Fővárosi Lapok, 1874. október (11. évfolyam, 223-249. szám)
1874-10-27 / 245. szám
Kedd, október 27. 1874. 245. sZám. Tizenegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: ,,, , ff ,■ ■ f ^ _ _ - -»-» r Hirdetések Bda^r4“ Triu/AR AQT T APHIT »MeSeté^ dv: n ± vvlLlvv/Ol Llxll V/il. Negyedévre................4 a r —SS“ SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. a ki“a'ba Előfizetési felhívásunkat az október-decemberi évnegyedre ajánljuk olvasóink figyelmébe. A lap ára évnegyedre 4 ft, félévre 8, egész évre 16 forint. A postautalványok vagy pénzes levelek e cím alatt küldendők be: »A Fővárosi Lapok kiadó hivatalába Pesten.« Jelenetek. (Elbeszélés.) László Mihálytól. (Folytatás.) n. A fiatal asszony még sokáig duzzogott; a haragos láng még égett arcán, s piros ajka reszketett, midőn ablakából egy szép fogatot látott az átellenes épület udvarába befordúlni, s a fényes fogatból délcegtermetű, büszke hölgy szállott le, s mint egy előkelő delnő oly méltóságosan lépett. — Ha én is oly ragyogó lehetnék, mint . . . suttogta a fiatal asszony, s elgondolkozott Ki volt ez a kevély, irigyelt nő ? Egy gazdag földbirtokos neje. Épen egy éves asszony, mint Róza, egyenlően szépek, csak a férjeik különbözők. Ella férje fiatalabb, nagyvilági, finom ember, míg Róza férje közönséges, unalmas, s még a neve is: Kormos Pál. Mily prózai név! Ha »Kormos« nem volna, bizonyára »Fekete« vagy »Fehér« lenne még a neve is, — mert az már sorsa némely embernek, hogy egészen prózának születik. . . . Aztán Keresztesi Emil csak harminc éves, finom, halvány arccal, fekete szemekkel, és szénporfényű szakállal, míg haja a hollóktól kölcsönözte színét. Kormos Pál pedig egészen közönséges fajtájú ember, semmi ideális sincs benne, akár le se írjuk, vagy ha igen, hát így mondjuk: hibái a következők: már belépett a negyvenbe; arca széles, kifejezéstelen; szemei macskaszemek; haja se nem szőke, se nem barna, hanem e kettő vegyüléke; termete nem hajlékony, még az ördög sem vihetné táncba. Emil könnyen, kedvesen társalog; Pál lassan és gondolkozva nyitja föl száját; Emil csengő, behízelgő hangon szól, — Pál pedig tompa, vastag hangon beszél. Emil mindig az ő »gyémántos csillagának« keresi a kedvét, — Pál, egyszerűen, csak »kis feleséget« ismer, s épen nem futkos szeszélyei után. Keresztesy Emil gazdag ember; birtokai meszsze terjednek; pompás házat tart; fogatok járnak kelnek udvarában, s csak élvezeteket hajhász gyémántos csillagával. Külön lakosztálya van a nőnek, külön a férjnek. Ha házába tekintesz, mindenütt gazdagság, fény, pompa tűnik a szemedbe. És Kormos Pál ? Azt beszélik, ötvenezer forintot ér a birtoka; a fogatot pazarlásnak tartja, de talán nem is tennék; fényes lakás után épen nem vágyik, pompa helyett a tisztaságot és egyszerűséget keresi; csak öt szobát lakik a kis feleségével, s a nőcselédeken kivűl csak »mindenes« van a háznál, akit csak nem lehet liberiás inasnak csúfolni. Keresztesyéknél estély estélyt ér, vadászat, kocsikázás, cifrálkodás járja; szóval: babyloni aranynapokat élnek. A kevélyfejtartású, ragyogó Ella naponkint szebb és szebb ruhákat visel; ékszerei tündöklők, mint a csillagok, mint a napsugár; olyan kábítóan csillognak fehér kezein, szép hattyúnyakán, és gazdag selyemfürtein! Minden