Fővárosi Lapok, 1874. augusztus (11. évfolyam, 174-197. szám)
1874-08-04 / 176. szám
férfi lépett ki a palotából, egyik szeme feketével bekötve , szokatlan öltözetben, mezítláb; a durva ing fölött ritka díszes török kenyérkabátban; fedetlen feje kitéve a napsugaraknak. Rendkívül sajátságos jelenség, félig szultán, félig filozóf. — Nos, mit akartok ? — kiálta erős hangon: — Ide a kérvényekkel és panaszokkal! Egy része a jelenvoltaknak térdre veté magát, mások fedetlen fővel, legmélyebb alázattal közeledtek feléje. Most a drága kenyéröltönyű, mezítlábas férfiú megpillanta a lengyelt. — Bon jour, monsieur Braniczki! — mi hozza önt hozzám ? — Egy ügy, melyet csak négyszemközt terjeszthetek excellenciád elé! — felesé a gróf. — Bon ! —• tehát várni kell; — kiálta a mezit- s lábas a tömegre; intett Braniczkinak, s egy trophaeu- amokkal, zászlókkal és fegyverekkel díszített föld- szinti terembe léptek. — Le vagyok kötelezve; tehát — ? — Én szeretem excellenciád unokahugát, Engelhardt Natalie kisasszonyt, s kérem beleegyezését el- jegyzésemhez. Potemkin erősen részelé a torkát. — Meg van ön győződve Nataliem viszontszerelme felől? — Legkevésbbé sem. — sietett Braniczki a magyarázattal. — Úgy? — no, hiszen megkérdezheti ön maga ! — mondá Potemkin s megrázta a csengetyűt. Először egy kozák jött be, kinek a kormányzó , suttogva parancsot adott, mire az eltávozott. Néhány másodperc múlva Natalie lépett be. — Itt van ő, — szólt Potemkin. — Kedves gyermekem, a gróf úr, egy ifjú, kit én nagyon becsülök, kezedet kéri. Azért kérettünk ide, hogy mindenelőtt a te véleményedet halljuk. — Ön tudja, drága nagybátyám, hogy az ön akarata mindenben az enyém is ! — felesé Natalie, egy hamiskás oldal tekintetet vetve hosszú pillái alól Braniczkira. — Ez annyit tesz, hogy te igen örülsz a megtiszteltetésnek, melyben a gróf úr részesített, — magyarázó Potemkin, — de miután szived semmi szerelmet sem érez iránta . . . — Azt nem mondtam! — vágott közbe a kis hamis. — Mit mondtál hát ? — pattant föl Potemkin. — Ön maga hallotta, kedves gróf, hogy semmi reményünk sem lehet e tündérgyermekhez, kinek szeszélyei oly számosak, mint az ég csillagai. Bocsásson meg tehát, ha tovább nem tartóztatom, de láthatja ön, mennyire el vagyok foglalva. Ezzel gyorsan hónalja alávette az irományokat, s a kis szőkét kezénél fogva kivezeté a szobából. Braniczki szótlanul maradt ott állva. II. A következő napokon a szerelmes lengyelnek nem volt alkalma szive hölgyéhez közeledhetni; bebarangolta az angol parkot minden irányban; reggelenkint óraszámra hevert egyik-másik fa alatt, mind hiába! Látta a tatárokat, kozákokat, zsidókat és parasztokat kérvényeikkel; látta Potemkint mezítláb, török hálókabátjában megjelenni s a kérvényeket átvenni; s midőn mindenki aludni látszott, s csak ittott volt egy-egy ablak megvilágítva, látott ugyan egy árnyat átvonulni, melyet Natalienak tartott, de ő maga végkép eltűnni látszott. — A sóhajtozó pásztor szerepe kezdett neki végre nem tetszeni, s elkezdd egy félvad ukrajni lovon Cherson néptelen s növénytelen vidékét bekalandozni, csupán egy pár karcsú, sárgaszőrű angol agár kíséretében. Egy este, midőn hasonlókép a vidéken csatangolt, a messze távolból egy jól ismert hangot hallott. Hirtelen hátra fordult a nyeregben, semmi kétség, Natalie volt, ki zöld bársony lovagló-öltönyben, fehér structollal díszített kalapban , kecsesen himbálva magát a nyeregben , egy tejfehér lovon ügetett feléje. — Mit csinál ön itt? — kiáltá most az ifjú felé, — nem tudja ön, hogy ez az én területem ? — s az ifjú lovát zablásánál megragadva, oly nagy komolysággal, amennyivel csak rendelkezhetett, mondá: — Én foglyommá teszem önt, uram! — Oh, úgyis nagyobb mértékben hordom bilincseit, mint szeretném ! — felelé a lengyel. — Ugyan ki fog mindjárt sóhajtozni? — csúfolódék a leány, — elég szép leány van még a világon. Egy férfinak semmi körülmények közt sem szabad elcsüggedni. — Nem is teszem, — válaszolt Braniczki, — csak azért menekültem e magányba, hogy boszút forraljak. — Ellenem ? — kérdé Natalie bájos mosolylyal. — Nem, Potemkin ellen. A két