Fővárosi Lapok, 1874. augusztus (11. évfolyam, 174-197. szám)
1874-08-28 / 195. szám
övvel volt átszoritva; apró, szürke szemeikkel s szögletes ajkaikkal felvigyorogtak ránk, a mint mellettük elhaladtunk, utánunk kandikáltak, s visszabujtak üregeikbe. Távol, földalatti ködökben, meleg párázatban, gőzben és sötétségben sárgás fényességek inogtak s vonultak tovább, — sírbolti lángok, nyughatatlan lidérc-tüzek, hazátlanul bolygó lelkek, égő csontvázak, vagy a minek a képzelet látta s gondolta őket. E kétes világok különben — mint valamely kisértetidéző könyv vándorbetűi — összevéve tán képesek lettek volna a pokol titkaihoz magyarázatot adni. Minél beljebb hatoltunk, annál feketébb s nyomasztóbb lett e rejtélyes birodalom, melynek egyes részeiből koronkint tompa dördülések hangzottak, amint a romboló dynamit, alkatin, haloxelin és puskapor szétvetette maga körül a kemény ércköveket. A kripták e mennydörgése végigharsogott a messze tornácokon. Ez volt az életnek egyetlenegy hangja itt, megdöbbentőbb, mint nyílt boltozat alatt a legszilajabb égzengés. Mintha boszorkányvárak nagy vaskapuit csapkodták volna be láthatatlan kísértet-emberek. Ezerötszáz ölve lenn a föld alatt megállapodtunk s egy óriási melléküregbe lépve, figyelmesebben akartunk körültekinteni. A munkások fáklyákat gyújtottak és szétszórva megjelentek a, bizonytalan magasság sötét párkányzatain. Az üreg homályos marad; a szem vastag ködöket és gőzöket látott, melyeken át alig tudott a sugár elhatni hozzánk. Az ember látta a fáklyát inogni fenn s magát a bányászt, ki azt tartotta, már nem látta. Az örök éjszaka megtörte a múló világosságot s nem hagyta, hogy ez diadalmaskodjék felette. A fény nem tudott itt semmit sem felderíteni, maga is inkább homályos pontnak tetszett, mint sugarat árasztó tömegnek. A fekete és zárt birodalom körvonalai, tárgyai, rejtelmei megmaradtak titoknak és sötétségnek, ép úgy, mint azelőtt. Nem lehetett tudni, mi minden él, vagy létezik e rettenetes űrben, melynek határai a magasság lomha árnyai közt vesztek el. Felülről viz ömlött alá s több helyről csörgött rémes morajjal, záporszerüleg. Minthogy egyéb hangot nem lehetett hallani a sötétségben, e zúgás irtózatos volt. A rétegeken áttörő vizek nagyon barátságtalanul beszéltek az emberrel. E szakadatlan, nemszűnő ömlés ; a börtönhomály e sík zengése; a gőzök és párák e hullámhangja; e boszorkány-zsongás: mindez meggyőzött engem arról, hogy nem hiszek lehetetlent, midőn a kísértetek világában hiszek. Kevés várlatra a fáklyákat lehozták a magasból s mi közelebbről tekintettük meg az űr rétegeit. Most volt még igazán alkalmam csodálkozni és sápadozni. A természet itt őrült játékot vitt végbe, őrültebbet, mint bárhol egyebütt. — rettenetes izgalmainak és forrásainak főfokán, a delirium kitörő mámorában, hagymázálmai közben egyszerre vad szeszélyesség szállta meg s úgy alkotta e sziklavilágot, — klenódiumnak a kutató halandók számára. Mintha különböző korszakainak egymástól teljesen elütő kőrétegeit egy óriási üstbe hányta volna mind s kavarta volna kegyetlen, minden egyebet túlszárnyaló haraggal és erővel, — aztán a lobogó, gőzölgő játék alatt, a vastagon folyó erek közé csapva, úgy ahogy a rengeteg tömeg szétfecscsent, egyszerre megfagyasztotta volna annak minden parányát, — ime vad munka részletei ott ragyognak és sötétlenek közöttünk a bányafalakon. Itt egy rétegnek sincs ere; a különböző tömegek megjelennek s egyszerre, nyomtalanul eltűnnek; következik más réteg, néhány száz év előtti korból s az ép oly szeszélyességgel és rögtön tűnik el a bányász szemei elől, mintha ketté szakasztottak volna; egymás mellett foglalnak helyet oly rétegek, melyek egymás mellett soha sem szoktak előfordulni; a bányászembert semmi biztosság nem vezérli, ezeken nem haladhat, csak