetők oly szabályos és vékony vonalakká, mint a milyeneket a szabadon s igy művészileg alakítható sodrony képezhet. Az email champ-levé csakhamar stereotyppé és unalmas­sá válhatik, mig a rekesz-zománc az önkénytes ala­kításnak tág tért enged s oly változatos lehet, a mily sokféle alakban befuthatja a sodronyháló az illető tárgyak felületét.­­• A román styl számos email­­műben nyert kifejezést. A tizenegyedik és tizenket­tedik században emberalakok ábrázolására használ­ták s ezek többnyire arany alapon színes arccal és ruházattal jelentek meg. Később csupán kék szint használtak s az árnyékolást a véső működése segítette elő, miáltal a technika lassankint közönséges mester­séggé fajult. A tizenegyedik században a kéken kí­vül a vöröset és zöldet is használták, melyhez a ti­zenkettedikben még a viola és szürke szin járult. A tizenharmadik század folytán az olasz festé­szet lehányta a byzantizmus kérgét, mely fejlődésé­nek addig útját állta s a merev formalizmust az ala­kítás könyedsége és szabadsága váltotta föl. A mű­vészet géniuszának éltető lehelete a zománcot is érte s ez egyszerre szakított eddigi színtelen, feszes, szög­letes modorával s domborodni és színesedni kezdett, így keletkezett az »átlátszó domború zománc« (email translucide sur relief vagy­ email de basse taille), melynek technikája egyszerűen abban áll, hogy a zománc alapját dombormű módjára alakiták s ezt oly vékony email-réteggel vonták be, hogy rajta át­­csillámlott s tökéletes rajzot mutatott. E mód Olasz­országban keletkezett s innen Francia- és Német­országba is átszármazott, hol különösen a tizenegye­dik században nagy virágzásnak indult. Az email translucide egy másik neme az, mely­nek alapja dombormű helyett valami vésett rajz, mely aztán a zománc-rétegen átcsillámlik. Ez átme­netül szolgált az email leghíresebb s legművészibb fajára a »zománc-festés«-re, mely Limoges-ból veszi eredetét. Az eljárás következő. Valamely réz lapot sötét zománcréteggel vonnak be, mely alapul szolgál a készítendő festvénynek. E rétegre azután rárakják a különféle színeket, melyeken, a­mint az árnyéko­lás és világítás kívánja, az »aláfestés« többé-kevésb­­bé átcsillámlik. A legrégibb zománc­festések »szür­kében játszanak (grisaille.) A sötéten aláfestett alap­ra vagy átlátszatlan fehér színeket raktak, úgyhogy a­hol árnyékra volt szükség, ez alapot a fehér szín csak kevéssé, vagy épen nem takarta el (a fehér zo­mánc mindig átlátszatlan,) , vagy a vékony fehér réteget a feketére rakták s az előbbit az égetés előtt az illető helyeken ismét levakarták, úgyhogy a sö­tét alap ismét láthatóvá lön. A leghatályosabban vi­lágított részeket fehér és arany, a testrészeket test­­szinek tüntetők föl. Az ekkér nyert zománc­festések a renaissance legszebb vívmányai közé tartoznak, me­lyek fényesen ragyogtatják ama nagy művészeti korszak férfiainak neveit, kik, mint zománc képírók szerfölött szerény téren oly hatást igyekeztek elérni, a­milyenre az olajfestők nagyigényű, terjedelmes vásznaikon gyakran hiába törekedtek. A zománc­festés különben rokon az olaj­képirással: a festék­anyag különbsége mellett a kivitel módja ugyanegy s abban is megegyeznek, hogy a kész festvényen utólagosan igazítani is lehet. A zománc­képnek