Fővárosi Lapok 1874. május (99-123. szám)
1874-05-01 / 99. szám
zománc készítése keleten ép oly régi, mint elterjedt mesterség, s valószínű is, hogy innen származott át Byzancba. Mint már a régi korokban, úgy most is, nagy mértékben mivelik Kbinában és Japánban, de a színérzék s a kivitel lelkiismeretessége már kétszázad óta veszendőben van. Iparmúzeumunk Xantus népismei gyűjteményéből régi és uj email cloisonnétárgyakat bir s igy a hanyatlást könnyen tanulmányozhatjuk. A régi japániak nagyon szépek, a zománcanyag vegyitése s a különféle színek érvényre juttatása jól észlelhető rajtok. A khinaiak pedig ép oly becsesek, mint szerfölött ritkák. Az ébenfa-állványokon elhelyezett illatszertartók, teacsészék, különféle alakú és díszítésű vázák, asztali díszedényekés teatartók mind oly példányok, melyek egy alapjában rég kihaltnak mondható műiparág tündöklő maradványai. Az újabbak sem rajz, sem szin, sem csillogás tekintetében nem hasonlíthatók össze azokkal. A francia és angol földön talált s a gallok és keltáknak tulajdonított tárgyak a zománc oly nemét képviselik, mely különben a keleten szintén ismeretes volt s mely a tizenegyedik és tizenkettedik században a Rajna mentén, Kölnben, Trierben s Limoges-ban a művészet magaslatára emelkedett. A középkori iparművészek ugyanis csakhamar belátták, hogy az email cloisonné nehezen elkészíthető rekeszeit az illető tárgyakba vésett mélyedések vagy gödrök igen jól helyettesíthetik, mert a zománcanyag befogadására és magába foglalására szintoly alkalmasak. így keletkezett a »gödrös zománc« (email champ-levél) mely a khinaiaknál is fölváltotta a cloisonnét, s mely úgy látszik a régi gallok és kelták tradíciója nélkül, a Rajna vidékén is újraéledt. A gödrös zománc technikai módja nem sokban különbözik a rekesz-zománcétól. Ennél a rajz körvonalait az email által el nem takart sodronyfonalak jelölik, annál a fémtárgyba vájt mélyedésen tüntetik föl. Az email champ-leve ekkép a vésést és metszést is fejlesztő s azonkívül a csiszolás tökéletesedését is elősegíté, miuán a mélyedésekbe foglalt zománc utólagosan még sok igazítást és pótlást igényelt. Átalában a gödrös zománc nem oly tiszta művészeti termelők, mint a rekesz-zománc. A fémtárgyakba vájt mélyedések közti élek sohasem metszhetők oly szabályos és vékony vonalakká, mint a milyeneket a szabadon s igy művészileg alakítható sodrony képezhet. Az email champ-levé csakhamar stereotyppé és unalmassá válhatik, mig a rekesz-zománc az önkénytes alakításnak tág tért enged s oly változatos lehet, a mily sokféle alakban befuthatja a sodronyháló az illető tárgyak felületét.• A román styl számos emailműben nyert kifejezést. A tizenegyedik és tizenkettedik században emberalakok ábrázolására használták s ezek többnyire arany alapon színes arccal és ruházattal jelentek meg. Később csupán kék szint használtak s az árnyékolást a véső működése segítette elő, miáltal a technika lassankint közönséges mesterséggé fajult. A tizenegyedik században a kéken kívül a vöröset és zöldet is használták, melyhez a tizenkettedikben még a viola és szürke szin járult. A tizenharmadik század folytán az olasz festészet lehányta a byzantizmus kérgét, mely fejlődésének addig útját állta s a merev formalizmust az alakítás könyedsége és szabadsága váltotta föl. A művészet géniuszának éltető lehelete a zománcot is érte s ez egyszerre szakított eddigi színtelen, feszes, szögletes modorával s domborodni és színesedni kezdett, így keletkezett az »átlátszó domború zománc« (email translucide sur relief vagy email de basse taille), melynek technikája egyszerűen abban áll, hogy a zománc alapját dombormű módjára alakiták s ezt oly vékony email-réteggel vonták be, hogy rajta átcsillámlott s tökéletes rajzot mutatott. E mód Olaszországban