fészkeket keres. Találomra munkál és fárad. Teljesen a véletlentől függ, hogy valamire bukkanjon. Lehet, hogy bizonytalan reményekkel a mélységbe ásva épen feje felett hagyta az aranyat, vagy míg öleket ás oldalt, két lábnyira alatta termékarany húzódik , áthalad fölötte. A tudósok állítása szerint, szénre nem rakodik arany: itt találtak szén között is, találtak palán, amel histen, összevisszán mindenütt, mert itt minden összevisszaság, szeszély, ellentét, kivétel; a természet arcui akarta legyinteni az elméleteket e nagy játékkal. S a bányász itt, e szétszórt anyagok között, örökös reményekkel dolgozik. De , boldog isten! mily munka ez! Sápadtan, nyomorultan, mindmegannyi koldus — tűntek elém csákányaikkal. Reggeli három órától esti hatig dolgoznak lenn a föld alatt, napvilágtalan sötétben, emésztő gőzök és gázok között. A bányának vannak oly részei is, hol a lámpa már nem ég meg, ahol nem levegő, de kész halál hullámzik szerteszét; üregek, melyeknek párkányzatáról a munkás eszméletlenül szédül alá; sírboltok, honnan ezer szerencse, ha vissza tud a bányász kerülni. Tessék, a kinek tetszik, aranyait, ékszereit csillogtatni: én, mióta láttam a nyomort, az ínséget, a kórt, mely azokat a föld sötét méhéből fölássa, — nem kívánom magamnak a tetszelgés, hiúság és fényűzés e sárga bűnjegyeit. Érzéketlen maradtam a kincsek és gazdagság iránt, — ami után vágytam, még pedig nagyon vágytam odalen a hideg sötétségben, az a forró, fényes, éltető napvilág volt, s csakugyan soha életemben oly szívből fakadó örömmel nem üdvözöltem azt, mint midőn a bánya túlsó részén, húsz-huszonöt létrát megmászva, szemembe szöktek újra égő, ragyogó sugarai. Még egy aranyhegyet láttam Abrudbánya vidékén, a világhírű Detonátát, melyet más néven »Pietra Csetyera negrá«-nak, »Fekete lant kövé«-nek is neveznek. A természet egyik legbecsesebb remekmunkája ez. Sötétzöld fenyvesek közt áll csodálatosan, fenséges egyedüliségben. Alakja a bolthajtásosan induló bazaltsipokkal egy kolosszális sziklaorgona képét nyújtja. Felkúsztam kiálló csapjaira s egyenes vonalban függve a kétszáz öles mélység felett, bámultam gyönyörű hajlásait. Alant, a mélyben, rengeteg mennyiségű bazaltoszlop hever, melyeket haragos mennykövek szakgattak le az orgona gerincéről. A vihar hangszernek használja e hegyet s szilajon zúgó játéka közben halomra bontja, zúzza, tördeli az éles hangú kősípokat. A fekete lant minden évtizeddel fogy, kisebbedik. E fenséges alkotás is alá van vetve múlása és romlása rideg törvényeinek. Századok, ezredek múlva talán csak csonka oszlopsorok jelölik helyét, s gyarló regék mondanak róla történetet, a szegény Detonatáról, melynek — páratlan szépségei és csodálatossága dacára — számbavehető regéi eddig,fájdalom, nincsenek. Endrődy Sándor: * Polgár Mihály temetése tegnap délután nagy díszszer és átalános részvét mellett ment végbe. Az értelmiség nagy tömege gyűlt a zöldfa utcai halottas házhoz, hogy megadja a végtisztességet ama derék férfiúnak, kiről mindenki csak jót tud mondani. Sok kitűnőség volt jelen, előkelő tisztviselők, a kúria számos tagja, ügyvédek, polgárok, írók, művészek és számtalan úri hölgy. A koporsó mellett, mely koszorúk halmazával volt borítva, a mély gyászba borult rokonok, nyolc jeles református lelkész, a leghűbb barátok állottak. Két oldalt városi poroszlók díszben, kezükben égő viaszgyertyákkal. A halotti gyülekezet legnagyobb része az utcára szorult, mely a ház előtt egészen el volt lepve az elhúnyt tisztelőivel. Mert ki ne tisztelte volna e derék embert, ki mióta felnőtt, mindig önzetlenül és nagy lelkiismeretességgel buzgólkodott a legnemesebb ügyek körül, ki az ügyvédi pályán, a reformált egyház keblében,hol kerületi főjegyző s az összes egyházak ügyvivője volt minden legkisebb dij nélkül, az