külön­ben előnye, hogy csillogásra hatályosabb, szinte vi­szont nyugodtabb s igy egészben oly öszhangzást mu­tat, mely a részletek s az egyes körvonalak kevésbbé élezett voltáért mindig kárpótolhat. Egy Limousin, Courteys, Penicaud és Reymond, ki a zománc-folya­dékba mártotta ecsetét s tálak, csészék, virágtartók s szekrénykék fölületére varázsolt képeit a rettentő költő­tlen kályhában maradandóvá­­ sütögette; csak ely nagy művész, mint a nagy Palma, Tintoret­to, Banano vagy Coreggio akármelyik méltó vagy méltatlan pályatársa, kinek színeit a fönséges, sugár­gazdag nap szántotta s varázsló művészeti életre! A minden szép és nagy sorsát természetesen a zománc­festés sem kerülhette el: elpusztult és el­enyészett. A tizennyolcadik században a porcellán­­festést majmolta s igy célját téveszté. A mi a régi jó technika tradíciójából meg lön mentve számunkra, azt a­­ rendjeleknek köszönhetjük. Bizonyos érdem­rendek jeleinek századok óta egyenlőknek kellvén lenniök : az email s az email-festés technikája telje­sen nem enyészhetett el. Néhány év előtt, midőn francia, angol, bécsi és budapesti ötvösök (Christoffe, Lepec, Barbedienne, Elklington,Ratzersdorfer, Haas, Egger és Böhm) a zománc-művészetet uj életre kel­tették, az egykori fényes korszak hagyományának e foszlányaiba kapaszkodtak s mai nap a zománc-ké­­szitésnek legalább is oly jövője kínálkozik, a mily e múltja van. A nevezett iparművészek s mások is a­­ zománc minden általunk említett faját mivelik s a keletiekkel sikeresen vetélkednek. Iparmuzeumunk a régi és újabb keleti zománc­tárgyakon kívül a byzanci és limoges-i nemből is ér­dekes darabokkal bir. Egy byzanci kép s egy ke­reszt az email champ-levé jellemzetes példányai s Pulszky Ferenc ajándékai. Nagyon érdekes egy Elklington-féle galvanoplasticai utánzat is, miután ez a hírneves angol iparművész új találmányát képvise­li. De legbecsesebb egy casette, limoges-i festésekkel, mely régi munka s Fischbach híres ipartörténész szerzeménye. Egy könyvtábla a francia imitációk egy sikerült példánya. A magyar zománc, melyről az ötvös­művekről szóló cikkünkben fogunk megemlé­kezni, s az email translucide, a nemzeti múzeum ré­­giségosztályában van kitűnően képviselve. Fővárosi hírek. * A Kisfaludy-Társaság szerdai ülésén szépszá­mú közönség jelent meg. Szépszámú a szépnemből is, mert a Kisfaludy-teremben ritkán szokott össze­gyűlni annyi hölgy, mint amennyihez ezúttal volt szerencsénk. Tagok szintén számosan jelentek meg s a veteránok közül Horváth Mihályt is a szépirodalmi zöldasztalnál láttuk. Ez érdekeltség valószínűleg fo­kozódni fog hónapról-hónapra, ha kellő eredménye lesz ama körlevélnek, melyet a társulati elöljáróság a tagokhoz intézett, felhíva s buzdítva őket felolvasá­sok tartására. A havi ülések tárgysorát ezentúl igye­keznek tervszerűleg osztani be, hogy ne csak az ke­rüljön szőnyegre, a­mit az esetleg nyújt, hanem a lehetőség szerint előre meg lehessen állapítani, hogy melyik hónapban kik fognak felolvasni. Ezúttal két széptani értekezés volt. P. Szathmáry Károly a genia­­lis Zichy Mihály húsz képét ismertető: vadászati, életképi és történelmi műveit, felmutatva azt a sok­oldalúságot, melynél fogva e művészt bajos határo­zottan valamely műfaj körébe