öltönye párisi minták után készül, s ami mindent felülmúl, hogy az első szó övé a háznál, hogy az ő akarata: az ur. Szegény Kormos Pálné, midőn mindezt elgondolta, vissza nem fojthatta zokogását. Hiszen a kevély, hiú vetélytárs (gyermekkori barátnője) bizony kisebb családból származik, mint Róza. Aztán Ellának leánykorában soha sem volt szebb ruhája, mint Rózának, akit még az a tisztesség is ért hajadon korában, hogy a képviselőválasztásnál a honleányok nevében ő nyújtotta át a nemes képviselő úrnak a hölgyek koszorúját. És az a Darkas Ella mégis éleibe került, amióta Keresztesy elég bolondul nőül vette! S milyen nagyralátó, csakúgy félvállról beszél Rózával, mintha idegenek volnának! Nem is lehet máskép. Keresztesyék mindenütt fenyelegnek, főispáni ebédekre járnak, kastélyokat látogatnak a vidéken, élik a világukat; míg Kormos Pál házőrző a fiatal feleségével, vagy ami még lealázóbb, rendesen kijár a pusztára, nagyban tanulmányozza a munka titkait, s holmi gazdasági eszközökkel bíbelődik; majd innen, majd onnan hozat gépeket, mindenféle befektéseket tesz, kamatokat számítgat s nem foglalkozik politikával, pedig sok esze van hozzá, hanem hát másokra hagyja a politika mesterségét. Így múltak Kormos Pál házában a napok, azzal a változatossággal, hogy Kormos úr szabad idejét olvasással töltő, de nejéről sem feledkezett meg. A könyvpiacot figyelemmel kisérte, minden új munkát meghozatott, s időnkint nejét kedély- és izlésnemesítő olvasmányokkal lepte meg. Sem a tél, sem a nyár nem hozott semmi változást. Kormos Pál elégedett és boldog, csak kis felesége elégedetlen s pedig annál nagyobb mértékben minél nagyobb szerepet játszik Keresztesyné, minél inkább dicsekedik előkelő sorsával a világnak. III. Egyik délután Róza úgy találta, hogy az élet nagyon unalmas. Semmi öröm, semmi csillogás, örökös egyformaság ! — Kezdem unni az életet — mondta magában, s oly levert volt, mint a rab, ki többé nem remél szabadulást. Ha a nő unatkozik, már bűnös! Így szól a lélekbúvár, de a fiatal asszony nem tartozott az unatkozó bűnös nők közé. Ily kellemetlen gondolatok közt találta a nőt Keresztesyné komornája, ki egy illatos névjegyet hozott úrnőjétől, melyre csak ez volt írva: »Gyöngélkedem. Kérlek, látogass meg.« E bizalmas hang percre meglepte Rózát, hanem aztán egyszerre komoly lett, s kedvetlenül mondta: — Azonnal! Egyszerű öltönyben ment a hiú, büszke asszonyhoz s épen nem örült a találkozásnak. Sértette méltóságát a tudat, hogy a gazdag Keresztesyné csak akkor emlékszik meg róla, midőn gyöngélkedik, midőn beteg. Ella meglepő leereszkedéssel fogadta Rózát. A két barátnő régóta nem találkozott. Ella megölelte, megcsókolta Rózát, s örült, hogy láthatta, hogy kérelmét nem tagadta meg. Csakhamar bizalmas beszélgetés eredt meg köztük. Keresztesynének egy kis főfájása volt, ami nem akadályozta abban, hogy drága csecsebecséit meg ne mutogassa Rózának. A nyugtalan Rózának szemei kápráztak, arca égett a sok drágaság láttára, s alig tudott magán uralkodni, hogy egyik-másik ékszer láttára föl ne kiáltson. Hát még a sok szép ruha, egyiket bécsi, a másikat budapesti szabó csinálta. Az »előkelő« úrnő csak mosolygott Róza naiv, gyermekes bámulatán. — Neked is így kellene élni! — mondta egész bizalommal