egyletekben és társas életben oly kitűnő és nagyon megérdemelt állást foglalt el. Sok helyen hagyott ő nagy ürességet maga után. Török Pál szuperintendens, ki lelki-testi barája volt s messze földről sietett haza temetésére, csak zokogva tudott néhány szót ejteni koporsójánál s átadta a szót File Lajos nagykőrösi lelkésznek, ki meleg hangon festé az elhunyt képét, beszélve példás lelkiismeretességéről, nyilt szivéről, egyházügyi rendkívüli buzgalmáról, testvérei, rokonai iránt érzett meleg szeretetéről s mindama nemes tulajdonokról, melyek őt annyira kitünteték. Ének nem volt. A koporsót a hatfogatú gyászszekérre téve, a nagy menet a papnövelde, egyetemi utcán, barátok terén és hatvani utcán vonult a nemzeti színház elé, hol Török Pál kényezve mondá el búcsúztató és áldó szavait. Ez intézet, melynek az elhúnyt évtizedeken át mindenesti vendége volt, a legmelegebb barátot, pártfogót veszté benne. Kocsik hosszú sora kisérte a színház elől a koporsót a kerepes-uti temetőbe, hol az ügyvédegylet nevében Balogh Sándor beszélt. Áldás legyen az elhúnyt emlékén! Ő ama régi jók egyike, kiknek becsvágya a jó ügyek önzetlen szolgálata volt, s kiket nem ott kell keresni, a hol a haszonban osztoznak, hanem a hol munkából és áldozatból a részt kell venni. * Konkoly Miklósné urhölgyi-Gyalláról öt forintot küldött szerkesztőségünkhöz a Petőfi-házra. E célra eddigelé nyolcszáz forintnál több gyűlt be nálunk, s ez összeg a hazai első takarékpénztárban kamatozik. * Petőfiről közelebb sok érdekes rajz és történetke jelent meg a lapokban. A baj csak az, hogy nem mindegyik való. Például Váradi Antalnak »Petőfi Dömsödön« című cikke ellen is kifogásokat tesz Székely Károly dömsödi rektor, ki a negyvenes években Petőfi tiszteletére Dömsödön lakomát rendezett. »Az igazság érdekében, de még azért is, mivel sokan élnek még, kik az akkori lakomában részt vettek. — írja Székely Károly, — kénytelen vagyok Váradi Antal cikkét kivetkőztetni a valótlanság sallangjaiból. Ő nem úgy írta le a dömsödi történetet, a mint tőlem hallá. Sőt a színhelyet sem nézte meg jól. »Kis falu«-nak nevezi Dömsödöt, mely már két század előtt népes község vala s levéltárában Ibraim pasától és Ozmán agától nevezetes török okmányokat bir. Jelenleg negyedfélezer lakosa lévén, az országnak inkább nagy, mint kis falui közé tartozik. A szent-márton-dömsödi országutat is alaptalanúl mondá járhatlannak és kátyúsnak, miután ez most is, mint akkor, a legjobb országutak egyike. Ami pedig személyemet illeti, én korántsem azért rendeztem lakomát, mivel meghallom, hogy a kitűnő költő átutazik Dömsödön, mert hisz mikor én Dömsödre kerültem, Petőfi és Pálffy Albert már a faluban laktak,a Petőfi atyja is ott élte le utósó napjait,) hanem az én célom az volt, hogy egy lakomán az elvonulva élő költőt megismertessem a község értelmes lakosaival. Ezért csaptam egy nyári disznótort, de miután sok vendég jött, Petőfi és Pálffy semmikép sem akartak a zajos mulatságban részt venni, hanem egy kis szobában maradtak. Megkísérlem aztán őket a vendégséghez vonzani s a falu akkor legszebb két lányát (Nagy Juliánét és Szűcs Klárát) vezetem hozzájuk; de a leányok kérése sem használt, mert a két hajadont maguk mellé ültetők ugyan, de leiz a táncteremmé alakított iskolahelyiségbe nem mentek át. Átalában Petőfi Dömsödön igen elvonultan, munkálkodva élt. Csak engem látogatott meg néha, a barátságos vendégszerető polgárok hiába hívták magukhoz. Mennél jobban hívták, annál inkább elvonult. Az, hogy dikciót akartam neki tartani, de belesültem, nem való. Ilyesmi soha sem történt rajtam. Az sem való, hogy Petőfi engemet »urambátyám«nak szólított, mivelhogy néhány évvel fiatalabb valók nála. Szóval, mindezeknek bölcs tanulsága, hogy a ki mit elbeszéltetni hall, az adatokhoz híven igyekezzék leírni.