osztályozni. Az érte­kezést lapunk fogja közleni s ekkér nincs szüksé­günk belőle kivonatot adni, s csak azt a sokszor han­goztatott, de még mindig ismétlésre szoruló óhajtást viszhangozzuk belőle, vajha e kitűnő művész mun­kásságát előkelőink is igénybe vennék néha, miután tőle alig bírunk valamit a hazában. A felolvasó ma­gával hozta az ismertetett rajzok és festvények ki­tűnő fényképeit is, melyek kézről-kézre jártak a ta­gok közt, s melyeket valóban élvezet nézni a rajz dí­sze, a kompozíciók szellemdússága és a kifejezések eredetisége miatt. A tetszéssel fogadott előadás után Berczik Árpád folytatta Czakó Zsigmondról írt mű­vének felolvasását, most nem életéről, hanem mű­veiről szólva. E költőt is — úgymond — kit életé­ben tapsoltak, halála után könnyen feledtek, pedig ő emlékezést érdemel, mert igazi drámaköltő volt s egyéniségének fontossága, mely a közönségre in­kább hatott, mint a kritikára, kitűnik minden művé­ből. Ereje leginkább társadalmi drámában nyilatko­zik, miután lelkét főleg a társadalom és bölcsészet problémái foglalták el. A felolvasó némi párhuzamot vonva közte és Hebbel, lord Byron és később Les­sing közt, főleg a »Végrendelet«-et (s ennek kivált örülési és végső nagy jelenését) és a »Leonát” ismer­­teté, mely utóbbiban a költő egyénisége legerősebben nyilvánul, úgyhogy a magányban a természetet imá­dó Krászt nem is más, mint a költő maga. E mű ha tévedés is, de érdekes specialitás, zord, fenséges, fér­finak való darab. A színpadon nem csinált szerencsét, de az irodalomban külön hely illeti meg, mint az üvegházban az exotikus növényt. Bérczik szerint: a képzelem és szenvedély emelték Czakót oly dráma­íróvá, hogy csak Katona és Teleky László múlták fö­lül, kiknél rikítóbb, de élesebben körvonalazott egyé­niség. Gondolatok embere volt s Erdélyi János azt írta róla: arcáról egy-egy gondolatot vártunk min­den percben.« Gyulai Pál, ki ez ülésen elnökölt, meg­jegyzést tett a felolvasás egy pár pontjára, ellentmon­dást látván abban az állításban, hogy Czakó főleg egyénisége által hatott a közönségre, s mégis »Leo­nát,« melyben egyénisége (a magával tisztában nem létes s a meg nem emésztett bölcselmi eszmék) legin­kább nyilvánult, hidegen fogadták. Bérezik ellenvető, hogy ő nem azt állítá, mintha Czakó csupán egyéni­sége által hatott volna a közönségre, mert hatott egyébbel is. A vita röviden véget érvén, a titkár je­lenté, hogy Turul Ferenc „Tündér-meséket* adott be bírálatra, (bírálóivá Szathmáry Károlyt és Ber­czik Árpádot jelölték ki,) és hogy a hazai első taka­rékpénztár újra kétszáz forintot adott a társaságnak. Szigligeti Ede pedig háromszáz forinttal az alapítók sorába lépett. * Az „Egyetértés“ azt írja, hogy lapunk gr. Apponyi Sándort a »Figaro« kéteshitelű köz­lése után dekretálta ,»ifju tudós«-nak, mit most az egész sajtó viszhangoz a »füttyös gróf urfiról.