keletkezett s innen Francia- és Németországba is átszármazott, hol különösen a tizenegyedik században nagy virágzásnak indult. Az email translucide egy másik neme az, melynek alapja dombormű helyett valami vésett rajz, mely aztán a zománc-rétegen átcsillámlik. Ez átmenetül szolgált az email leghíresebb s legművészibb fajára a »zománc-festés«-re, mely Limoges-ból veszi eredetét. Az eljárás következő. Valamely réz lapot sötét zománcréteggel vonnak be, mely alapul szolgál a készítendő festvénynek. E rétegre azután rárakják a különféle színeket, melyeken, amint az árnyékolás és világítás kívánja, az »aláfestés« többé-kevésbbé átcsillámlik. A legrégibb zománcfestések »szürkében játszanak (grisaille.) A sötéten aláfestett alapra vagy átlátszatlan fehér színeket raktak, úgyhogy ahol árnyékra volt szükség, ez alapot a fehér szín csak kevéssé, vagy épen nem takarta el (a fehér zománc mindig átlátszatlan,) , vagy a vékony fehér réteget a feketére rakták s az előbbit az égetés előtt az illető helyeken ismét levakarták, úgyhogy a sötét alap ismét láthatóvá lön. A leghatályosabban világított részeket fehér és arany, a testrészeket testszinek tüntetők föl. Az ekkér nyert zománcfestések a renaissance legszebb vívmányai közé tartoznak, melyek fényesen ragyogtatják ama nagy művészeti korszak férfiainak neveit, kik, mint zománc képírók szerfölött szerény téren oly hatást igyekeztek elérni, amilyenre az olajfestők nagyigényű, terjedelmes vásznaikon gyakran hiába törekedtek. A zománcfestés különben rokon az olajképirással: a festékanyag különbsége mellett a kivitel módja ugyanegy s abban is megegyeznek, hogy a kész festvényen utólagosan igazítani is lehet. A zománcképnek különben előnye, hogy csillogásra hatályosabb, szinte viszont nyugodtabb s igy egészben oly öszhangzást mutat, mely a részletek s az egyes körvonalak kevésbbé élezett voltáért mindig kárpótolhat. Egy Limousin, Courteys, Penicaud és Reymond, ki a zománc-folyadékba mártotta ecsetét s tálak, csészék, virágtartók s szekrénykék fölületére varázsolt képeit a rettentő költőtlen kályhában maradandóvá sütögette; csak ely nagy művész, mint a nagy Palma, Tintoretto, Banano vagy Coreggio akármelyik méltó vagy méltatlan pályatársa, kinek színeit a fönséges, sugárgazdag nap szántotta s varázsló művészeti életre! A minden szép és nagy sorsát természetesen a zománcfestés sem kerülhette el: elpusztult és elenyészett. A tizennyolcadik században a porcellánfestést majmolta s igy célját téveszté. A mi a régi jó technika tradíciójából meg lön mentve számunkra, azt a rendjeleknek köszönhetjük. Bizonyos érdemrendek jeleinek századok óta egyenlőknek kellvén lenniök : az email s az email-festés technikája teljesen nem enyészhetett el. Néhány év előtt, midőn francia, angol, bécsi és budapesti ötvösök (Christoffe, Lepec, Barbedienne, Elklington,Ratzersdorfer, Haas, Egger és Böhm) a zománc-művészetet uj életre keltették, az egykori fényes korszak hagyományának e foszlányaiba kapaszkodtak s mai nap a zománc-készitésnek legalább is oly jövője kínálkozik, a mily e múltja van. A nevezett iparművészek s mások is a zománc minden általunk említett faját mivelik s a keletiekkel sikeresen vetélkednek. Iparmuzeumunk a régi és újabb keleti zománctárgyakon kívül a byzanci és limoges-i nemből is érdekes darabokkal bir. Egy byzanci kép s egy kereszt az email champ-levé jellemzetes példányai s Pulszky Ferenc ajándékai. Nagyon érdekes egy Elklington-féle galvanoplasticai utánzat is, miután ez a hírneves angol iparművész új találmányát képviseli. De legbecsesebb egy casette, limoges-i festésekkel, mely régi munka s Fischbach híres ipartörténész szerzeménye. Egy könyvtábla a francia imitációk egy sikerült példánya. A magyar zománc, melyről az ötvösművekről szóló cikkünkben