Ella, s mélyen a Róza szemébe nézett. — A kinek nagy a vagyona... jegyezte meg Róza be nem fejezve beszédét. — Édes Rózám, nektek elég nagy jövedelmetek van, fényesen élhetnétek. Hanem azt hallom, hogy férjed egész Harpagon, sem szive, sem kedélye, csak a pénzt gyűjti. Azért nem megy sehova, kerüli a társaságot, s mint egy paraszt, a mezőt bújja; te meg otthon ülsz, akár egy apáca, még az ablaknál is csak néha mutatod magadat. Férjed valóságos zsarnok s gyűlöli a világot. Róza mélyen elpirult, nem bírt ellenmondani. — Én nem értem, mire nézitek a fiatalság óráit, mit képzeltek a fiatalságról . — De hisz ő nem a jelennek él, hanem a jövőnek, — szólt Róza. — Furcsa filozófiája van! — S végre is, mi szegényebbek vagyunk, hogysem szerepet játszhatnánk a világban. — Bohó beszéd, kedvesem! Csak nem akarod velem elhitetni, hogy az én okos Rózám is szerelmes volna Harpagon jellemébe ? Hisz te még oly ifjú, oly bájos vagy, mint a legszebb májusi hajnal... — Valóban szép vagyok ? . . . kiáltott önfeledten Róza, s szemei bűvösen égtek. — És még nagyon fiatal arra, hogy a férfiak jellemét ismernéd. A férfiakat ismerni kell; az az okosnő, aki a kisujján forgatja a férjét. A tapasztalatlan asszonyka bámulva hallgatta. — Előbb rabszolgákká kell őket tenni, hogy uralkodhassunk rajtuk. — De hogyan ? — Figyelj rám. Az én férjem soha sem tagad meg semmit tőlem , de ha valamit merészelne megtagadni, vagy valamiben ellenkezni merne: azonnal alkalmaznám tudományomat. (Folyt. köv.) Stern Judit, Heyse Pál beszélye. (Folytatás.) A három hét már rég elmúlt s a házi ur mégsem érkezett haza. Egy másik üzleti barátjának szivélyes meghívását nem utasíthatta vissza, miután az értesítő hogy vidéki birtokán egész halmaz újabban vásárlott műdarabjait szeretné vele megbecsültetni. Ezenkívül még egyéb tisztességes és szép haszonnal egybekötött ügyleti viszonyok merültek föl s igy a hazautazást hétről-hétre halasztania kellett. Azonban csaknem mindennap írt levelet, engem is rendesen köszöntetett, s miután még egy hónapig volt kénytelen távol maradnia, kérdést tett nejénél, ha várjon nem szeretne-e addig inkább falura kiköltözni ? Judit asszonynak épen ínyére volt e kirándulás, minthogy ezáltal engem Dinahtól elválaszthatott. Azonnal ki is küldte előre e szép húgát az ikrekkel s a szükséges cselédséggel, mig ő csak néhány nap múlva szándékozott utánuk menni, miután még a városban levő lakházukat rendezni s falusi lakásukat mindenféle apró-cseprő dolgokkal ellátni kellett. Nekem, a terv szerint, a városban kell vala maradnom s csak olykor tenni a falun rövid látogatást. Az orvos megígérte, hogy ép igy tesz. Én nagyon megijedtem, midőn e válás tudomásomra jutott. Másfelől azonban csaknem örültem, hogy most helyzetemen némi változás történik, minthogy az már alig volt elviselhető. Midőn minden annyira el volt rendezve, hogy az anya követhette gyermekeit a falura, fölszólított engem meg az orvost, kisérnék ki őt, annyival is inkább, mert ünnep következett s én egy fáradságos munkahetet hagytam hátam mögött. A napok már rövidülni kezdtek, szeptember eleje volt. Azonban még mindig oly meleg volt, hogy Judit asszony a még ki nem szállíttatott ládákat hű nőcselédeivel előre küldte, ő maga pedig csak este szándékozott kirándulni.