« Igaz, hogy a »Figaro« kire juttatá őt újólag eszünkbe, de azt, hogy régészettel és történelemmel alaposan fog­lalkozik, egészen eredeti forrásból tudjuk. Pulszky Fe­renc eleget emlegette azt szombati estélyein s pár íz­ben az akadémiában is, mindig nagy tisztelettel szól­va e nemes szenvedélyű fiatal főúrról, a­mi alkalmasint többet nyom a latban, mint az »Egyetértés« újdon­dászának könnyűvérű észrevétele, mely eszünkbe juttatja a tigris-kacagányba bújt és lándzsát fogott Autolykust, midőn ez oly nagyúri »megvetést sugá­roz« nála különb emberek alacsony voltára. * A képviselőház tegnapi ülésén Nikolits Sán­dor interpellációt intézett a török és szerb vasút csat­lakozási pontjait illetőleg; a közlekedési miniszter, miután ez ügy most van elintézendőben, elhalasztá a választ. —Lükő Géza a sepsii járásbíróság némely bajaira nézve interpellált s megnyugtató választ ka­pott. — Ezután a központi előadók tettek jelentése­ket. — Végül — üres padok előtt — több apró tör­vényjavaslatot tárgyaltak. * Gyászesetek. A képviselőház háznagyát, vi­­sontai Kovách Lászlót az a súlyos csapás érte, hogy neje, szül. Mocsáry Róza asszony, (Mo­­csáry Lajos nővére,) szerdán délután elhúnyt szél­­hüdésben, s ma temetik el Vámos-Györkön. Igen szeretetreméltó, családi erényekben diszlő hölgy volt, kinek korai elhunytát minden ismerőse mély rész­véttel fájlalja. — Tárkányi Béla ismert iró, ka­nonok s a Szent-István társulat igazgatója pedig 78 éves édes anyj­á­t vesztte el, ki m. hó 25-én halt meg Egerben. — Egy kassai gyászlap gr. Csáky Já­­nosné szül. Klobusitzky Kornélia asszonynak 57 éves korában történt elhunytát jelenti. Férjén kivül szá­mos gyermeke maradt, köztük Semsey Jenőné szül. Csáky Irma grófnő, ki egy év előtt a Liszt hang­versenyein is énekelt, s gr. Csáky Gyula képviselő. A köztiszteletben állt úrhölgyet tegnap temették el a Csákyak szendrői sírboltjába. * „A törvényszéki teremből“ című munkára Hang Ferenc budai ügyvéd előfizetési vagy aláírási fölhívást külde szét. E ma hazai és külföldi érdekes bűneseteket és fenyító bűntárgyalásokat tárgyazó gyűjtemény lesz, a fölhívás szerint: tanulságos és élvezetes olvasmány nemcsak bírák és ügyvédek, hanem átalában az olvasók számára. Lesznek benne régibb tárgyúak is, például »Stuart Mária utósó órái.« Először két kötet jelenik meg, melynek előfi­zetési ára 2 írt, s a pénzt vagy aláírást a szerző május végéig kéri lakására (Buda, Víziváros, főutca, 207. szám alatt) beküldeni. Ha a pártolás lehetővé teszi, akkor negyedévenként két-három kötettel fogja folytatni. Óhajtjuk, hogy e magyar Pittavárban több legyen a lélektani, mint az izgalmas elem, a szer­kesztője főleg a tanulságosra s ne a borzalmasra fek­tesse a súlyt. * A gazdasszony-egylet elhatárza, hogy árva­­lányházát, melyben most ötven lányt képeznek, ki fogja építtetni száz árvaleány számára. Az ezzel járó tetemes költségek fedezésére többféle segélyforrást fog igénybe venni, így a többi közt e célra május 16-dikán nagy majálist is rendez a Margit-szigeten. * A fagy — ez az, miről most mindenki beszél, félve, aggódva a rosz hírektől. Nemcsak Szepesben, hanem Szatmárban, Mármarosban, Ungban, Tren­­csénben s Erdélyben is hó esett e napokban. Mis­kolcról, Kecskemétről, Egerből, Debrecenből, s az ország számos más helyéről fagyot jelentettek, mely szőlőben, gyümölcsben sok kárt tett. Néhol azt hi­szik, hogy a gyümölcs egészen oda van. Szegszárdon nem vettek észre kárt. Hogy a szerda­ éjjeli fagy nem járt tetemes veszteségek nélkül, az bizonyos, de lehető, hogy a rész évektől annyi bajt kapván, az emberek itt-ott az első napon nagyobbnak is látják . 435

Next