fogunk megemlékezni, s az email translucide, a nemzeti múzeum régiségosztályában van kitűnően képviselve. Fővárosi hírek. * A Kisfaludy-Társaság szerdai ülésén szépszámú közönség jelent meg. Szépszámú a szépnemből is, mert a Kisfaludy-teremben ritkán szokott összegyűlni annyi hölgy, mint amennyihez ezúttal volt szerencsénk. Tagok szintén számosan jelentek meg s a veteránok közül Horváth Mihályt is a szépirodalmi zöldasztalnál láttuk. Ez érdekeltség valószínűleg fokozódni fog hónapról-hónapra, ha kellő eredménye lesz ama körlevélnek, melyet a társulati elöljáróság a tagokhoz intézett, felhíva s buzdítva őket felolvasások tartására. A havi ülések tárgysorát ezentúl igyekeznek tervszerűleg osztani be, hogy ne csak az kerüljön szőnyegre, amit az esetleg nyújt, hanem a lehetőség szerint előre meg lehessen állapítani, hogy melyik hónapban kik fognak felolvasni. Ezúttal két széptani értekezés volt. P. Szathmáry Károly a genialis Zichy Mihály húsz képét ismertető: vadászati, életképi és történelmi műveit, felmutatva azt a sokoldalúságot, melynél fogva e művészt bajos határozottan valamely műfaj körébe osztályozni. Az értekezést lapunk fogja közleni s ekkér nincs szükségünk belőle kivonatot adni, s csak azt a sokszor hangoztatott, de még mindig ismétlésre szoruló óhajtást viszhangozzuk belőle, vajha e kitűnő művész munkásságát előkelőink is igénybe vennék néha, miután tőle alig bírunk valamit a hazában. A felolvasó magával hozta az ismertetett rajzok és festvények kitűnő fényképeit is, melyek kézről-kézre jártak a tagok közt, s melyeket valóban élvezet nézni a rajz dísze, a kompozíciók szellemdússága és a kifejezések eredetisége miatt. A tetszéssel fogadott előadás után Berczik Árpád folytatta Czakó Zsigmondról írt művének felolvasását, most nem életéről, hanem műveiről szólva. E költőt is — úgymond — kit életében tapsoltak, halála után könnyen feledtek, pedig ő emlékezést érdemel, mert igazi drámaköltő volt s egyéniségének fontossága, mely a közönségre inkább hatott, mint a kritikára, kitűnik minden művéből. Ereje leginkább társadalmi drámában nyilatkozik, miután lelkét főleg a társadalom és bölcsészet problémái foglalták el. A felolvasó némi párhuzamot vonva közte és Hebbel, lord Byron és később Lessing közt, főleg a »Végrendelet«-et (s ennek kivált örülési és végső nagy jelenését) és a »Leonát” ismerteté, mely utóbbiban a költő egyénisége legerősebben nyilvánul, úgyhogy a magányban a természetet imádó Krászt nem is más, mint a költő maga. E mű ha tévedés is, de érdekes specialitás, zord, fenséges, férfinak való darab. A színpadon nem csinált szerencsét, de az irodalomban külön hely illeti meg, mint az üvegházban az exotikus növényt. Bérczik szerint: a képzelem és szenvedély emelték Czakót oly drámaíróvá, hogy csak Katona és Teleky László múlták fölül, kiknél rikítóbb, de élesebben körvonalazott egyéniség. Gondolatok embere volt s Erdélyi János azt írta róla: arcáról egy-egy gondolatot vártunk minden percben.« Gyulai Pál, ki ez ülésen elnökölt, megjegyzést tett a felolvasás egy pár pontjára, ellentmondást látván abban az állításban, hogy Czakó főleg egyénisége által hatott a közönségre, s mégis »Leonát,« melyben egyénisége (a magával tisztában nem létes s a meg nem emésztett bölcselmi eszmék) leginkább nyilvánult, hidegen fogadták. Bérezik ellenvető, hogy ő nem azt állítá, mintha Czakó csupán egyénisége által hatott volna a közönségre, mert hatott egyébbel is. A vita röviden véget érvén, a titkár jelenté, hogy Turul Ferenc „Tündér-meséket* adott be bírálatra, (bírálóivá Szathmáry Károlyt és Berczik Árpádot jelölték ki,) és hogy a hazai első takarékpénztár újra kétszáz forintot adott a társaságnak. Szigligeti Ede pedig háromszáz forinttal az alapítók sorába lépett. * Az „Egyetértés“ azt írja, hogy lapunk gr. Apponyi Sándort a »Figaro« kéteshitelű közlése után dekretálta ,»ifju tudós«-nak, mit most az egész sajtó viszhangoz a »füttyös gróf urfiról.