fiatal egymás mellett lovagolt most a város felé. — Oh, megtanítom én őt, —folytatá az ifjú, — meg fogom őt semmisíteni. — Kiváncsi vagyok rá, hogy fogja azt ön megkezdeni ! — vágott közbe Natalie. — Egyenesen Pétervárra, a cárnőhöz megyek, — kiáltá Braniczki, kinek szemei haragtól lobogtak; — föl fogom nyitni szemeit kegyence felől, becsületszavamra ; el fogom neki mondani, mikép hódította meg a Krímet ez a Potemkin úr, mily gyalázatos cselszövényeket játszott, mennyi vért ontott ok nélkül ; el fogom mondani, mint léptette föl e tartománynak a töröktül függő törvényes khánja Devlet Gherai ellenében egyik rokonát, Sahim Gherait trónkövetelővé. Felség, — igy fogom folytatni, — ő ez uj khánnak orosz katonákból egy testőrséget is adott, a tisztelt Potemkin úr, de nem azért, hogy azt őrizzék, hanem hogy e katonákat a tatárok által fölkoncoltassa. És midőn az együgyű tatárok megtették a tisztelt ur akaratát és a testőrséget leapritották, akkor az ürügy, melyet régtől keresett, megvolt, hogy t. i. a Krímbe bevonulhasson, és most a szerencsétlen tatárokat, mint egy birkanyájat hajtá maga előtt, és a ki a harcban el nem esett, senkint meg nem akart hódolni felségednek, az mind kardra hányatott. Felséged bizonyosan bámulni fog, hogy tábornokai ily vérszopó tigrisek. Egy mégis találkozott köztük, aki igényt tarthat az »ember« névre; ez hidegvérűleg kijelenté a nagy mészárlónak: »én nem vagyok hóhér!« — de Potemkin csak mosolygott, mert hisz elég hóhér állt ezen kívül rendelkezésére, akik parancsainak engedelmeskedve, le is öltek harmincezer embert, férfiakat, nőket, öregeket, gyermekeket egyiránt, mások pedig ezerenkint hurcoltattak Oroszországba, rabszolgaságba. — De azt is hozzá tegye, — szólt közbe Natalie, — hogy e háború által a Krím, Tauran és Konkan szigetek az orosz birodalomba bekebleztettek, hogy a fekete tenger és a kelet kulcsa az oroszok kezébe jutott, hogy a meghódított tartományokban az átkozott Potemkin által, mintegy varázslatra nagy városok, — mint Cherson,Mariupol, Katharinoslav — emelkedtek ki a földbül; ipar és kereskedelem fölvirágzott, sőt még a gyümölcsfák is, melyeknek most a Krim lakossága örvend, mind az ő kezei által ültettettek. (Folyt. köv.) A u s s e e. (Jul. 31.) (E. T.) Az ausseei völgy — ahhoz értők álli írása szerint — a leghatályosabb gyógyhelyek egyike mellbetegek számára. Kitűnő levegője s az a körülmény, hogy a völgyet körülövező óriási hegyek a szelek és viharok ellen természetes gátfalat nyújtanak, e célra kiválóan alkalmassá is teszik. De hasznos e hely sósfürdői miatt is, melyek ép úgy, mint a Salzkammergut egyéb ilyes fürdői, igen sok betegségben kiváló gyógyhatással bírnak. A természeti szépségek leírásához ép oly kevéssé értek, mint megfelelő tárcalevél összeállitásához. Az elsőt ezért meg sem kísérlem s csak annyit jegyzek meg, hogy a kisebb hegyeket figyelembe sem vévén, itt csak alpesekben beszélünk, melyek a völgyet a szélrózsa minden irányában a szó szoros értelmében szélmentesen zárják el. Ilyen a Trissel, Loser, Sorstein, Dachstein, Saudling, Gfrumming, Lahngang, Pfeiferin stb., nem is említve a kisebb Trettelstein és Grasberg-féléket. Hegyekkel természetesen völgyek is járnak, s ahol — mint itt is, — az ur isten a teremtés alkalmával különös jókedvében volt, egy pár tónak is jutott a térképen hely. Ilyenek az alt-aussei tó, mely — költői nyelven szólva a Trittelwand rózsás lábait locsolja; a Grundelsee, mely a Toplitz és Kammer tavakkal együtt a térképen úgy látszik, mint ha egy a papíron akadályt talált tollból egy irányban, aránylag kisebbedő területtel, három téntafolt rázatott volna ki; a hallstadti tó, mely délről északra kanyaruló hernyóalakot képvisel; a Lahngangon levő tengerszem, mely a Toplitz tóba bir lefolyással; a a kisebb Oedensee, Gosau tó, sat. stb. Természetes, hogy csak is az Aussee-ből könnyen és rövid időn elérhető tavakat említem meg, azért a Traun, Atter, Wolfgang, Mond sat tavak meg nem említéséért geographiai tudományomra, melyre igen sokat tartok, kicsinylő megjegyzést senki se tegyen. Mindezekre a tavakra különben még az az