« * Király Ő Felsége szerdán délután érkezett Szőnybe, hol az indóház, valamint a Komáromból Tatába vezető út zászlókkal volt díszítve s a pályaudvaron és környékén óriási néptömeg hullámzott. Bathó Bálint komármegyei alispán üdvözlé Ő Felségét, ki a hódoló üdvözletre kegy teljes választ adott: »Ha népem — úgy mond — ép oly kitartó polgári kötelességeinek teljesítésében, mint amily erősek és kitartók a vár falai, akkor jó és balszerencse közt bizton nézhetünk a jövő elé.« Albrecht főherceg is a kíséretben volt. Hat órakor Ő Felsége Tatába érkezett a közönség lelkesült fogadása mellett. Az utcák lobogó díszben álltak. Az Esterházy-kastélyban a plébános üdvözlé. Ő Felsége ugyanabban a szobában lakik, melyben 1809-ben Ferenc császár lakott, s az ugyanakkor használt ágy is rendelkezésére áll. * Amerikai nagybátya. Még a harmincas években vándorolt ki hazánkból egy Éles nevű tiszt, ki meghalván, sok millió dollárt hagyott hátra, örökösök nélkül. Mivel Szabadkáról vándorolt ki, az amerikai kormány odaért, hogy léteznek-e ott vérrokonai. Ott azonban nem léteznek, hanem Miskolcon van egy soktagú Éles család, mely igényt tart e milliókra, még pedig — amint hallottuk — igen jó kilátással. * A központi Frőbel-nőegylet e hó 22—24-dikén tartott vizsgálatain, mint nekünk írják, eléggé kitűnt, hogy magyar gyermek-kertésznőket hazafias szellemben igyekeznek képezni. Bója Gergely tanfelügyelő is kifejezte megelégedését és köszönetét e körülmény fölött. Voltak olyan képezdei növendékek is, kik a tanfolyam kezdetén a magyar nyelvet még nem bírták, míg ma már e tekintetben is kielégítő haladást tanúsítottak. A közelgő két tanfolyamban még inkább igyekezni fognak szembetűnő eredményeket mutatni föl. * A nemzeti dalkör teljes számmal ment a kolozsvári dalünnepre. A zenedélt, zenekedvelőket és nemzeti színházat küldöttek képviselik. A budai dalárda és pesti férfi-dalegylet semmi részt sem vesz ez ünnepélyben. Erkel Ferenc és Gyula, Richter, Huber Károly, Sipos és Juhász Aladár, (kik együtt Liszt egy új magyar rapszódiáját fogják játszani) együtt utaztak el, s azóta Kolozsvár híres vendégszeretetében úsznak. * A népszínházi bizottság nyilatkozatára nagy szükség volna, mert hire jár, hogy sajátlag e bizottság egyes tagjai részéről történt volna az ajánlat arra nézve, miszerint egy darabig a népszínház dalszínház legyen. Valószínű, hogy e hír csak mendemonda. A népszínházi ügy élén álló férfiak, valamint a sajtó oly sok idő óta és annyiszor emlegették egy önálló népszínház szükségét, (főleg Pest magyarítása érdekében), hogy most, midőn ez épület már őszre elkészül, lehessen azt más célra engedni át a legnagyobb önmeghazudtolás nélkül. * Rövid hírek. Gyászlapot kaptunk, mely özv. P Fliegl szül. Bayer Terézia asszonynak, Dobsa Sámuelné urhölgy édesanyjának, szerdán 62 éves korában történt elhunytát jelenti; ma d. u. 4 órakor temetik el Budáról a volt »Lukács-fürdő« című háztól. — A bécsi »Pazmaneum«-nak Budapestre helyezéséről keringett hir teljesen alaptalan. — Albrecht főherceg tegnap este Pestre jött, a »Hungariá«-ba szállt s ma a csapatokat megszemlélvén, Nagyváradra és Kolozsvárra fog utazni. — Az újpesti Fróbelegylet népünnepe szept. 6-án lesz. Budapest közgyűlésén Ráth K. főpolgármester mély részvéttel jelenté be Polgár Mihály bizottsági buzgó tag hirtelen halálát, mely veszteség fölött a város jegyzőkönyvileg fejezi ki fájdalmát; az ügyvédegylet pedig külön gyászjelentést adott ki. — A Margit-szigeten aug. 15-ig 821 vendég lakott; szeptember elejétől a szobák árát leszállítják ; a szőllőkúra is megkezdődik; az a hír, hogy Klotild főhercegnő az őszi idényt a szigeten töltené, alaptalan. — Dr. Lewis Lajossal közelebb egy szabadkőmivesség történetét tárgyazó munka fog megje* Fővárosi hírek, 851