« Igaz, hogy a »Figaro« kire juttatá őt újólag eszünkbe, de azt, hogy régészettel és történelemmel alaposan foglalkozik, egészen eredeti forrásból tudjuk. Pulszky Ferenc eleget emlegette azt szombati estélyein s pár ízben az akadémiában is, mindig nagy tisztelettel szólva e nemes szenvedélyű fiatal főúrról, ami alkalmasint többet nyom a latban, mint az »Egyetértés« újdondászának könnyűvérű észrevétele, mely eszünkbe juttatja a tigris-kacagányba bújt és lándzsát fogott Autolykust, midőn ez oly nagyúri »megvetést sugároz« nála különb emberek alacsony voltára. * A képviselőház tegnapi ülésén Nikolits Sándor interpellációt intézett a török és szerb vasút csatlakozási pontjait illetőleg; a közlekedési miniszter, miután ez ügy most van elintézendőben, elhalasztá a választ. —Lükő Géza a sepsii járásbíróság némely bajaira nézve interpellált s megnyugtató választ kapott. — Ezután a központi előadók tettek jelentéseket. — Végül — üres padok előtt — több apró törvényjavaslatot tárgyaltak. * Gyászesetek. A képviselőház háznagyát, visontai Kovách Lászlót az a súlyos csapás érte, hogy neje, szül. Mocsáry Róza asszony, (Mocsáry Lajos nővére,) szerdán délután elhúnyt szélhüdésben, s ma temetik el Vámos-Györkön. Igen szeretetreméltó, családi erényekben diszlő hölgy volt, kinek korai elhunytát minden ismerőse mély részvéttel fájlalja. — Tárkányi Béla ismert iró, kanonok s a Szent-István társulat igazgatója pedig 78 éves édes anyját vesztte el, ki m. hó 25-én halt meg Egerben. — Egy kassai gyászlap gr. Csáky Jánosné szül. Klobusitzky Kornélia asszonynak 57 éves korában történt elhunytát jelenti. Férjén kivül számos gyermeke maradt, köztük Semsey Jenőné szül. Csáky Irma grófnő, ki egy év előtt a Liszt hangversenyein is énekelt, s gr. Csáky Gyula képviselő. A köztiszteletben állt úrhölgyet tegnap temették el a Csákyak szendrői sírboltjába. * „A törvényszéki teremből“ című munkára Hang Ferenc budai ügyvéd előfizetési vagy aláírási fölhívást külde szét. E ma hazai és külföldi érdekes bűneseteket és fenyító bűntárgyalásokat tárgyazó gyűjtemény lesz, a fölhívás szerint: tanulságos és élvezetes olvasmány nemcsak bírák és ügyvédek, hanem átalában az olvasók számára. Lesznek benne régibb tárgyúak is, például »Stuart Mária utósó órái.« Először két kötet jelenik meg, melynek előfizetési ára 2 írt, s a pénzt vagy aláírást a szerző május végéig kéri lakására (Buda, Víziváros, főutca, 207. szám alatt) beküldeni. Ha a pártolás lehetővé teszi, akkor negyedévenként két-három kötettel fogja folytatni. Óhajtjuk, hogy e magyar Pittavárban több legyen a lélektani, mint az izgalmas elem, a szerkesztője főleg a tanulságosra s ne a borzalmasra fektesse a súlyt. * A gazdasszony-egylet elhatárza, hogy árvalányházát, melyben most ötven lányt képeznek, ki fogja építtetni száz árvaleány számára. Az ezzel járó tetemes költségek fedezésére többféle segélyforrást fog igénybe venni, így a többi közt e célra május 16-dikán nagy majálist is rendez a Margit-szigeten. * A fagy — ez az, miről most mindenki beszél, félve, aggódva a rosz hírektől. Nemcsak Szepesben, hanem Szatmárban, Mármarosban, Ungban, Trencsénben s Erdélyben is hó esett e napokban. Miskolcról, Kecskemétről, Egerből, Debrecenből, s az ország számos más helyéről fagyot jelentettek, mely szőlőben, gyümölcsben sok kárt tett. Néhol azt hiszik, hogy a gyümölcs egészen oda van. Szegszárdon nem vettek észre kárt. Hogy a szerda éjjeli fagy nem járt tetemes veszteségek nélkül, az bizonyos, de lehető, hogy a rész évektől annyi bajt kapván, az emberek itt-ott az első napon nagyobbnak is látják . 435