észrevételem is van, hogy nem olyan kékek, mint a Sieburger-féle nagy fali mappa szerint (kapható Prágában a nevezett cég tapet-gyárában) lenniök kellene; ez a hiány tehát mindenesetre pótlandó. Tessék most e földirati adatokhoz szabad tetszés szerint, egy pár éjszakra, nyugatra s több ilyforma irányadó kifejezést és útmutatást gondolni s a nyájas olvasó kétségen kívül a legpontosabban lesz tájékozva úgy átalában a Salzkammergut, mint különösen az ausseei völgy felől. Tárcám orvostan-földrajzi része ezzel be is van fejezve. A természeti szépségek leírása pedig, mint már említeni szerencsém volt, elmarad belőle. E célból leghajtandóbb volna Endrődi Sándort valahonnan a Gyecárból ide rendelni, ő majd megírná úgy, hogy az előbb is említett nyájas olvasó legalább is egy Lenn-hüttében képzelné magát. Áttérve már most az itteni átalános társadalmi viszonyokra, mindenelőtt azt kell megjegyeznem, hogy itt társadalmi viszonyok nem léteznek, amennyiben társadalom is csak annyiben existál, hogy elvétve egy-egy Kurgasz kinézésű s egymást gyanakvólag végig néző férfi vagy nőnemű egyén tűnik föl meg nem határozható időközökben a sétányon vagy a városban. Ez persze nem zárja ki, hogy Alt- Aussee-ben vagy a Grundelseen, hol a lakás valóban nagyon kellemes, külön kisebb társadalmak ne létezhessenek, aminthogy léteznnek is, díszítvén e köröket hazánk nem egy jeleslete s nem egy virága is. Itt benn Aussee-ben rendszerint magas és legmagasabb uraságok vannak átutazóban, így nem régen járt itt Ferenc Károly főherceg. Most is itt van egy pár osztrák miniszter, a portugál követ stb. Volt egyébiránt a »Carlista« szerint egy magyar miniszter is, ez azonban tévedésnek bizonyult be. Különben bizony kevesen vagyunk. A savóárusnőnél alig 15 -20 pohár képviseli e kedves ital élvezőit, míg a toole, mely már nem is lehet egyéb, mint magyar szó, vagyis tólé, szintén kevés embernek nyújt gyógysegélyt. A Kurhaus tágas földszinti ház, melyben van szép terem, biliárd-szoba, és egy födött, üveges folyosó a savóivók kényelmére. A Kurhaus és Traun között fekszik a község által létesített Mecséry-sétány, mely nevét valószínűleg a telek eredeti tulajdonosától vette. Az alt-ausseei utón a Traun mentében terül el az Erzsébet-sétány, mely igen kedves park; nevét Erzsébet főhercegnőtül, a János főherceg nejétől vette, ki tudvalevőleg az ausseei postamester leánya volt, s Brandsdorfer bárónő név alatt a főherceg neje. Utódaik gróf Meran név alatt a vidék nagybirtokosai. Kegyelet tanujele az a kőemlék, mely a Toplitz-See kezdetén azt a helyet mutatja, hol János főherceg nejét 1819. július 19-én először pillantotta meg. Az Erzsébet-sétánytól jobbra az Alt-Aussee felé nyúló Traun völgyben gyönyörű nyári lakok láthatók, melyeken a Schreiber-féle épület uralkodik. Ez az épület a mellbetegek menhelye s ezért a büszke »Sanatorium« nevet viseli. A tapasztalás aligha igazolja azt a hitet, hogy mellbetegeknek egy épületben együtt lakása reájuk üdvös lenne, s úgy látszik, a sanatorium ez okból mindinkább egyszerű pensionar jelleget vesz fel, vagyis ott mindenki, tehát egésséges ember is, felvételt találhat. A szomszédos villák, úgy a távolabbi Schreiber-villa is, a legnagyobb kényelemmel vannak felszerelve, például az olyan lakások, melyekhez konyha is tartozik, nemcsak teljes konyha-garnitúrával, de az összes evőedényekkel és eszközökkel is bírnak. Ennek persze az ára is megvan. Háromnégyszobás lakás a saisonra nyolcszáz-ezerkétszáz forint, a Schreiber-villában egy emelet másfélezer. Mindezt különben megmutogatja s ép oly készséggel, mint ijesztő szóbőséggel előadja a nyári lakók egyik birtokosnője, Madame Hirsch, ki a drága lakbér ellen tisztelettel felmerülni szokott szerény észrevételeket is minden késedelem nélkül még csirájukban fojtja el; rendszerének különben mindenesetre van haszna, mert az öt nyári lakban eddig összesen csak egy lakás adatott ki. Akinek ez irányban tovább méltóztatik menni, az egy óra alatt Alt-Ausseebe jut s ott, ha erős vagy viharos az idő, abban a szerencsében részesülhet, hogy a Seewirthnek a tóra néző nyílt éttermében 770